SZEGED

Brutális tépettmalachúsos szendvics, amit kólával locsolgattak

A SunsEaty bloggerei megtalálták Szeged egyik legjobb szendvicsét. Ez úgy, ahogy van hibátlan, tényleg minden street food-őrültnek kötelező kipróbálni.

Link másolása

G&B, azaz Gergő és Bandi. Két ember, akiket a közös szenvedélyük, a hamburger és a Forma-1 hozott össze. Az egész valahogy úgy kezdődött, hogy a munkahelyi ebédszünetekben tett felfedező utak során szerzett kulináris élményeket igyekeztek a kollégákkal is megosztani. Aztán arra gondoltak, hogy szélesebb kört is érdekelhet, hogy hová érdemes betérni, ha valaki gyorsan szeretne enni valami igazán finomat...

Elsősorban Szegeden, vagy bárhol máshol, ahova eljutnak. Az élményeiket pedig közreadják a SunsEaty blogon.

Tavaly januárban jártunk először a Monsterben, amikor felfedeztük, hogy a belvároson kívül is van élet, vagyis, hogy a Vásárhelyi Pál utcában is lehet igazán finom hamburgereket találni. Azóta eltelt némi idő, és nemrég egy mind külsejében, mind tartalmában megújult étlappal álltak elő, amelyen sok emblematikus street food is helyet kapott. Természetesen mi azonnal utánanéztünk, mit érdemes enni, ha éppen a városnak eme részén van ebéd tájt dolgunk.

A legszembetűnőbb változás itt jártunk óta, hogy elkészült a terasz, bár az időjárás ősziesre fordultával egyre kevésbé tudunk már a szabadban üldögélni. Az üzemeltető-tulajdonos, Mizsik Attila azonban máris újabb nagyszabású terveket szövöget, ugyanis egy újabb egységgel készül bevenni a belvárost. Hamarosan tehát tovább színesedik a városközpontban fellelhető hamburgerezők és street food gyorséttermek palettája.

A kínálat meglepően széles lett burgerek és más utcai kaják terén, ezért nem volt könnyű választani. Van itt Doctor Cheese szendvics panírozott camembert sajttal, bacon chipsszel és rukkolával, Beef Wrap egészben sült marhapofa csíkokkal és pico di gallóval, no meg sokak nagy kedvence, a Philly Cheesesteak. Mi végül egy Crazy Bob burger mellett tettük le a voksunkat. Ez voltaképpen egy "juicy lucy", ugyanis a hús belsejében kéksajt és olasz mozzarella rejtőzik.

monster_teraszmonster_hambi1monster_hambi3

Már első harapásra érződik, hogy a sajtok pikánsan sós ízt kölcsönöznek a majd húszdekányi pogácsának. A színtiszta marhahús egyébként kellemes darab, most még jobban ízlett, mivel a szerkezete lazább volt. A hús tetején olvasztott cheddar sajt és két szelet csemegeuborka (már nem kígyóuborka!) csücsült. A buci nagyon könnyed, a rajta lévő finom házi szósszal önmagában is élményt nyújt. A burger mellé egy kellemesen majonézes coleslaw saláta és steakburgonya érkezett. A krumplit muszáj kiemelni, mert mind állagra, mind fűszerezésre kiváló. Nagyot léptek ezen a téren is előre.

Ha meg kellene neveznünk az idei év slágerét, akkor jó eséllyel a Pulled Pork szendvics lenne a befutó. Éppen ezért második választásunk a tépett malacra esett. A rendelés egy hatalmas deszkán érkezett. Ezen helyett kapott a már jól megszokott serpenyő az ínycsiklandozó tépett malac szendviccsel és coleslaw salátával, mellette pedig a steakburgonya fritőzben tálalva. Az egészet nagyon gusztusosan rendezték el a tálcán. A köreteket egyébként mi válogathatjuk össze: coleslaw helyett kérhetünk friss salátát, a steakburgonyát pedig helyettesíthetjük sima hasábburgonyával vagy akár illatos jázmin rizzsel is. (De ne tegyük!)

Ha alulról kezdjük el a szendót szemügyre venni, először majonézes káposztasalátával és rukkolával találkozunk. A coleslaw nem hétköznapi, ugyanis tormával dobják fel, ezáltal egy leheletnyi csípősséget csempésznek bele, amit kellemesen kiegészít a mazsola édesebb íze. Ez utóbbi a recept szerinti cukrot is kiválóan helyettesíti.monster_szendvics1monster_szendvics2

Bármennyire is finom a coleslaw, a főszerep vitathatatlanul a szálaira tépett malaclapockának jutott, amely végtelenül omlós és szaftos, azonfelül annyira karakteres, hogy evés után még hosszú ideig előttem lebegett az íze. Mint megtudtuk, pecsenyelé helyett kólával locsolgatják sütés közben. A malacot ropogós ciabattába rakják, amivel meglepően jól működik. A hús tetején olvasztott cheddar sajt és barbecue szósz volt. Ez a szendvics úgy, ahogy van hibátlan, tényleg minden street food őrültnek kötelező kipróbálni.

Ami az árazást illeti, a street food étlapról minden tétel 2640 forintba kerül, ez alól csak a Csirke fajitas (2190 Ft) és a Beef Wrap (2290 Ft) jelent kivételt. Nos, az árak a legutóbbi látogatásunk óta láthatóan meglódultak, mindazonáltal csak finomakat ettünk, úgyhogy a kedves kiszolgálást és a kapott mennyiséget is figyelembe véve, érdemes az újdonságokat saját magatoknak is letesztelni. Mi egyébként hétfőn mentünk, mivel a hét első két napján 15-17 óra között 25% kedvezmény jár minden hamburger után.

Ha tetszett az írás, oszd meg másokkal is!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEGED
A Rovatból
Tragédia Szegeden: kizuhant egy tinilány egy társasház ötödik emeletéről
A mentők életveszélyes állapotban szállították kórházba a 14 év körüli fiatalt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. március 28.


Link másolása

„Ma hajnalban, 3 és 4 óra között kizuhant egy fiatal, 14 év körüli lány az 5. emeletről, a Szilléri soron. Még életben volt, amikor a mentők elvitték” – számolt be a Szeged365 egyik olvasója.

Az eset kapcsán a lap megkereste az Országos Mentőszolgálatot, ahonnan azt a választ kapták, hogy

„a Szilléri soron egy életveszélyesen sérült személyt láttunk el, majd a helyszíni beavatkozásokat követően kórházba szállítottuk”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEGED
Fotók a mesés Szegedről: idén is gyönyörű díszítést kapott a város
Érdemes ellátogatni a városba, mert a belváros egy igazi elvarázsolt világgá változik ilyenkor. A Dóm téren és a környező tereken, utcákon számtalan látványosság és programok várják a látogatókat.
Fotók: Papdi Balázs - szmo.hu
2023. december 11.


Link másolása

Idén is - a hagyományoknak megfelelően - december elején gyúltak fel a karácsonyi fények Szeged belvárosában. Ezzel kezdetét vette a Szegedi Karácsonyi Hetek rendezvénysorozata. A mesés dekoráció januárig lesz látható.

Az adventi ünnepség központi helyszíne most is a Dóm tér, ahol a sokféle program, 50 méter magas óriáskerék is várja a látogatókat. Íme egy kis kedvcsináló:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEGED
Szeged virágpompában: Utcákban, kertekben, sínek mentén és az ablakokban is ezernyi virág nyílik
A Napfény városában a virágok szerelmesei ezernyi színt, formát és illatot élvezhetnek ilyenkor. Íme egy csokorra való fotó.
Fotó: Papdi Balázs - szmo.hu
2023. július 12.


Link másolása

Szeged - és környéke - nemcsak a szikrázó napsütéséről, a méltóságteljes Tiszájáról, a számtalan tornyáról, nyüzsgő belvárosáról híres. Az alföldi város legalább ennyire nevezetes a virágpompájáról. Utcákban, kertekben, sínek mentén és az ablakokban is ezernyi virág nyílik. Íme stílusosan egy "csokorra való" kép.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEGED
Virágzó Szeged: fehérbe, rózsaszínbe, lilába öltözött a Napfény városa tavaszra
A Tiszaparti város egész évben remek úticél egy kikapcsolódáshoz, de ilyenkor igazán látványos és szemet gyönyörködtető a sok virágnak köszönhetően.
Fotók: Papdi Balázs - szmo.hu
2024. március 17.


Link másolása

Szeged tavasszal a legszínpompásabb, hiszen mindenhol virágzi valami. A paletta szinte minden színe előbukkan, és mosolyra fakaszt, örömet hoz. Nem lehet szomorúan baktatni egy olyan téren, ahol minden tele van árványcsákkal, nem lehet fotózás nélkül elmenni a híres szegedi tulinpánfák mellett, vagy nem lehet kihagyni, hogy egy nagyot szippantsunk a virágokkal teli fák közelében. A Napfény városa ilyenkor is sétára csábít. Íme egy kis kedvcsináló:


Link másolása
KÖVESS MINKET: