„A bántalmazásnak és zaklatásnak csak akkor lesz vége, ha az egyikünk meghal”

Egy harmincas budapesti férfi nemrég megölte a barátnőjét. Amikor elfogták, bevallotta, hogy „nem adott kellő szabadságot” a nőnek. Egy albertirsai férfi agyonverte a párját, a kislányát pedig megfojtotta. A nő hiába kért távoltartást, nem kapta meg.

Csak az utóbbi hetekben ez a két tragédia történt. A közös bennük az, hogy mindkettőben bántalmazó ölte meg a párját, és mindkét tragédiát meg lehetett volna előzni, ha a családon belüli erőszakot és bántalmazást komolyan vennék Magyarországon.

Egy korábbi interjúalanyunk vállalta, hogy elmondja, miért van veszélyben minden áldozat, még akkor is, ha már évekkel azelőtt elvált/elköltözött a bántalmazótól. Márta (a nevét megváltoztattuk a biztonsága érdekében) négy éve menekült el a közös gyermekükkel együtt egy olyan férfitől, aki súlyosan bántalmazta őt, és aki a távollétében a gyermeküket is verte – bár ezt hivatalosan nem tudta bizonyítani. Az interjúra azért vállalkozott Márti, hogy felhívja a figyelmet arra, miért nem lehet félvállról venni a családon belüli erőszakot, és miért van életveszélyben a közös gyermek is.

– Szoktál attól félni, hogy a volt párod a kötelező látogatáson bántani fogja a gyereket?

– Már hogyne félnék, amikor fojtogatott, rugdosott, ököllel ütött, a nyílt utcán támadt rám! Amikor a gyereket már többször is bántotta. Amikor a tenyerének a nyomát láttam a gyerek arcán, de letagadta. Szerinted nincs benne a pakliban egy ilyen embernél, hogy egyszer továbbmegy? A bántalmazók kiszámíthatók: nem hagyják abba a bántalmazást, zaklatást a szakítás vagy válás után sem. Azt is mindig elmondják, hogy mi fog történni. Az exem is megírta, hogy ha nem adom oda neki a gyereket, akkor a NAV-nál fel fog jelenteni. Fel is jelentett, de semmilyen ügy nem lett belőle, mert ránéztek az adófolyószámlámra, és látták, hogy rendben fizetek. Amikor még együtt voltunk, előfordult, hogy arra mentem haza, hogy ki van sírva a gyerek szeme, de kimagyarázták, mert az akkor négyéves gyereket úgy tudta manipulálni, hogy nem mondja el, mi történt. Amikor elmenekültünk és külön költöztünk, a gyerek csak akkor mondta el, mi történt. Még ma is feltörnek nála az emlékképek és borzasztó hallgatni. Úgyhogy persze, hogy félek, és féltem a gyerekemet.

– Mi volt az utolsó csepp a pohárban? Mikor döntöttél úgy, hogy véget vetsz ennek a kapcsolatnak, és elmenekülsz?

– Egyik januárban már rendőrt kellett hívni az őrjöngése miatt, és még abban az évben, augusztusban el tudtam menekülni. Többször fojtogatott, de ezeket nem tudtuk bebizonyítani. Már rettegtem attól, hogy hazajön. Rettegtem attól, hogy mikor nyílik a kapu, gyomorgörcsöm volt, összevissza vert a szívem. Volt, hogy átfutott az agyamon, bár meghalnék, csak legyen vége, elég volt. Persze az anyai ösztön azért tartja az emberben a lelket. Hiába hívtunk rendőrt, nem volt jegyzőkönyv, nem volt távoltartás. Annyit mondott a rendőr, hogy meg tudja érteni, hogy ha nem alszunk ott éjszaka, és hogy hagyjam el. De azért megzsarolt a gyámüggyel, mondván, hogy ha most neki ebből eljárást kell indítania, a gyámügyet kötelessége értesíteni, és a gyámügy emiatt kiemelheti a gyermeket a családból.

– A költözést hogyan bonyolítottátok le?

– Kilenc hónapig szerveztem, azután két és fél nap alatt pakoltuk ki a házat barátok segítségével. Hetekkel előtte megvolt az új albérlet, de arra vártunk, hogy elutazzon otthonról pár napra. SMS-ben írtuk meg, hogy elköltöztünk.

Ezért el kell hagynod. De hogyan? Hát azt oldd meg magad. Maximum a civil szervezetek segítenek, de milyen ország az, ahol ha bemész a családsegítőhöz és a gyámügyhöz, ők elirányítanak a civil szervezetekhez. Még mindig ott tartunk, hogy az magánügy, jaj abba én nem szólok bele. Nálunk is egy fiatal rendőr azt mondta, hogy távoltartást kell kérni. De nem adták meg rögtön a távoltartást, és miután az utcán megtámadott a volt párom, nem mentek utána, pedig gyalog volt. Az egyik rendőr csak legyintett, hogy “családi vita”, arra az ügyre, amiből garázdaság és testi sértés lett.

Eleve felháborító, hogy valakinek a saját albérletéből kell elmenekülnie két kiskorú gyerekkel, mert nincs más választása.

– A különköltözés után támadott meg az utcán a volt párod?

– Igen. Próbáltam elkerülni a találkozást, és amikor ez nem sikerült, próbáltam úgy tenni, mintha ott sem lennék, rá sem néztem. De ő utánam jött, és amikor utolért, a falhoz lökött, majd összetörte a kezemben fogott telefonomat, hogy ne tudjak rendőrt hívni, közben ordibált velem. Erről hála istennek volt kamerafelvétel, mert egyébként egy szemtanú “sem látott semmit”. Jött ki az egyik boltból egy futár, kértem, hogy segítsen rendőrt hívni, erre azt válaszolta, hogy nem ér rá, és elment. Egy közeli büféből egy ismerős hívott rendőrt. A rendőr azt mondta, hogy ha még közös a felügyeleti jog, mindig legyek a gyerek mellett 24 órában, mert az exem bármikor elviheti.

– Kértél kizárólagos felügyeleti jogot?

– Több mint 4 év után kaptam meg, másodfokon – bár abba, hogy ennyire hosszúra nyúlt az ügy, a covid is beleszólt. A váltott nevelés bántalmazás esetén szóba sem jöhet. A váltott nevelés eredeti ötlete nyugatról jön, olyan családoktól, akik megengedhetik maguknak, hogy egy külön lakásban egymást váltva neveljék közösen a gyermeküket (a gyereknek állandó a lakhelye), és ott is csak olyan válásnál jöhet szóba, ahol meg tudnak egyezni erről az egyenrangú partnerként működő szülők.

Még mindig gyakori az, hogy ha nem a gyereket ütötték, "csak" az anyát, akkor az "nem veszélyezteti súlyosan a gyermeket". A verbális és a lelki bántalmazás sajnos nem számít. Pedig az én 11 éves gyerekem azóta pánikbeteg, amióta el kellett kezdeni a kötelező láthatást az apjával gyermekvédelmi intézményben. Olyan rosszul volt, hogy be kellett vinnem az ügyeletre. Már 3-4 nappal a láthatás előtt rosszul van, amikor pedig megérkezünk, és ki kell szállni a kocsiból, remeg, a láthatás után pedig napokig ez a téma. A pánikrohamok után nem bírtam tovább nézni a gyermekem a szenvedését, úgy láttam, veszélyben az egészsége, ezért beadtam egy kérelmet, hogy szüntessék meg a kötelező kapcsolattartást. Az volt a válasz, hogy a betegség nem bizonyítható. Ezen kívül az exem ügyvédje rám akarja húzni, hogy a saját félelmemet és szorongásomat ragasztottam rá a gyermekre, és az én feladatom lenne elérni, hogy másképp álljon a gyermek a kötelező láthatáshoz. Sajnos az áldozatok gyermekei tökéletes eszközök arra, hogy a bántalmazók és a hivatalok is bármilyen helyzetbe belekényszerítsék a nőket.

– Tehát a volt párod ügyvédet is bevetett?

– Igen, amikor tavaly márciusban megkaptam a kizárólagos felügyeleti jogot, szeptemberben már pert indított ellenem a felügyeleti jogért. Miután a tartásdíjat sem képes fizetni, nyilván nem gondolja komolyan, hogy gondoskodjon a gyermekéről, ez kimondottan ellenem zajló bosszúhadjárat.

Megtörtént, hogy előző este küldött SMS-t, hogy pakoljam össze a gyereket, hétvégére elviszi, mert neki joga van ehhez, én meg fél 2-kor legyek ott a gyermekjóléti intézmény kapujában. Megijedtem, felhívtam a 112-őt és egy rendőr azt tanácsolta, hogy reggel 8 órakor menjek be a helyi rendőrőrsre, és azonnal kérjek távoltartást, mert ez fenyegetés. Reggel már 8 előtt 5 perccel ott voltam, elmondtam, hogy mi történt. És akkor azt mondta nekem egy másik rendőr, hogy ez csak feltételezés, majd akkor szóljak, amikor már ott van az exem. Úgy, hogy közben zaklatásért már fel volt jelentve. A zaklatásról a jegyzőkönyvben az szerepel, hogy két hét alatt 370-szer hívott.

Az egyesületemet is feljelentette a minisztériumnál, pályázati csalással vádolva. Kijöttek helyszíni ellenőrzésekre, nem találtak semmit. Levelet írt a gyámügynek, hogy veszélyeztetem a gyermeket, alkoholista vagyok, drogozom. Életemben nem használtam drogot. Nálunk kézen fogva vezetik az erőszakos bűncselekmények elkövetőit. A volt páromat garázdaságért, testi sértésért, zaklatásért feljelentettem, de a gyermek veszélyeztetését a szakértő miatt nem tudtuk bebizonyítani. Amikor azt mondják a bántalmazó szülővel kapcsolatban, hogy „megilleti az ártatlanság vélelme”, attól falra tudok mászni. A rendőrségnél pedig enyhítő körülmény volt, hogy magas a volt párom vérnyomása. Kérdem én, a magas vérnyomásnak mi köze ahhoz, hogy ő hogyan bánik a környezetével? Ráadásul, ha a magas vérnyomását nem is kezelteti, milyen a felelősségérzete, hogyan akar gondoskodni a gyerekéről, hogyan akar felügyeleti jogot?

– Most hogy vagytok?

– Próbálom magam tartani, hogy a gyermekemnek a megfelelő vagy a tőlem telhető legnagyobb érzelmi biztonságot megadjam. De nagyon nehéz. Az egy dolog, hogy van egy rosszindulatú mérgező, bántalmazó exem. De hogy a bántalmazóknak ugyanolyan jogaik vannak, mint egy becsületes nőnek, aki a munka mellett a gyermekét egyedül neveli... általában nőkről beszélünk, nagyobb százalékban nők a bántalmazás elszenvedői. Mindegyikünk, aki túlélte a bántalmazást, és sikerült elköltöznie vagy elválnia a bántalmazótól, erején felül próbál helytállni a munkában és otthon is, és jó anya lenni. Csak arról sokan megfeledkeznek, hogy ez nem olyan, mint egy „sima” válás, ahol a felek megegyeznek, ahol a gyermek érdekét nézik, és ahol egyik szülő sem akar dominanciát, és nem akarja leuralni, megsemmisíteni a másikat…

– Mit látsz a legnagyobb problémának a hivatalos szervek hozzáállásában?

– Hiába van 2012 óta áldozatvédelmi irányelvünk, nem alkalmazzák a gyakorlatban. Például az áldozatvédelmi irányelv bántalmazásnál egy áldozati státuszt állapít meg. Videós tanúvallomást kellene felvenni, hogy az áldozatot ne traumatizálják sorozatban.

Először elmondod a rendőrségen, a büntetőügyes bírósági tárgyaláson, a családsegítőnek, hogyha ezért például alapellátásba kerültök, és külön elmondod az áldozatvédő központnak, mert ismerniük kell az előzményeket. És akkor is, ha mondjuk kötelező mediációt írnak elő a bántalmazóval - amit egyébként szakmailag a mediátorok teljesen jogosan támadnak, mivel a mediáció nem működik bántalmazóknál. Volt olyan ügyvédnő, aki nem vállalta az ügyünket, mert vele már előfordult, hogy a saját lépcsőházában várta egy apuka, és megfenyegette. Gyakran a gyermekvédelmisek és a családvédelmisek is félnek, hogy a bántalmazó őket is bántani fogja, ami sajnos jogos félelem, hallottam már olyat, amikor a megtámadták őket. Az is előfordul, hogy a bántalmazó feljelenti azt az iskolát, ahová a gyermeke jár. Nálunk nagyon pozitívan állt az ügyünkhöz az intézmény, az igazgató is megnyugtatott, a tanári kar tisztában van vele, hogy a gyerekre vigyázni kell, és a kapun az anyukáján kívül más nem viheti ki, de milyen élet ez?

Ezek elvileg kommunikálnak egymással, csak ez nem látszik. Bárhova fordulunk, ismételten újra mindent elölről el kell mondani, és senki nem veszi a fáradságot, hogy elolvassa a körülbelül 7 kilónyi iratunkat. Azokban a ritka pillanatokban, amikor bármelyik hivatalban akár csak egyvalakitől is kaptam egy támogató szót, cselekedetekben is megnyilvánuló segítséget, teljesen megváltozott az én hozzáállásom is, reménytelibbé váltam, és éreztem, hogy nem vagyok egyedül.

– Mit gondolsz, mi segítene a jelenlegi helyzeten?

– Sokat segítene a bántalmazottakon, ha Magyarország ratifikálná az isztambuli egyezményt, ha a rendőrség nem „családi vitaként” kezelné a bántalmazást, fenyegetést, családon belüli erőszakot, ha a hivatalok összefognának a bántalmazottak képviseletéért, ha a hivatalok jobban összekapcsolódnának adminisztratív szempontból, ha a bíróságok nem a bántalmazó kezére játszanának, ha hatékony áldozatvédelmi programmal segítenék azokat, akiknek el kellett menekülniük, ha támogató környezet lenne a bántalmazottak számára, ha nem az áldozatot hibáztatnák, ha valóban lennének eltiltó határozatok és foganatjuk lenne a tiltó határozatoknak. Akkor is teher lenne a bántalmazás az áldozatok számára, de akkor legalább nem lenne intézményi bántalmazás, és az áldozatokat nem üldözhetné tovább a bántalmazó. Jelenleg ugyanis gyakran az történik, hogy hiába lép ki valaki a bántalmazó kapcsolatból, utána ő is, a gyerek is, és a fél család pszichiáterhez jár az átélt traumák feldolgozása miatt, közben a bántalmazó meg éli világát.

– Hogyan látod a történeteteket? Látsz fényt az alagút végén?

– A bántalmazások idővel nem csökkennek, hanem folytatódnak. Még mindig nem tudom, mikor lesz vége. Előfordult, hogy arra gondoltam, milyen jó lenne, ha megnyerném a lottó ötöst, és elmehetnék a gyermekemmel egy olyan helyre, ahol nem ismernek, és végre új életet kezdhetnék.

Múltkor azt mondtam az egyik ismerősömnek, hogy itt már csak a csoda segíthet. Történjen csoda, hogy az exemnek egyszer csak elege legyen ebből és abbahagyja. Voltam már olyan állapotban, hogy amikor a krízisközpontos mentorom megkérdezte, hogy szerintem mikor lesz ennek vége, azt mondtam: "ha hármunk közül valaki meghal".