SZEGED

Európa egyik leggyönyörűbb zsinagógáját Szegeden láthatod

A többféle stílust megjelenítő épület üvegablakai Róth Miksa műhelyében készültek, és minden apró részlet valami fontos dologról mesél.

Link másolása

Szegedre szinte bármikor érdemes ellátogatni, hiszen annyi látnivaló van a Tisza-parti városban. Őszi kirándulásom során többeket is megkérdeztem, mit javasolnak éppen megnézni, és egyöntetű volt a válasz: az Új zsinagógát. Egy éves munka után befejeződött egy nagyobb lélegzetű felújítás, így most még szebbé vált ez a lenyűgöző épület.

A kimagasló méretei, a díszes kupolája, tornyai már messziről is odavezetik az embert. A ma már kulturális célokat is szolgáló zsinagóga sok mindenben különleges.davdig

Ez Magyarország második, a világ negyedik legnagyobb zsinagógája.

Az épületet Baumhorn Lipót tervezte és az általa épített 22 zsinagógából ezt a mór-arab-mediterrán elemekkel elegyített szecessziós stílusú épületet tartják a legszebbnek.

Szeged egyik legfontosabb műemléke, az Új zsinagóga 1900-1902 között készült el. Az itt élő zsidó népesség korábbi zsinagógája elpusztult, majd 1840-1843-ban építettek egy újat. A régi zsinagóga ma is áll a Hajnóczy utcában és kulturális célokat szolgál.

Mikor a hitközség kinőtte a régi épületet, 1900-ban engedélyt kaptak egy új építésére. Ekkor készült el Európa egyik legszebb zsinagógája.

davdavdav
A 48 méter hosszú, 35 méter széles, 48,6 méter magas épület tartószerkezete ekkor már vasból készült. A stílusának kialakításában nagy szerepe volt a botanikához is értő Lőw Immánuel főrabbinak. A tervező Baumhornt Lipót több stílust (román, gótikus, barokk, szecessziós) is vegyített. Az eklektikus épület mégis egységes, szép látványt nyújt. Az épületen végigvonuló kék-arany-elefántcsontfehér színvilág keleties hatást kölcsönöz neki.
mde

Belépve a tágas térbe azt sem tudtam, mit nézzek hirtelen. Sok-sok izgalmas részlet, a gyönyörű festett üvegablakok több órás nézelődésre csábítanak. Ám mégis a leglenyűgözőbb a hatalmas, csodálatosan díszített kupola volt számomra.

A belseje a világot szimbolizálja. A kupoladobot 24 oszlop tartja, melyek a nap 24 óráját, míg a kék háttérben lévő csipkebokor virágai a hitet jelképezik. A zöld-barna szín a Földet, a kupola tetején a kék alapra festett aranyszínű csillagok, középen a Dávid-csillaggal az eget szimbolizálják.

A kupolaablak és a zsinagóga összes színes üvegablaka Róth Miksa műhelyében készült.davdav

Itt minden részletnek fontos szerepe van, minden elemnek jelentése van, és ezek egész történeteket mesélnek el.

Éppen ezért érdemes vezetéssel végigsétálni az épületben. Mert így megtudható például, hogy az ablakokon a zsidóság fontos vallási és történelmi eseményei láthatóak. Megidézik a Régi zsinagógát, az új építését és még a nagy szegedi árvizet is. A képeken megjelenik a faeke, a hétköznapi munka, a lélek tisztaságát jelképező liliom, a sátrak, melyekben a vándorlás alatt éltek, az ünnepeket jelző motívumok, a szombat jelképei, az ősi frigyládára emlékeztető virágzó nílusi akác, és megjelenik a szüret, a Szentföld gyümölcsei és a gyász is - tudtuk meg Tasnádiné Zsikétől, a szegedi Tourisma idegenvezetőjétől.

A zsinagóga egyik különösen érdekes része az oltárfal. A jeruzsálemi márványból készült tóraolvasó márványasztal záróköve a templom építésének a leírását takarta. Ezek a holokauszt idején eltűntek. A frigyszekrény ajtaja Nílus-parti sittim fából készült. A fölötte lévő örökmécsesnek napkollektor biztosítja az energiát. A frigyszekrényben őrzik a tórákat, Mózes pergamenre írt öt könyvét, melyekből szombatonként és ünnepeken felolvasnak.davsdr

A Wegenstein C. Lipót temesvári orgonaépítő által készített orgonát 2001-ben hozták helyre. A 2317 sípos, 42 regiszteres, 2 manuálos hangszer gyakran szólal meg a kiváló akusztikájú, 1340 ülőhellyel rendelkező (ebből 1200 használható) teremben rendezett koncerteken is.

Az előcsarnokban Holokauszt-emlékcsarnokot rendeztek be, ahol a második világháborúban meghalt zsidókra emlékeznek. 1944-ben 6600 izraelita vallású embert hurcoltak el Szegedről, közülük 1500-an tértek vissza.
sdrsdrdavdav

A háború után a leromlott állagú épületen kisebb állagmegóvó javításokat végeztek, majd 2016-2017-ben több nagyobb felújítás is történt, a külső homlokzat, a kupola, az ajtók, ablakok megújultak és a kertet is rendezték.

A zsinagóga látogatható, bővebb információk ITT.sdrdav

Fotók: a szerző felvételei

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEGED
A Rovatból
Videó: Hatméteres, öt tonnás, mosolygó krokodil költözött a szegedi Tisza-partra
Alkotója bízik benne, hogy akár egy hónapig is látható lesz a békés fenevad a homokos folyóparton.

Link másolása

Egy békés krokodil lesz a szegedi Lapos-Beach látványossága akár egy hónapig is, ugyanis

egy hatméteres, öt tonnás jószág "mászott ki" a folyóból

- írja az RTL.hu.

A szörny a Belvárosi-híd lábánál lévő homokos parton várja a nézelődőket. Készítője Szivos Sándor és családja komoly munkával alkotta meg a fenevadat.

Elmondása szerint előbb kijelölték a helyét, majd gyúrás, gombócolás, locsolás után alakult ki az állat élethű homokmása. Az ihletője a legnagyobb Fülöp-szigeti krokodil is hasonló hosszú volt és egy tonnát nyomott.

Mint kiderült, korábban is gyakran készített nyaralásain homokszobrokat, de azokat gyorsan lerombolták a nyaralók. Ám egyszer egy krokodilt csinált, és azt valamiért nem bántották. Azóta épít homokkrokodilokat.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEGED
Mindössze kétezer ilyen állat van a világon, Magyarországon csak egy vadasparkban láthatók, ott viszont egyre szaporodnak
Újabb mezopotámiai dámvad borjakkal gyarapodott a Szegedi Vadaspark állatállománya: immár 21 szaladgál a Bibliában is említett jószágokból az erdei kifutóban. A vadon élő példányok a múlt század közepére kipusztultak.

Link másolása

Az elmúlt hetekben öt mezopotámiai dámvad borjú született a Szegedi Vadasparkban, a legfiatalabb csupán egy hete. Magyarországon csak Szegeden lehet példányokat látni ebből a ritka fajból, amely a múlt század közepére pusztult ki, és már csak állatkertekben találkozhatunk velük.

A fajmentő tenyészprogram keretében Szegeden a kicsinyekkel együtt 21 mezopotámiai dámszarvas él.
Mint a Vadaspark honlapján írják, a fajból mindössze kétezer egyed él a világon. A dámvad borjak pár órásan már futni is tudnak, és mind az öten megtekinthetők az erdei kifutóban.

A dámvadot a Bibliában is említik: „Ezek azok az állatok, amelyeket ehettek: szarvasmarha, juh és kecske, szarvas, gazella és dámvad; vadkecske, antilop, nyársas antilop és kőszáli zerge”

– olvasható az Ószövetség Második Törvénykönyvében (Szent István Társulati Biblia).

(via ZooSzeged, szegeder.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEGED
Tragédia Szegeden: kizuhant egy tinilány egy társasház ötödik emeletéről
A mentők életveszélyes állapotban szállították kórházba a 14 év körüli fiatalt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. március 28.


Link másolása

„Ma hajnalban, 3 és 4 óra között kizuhant egy fiatal, 14 év körüli lány az 5. emeletről, a Szilléri soron. Még életben volt, amikor a mentők elvitték” – számolt be a Szeged365 egyik olvasója.

Az eset kapcsán a lap megkereste az Országos Mentőszolgálatot, ahonnan azt a választ kapták, hogy

„a Szilléri soron egy életveszélyesen sérült személyt láttunk el, majd a helyszíni beavatkozásokat követően kórházba szállítottuk”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEGED
A Rovatból
Fotók a mesés Szegedről: idén is gyönyörű díszítést kapott a város
Érdemes ellátogatni a városba, mert a belváros egy igazi elvarázsolt világgá változik ilyenkor. A Dóm téren és a környező tereken, utcákon számtalan látványosság és programok várják a látogatókat.
Fotók: Papdi Balázs - szmo.hu
2023. december 11.


Link másolása

Idén is - a hagyományoknak megfelelően - december elején gyúltak fel a karácsonyi fények Szeged belvárosában. Ezzel kezdetét vette a Szegedi Karácsonyi Hetek rendezvénysorozata. A mesés dekoráció januárig lesz látható.

Az adventi ünnepség központi helyszíne most is a Dóm tér, ahol a sokféle program, 50 méter magas óriáskerék is várja a látogatókat. Íme egy kis kedvcsináló:


Link másolása
KÖVESS MINKET: