SZEGED
A Rovatból

140 éves tragédia: a szegedi nagy árvíz emlékeit ma is őrzi a város



Centenáriumi Árvízi-emlékmű

A Nagyárvíz száz éves évfordulójára készült el Segesdi György alkotása, az Árvízi-emlékmű, a Tisza Lajos körút végénél, a folyó partján. A krómacélból készült monumentális alkotás a rombolást jelképező hullámfolyam fölfelé meredő 12 méter magas oszlopnak ütközik. A mű az elemekkel dacoló emberi helytállást, és a város feltámadását jelképezi. A mellette lévő oszlopon az újjáépítést segítő városok nevei és címerei láthatók.

Dugonics téri szökőkút

Szintén a száz éves évfordulóra készült a Dugonics téri szökőkút, melynek peremén olvasható Juhász Gyula Szonett Szegedhez című versének néhány sora: „A magyar Alföld legszebb délibábja / Te vagy, szülötte városom, Szeged, (…) Magyar emlékül és magyar reményül / Állj boldogan és büszkén, ősi város, / Símulj szerelmes szívvel a Tiszához.”

Árvízi emlékkő

Azon a helyen ahol 1879. március 12-én hajnalban átszakította a várost védő utolsó töltést az árvíz, egy emlékkő áll a később épült körtöltés tetején, a Rókusi vasútállomáson.

Az emléktábla szövege: 1908-tól 1919-ig:

“1879. március 12-én éjjel egy órakor e ponton törte át a gátat a Tiszának a petresi védővonalán kiöntött árja, romba döntve a várost, amelyet I. Ferenc József apostoli király teremtő szava, a világnak és az országnak részvéte s polgárainak erélye romjaiból újra kiemelt. Isten áldása legyen e városon és újraalkotásain."

1929-től napjainkig:

1879. március 12.

Petresi töltésnél szilajon áttörve a gátat, / Ránk e helyen szabadultak az ár hullámparipái. / Égi harag múltán kisütött az égi szivárvány. / Szőke Tiszánk örökös békét köte Nagy-Szegedünkkel. / (Móra Ferenc)

A vízbetörés helyére áthozatta Szeged Megyei Jogú Városa Nagyárvíz 125. évfordulóján. 2004″

Bécsi körúti emléktábla

A Bécsi körút 2. számú ház falára a Nagyárvíz 100. évfordulóján került ki a márványtábla, a következő szöveggel:

“A víz utáni újjáépítés során létrehozott második körút szakaszait azokról az európai fővárosokról nevezték el, amelyek adományaikkal Szeged újjáépítését támogatták: Bécs, Berlin, London, Párizs, Brüsszel, Róma.

Az Alföld szíve megdobbant, a földből / Kikelt a karcsú paloták sora, / Mindennap újabb alkotást köszöntött / A fiatal városnak mámora. / Egy világ hozta a részvét adóját, / Bécs, Brüsszel, Berlin, Párizs, Róma állt / A bölcsőnél, amelyben Magyarország / Új gyermeke legyőzte a halált.

Most minden gyászon, romláson, bukáson, / Tűzön, vizen keresztül él Szeged, / Fiatal óriás, gyönyörű város, / Ki új egünkbe új tornyot emelt. / A borzalomnak éjéből az élet / És haladás napját köszönti ma… / Juhász Gyula: A nagy víz emlékére (részlet)”

Árvízszintjelzés az Alsóvárosi-templomban

Az alsóvárosi ferences templom fa sekrestyeajtajába vésték bele a víz szintjét, a Tisza betörésének napján, a következő szöveggel: “A viz it vot 1879 március 12.”

Árvízszintjelző emléktáblák városszerte

A város több pontján helyeztek ki emléktáblákat, amelyek a vízszintet jelzik, a Nagyárvíz, az 1970-es és a 2006-os rekordokat is mutatják. A 140 évvel ezelőtti vízszintet jelző táblák általában térd magasságban találhatók. Ennek oka, hogy az akkori vízszint több mint két méterrel alacsonyabb volt, mint a 2006-os abszolút rekord, másrészt a Nagyárvíz utáni újjáépítés során a belváros egy részét jelentősen feltöltötték.

A 140 évvel ezelőtti vízszintet az alábbi helyeken jelzik táblák: a Hajnóczy utcában a régi zsinagóga bejárata mellett két oldalon magyar és héber nyelven, Feketesas utca 11., Mérey utca 18., Kormányos utca 23.

A petresi gátszakadás emléktáblája

Szegedtől mintegy 20 km-re, a mai Dóc településnél szakadt át a gát 1879. márciusának elején, ezen a helyen a Tisza töltésén áll egy emléktábla a következő szöveggel:

“Ezen a helyen szakadt át 1879. március 5-én este 7 órakor az akkori töltés, aminek szomorú következményeként az így keletkezett, mintegy 40 méter széles nyíláson kitörő ár – átszakítva a sövényházi keresztgátat, elsodorva az algyői vasúti töltést és elmosva a baktói töltés egy részét – március 12-re virradó éjjel Szegedre zúdult.

A Tisza habjaiban 160 ember lelte halálát, Szeged 6350 háza közül 6000 dőlt romba, több mint 60000 ember vált hajléktalanná.”

Ópusztaszeri Nemzeti Emlékpark – Tiszai gátőrház

Az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékpartban felépített “Tiszai gátőrház” többek között egy érdekes interaktív terepasztalon is bemutatja, látványos fény- és hanghatások kíséretében a Tisza vizének egy hetes útját a petresi gátszakadástól egészen Szeged elöntéséig

A 140 éves évforduló (2019. március 12.)

2019. március 12-én a 140 éves évfordulóján az Árvízi-emlékműnél rendeztek városi megemlékezést rövid műsorral, utána pedig fáklyás felvonulást tartottak a rakparton, amit vízi járművek felvonulása kísért a Tiszán.

Az archív kép forrása: Wikipédia


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEGED
Szeged adventi díszben pompázik: megannyi látványosság, kedves, visszatérő figurák, fényfüggöny és varázslatos hangulat
A Tisza-parti város télen, az ünnepi időszakban egészen más arcát mutatja. Mint egy mese elvarázsolt díszlete, olyan a belváros és környéke.
Fotók: Papdi Balázs - szmo.hu
2024. december 21.



Az egyik leghangulatosabb adventi dekorációt Szegeden láthatjuk. Évek óta visszatérő látványosságok mellett mindig vannak újdonságok is. A belváros, a Kárász utca, a Dóm környéke, a Széchenyi tér ilyenkor fénypompában úszik. A csodaszarvas és a fényvillamos is évről-évre láthatók, és sokak kedvencei.

Idén is káprázatos lett a Tisza-parti város, amit a sejtelmes köd is még meséssebbé varázsolt.

Képgaléria: Szeged adventi fényekben (A fotókért kattints a képre)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEGED
A Rovatból
Kivágták Szeged ikonikus platánfáját, a Széchenyi téri 120 éves disznófejes fát
Sokak kedvence volt a belvárost díszitő fasor egyik fája. Évek óta küzdöttek a megmentéséért, de most egy fertőzés annyira legyengítette, hogy már nem maradhatott tovább. Fotókon a fa utolsó percei.


Már többször is veszélyben volt, de most végleg eldőlt a sorsa a szegediek kedvenc fájának. A Széchenyi téren lévő ikonikus disznófejű fát kivágták.

A fának még a Wikipédiában is van oldala, ahonnan kiderül, hogy a disznófejű fa Szeged belvárosában élt. A platán az egyik olyan szegedi fa, amelynek saját neve is lett. Ezt pedig az egyik fő ágán kialakult furcsa kinövésnek köszönhette. A Széchenyi tér sétányán sokan csodálták meg a vaddisznó formát, amely úgy tűnt, mintha figyelné a lombok közül a sétálókat.

A fát 1890 körül ültették a Széchenyi tér fásítási programjában. 2004-ben a lakosság tiltakozása menette meg a kivágástól. A fagyrepedés azonban sok gondot okozott. Többször is kezelték, gyógyították a fát, de sajnos mára már nem lehetett megmenteni.

2023-as adatok szerint a platán magassága 27 méter, értéke pedig 56 millió forint volt.

A Szeged 365 portál pénteki cikke szerint a fát decemberben metszették meg, és rendszeresen vizsgálták is. Abban bíztak, hogy még legalább tíz évig élhet, de végül olyan állapotba került, hogy kockázatos volt a megtartása. Egy gombás fertőzés miatt annyira leromlott az állapota, hogy nem maradt mág megoldás, mint a kivágása.

Azonban arra van remény, hogy a "disznófej" megmarad. A kivágás során próbálják a fejet megmenteni, hogy ne sérüljön. A fa helyére még nem kerül új növény, mert a fertőzés egy új fát is veszélyeztethetne - írja a szeged365.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEGED
Fotók: Bejutottunk a szegedi Városháza ikonikus épületének ritkán látott helyeire is
Láthattuk a kis harangot, a fura kéményeket, a csodás dísztermet, ahol még a karzatra is felmehettünk. Közben pedig kiderült a Sóhajok hídjának története is.
szs - szmo.hu
2025. október 09.



Szeged egyik legjellegzetesebb épülete, a Széchenyi téren álló Városháza, amely évszázadok óta meghatározó része a városképnek.

A különösen szép épület szinte minden arra járót megállásra késztet. És érdemes is elidőzni előtte, mert a sok szép részlet valóban lenyűgöző, a toronnyal, a sóhajok hídjával, a különleges Zsolnay burkolatú tetővel. A sorsa, története is különleges, ahogy a ritkán látható belső terei is számos meglepetést, érdekes sztorikat rejtenek. Ám néha megnyílnak a kapuk, és szervezett formában, vezetéssel be lehet kukkantani az épületbe. Nekünk is nagy szerencsénk volt, mert Szegedre érve pont sikerült becsatlakozni a Szegedi Tourinform iroda által szervezett épülettúrába.

Mielőtt fotókon is megmutatnánk, mi mindent láttunk, íme pár érdekesség a Városházáról.

Az első városházát, melyet egy katonai mérnök tervezett, már 1728-ban átadták, mai formáját azonban hosszú átalakítási folyamat során nyerte el. A város gyors fejlődése miatt a régi épületet hamar kinőtték, így 1801-re új városháza épült Vedres István tervei alapján. Bal oldali szárnyát színházi előadásokra is alkalmassá tették, így 1847-ig rendszeresen tartottak itt színiesteket. Az 1849-es országgyűlés egyik legfontosabb döntése is itt született: ekkor emelték törvényerőre a zsidók egyenjogúságát és a nemzetiségi törvényt.

Képgaléria: Szegedi Városháza (Fotókért kattints a képre)

Ugyanebben az évben Haynau a városháza tornyából figyelte a szőregi csatát, amikor egy magyar ágyúgolyó kis híján eltalálta – a lövedék a torony falába fúródott, és sokáig az 1848–49-es szabadságharc emlékeként őrizték.

Az 1879-es nagy árvíz gyakorlatilag teljesen elpusztította Szegedet. A pusztítás után Ferenc József személyesen látogatott el a városba, és kijelentette: „Szeged szebb lesz, mint volt!”

A város újjáépítése során új emeletet húztak a városházára, és teljesen átalakították Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei szerint. Az épület 1883-ban készült el, és az októberben rendezett háromnapos királylátogatáskor adták át.

A főkapu fölött atlaszok tartják a kőkorlátos erkélyt, amely fölött a város újjászületését jelképező főnixmadár áll. Az udvarban két márványkút, a falon pedig az I. világháború hősi halott köztisztviselőinek emléktáblája található. És egy érdekesség: itt látható az a kis harang is, amely régen a közgyűlési szünet végét jelezte a képviselők számára. A két márványkúttal is díszített udvarról jól láthatók a barokkos kémények.

A kétszintes, karzattal rendelkező díszterem mennyezetén Vajda Zsigmond freskója látható: középen szárnyas puttók emelik a város címerét, a sarkokban pedig négy nőalak jeleníti meg Szeged alappilléreit. A főbejárat fölött díszpáholy (itt ült I. Ferenc József is, mikor a várost meglátogatta), a két oldalon pedig I. Ferenc József és Erzsébet királyné portréja. A terem oldalfalain gróf Széchenyi István, Deák Ferenc, gróf Andrássy Gyula és Kossuth Lajos alakjai sorakoznak. A lépcsőházban pedig három színes üvegablakon a régi és a mai városháza, valamint a város címere látható.

Képgaléria: A belső terek (Fotókért kattints a képre)

A közgyűlések mellett ünnepi események helyszíneként is szolgáló díszterem mellett két tanácskozóterem található. A Lechner Lajos-terem a nagy árvíz emlékét őrzi festményein, a Tisza Lajos-teremben pedig az egykori polgármesterek portréi sorakoznak, köztük a várost 32 évig vezető Pálfy Ferencé.

A Sóhajok hídja

Eredetileg nem tervezték a Városháza, és a mellette található 1872-ben épült Polgármesteri Hivatal összekötését. Ám az 1883-as királylátogatás idején I. Ferenc József és kísérete a hivatali épületben lakott. Mivel a két épület ahhoz túl közel volt, hogy hintóval menjen át, sétálva meg szintén nem volt illő, így Lechner Ödön tervei alapján egy díszes híddal kötötték össze a két épületet, a velencei Sóhajok hídját idézve. A lépcsőlejáró falán manapság Lauscher Lipót árvízi fotói láthatók.

A torony a városháza leglátványosabb része. Körerkélyes, órával ellátott, díszes sisakkal, tetején vázák, sárkányfejes vízköpők és az előző városháza tornyából idekerült 25 mázsás, 1832-ben készült harang. 2004 óta minden egész órában zenei részletek hallhatók belőle. A régihez hasonlító tetőre mázas cserépfedés került, melyeket a Zsolnay-gyár készített.

Néhány különös eset is fűződik a Városházához:

Az épületet Babits Mihály is megemlítette: szerinte a torony „a csipkéit kacéran hordó, kecses táncosnőhöz” hasonlít.

1919 májusában tanárgyűlésen vettek részt a városházán, ahol Juhász Gyula is jelen volt újságíróként. A költő megpróbálta megvédeni egyik megrágalmazott barátját, de a vita hevében kidobták a teremből.

Különleges történet fűződik Réh János polgármester portréjához is. Ő életében sosem engedte, hogy fénykép készüljön róla. Halála után családja ünnepi ruhába öltöztette, így készítették el a fényképet, amely alapján a portré is készült. A festőnek végül módosítania kellett a képen: „élővé” tette a tekintetet, hogy természetesebb legyen.

Mikszáth Kálmán tudósítóként követte az 1879-es árvíz eseményeit. A városháza közgyűlési terméből rohant át a Zsótér-házba, hogy első kézből tudósítson. Így írta le a pillanatot: „hirtelen kialudtak a még kivilágított városháza nagytermének gázlámpái”, majd sötétség borult Szegedre, és megérkezett az áradat.

Köszönet a segítségért a Szeged Tourinform irodának, és az idegenvezető Gyuris-Karancsi Dórának.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEGED
A Rovatból
Fotók: Lenyűgöző a kilátás a Szegedi Dóm tornyából, érdemes bevállalni a 302 lépcső megmászását
Útközben nézhetünk kiállítást, és megcsodálhatjuk a toronyban lakó harangokat is. Fent pedig varázslatos panorámában gyönyörködhetünk.
szs - szmo.hu
2025. november 10.



A szegedi dóm a Napfény városának egyik jellegzetes jelképévé vált. A hatalmas és csodás épületet érdemes kívül-belül bejárni, megismerni. Egy ideje pedig egy különleges élményt is kínálnak: fel lehet menni az egyik tornyába, ahonnan valóban lenyűgöző panoráma tárul elénk. A kihívást jelentő lépcsősorok megmászása után azonban olyan élményben lehet részünk, amiért megéri nekivágni a felfelé útnak.

A Fogadalmi templom egyik, a város felőli,

46 méter magas nyugati tornya látogatható. A felső kilátóhoz 302 lépcsőt kell megmászni.

Útközben azért vannak pihenőhelyek, és időnként azt is láthatjuk, hány lépcsőt tudtunk már le.

Képgaléria: Úton a toronyba (Fotókért kattins a képekre)

A három pihenőszinten a templom és az egyházmegye történetét is megismerhetjük, sőt, a legelső helyen a Toronygalériában időszaki kiállítást is megnézhetünk.

Egy javaslatom azért lenne: fel- és lefelé induláskor nézzünk az óránkra. A toronyban lévő harangok ugyanis meglehetősen hangosan végzik a dolgukat, így érdemes úgy haladni, hogy elkerüljük azt, hogy a fülünkbe kongassanak közvetlenül.

Képgaléria: Kilátás a toronyból (Fotókért kattins a képekre)

A harangház a toronyórák felett, a hármas árkádsorok mögött található. A toronyban lévő harang is nagy élményt jelent, ritkán adatik meg, hogy ilyen közelről láthassuk.

A Tisza felőli oldalon lakik Szent Gellért, vagy Hősök harangja, amely 85,4 mázsányi súlyával az országban a második legnagyobb harangja. Rajta kívül a Dómban lakik a 26,7 mázsás Szent Imre-püspökharang, a 10 mázsás Magyarok Nagyasszonya-harang, az 580 kg-os Szent Teréz-harang és a 250 kg-os Lélekharang.

A toronyot időnként éjszaka is meg lehet látogatni, de erről érdemes előre tájékozódni.

A Dómban újabb attrakciót is kínálnak, a Kupolakilátóba is fel lehet jutni. Azt ígérik, hogy ilyenkor 34 méter magasból lehet szétnézni a város felett. A felfelé úton pedig látható a templom padlástere, és az épület födémszerkezete is. A vezetéses túrák idejéről szintén előzetes tájékozódás szükséges.

Képgaléria: A Dóm kívülről (Fotókért kattins a képekre)

Ha már kinézelődtük magunkat a magasban, akkor szánjunk időt a Látogatóközpontból megközelíthető altemplomra is. Itt egy kiállításon láthatók a Szeged-Csanádi Egyházmegye legértékesebb liturgikus tárgyai, egyházi jellegű textíliák és ötvösművészeti remekek is.

Képgaléria: A kiállítás (Fotókért kattins a képekre)

Bővebb információk ITT


Link másolása
KÖVESS MINKET: