JÖVŐ
A Rovatból

Nvidia: világ legértékesebb vállalatainak egyikévé tette az AI, és most 4 billió dolláros céggé nőnének

A chipgyártó értéke 30 nap alatt 1 billió dollárral nőtt. Ekkora növekedés Warren Buffettnek 60 évébe telt. A cég most 18-szor annyit ér, mint Magyarország éves GDP-je. Mi ez? AI-csúcsteljesítmény vagy csak egy lufi?


Az Nvidia piaci kapitalizációja legutóbb (három év után) június 18-án ért történelmi csúcsra, 3,34 billió dollárral, amivel megelőzte az első helyért folyton marakodó Apple-t és az élen a legtöbbet terpeszkedő Microsoftot. A sikert leginkább annak köszönheti, hogy az AI-technológiára szabott IT eszközeit olyan ágazatokban hasznosítják, mint az adatfeldolgozás, a szimuláció, az automatizált elektronikai tervezés, a gyógyszertervezés, a kvantumszámítás és például a generatív AI.

A csoda ugyanakkor három napig tartott: bármiféle alapvető vállalati változásról szóló hír nélkül az Nvidia 430 milliárd dollárt veszített az értékéből, de a teljesítménye így is elképesztő – már ha az AI hosszútávon nem bizonyul tévútnak, vagy túlfújt lufinak. A cég sikerének kulcsa a mesterséges intelligencia rendszerek futtatására optimalizált, magas minőségű hardverek gyártása, és szinte biztos, hogy még többször meg fogja járni a világ tetejét, egészen addig, amíg az AI-ba fektetni akaró tömegek viszonylag kevés helyre tudják tenni a pénzüket.

A cél a 4.000.000.000.000 dollár

Jensen Huang, az Nvidia vezérigazgatója a nemrég tartott éves közgyűlésen úgy beszélt a tagokhoz, mint egy olyan vállalat vezetője, ami idén végrehajtotta azt a bravúrt, hogy 30 nap alatt 2 billió dolláros értékről 3 billió dollárra növelte az értékét.

Jim Reid, a Deutsche Bank globális közgazdasági és tematikus kutatásokért felelős vezetője a nemrég közzétett jegyzetében rámutatott:

Warren Buffettnek 60 évébe telt, hogy a cégével egyáltalán megközelítse az 1 billió dollárt.

Az Nvidia vezérigazgatója a The Guardian szerint egyértelműen kijelentette: „a 4 billió dollár láthatáron belül van”, és az új, erőteljes chip termékcsoport, a Blackwell hozhatja el, hiszen potenciálisan az Nvidia, sőt, talán „a számítástechnika történelmének legsikeresebb terméke” lehet.

Az Nvidia új zászlóshajója, a Blackwell

A Blackwell termékcsalád 2024 márciusi bevezetése kapcsán az Nvidia nem fukarkodott a nagy szavakkal. Mint írták: ez az új grafikus feldolgozó egység, vagyis GPU-architektúra „a számítástechnika új korszakát nyitja meg”, lehetővé téve a szervezetek számára, hogy mindenhol valós idejű generatív AI-t építsenek és futtassanak, trillió paraméteres nagy nyelvi modelleken, akár 25-ször kisebb költséggel és energiafogyasztással, mint bármely elődjével.

Illusztráció: Nvidia

A Blackwell számítástechnikai platform hat átalakító technológiát tartalmaz a gyorsított számítástechnika számára, amelyek segítenek áttörést elérni az adatfeldolgozás, a mérnöki szimuláció, az elektronikai tervezés automatizálása, a számítógéppel támogatott gyógyszertervezés, a kvantumszámítás és a generatív AI területén. Ezek mind feltörekvő, őrületes befektetéseket megmozgató iparági lehetőségek, amelyekben a gyártott hardverei révén az Nvidia egytől egyig érdekelt. Van még kérdés, hogy miért került a világ tetejére, 2021 után másodszor is, 2024 júniusában?

„Három évtizede törekszünk a gyorsított számítástechnikára, azzal a céllal, hogy lehetővé tegyük az olyan áttöréseket, mint amilyen a mélytanulás és a mesterséges intelligencia.”

„A generatív AI korunk meghatározó technológiája, a Blackwell pedig a motor, ami ezt az új ipari forradalmat hajtja. A világ legdinamikusabb vállalataival együttműködve minden iparágban valóra váltjuk az AI ígéretét” – nyilatkozta Huang. És amikor a legdinamikusabb vállalatokról beszél, az Nvidia olyan partnereire céloz, mint az Amazon Web Services, a Dell Technologies, a Google, a Meta, a Microsoft, az OpenAI, az Oracle, a Tesla vagy az xAI.

Az AI elhozta a számítástechnikai aranylázat

Az Nvidia döbbenetesen sokat értékesít az utóbbi időben. Az évek óta tartó kapacitásbővítő beruházások ellenére továbbra is gyorsabban adja el csúcskategóriás chipjeit, mint amilyen gyorsan gyártani tudja őket. A mesterséges intelligencia-kutatásba történő befektetések hatalmas része a laboratóriumokból egyenesen az Nvidia kasszájába áramlik, és az olyan vállalatok, mint a Meta, sokmilliárd dollárt költenek több százezer Nvidia GPU beszerzésére. És ez csak egy vállalat a rengetegből, ami ennek a vállalatnak az eszközeit használja.

A cég kiugró sikerének titka mögött állhat egy prózaibb ok is, az, hogy a magán AI-kutató laboratóriumok, amilyen az OpenAI (ChatGPT) és az Anthropic (Claude chatbot), nem kereskednek a nyilvános értékpapírpiacokon. Mivel ezek a cégek a felfutó AI technológiákra szívesen fogadó befektetők számára nehezen hozzáférhetők, inkább olyan, az AI-technológiához  kapcsolódó cégek bárhol a világon vásárolható részvényeire csapnak le, mint amilyen az Nvidia, a Google vagy a Microsoft.

Alvin Nguyen, a Forrester vezető elemzője szerint legfeljebb a generatív AI piac összeomlása akadályozhatná meg az Nvidiát abban, hogy elérje a 4 billió dolláros összértéket, de az még kérdés, hogy ezt elsőként fogja megtenni, vagy az élbolyban lévő versenytársait fogja követni.

De mégis, mi állhat a hirtelen árfolyamcsökkenés mögött?

Az Nvidia elképesztő növekedése és a piacra gyakorolt hatása megkérdőjelezhetetlen: az elmúlt öt évben 3000 százalékkal drágultak a részvényei, ami miatt szükségszerű is, hogy az értékpapírok hajlamosak a hirtelen, váratlan negatív váltásokra – állapítja meg a Yahoo Finance elemzése.

Sok pénzpiaci szakértő úgy véli, a részvényesek a világcsúcs láttán profitot realizáltak, vagyis részben vagy egészben eladták az Nvidia részvényeiket. Mások szerint viszont új versenytársak jelentek meg az Nvidia által szinte egyedül uralt piaci szegmensben, és ez a vállalat számára duplán rossz hír, hiszen nem elég, hogy rövid távon értékvesztést szenvedett el, aligha számíthat rá, hogy a következő öt évben domináns szereplő marad. Mindkettő jogos felvetés, de egyben megerősíti a fentebb írt nézetet is: azt, hogy az Nvidia részvényei hajlamosak az éles elmozdulásokra. A chipgyártó Micron (MU) is hasonló elvárásokkal nézett szembe, amikor nemrég üzleti jelentést tett közzé, és a részvénye bezuhant valamelyest, hiszen a beszámoló nem felelt meg az AI kereslethez kötődő őrült elvárásoknak.

Ugyanakkor a Stock Titan frissülő világranglistája szerint (és ennek a cikknek a születésekor) az Nvidia a csúcs után elszenvedett visszaesésből visszakapaszkodva újra hárombillió dollár feletti értékkel rendelkezik, de ezzel már „csak” a dobogó alsó fokán áll, a Microsoft (3,39 billió dollár) és az Apple (3,32 billió dollár) mögött.

Simán lehetséges tehát, hogy egymást előre lökdösve jutnak el az újabb mérföldkőig, de az sem kizárt, hogy az Nvidia önmaga kap erőre és hagy le mindenkit, akár már ebben az üzleti évben.

Amennyiben az OpenAI következő nagy modellje, a GPT-5 és a többi új AI meghökkentően sikeres lenne, akkor az pozitív hatást gyakorol a részvényárfolyamra: az Nvidia továbbra is lendületben marad, és 2025-ben elérheti a négybillió dollárt – véli Nguyen. De ha az AI modellek alulmúlják a várt teljesítményt, akkor azt várhatóan megsínylik az értékpapírok, lévén ez a technológia a vállalat zászlóshajója. Hasonló lenne a helyzet, ha egy technológiai áttörés azt eredményezné, hogy kevesebb számítási teljesítményre lesz szükség a modellek betanításához, de akkor is gyengülhet az összérték, ha a vállalkozások és a fogyasztók érdeklődése valamiért csökkene a generatív AI-eszközök iránt (ami nem túl valószínű).

Az Nvidia jövője és versenyképessége

Ben Reitzes, a Melius Research technológiai kutatásvezetője a CNBC-nek nyilatkozva azt mondta, szerinte az Nvidia a „full stack” megközelítéssel – ami hardver- és szoftver-értékesítést egyaránt magában foglal, kulcsfontosságú előnyre tett szert, persze a mesterséges intelligencia területén. Az Nvidia olyan számítógépes nyelvet és ökoszisztémát épített, ami lehetővé teszi az AI monetizálását, és ebből behozhatatlannak tűnő előnye származik. Reitzes felhívta rá a figyelmet:

annak ellenére, hogy a részvényeladási hullám folytatódik, az Nvidia értékpapírjainak ára csak ebben az évben 155 százalékkal emelkedett – miután 2023-ban több mint a háromszorosára nőtt.

Az Nvidia éves innovációs ciklusaiban újabb és újabb termékek jelennek meg a piacon, ami lehetővé teszi a fejlesztők és ügyfelek számára, hogy előre tervezzenek és költségvetést társítsanak az újdonságokhoz. Ez az innovációs tempó azt eredményezi, hogy az Nvidia lépéselőnybe kerül a versenytársakkal szemben, és ez a Melius Research előrejelzései szerint a következő három évben 270 milliárd dolláros profitot hozhat, ami óriási hozamokkal kecsegteti a részvényeseket.

A cég az AI forradalom kellős középpontjába kormányozta magát és óriásira nőtt, önállóan is generálva a mesterséges intelligenciába vetett hitet és a világszerte ráfordított sokbillió dollárt. Bár hatalmas elvárásokkal néz szembe, az Nvidia erőteljes innovációs üteme és piacvezető pozíciója stabil alapot nyújt a jövőbeli növekedéshez, így a részvényei várhatóan vonzóak maradnak – azoknak a befektetők legalábbis, akik mindenképpen kérnek egy szeletet az AI boomból. És, most őszintén: van olyan, aki nem kérne, ha mostanában lenne befektethető pénze?

Jim Reid szerint az alacsony termelékenység, a csökkenő munkaképes korú népesség és a növekvő államadósságok világában a mesterséges intelligencia gazdasági ígérete tényleg nagyon üdvözítő. „Ha az AI a negyedik ipari forradalom katalizátora, akkor az nagyon jó hír, de ha nem, akkor a piacoknak végső soron nagy problémákat fog okozni”, szóval több forog kockán annál, hogy az Nvidia vajon megnyeri-e a négybillió dolláros értékig tartó versenyt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


JÖVŐ
A Rovatból
Kiderült, meddig marad élhető a Föld – szuperszámítógépekkel számolta ki a NASA
Nem villámcsapás-szerű összeomlásra, hanem lassú, visszafordíthatatlan hanyatlásra kell készülnünk a kutatás eredménye szerint.


A NASA kutatói összefogtak a japán Toho Egyetem szakembereivel, és szuperszámítógépekkel modellezték, meddig maradhat élhető a Föld. Az eredmények egy távoli, de egyértelmű menetrendet vázolnak fel az élet végét illetően – számolt be róla a BGR.

A kutatás szerint a Nap jelenti majd a legnagyobb gondot: a következő egymilliárd évben nő a kibocsátása, és fokozatosan a lakhatósági határ fölé melegíti bolygónkat.

A becslés alapján a földi élet nagyjából az 1 000 002 021-es évben érhet véget, amikor a felszíni viszonyok már a legellenállóbb élőlényeknek is túl szélsőségesek lesznek.

A lejtmenet azonban sokkal korábban elindul. Ahogy a Nap forrósodik, a Föld légköre jelentősen átalakul: csökken az oxigénszint, meredeken nő a hőmérséklet, és romlik a levegő minősége. A részletes éghajlati és napsugárzási modellek szerint

ez nem villámcsapás-szerű összeomlás, hanem lassú, visszafordíthatatlan hanyatlás.

Ennek jelei már most látszanak. Erősödnek a napviharok és a koronakidobódások, nemrég az elmúlt 20 év legerősebb viharát rögzítették. Ezek hatnak a Föld mágneses mezejére és csökkentik a légköri oxigént.

Közben az ember okozta klímaváltozás is tovább növeli a terhelést:

a globális felmelegedés és a sarki jég olvadása a korábbi előrejelzéseknél gyorsabban halad, ami arra utal, hogy a környezet már jóval az egymilliárd éves időtáv előtt is ellehetetleníti az életet az emberek számára.

A kutatók a felkészülés és az alkalmazkodás fontosságát hangsúlyozzák. Egyesek zárt életfenntartó rendszereket és mesterséges élőhelyeket javasolnak, mások pedig a Földön túli lehetőségeket vizsgálják: a NASA és a SpaceX hosszú távú Mars-missziói az emberi élet fennmaradásának lehetséges útjait keresik, ha bolygónk lakhatatlanná válik.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
JÖVŐ
A Rovatból
A mesterséges intelligencia képes lehet akár tíz évre előre megjósolni, hogy kinek milyen betegsége lesz
A modell névtelen kórlapok mintáit figyeli, és évekre előre megmutatja, hol nagyobb a kockázat. A fejlesztők szerint így hamarabb lehet beavatkozni, és még az is tervezhető, hány szívinfarktusra kell készülnie egy városnak 2030-ban.


A kutatók szerint a mesterséges intelligencia akár tíz évre előre jelezhet egészségi gondokat, írja a BBC. A rendszer az emberek egészségügyi adataiban keres mintákat, és több mint 1000 betegség kockázatát számolja. Úgy írják le, mint egy időjárás-előrejelzést: százalékban adja meg a valószínűséget. A cél, hogy időben kiszűrje a magas kockázatú embereket, és évekre előre segítse a kórházak tervezését.

A Delphi-2M nevű modell hasonló technológiára épül, mint a közismert MI-chatbotok, például a ChatGPT. A chatbotok nyelvi mintákat tanulnak, és megjósolják, milyen szavak követik egymást. A Delphi-2M névtelenített egészségügyi adatokból tanulta meg felismerni a mintázatokat, és így jelzi előre, mi következhet és mikor. Nem mond pontos dátumot, hanem 1231 betegség valószínűségét becsli.

„Ahogy az időjárásnál 70 százalék esélyt jelezhetünk az esőre, ugyanezt meg tudjuk tenni az egészségügyben is”

– mondta Ewan Birney professzor, az Európai Molekuláris Biológiai Laboratórium megbízott főigazgatója. „Ráadásul nemcsak egy betegségre, hanem egyszerre az összesre – ilyet még soha nem tudtunk. Izgatott vagyok” – tette hozzá.

A fejlesztők először brit, névtelenített adatokon tanították a modellt: kórházi felvételek, háziorvosi adatok és életmódbeli szokások (például dohányzás) több mint 400 ezer résztvevőtől a UK Biobank projektből. Ezután más Biobank-résztvevők adataival ellenőrizték az előrejelzéseket, majd 1,9 millió ember dániai egészségügyi adatán is letesztelték. „Ha a modellünk azt mondja, hogy a következő évben tízből egy az esély, akkor tényleg nagyjából tízből egy esetben következik be” - tette hozzá Birney professzor.

A rendszer azoknál a betegségeknél működik a legjobban, amelyeknek jól követhető a lefolyása, például a 2-es típusú cukorbetegség, a szívinfarktus vagy a szepszis. Az inkább esetleges fertőzéseknél gyengébben teljesít.

Az orvosok ma is írnak fel koleszterincsökkentőt annak alapján, mekkora valakinél a szívinfarktus vagy a stroke kockázata. Az MI-eszköz még nem áll készen a klinikai használatra, de hasonló módon tervezik alkalmazni: korán azonosítani a magas kockázatú embereket, amikor még van esély megelőzni a betegséget. Ez jelenthet gyógyszert vagy célzott életmódtanácsot – például akinek nagyobb az esélye bizonyos májbetegségekre, annak a szokásosnál jobban megérheti visszavenni az alkoholfogyasztásból.

Az MI a szűrőprogramok tervezésében is segíthet, és egy térség összes egészségügyi adatát elemezve előre jelezheti a várható igényeket,

például hogy 2030-ban nagyjából hány szívinfarktus várható egy adott városban.

„Ez egy újfajta megközelítés kezdete az emberi egészség és a betegséglefolyás megértésében” – mondta Moritz Gerstung professzor, a Német Rákkutató Központ (DKFZ) onkológiai MI-osztályának vezetője. „Az olyan generatív modellek, mint a miénk, egy napon személyre szabhatják az ellátást, és nagy léptékben előre jelezhetik az egészségügyi szükségleteket.”

A Nature tudományos folyóiratban ismertetett modellt még finomítani és tesztelni kell a klinikai használat előtt. Torzítást okozhat, hogy a UK Biobank adatai főként 40–70 éves emberektől származnak. A fejlesztők most bővítik a modellt képalkotó vizsgálatokkal, genetikai információkkal és vérvizsgálati eredményekkel.

„Fontos hangsúlyozni, hogy ez kutatás – mindent alaposan tesztelni, szabályozni és átgondolni kell, mielőtt használni kezdjük, de a technológia adott ahhoz, hogy ilyen előrejelzéseket készítsünk” – nyomatékosította Birney professzor. Úgy véli, a genomika egészségügyi bevezetéséhez hasonló utat járhat be a folyamat: a tudósok bizalmától a rutinszerű klinikai használatig akár egy évtized is eltelhet.

A kutatás az Európai Molekuláris Biológiai Laboratórium, a Német Rákkutató Központ (DKFZ) és a Koppenhágai Egyetem együttműködésében készült. Gustavo Sudre, a King’s College London kutatója így értékelt: „Ez a munka jelentős lépés a skálázható, értelmezhető és – ami a legfontosabb – etikailag felelős orvosi prediktív modellezés felé.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

JÖVŐ
A Rovatból
Megkezdték a humanoid robotok tömeggyártását Kínában
A cég több ezer előrendelést említ, az ár körülbelül 11,5 millió forint. A mozgásnál emberi mintákat követnek: a végtagok összehangolását szimulációk és utánzásos tanulás segíti.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 27.



A kínai Kepler Robotics elindította a K2 Bumblebee humanoid robot tömeggyártását, írja a Rakéta. A modellt logisztikai munkákra, gyártási feladatokban segítésre, kiállításokra és „speciális műveletekre” szánják.

A K2 hibrid architektúrával működik, ami energiahatékony üzemet tesz lehetővé. A gyártó szerint a humanoid egyhuzamban akár 8 órát is dolgozik.

Az ár a hasonló, általános célú humanoidokhoz képest kicsivel magasabb:

körülbelül 11,5 millió forint.

A robotra már több ezer megrendelés érkezett.

A cég a külalakot kevésbé, a mozgást viszont nagyon „emberire” tervezte. A K2 Bumblebee imitációs tanulással és szimulációkkal sajátította el a járás emberihez hasonló jellegzetességeit, beleértve a végtagok mozgásának összehangolását.

A humanoid robotról készült videót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


JÖVŐ
A Rovatból
Sora 2: megjöttek a videók, amiket a képtelenség megkülönböztetni a valóságtól
Náci egyenruhába bújtattak hírességek, meghamisított történelmi események, kamu filmjelenetek igazinak tűnő színészekkel – máris ilyen videók készültek az OpenAI legújabb videógeneráló modelljével, ami egyszerre lenyűgöző és félelmetes.


A Sora 2 videógeneráló modell szeptember végén jelent meg, azzal az ígérettel, hogy a korábbi változathoz képest jelentősen javult a fizikai pontosság, a realizmus és az irányíthatóság. Mivel az OpenAI már a Sora tavaly decemberben kiadott első változatát is – a ChatGPT sikerével párhuzamba állítva – a videókészítés „GPT‑1 pillanatának” nevezte, nagy várakozások előzték meg a „GPT‑3.5 pillanatként” beharangozott Sora 2-t.

Az első verzió fejlesztői változatáról a demók alapján azt írtuk, olyan minőségű filmekhez, amelyeket szöveges utasításra generál, normál esetben külső helyszínekre, díszletekre, profi felszerelésekre és szakemberekre, statisztákra, illetve színészekre lenne szükség, de „úgy fest, hogy mostantól egyetlen AI, a Sora is elég lesz hozzá”.

Nyújthat ennél is többet egy videógeneráló modell? A Sora 2–nek a jelek szerint sikerült, mert a világ egyik ámulatból a másikba esik a vele készült mozgóképek láttán. Az OpenAI azt állítja, hogy az új modell kiküszöböli a korábbi videógenerálók jellemző hibáit, például az amorf tárgyakat és karaktereket, a torzult valóságot vagy a „túlzott optimizmust”. Utóbbihoz példát is kapcsol: ha egy generált videóban szereplő kosárlabdázó „elvéti” a dobást, az eddigi verziók inkább kicsavarták a realitást, és a labda még lehetetlen szögből is a gyűrűbe „teleportált”. Ehhez képest a Sora 2 a fizika törvényeivel teljesen megegyező módon bánik a tárgyak mozgásával: a labda a palánkba csapódik és pont úgy pattan vissza, ahogy az a valóságban is történne.

A tökéletlenség lehalkításával és a képminőség feltekerésével az OpenAI kisebb csodát alkotott: még egyszerű szöveges utasításokból is olyan videókat hoz létre, amelyeket a legtöbb néző képtelen megkülönböztetni a valóságtól. Az pedig, hogy mekkora a szakadék a versenytársak videógeneráló modelljei, valamint a Sora 2 között, remekül illusztrálja ez az összehasonlítás, amelyben a Google fejlesztette Veo 3–mal vetik össze a képességeit.

Ebben a videóban semmi sem valódi:

A gyorsan bővülő AI‑videópiacon persze vannak más vetélytársak is, például a Meta „Vibes” alkalmazása és a Meta Movie Gen modell, valamint az Elon Musk-féle xAI Grok Imagine-je. A Forbes hangsúlyozza, hogy utóbbi rendszerek 6–10 másodperces felvételeket készítenek, míg a Sora 2 akár egyperces videókat generálhat, illetve hangot is ad a tartalmakhoz, ami komoly fegyvertény a jelenlegi mezőnyben. És eddig minden jel arra mutat, hogy a Sora 2 a legerősebb videógeneráló AI.

Az OpenAI a modell széles körű – de egyelőre Észak-Amerikára korlátozott – bevezetése óta arra biztatja a felhasználókat, hogy a Sora 2 segítségével találjanak ki minél több új világot és történetet. A lehetőségeknek – látszólag – csak a képzelet szab határt, hiszen a modell képes az emberi hanghoz igazított dialógusok és hangeffektek generálására is, sőt, ha kell, a felhasználó hang‑ és videómintája alapján avatárt készít, így a saját filmünk főszereplőjévé válhatunk.

Mi változott? – A Sora 2 új képességei

Bár hozzáférés hiányában nekünk, magyaroknak egyelőre nincs összehasonlítási alapunk, az új modellről megjelent videókon valóban az látszik, hogy komoly szintlépés történt. Amíg a Sora demóiban a generált karakterek szemeit jótékonyan elrejtette valami (többnyire egy napszemüveg), a Sora 2 már nem tart az „uncanny valley” jelenségtől. Ez ugye az a nyugtalanító érzés, ami egy videojátékhoz vagy filmhez digitális eszközökkel létrehozott arc láttán tör ránk: hiába realisztikus a karakter, a tekintete természetellenes marad.

Az új modell már nem ilyen „félénk”: tisztában van vele, hogy amit előállít, teljesen életszerű, ezért nincs szükség trükközésre.

Olyannyira nincs, hogy az alábbi videóban látható és hallható Sam Altman sem Sam Altman, hanem egy Sora 2-vel létrehozott avatár, ami az OpenAI vezérigazgatójaként mutatja be a generatív AI képességeit. És ha erre nem figyelmeztetnek előre, aligha mondanánk meg, hogy nem a valódi személyt látjuk.

Az OpenAI szerint a Sora 2 legnagyobb újítása a fizikai törvények pontosabb szimulációja és a látvány élethű megjelenítése. A modell hosszabb és összetettebb cselekményeket, illetve akár többszereplős akciókat is képes kezelni, miközben megőrzi a mozgás törvényeinek koherenciáját.

A vállalat kiemelte, hogy a videók több jelenetből álló utasításokat követhetnek, és a rendszer megőrzi a generált világ állapotát: figyelembe veszi például azt, hogy a tárgyak az előző képsorban pontosan hol voltak. Ezzel már lehetséges akár több perces klipek és kisfilmek, ezáltal komplexebb narratívák létrehozása, de az OpenAI most még a rövid, gyorsan terjedő tartalmak felé tereli a felhasználókat, mert a játékos menőség meghozza a befektetők kedvét a további tervek finanszírozásához.

Lőttek a filmeseknek, vagy a Sora 2 csak egy új „ecset”, amivel alkothatnak?

Az OpenAI azzal hirdette a Sora, majd a Sora 2 rendszert, hogy a filmipar, az animációs stúdiók és a művészek eszköze lehet. A BBC Science Focus egyetért ezzel: azt írják, a rendszer megkönnyítheti animált klipek készítését, és ezzel időt, pénzt spórol. Az első verzió tartalmai ugyanakkor hemzsegtek a hibáktól. Ahogy arra a Washington Post is felhívta a figyelmet: a rendszer egy 1930‑as évekbeli jelenetben a cigaretta rossz végét gyújtotta meg vagy épp egyszerre több telefonkagylót adott a generált karakter kezébe, ráadásul hangot sem tudott létrehozni.

Ehhez képest a Sora 2 pontosságot és már szinkronizált hangot, illetve hangeffekteket is kínál, amivel elvileg tökéletesen alkalmassá válik a komplex szórakoztatóipari felhasználásra.

Az IndieWire elemzője ennek ellenére sem gondolja, hogy az új verzió a filmiparnak készült. A fejlesztők szerinte „nem törődnek Hollywooddal”, hiszen a platform elsősorban virális tartalmak gyártására ösztönzi az embereket, így a közösségi média új mémgyártó eszközévé válhat. És addig, ameddig ez csak igazoltatás elől meglépő Super Mario-s viccek szintjén realizálódik, nincs is nagy baj.

Ez még senkit sem bánt:

A gondok akkor kezdődnek, ha a könnyed hecceken túllépve valódi emberekről vagy valós eseményeket szimuláló helyzetekről készülnek valóságszagú kamuvideók, ami megnehezíti a független filmesek etikus AI‑felhasználását. Onnantól a Nintendo sem mókás rajongói videóként fogja kezelni a fentihez hasonló alkotásokat – ami még ingyen reklámot is csap a Mario Kart játékoknak –, mert attól tart majd, hogy a trend visszaéléseket szül, és óriási energiákat kell fordítani a szellemi tulajdona megvédésére.

A véleménycikk arra is figyelmeztet, hogy a Sora‑videók virális mémjei új frontot nyitnak a szerzői jogi háborúban, hiszen az AI‑userek óhatatlanul egyre kevesebbet törődnek majd a szellemi tulajdonnal, ezáltal tovább mélyítik az árkot az alkotók és az AI‑fejlesztők között. Az Indiewire ezzel kapcsolatban szakmai állásfoglalásokat sürget: úgy véli, ha a jogtulajdonosok és szakszervezetek nem alakítanak ki standardokat, elveszíthetik a harcot.

Osztja ezt az aggodalmat a WGBH-nak nyilatkozó digitális képzőművész, Kyt Janae is, aki szerint nem kell egy év, és szinte képtelenek leszünk megkülönböztetni az ember alkotta tartalmakat az AI-val generált képektől. Thomas Smith, a képek digitalizálásával, menedzselésével, kiadásával és monetizálásával foglalkozó Gado Images vezérigazgatója hozzátette:

a mesterségesen létrehozott képek miatt a valódi fotók is hitelességi válságba kerülhetnek.

Ezek a megállapítások azt jelzik, hogy a videógeneráló AI több területen okozhat károkat, a szórakoztatóipartól a politikán át a személyiségi jogokig.

Máris támadják az új AI-modellt

A Sora 2 indítását rögtön kritikák és aggályok kísérték. A The Guardian például arról számolt be, hogy a generált videók posztolására létrehozott TikTok-szerű app feedje hamar megtelt erőszakos és rasszista jelenetekkel, köztük bombázást és tömeggyilkosságot szimuláló tartalmakkal. Joan Donovan kutató ezzel kapcsolatban arra figyelmeztetett, hogy az ilyen eszközök elmossák a valóság és a hazugság között húzódó határt, ezáltal alkalmassá válhatnak gyűlöletkeltésre és zaklatásra.

Sam Altman ehhez képest a saját blogján a „kreativitás ChatGPT‑pillanataként” jellemezte a Sora 2 indulását, de óvatosan elismerte azt is, hogy például a bullying elkerülése érdekében nagyobb figyelmet kell fordítani a moderálásra.

A Rolling Stone közben példákkal illusztrálva mutatta be, hogy a realisztikus videógeneráló segítségével a felhasználók – csupán heccből – náci egyenruhába bújtattak hírességeket, történelmi eseményeket hamisítottak vagy éppen levédett karaktereket (Pikachu, Ronald McDonald, SpongeBob) használtak fel, ami szerzői jogi veszélyeket sejtet.

A Sora 2 kritikusait idézve a magazin azt írja, hogy az OpenAI „próbálja bepereltetni önmagát”.

A Vox cikke egyenesebben fogalmaz: felhívja a figyelmet arra, hogy a Sora 2 alapértelmezése szerint a jogtulajdonosok azok, akiknek kérvényezniük kellene a karaktereik eltávolítását, ami olyan, mintha a fejlesztők kifejezetten a szerzői jogok megsértése felé terelnék a felhasználókat.

Nem véletlen, hogy a kritikákkal szembesülő Sam Altman később frissítette a posztját, jelezve, hogy a jövőben a jogtulajdonosok „opt‑in” alapon adhatnak hozzá karaktereket az AI-modellhez, lehetővé téve, hogy a generált videók után részesedést kapjanak a bevételekből.

Őrületes energiaigény és a Sora 2 más pénzügyi hatásai

A modell bejelentését követően az elemzők felvetették, hogy a videók generálása rendkívüli mennyiségű számítási kapacitást és energiát igényel. Egyes kutatók szerint egy rövid, nagy felbontású videó generálása több mint 700‑szor több energiát fogyaszt, mint egy állókép létrehozása. Ennek következtében a jövő adatközpontjai már minden kétséget kizáróan nagyvárosokkal vetekedő energiazabáló – és karbonkibocsátó – szörnyetegek lesznek.

A Time elemzése rámutat: az AI‑videók ugyan drágák, de a cégek – köztük az OpenAI és a Meta – abban reménykednek, hogy a rövid videók gyártásával több előfizetéses felhasználó és befektető érkezik. Ez további bevételi forráshoz juttatja őket, ami még nagyobb modellek, egy napon pedig az általános mesterséges intelligencia megjelenéséhez vezethet.

Az AI-cégeknek tényleg nagyon kell a pénz, mert a generatív videómodellek fejlesztése hatalmas összegeket emészt fel. Ez az elemzők szerint idővel arra készteti majd a vállalatokat, hogy a befektetőktől és felhasználóktól beszedett pénzen túl a hirdetési piacon is terjeszkedjenek, illetve további előfizetési csomagokat találjanak ki, valamint árat emeljenek.

Mindeközben fontos cél a felhasználók viselkedési adatainak gyűjtése: a jövőbeli modellekhez a valós interakciók és preferenciák révén tudnak több és jobb tréningadatot gyűjteni.

Ami pedig a belátható jövőben érkező fejlesztéseket illeti, az OpenAI egyik korábbi közleménye felvetette azt is, hogy létrehoznak egy „világszimulátort”, amely pontosan modellezi a fizikai világ törvényeit, ezzel új tudományos problémákat lesz képes megoldani.

Új AI-evolúciós lépcsőfokok jönnek

A Sora 2 ezeknek a vízióknak a nagy reménysége, amitől azt várják, hogy további fejlesztéseket és több platformon elérhető verziókat eredményez. A megjelenése új korszakot nyit a generatív AI-k világában, hiszen bátran kijelenthetjük, hogy ennyire valószerű mozgásokat és hangeffekteket, illetve ilyen időtartamú történeteket még egyik videógeneráló AI sem tudott létrehozni.

Bár a fizika törvényeit még nem követi le tökéletesen és vastagon lehetőséget ad a visszaélésekre – a deepfake-től az erőszakos tartalmakon át a szerzői jogok megsértéséig –, a komoly etikai és jogi kérdések kezelése után érdemes lehet kihasználni a benne rejlő lehetőségeket.

A szakértők szerint hamar mainstream eszközzé válhat, de a társadalomnak – még új normarendszerek és hatékony moderálás bevezetése mellett is – fel kell készülnie arra, hogy a valóság és a mesterséges tartalom közötti határ elmosódik.

Mivel a gazdasági potenciál óriási, számolni kell a bővülésével és az energiafogyasztás növekedésével, valamint azzal, hogy a szellemi tulajdon megóvása érdekében ki kell harcolni a generált tartalmak után járó részesedést. Ezek az együttműködések – ha egyáltalán megköttetnek és aztán hosszú távon működőképesnek bizonyulnak – a kreatív tartalomgyártás ragyogó gyöngyszemévé varázsolhatják a Sora 2-t, illetve a jövőben érkező hasonló modelleket.


Link másolása
KÖVESS MINKET: