KÖZÖSSÉG
A Rovatból

​​Idén ők kapták meg a Richter Aranyanyu Díjat

A díj a nők megbecsülésének jelképe lett, négy kategóriában összesen kilenc győztest avattak.


Az idén már 6. alkalommal adták át a Richter Aranyanyu Díjat. A díj alapítói, a Richter Gedeon Nyrt. és Rácz Zsuzsa író ezeken a történeteken keresztül szeretnék láthatóvá tenni az oktatásban, az egészségügyben és a szociális szférában dolgozó nőket, akik sokszor a háttérben, minden elismerés nélkül végeznek felbecsülhetetlen értékű munkát.

A Ridikül Magazin különdíjával együtt idén is kilenc nő vette át a Richter Aranyanyu Díjat a nők megbecsülésének ünnepén, a november 10-én tartott díjátadó gálán.

aranyanyu1

Tömegeket mozgósítanak minden évben az aranyanyuk

Pedagógusok, akik hozzáállásukkal és újfajta nevelési módszereikkel úgy érnek el sikereket, hogy a gyerekek felszabadultsága, öröme ugyanolyan fontos marad számukra, mint az iskolában nyújtott teljesítmény. Orvosok, akik

nemcsak munkaidőben, hanem azon kívül is biztonságot és reményt tudnak adni a sokszor kétségbeesett családoknak.

Egészségügyi szakdolgozók, akik munkájuk mellett szociális munkát is végeznek, miközben meg sem fordul a fejükben, hogy ez vajon az ő dolguk-e.

Azok, akik idősek, betegek, munka nélkül maradt, vagy éppen hajléktalan emberek életének adnak értelmet akkor, mikor ők már a határán vannak, hogy feladják. Olyan nők, akik a megoldást keresik a problémákra, akik képesek arra, hogy a sokszor kivitelezhetetlennek tűnő ötleteiket megvalósítsák.

"
A Richter Aranyanyu Díj díjazottjai mindannyian elszántak. Észrevétlenül, a háttérben teszik a dolgukat és nem is gondolnak arra, hogy munkájukkal az egész társadalom jólétének megteremtéséhez és fenntartásához járulnak hozzá nap mint nap.

"Ők azok, akik pozitív, inspiráló történeteiken keresztül minket, a díj alapítóit is minden évben megerősítenek abban, hogy fontos elismernünk őket, és bemutatnunk munkájukat a nagyközönségnek is” – mondta Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetője.

aranyanyu4

A díj mára igazi sikertörténet lett, évről-évre több száz jelölés érkezik. A zsűri idén is 16 nőt juttatott a döntőbe, négy kategóriában egy zsűri és egy közönségdíjat adtak át. A nagyközönség a döntősöket a róluk készült kisfilmekből ismerhette meg, majd egy-egy szavazat leadásával eldönthette, hogy kik legyenek díjazottak.

"
A díjat a női munka megbecsülésének növeléséért hívtuk életre, de mára többé, önálló intézménnyé, közösségé nőtte ki magát. A női testvériség megvalósulása, egymás támogatása és megbecsülése felbecsülhetetlen társadalmi érték.

– hangsúlyozta Rácz Zsuzsa író, a Richter Aranyanyu Díj megálmodója.

aranyanyu3

A négy kategória egy-egy győztesét a zsűri tagjai közösen választották ki. Az öttagú zsűriben Dobó Kata színésznő, Kriston Andrea, a Kriston Intim Torna módszer kidolgozója; Nagy Tímea olimpiai bajnok párbajtőrvívó, Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon kommunikációs vezetője és Rácz Zsuzsa író voltak benne.

A legtöbben az egészségügyben dolgozókra szavaztak

A szavazók az orvosokat és az egészségügyi szakdolgozókat részesítették kitüntetett figyelemben.

A kezdetektől vezette a listát és az orvosnőknek adott szavazatok 54%-át szerezte meg Dr. Rovács Melinda, az orvos kategória közönségdíjasa. Melinda már gyerekkorától gyógyítani szeretett volna, most Nyergesújfalun körzeti gyermekorvos, s lelki támasza is az aggódó szülőknek. Azt vallja, hogy a kicsik gyógyítása úgy teljes, ha az egész családot megismeri, megérti és ha kell, támogatja.

Többször segített gyógyszerek kiváltásában nehéz anyagi helyzeteben lévő pácienseinek, előfordult, hogy egy kimerült édesanya gyerekére vigyázott, hogy ő pihenhessen, vagy éppen otthagyott egy családi ünnepet, hogy egy mentőautóban a kórházig kísérje betegét.

Az orvos kategóriában Dr. Schill Beáta neonatológus vehette át a zsűri díját. Beáta miközben az alig 50-60 dekás koraszülötteket segíti önálló életre képes csecsemőkké válni, azon is dolgozik, hogy ebben a kétségbeesett helyzetben a gépek, műszerek ijesztő világában a szülők szülőkké válhassanak. Ő volt, aki Magyarországon elsőként kezdeményezte az édesapák bevonását a koraszülött ápolásba, valamint a kenguruzást, amikor a kezdetektől a szülők mellkasára fektetik a kisbabákat a nehéz körülmények ellenére is.

A „Kengurumamaként” emlegetett Beáta azt mondja, ez a kapcsolódás a legapróbbakra gyakorolt pozitív élettani hatása mellett a szülővé válást és családdá kovácsolódást is segíti.

Az egészségügyi szakdolgozó kategória közönségdíjasa Garai Erzsébet, a kiskunfélegyházi Dialízis Központ főápolója lett. A művesekezelésre szoruló emberek életébe visz naponta reményt és boldogságot apró figyelmességeivel, a betegei már várják a megszokott napi ölelést, vagy a reményt adó kis pozitív üzeneteket tartalmazó kártyáit.

A zsűri díját Dr. Némethné Dr. Ignácz Andrea vehette át, aki nem egy hagyományos patikát vezet: a nagykanizsai Király Gyógyszertár valóságos intézménnyé vált, egyfajta közösségi tér lett általa. Az ide betérők nemcsak kedvességet, hanem választ is kapnak az egészséggel kapcsolatos kérdéseikre.

A vezetőnő vallja, hogy a gyógyszertáraknak egyre nagyobb szerepük lesz a betegségek megelőzésében, ezért ők már orvosaikkal együttműködve keresik mindenki számára a megoldást. Andrea sikerrel működteti a nők egészségvédelméért dolgozó Király Női Klubot és aktív szerepet vállal a város életében is.

Motiválni képes pedagógusok

Mindkét díjazott pedagógus újszerű nevelési elveket vall, törődő, motiváló hozzáállásukkal elérik, hogy diákjaik kiegyensúlyozottabbá váljanak, és ne roppanjanak össze a magas elvárások súlya alatt sem. A pedagógus kategória közönségdíjazottja, Kovács Nikoletta hitvallása: Játszani, játszatni és játszani tanítani.

A budapesti Kontyfa tanára mind a 600 „gyerekének” tudja a nevét és a sokszor nehéz élettörténetét is. Látja, ki jön éhesen iskolába, kinek mire van szüksége, és ha kell, ő maga intézkedik. Szívügye az iskolán belüli agresszió és indulat kezelése az élménypedagógia módszerével. Nico nem egy átlagos igazgatóhelyettes, ajtaja mindenki előtt nyitva áll, kártyázik, társasozik diákjaival.

A zsűri Zémann Erika vezetőedzőt díjazta. A ritmikus sportgimnasztikát oktató Erika vallja, hogy a versenysportban is csak motiválással és nem büntetéssel lehet valódi eredményeket elérni. Megértő, támogató, együttérző személyiségével azt mutatja meg, hogyan lehet a sport mindig örömforrás. Igazi támasz ő, aki abban hisz, hogy a szeretet és a törődés az igazi motiváló erő. Módszere tökéletesen működik, ezt sportolói eredményei bizonyítják.

Másodszor ismeri el a díj a szociális terület szakembereit

Idén különösen lényeges a díjátadó napja, hiszen a szociális munka világnapját november 12-én ünnepeljük. A díj életében mérföldkőnek számított, amikor az alapítók úgy döntöttek, hogy a szociális területen dolgozókat is elismerik. A Richter Aranyanyu Díj szociális területen dolgozó kategóriájának közönségdíjasa Mester Gyöngyi munkavállalási tanácsadó lett.

Ő az, aki képes visszaadni a hozzá kerülő munkanélküli emberek önbecsülését, tenni akarását azzal, hogy hozzájuk méltó munkát talál számukra. Egy olyan konstrukciót alkotott meg, amely országosan elismert modellprogram lett. Hátrányos helyzetű családok lakásait újították fel az állástalan szakemberek, és miután a lakások megszépültek, többen munkát is kaptak. A magukat kezdetben fölöslegesnek érző emberekből lelkes közösséget kovácsolt, akik már önmagukért és egymásért is képesek küzdeni.

A zsűri választottja Tóthné Mikulás Veronika, a hajdúböszörményi idősek otthonának idősgondozója lett. Veronika harminc évig dolgozott gyártósoron majd úgy döntött, hogy szeretne segítségre szoruló emberekkel foglalkozni.

Kevesen hittek benne, de ő keményen tanult, és megvalósította álmait. Ma is napi 12 órában dolgozik, de már szívvel-lélekkel teszi. Gondozottjai számára igazi kincs a jelenléte, könnyebbé varázsolja az idősek mindennapjait.

A Ridikül Magazin 2016-ben is különdíjat ajánlott fel, amelyet Görög Athéna főszerkesztőtől a legtöbb jelölést kapó Mágoriné Sinka Eszter körzeti nővér vehetett át. Eszter nem ismer lehetetlent, ha a betegekről van szó.

Munkája után még meglátogatja az idős pácienseit, bevásárol, főz nekik, vagy éppen kitakarít, ha arra van szükség. A felsőzsolcai árvízben ő is érintett volt, ekkor értette meg, milyen az, ha valaki mindenét elveszíti. Azóta valóságos adományhálózatot épített ki, lelkesedése, fáradhatatlansága reményt ad mindenkinek.

Az Aranyanyuk történetei nem a díjak átvételével kezdődnek és nem is ott érnek véget. Évekkel ezelőtt ismerhettük meg egy mozgásképtelen csecsemő történetét, akit szülei a kórházban hagytak. Szabolcs Judit, aki 2013-ban volt díjazott, nemcsak gyógytornászként segítette őt, hanem befogadó családot is talált a babának. Ezt a lányt idén a gála díszvendégeként köszöntötték. Ő Adámi Zsanett paralimpikon, aki negyedik helyezést ért el Rióban 100 méteres hátúszásban.

A különdíjakkal együtt az elmúlt hat év során összesen 46-an vehették át a Richter Aranyanyu Díjat munkájuk méltó elismeréseként.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Az egyik legkegyetlenebb vadászati módszert akarja eltöröltetni 25 ezer magyar
A kotorékozás ellen indított civil kezdeményezés kevesebb mint két hét alatt vált országos üggyé, miután átlépte a 25 ezer aláírást. Az aláírók azt követelik a jogalkotóktól, hogy törvényben tiltsák meg az állatok föld alatti megtámadását.


Több mint 25 ezren írták alá tíz nap alatt azt a petíciót, amely a kotorékvadászat teljes törvényi betiltását követeli Magyarországon. A kezdeményezés villámgyorsan vált országos üggyé, miután a Rókales Alapítvány útjára indította a kampányt.

Kedd délutáni adatok szerint az aláírások száma már a 25 700-at is meghaladta, derül ki a petíció oldalán. Az alapítvány május 30-án indította el a petíciót, amelyben a kotorékozásként ismert vadászati módszer megszüntetését sürgetik.

Ennek során kutyákat küldenek föld alatti üregekbe, hogy ott sarokba szorítsák, megtámadják, megöljék vagy kiűzzék a kotorékban élő állatokat.

„A kotorék nem „vadászati terep”, hanem az állatok lakóhelye, búvóhelye és a kölykök felnevelésének helyszíne.”

A szervezet szerint a föld alatti összecsapások súlyos, gyakran végzetes sérülésekkel és elhúzódó stresszel járnak mind a vadon élő állatok, mind az erre használt kutyák számára.

A vita jogi hátterét az adja, hogy míg az 1998. évi XXVIII. törvény általánosságban védi az állatokat a szükségtelen szenvedéstől, a vadászatról szóló törvény végrehajtási rendelete (79/2004. (V. 4.) FVM rendelet) kifejezetten említi a kotorékmunkát a vadászkutyák feladatai között.

A petíció pontosan ezt a jogi ellentmondást kívánja feloldani egyértelmű törvényi tiltással, mivel az aláírók szerint az állatok zárt, menekülésre alkalmatlan térben való szembekerülése önmagában felveti az állatkínzás tilalmának sérelmét.

A kezdeményezés címzettjei között szerepel az Élő Környezetért Felelős Minisztérium és az Agrár- és Élelmiszergazdasági Minisztérium is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Saját aranyérmet kapott és a sztárokkal fogott kezet a 9 éves Zsombi a BL-döntőn
Az UEFA elnökének társaságában léphetett a pályára a 9 éves Zsombi a Bajnokok Ligája-döntő díjátadóján Budapesten. A kisfiút az Amigos a gyerekekért szervezet választotta ki egy kórházi műtétje után.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. május 31.



„Szerintem a legnagyobb vágyam teljesült” – mondta az a 9 éves kisfiú, aki tegnap este az egész világ szeme láttára sétálhatott fel a Puskás Aréna gyepén felállított színpadra a Bajnokok Ligája-döntő után. Zsombi az UEFA elnökének társaságában foghatott kezet a PSG és az Arsenal sztárjaival, saját aranyérmet kapott, sőt, még a BL-serleget is megérinthette – számolt be róla az RTL Híradó.

A fiú, aki az Arsenalnak szurkolt, a svéd-magyar csatárnak, Gyökeres Viktornak magyarul gratulált. Arra a kérdésre, hogy mondott-e neki valami személyeset, Zsombi csak ennyit felelt: „Nem, csak annyit mondtam neki, hogy gratulálok, amikor elhaladt előttem.”

„Yamalnak és Mbappénak még nincs Bajnokok Ligája-érme, mint nekem” – jelentette ki magabiztosan.

Zsombi az RTL Híradónak azt is elárulta, eleinte fel sem fogta, mekkora dologban van része. „Nem tudtam, hogy ez ilyen óriási dolog, de aztán rájöttem, hogy kezet fogtam nagy sztárokkal.” A szülei végigizgulták a nagy pillanatot. „Nagyon drukkoltam, mert tudtam, hogy ő is úgy indult el otthonról, hogy nagyon izgult: jaj, mi lesz, nehogy elrontson valamit” – mondta az egyik szülő.

A fiúnak akkor esett le igazán, mi is történt vele, „amikor a tévében viszontlátta saját magát.”

A kisfiú is bevallotta, hogy mennyire lámpalázas volt. Az élmény feldolgozása még tart, olyannyira, hogy Zsombi holnap az iskolában előadást is tart majd a kalandjairól. Addig is őrzi emlékeit: egy aláírt mezt, egy tornazsákot és egy új labdát, amit azóta le sem tesz. A lehetőség egyébként nem a véletlen műve volt. Az Európai Labdarúgó-szövetség alapítványa vette fel a kapcsolatot az Amigos a gyerekekért civil szervezettel, akik már 12 éve foglalkoznak kórházban kezelt gyerekekkel. Zsombival egy műtétje után, a Bethesda Gyermekkórházban találkoztak, és nem volt kérdés, hogy őt választják a különleges feladatra.

Rajta kívül más gyerekeknek is felejthetetlen élményt nyújtott a budapesti döntő. Az UEFA hallássérült gyerekeknek is biztosított lehetőséget egy különleges jelzőrendszer segítségével, az Ezüst Cipő Foci Suliból pedig 11 fiú és egy lány labdaszedőként vehetett részt a meccsen. Mindez egybecseng az UEFA üzenetével, miszerint a labdarúgás mindenkié.

Az RTL beszámolóját Zsombi nagy kalandjáról itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Egyetlen év miatt szakíthatják el nevelőszüleitől a beteg magyar kisfiút
Egy cserháthalápi házaspár egy éve neveli a korábban intézetben élő fiút, akit betegsége miatt eddig senki sem akart befogadni. Most egy jogszabályi korlát miatt elvehetik tőlük a gyereket, ügyükben már a Mi Hazánk egyik képviselője is lépett.


Egyetlen év miatt szakíthatnak el nevelőszüleitől egy beteg kisfiút, akinek a hatóságok már amerikai örökbefogadó családot is találtak. Zsuzsa és Tamás egy éve gondoskodnak Tibiről, aki náluk talált először otthonra, miután születésétől fogva intézetben élt. Az örökbefogadását egy jogszabályi korlát akadályozza – számolt be róla a Blikk.

A cserháthalápi házaspár és a kisfiú kapcsolata akkor kezdődött, amikor a férj, Tamás abban az intézetben kezdett dolgozni, ahol Tibi élt. A férfi és a betegeskedő, magára hagyott fiú között hamar kötődés alakult ki. A pár először 2024 karácsonyán vitte haza egy napra a gyereket.

Zsuzsa szerint a találkozás annyira jól sikerült, hogy utána keresték az alkalmakat a közös időtöltésre.

„Hihetetlen, de olyan volt, mintha mindig is velünk lett volna” – emlékezett vissza.

Az intézet szakemberei is támogatták a kapcsolatot, Zsuzsa pedig elvégezte a nevelőszülői tanfolyamot. A pár átalakította a lakást, hogy a fiú otthon érezze magát. Tibi végül 2025 májusában költözhetett hozzájuk nevelőszülőként, és azóta is velük él.

A házaspár szerette volna hivatalosan is örökbe fogadni, ám ekkor szembesültek egy jogi akadállyal:

a törvény szerint az örökbefogadó és a gyermek között legfeljebb 50 év lehet a korkülönbség, ami náluk 51 év.

Az ügyet felkarolta a szintén ezen a településen élő Dócs Dávid, a Mi Hazánk országgyűlési képviselője, aki a minisztériumhoz és a szakhatósághoz fordult.

„A jelenlegi szabályozás szerint nincs kivétel a jogszabály alól, ezért írásban fordultam a minisztériumhoz és a szakhatósághoz, hogy tegyünk valamit az érdekükben” – mondta a politikus.

A képviselő szerint egyedi elbírálásra vagy törvénymódosításra lenne szükség, mert szorít az idő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Kétszer kellett újraélesztenie egy idős férfit egy 17 éves kadétnak egy csepeli buszmegállóban
Olajos Álmos a 148-as busz megállójában mentette meg egy idős férfi életét. A honvéd kadét a képzésen tanultakat alkalmazta éles helyzetben.


Perceken múlt egy idős férfi élete Csepelen, a 148-as busz Orgonás utcai megállójában, miután rosszul lett és összeesett.

Egy 17 éves honvéd kadét, Olajos Álmos a barátnőjével sietett a segítségére, és kétszer is újra kellett élesztenie a férfit.

A fiatalember éppen az évfordulójukat ünnepelte a barátnőjével, Fannival, amikor észrevették, hogy egy buszra felszállni készülő idős férfi megszédül, majd hanyatt esik. Míg egy járókelő azonnal hívta a mentőket, Álmos a férfihez lépett, és ellenőrizte a légzését – számolt be róla a Blikk. Amikor látta, hogy a férfi már nem lélegzik és a feje lilulni kezd, megkezdte a mellkaskompressziót.

„Egy idő után azt láttam, hogy a bácsi már egyáltalán nem lélegzik, majd elkezdett lilulni a feje. Ekkor tudtam, hogy nincs mire várni, azonnal megkezdtem a mellkaskompressziót. Kétszer kellett újraélesztenem, mert az első próbálkozás után egyszer már elkezdett magától lélegezni, de aztán újra leállt a keringése”

– idézte fel a történteket a lapnak.

Eközben barátnője, Fanni a férfi táskájában gyógyszereket és orvosi leleteket keresett, hogy az érkező mentősöknek azonnal átadhassa a legfontosabb információkat a beteg állapotáról.

Álmos a drámai pillanatokról elmondta, éles helyzetben teljesen más volt végrehajtani a tanult mozdulatokat, mint a tanteremben. A hirtelen jött ismertségtől zavarba jött, de hangsúlyozta, számára természetes volt a segítségnyújtás.

„Amikor odafutottam, egyáltalán nem gondolkodtam a következményeken, hiszen egy ilyen helyzetben nem is lehet mérlegelni, tenni kell a dolgunkat”

– tette hozzá.

A fiú a Bocskai Református Oktatási Központ informatikai technikus képzése mellett honvéd kadét programban is részt vesz, ahol rendszeresen gyakorolják az újraélesztést egy speciális babán.

Kiképző tanára, Molnár Gábor elárulta, a helyes ritmus tartására egy különleges módszert is alkalmaznak: az „Érik a szőlő” című népdal ütemére tanítják a harminc mellkaskompresszió és két befúvás ciklusát.

Álmos helytállását a Honvédelmi Minisztérium a közösségi oldalán ismerte el, iskolájában pedig főigazgatói dicséretet kapott. A fiatalember a jövőjét a Magyar Honvédségnél képzeli el, ahol a katonai informatikai és kibervédelmi területen szeretne tiszti pályára lépni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk