UTAZZ
A Rovatból

10 gyönyörű és könnyen elérhető úticél Budapestről

Ez a tíz város bakancslistára kívánkozik.


Az utazásmániások már szinte kívülről fújják az olcsóbb légitársaságok Budapestről is elérhető úticéljait, a rutinosabbak pedig egy részüket már ki is pipálták. Szerencsére évről-évre bővül a kör, így legyen szó nyaralásról vagy egy új város felfedezéséről, ezeket az úticélokat idéntől közvetlen járattal érheted el Budapestről. A repjegy.hu szakértői összeválogattak nekünk 10 népszerű vagy különleges lehetőséget.

1. Rimini

Ebben a helyes kis olasz kikötővárosban az olaszok is előszeretettel nyaralnak és most már tőlünk is csupán kb. másfél óra repülőútra van. Nem csoda, hiszen szinte minden kitételnek megfelel: tengerpartja 15 km hosszú, mindenhol tiszta, puha homokon sétálhatsz be a vízbe, a tenger pedig lassan mélyül. A vízpart mellett pedig érdemes tenni egy sétát az óvárosban, andalogni a csaknem 2000 éves (!) Tiberius hídon és megcsodálni a kis halász házakat, majd beülni az egyikben rejlő bárba.

Hogyan juss el legegyszerűbben?

A Ryanair járataival.

2. Antalya

Ha egy picit egzotikusabb úticélra vágysz, irány a török riviéra! Antalya a Földközi-tenger medencéjében bújik meg, a körülötte lévő táj szépsége páratlan. A hosszú, homokos és apró kavicsos partokon heverészve is gyönyörködhetsz a környező tájban, ahogy a hegyek átkarolják a várost, de érdemes felkerekedni és megcsodálni a város szélénél lévő természetvédelmi parkokat és azok vízeséseit is. A történelmi látnivalókért a Kaleici városrészt vedd célba: itt találod a Hadrianus-kaput, a várost őrző erődöt és itt tör az égig a Yivli minaret is az óratoronnyal. Antalyaban ízelítőt kaphatsz a misztikus török kultúrából is, a bazársoron lévő alkudozás pedig kihagyhatatlan része egy török nyaralásnak.

Hogyan juss el legegyszerűbben?

Május 15. és október 30. között, a Sun Express légitársasággal.

3. Castellón

Az egyik legnaposabb spanyol város, Castellón június 16-tól Budapestről is könnyedén elérhető lesz. Ha lételemed a napsütés és szereted a forróságot, akkor ne is keress tovább: itt az év 300 napjában süt a nap. A napsütés jót tesz az itteni narancsültetvényeknek és rizsföldeknek is – utóbbi kihagyhatatlan eleme a tartomány nevezetes ételének, a paellának. Castellón széles, homokos és kavicsos strandjai sorakoznak fel a parton, sok strand pedig külön öblökben bújik meg. Castellónban érdemes autót bérelni, ugyanis a környék is tele van látnivalókkal, Valencia például kb. egy óra alatt érhető el kocsival.

Hogyan juss el legegyszerűbben?

Június 16-tól a WizzAir járataival.

Úticélok városlátogatáshoz

Ha nem lételemed a vízpart vagy csak egy pár napra szeretnél kiszakadni a hétköznapokból, akkor szemezgess valamelyik új, repülővel könnyen elérhető úticélból.

4. Sevilla

Spanyolország egyik legszebb városa. Sevilla minden porcikájából árad a mediterrán hangulat, egyetemi város révén éjszaka is folyton pezseg, mindenhol árad a narancsfák illata és a város tobzódik a színekben. Gazdagságát annak is köszönheti, hogy itt már 2000 évvel ezelőtt is éltek, a római időkben Hercules néven jegyezték. Szerencsére bőven maradtak fent emlékek a régi időkből, így Európa 3. legnagyobb óvárosa is itt található, benne a hatalmas gótikus katedrálissal (itt nyugszik Kolumbusz Kristóf) és az Alcázarral. Ez egy mór erőd volt, majd királyi kastéllyá vált. A gyönyörű palotanegyedben forgatták a Trónok harca több jelenetét is.

Hogyan juss el legegyszerűbben?

A Ryanair járatai indulnak ide.

5. Cork

Ha jobban kedveled a kicsit hűvösebb időt, akkor Cork lesz a megfelelő úti cél számodra. Itt nem kell vadásznod az autentikus ír kocsmákat és biztosan nem lesz hiány dallamos ír muzsikából sem. Corkot a folyó három részre osztja, a vízen pedig összesen húsz híd vezet át, míg a folyó két főcsatornáján kajakkal és kenuval suhannak a helyiek. A város nevezetességei gyalogszerrel könnyedén elérhetőek, mint például a St. Anne templom, amely tornyáról és az abban megbújó nyolc harangról híres. Régen a torony ablakai teljesen nyitottak voltak így besüvíthetett rajtuk a szél, viharosabb napokon Shandon harangjait is megszólaltatva. Ennek emlékére, ha felsétálsz a toronyba te is megkongathatod a harangokat, melyek ismert ír dallamokat játszanak.

Hogyan juss el legegyszerűbben?

A szintén ír Ryanair járataival.

6. Nantes

Nantes az Atlanti-óceán partján fekvő, hatalmas francia város. Itt született Jules Verne, a sci-fi megteremtője, így emlékének adózva is találni érdekességeket a városban. Kezdetnek például ott van a Verne múzeum, amely a Loire-folyóra néző sziklán helyezkedik el. Az ő alkotásai, Leonardo da Vinci tudományos munkássága és Nantas ipari múltja ihlették a Les Machines de L’ile parkot is, ahol fémből és fából készült robotok, mechanikus élőlények ejtenek ámulatba, de felülhetsz egy 12 méter magas harci gépelefántra is! Nantes egyébként is bővelkedik múzeumokba, melyekbe legtöbbjébe a hónap első vasárnapján ingyenes a belépés. Ha pedig kifáradtál a múzeumi sétában, próbáld ki az apérót, amely tulajdonképpen aperitifet és finom falatokat jelent.

Hogyan juss el legegyszerűbben?

A Transavia járataival.

Mi is az a repjegy.hu?

Cikkünket a repjegy.hu ajánlatai között böngészve készítettük el, ugyanis keresője több légitársaság kínálatát is kilistázza a kívánt állomásra, így nem kellett külön keresgélnünk a légitársaságok oldalain. Az oldalt követve ráadásul mindig hírt kaphatsz az aktuális akciókról, minden kedden pedig egy új akcióval várnak a repjegykedd keretében.

7. Toulouse

A dél-francia város október 30-tól egyetlen repülőúttal elérhető lesz. Európa egyik legpatinásabb egyetemi városa pont a Földközi-tenger és a Pireneusok között bújik meg, itt csap össze a francia kecsesség és a mediterrán szenvedély. Ősszel különösen szép fényekben, lanyha napsütésben andaloghatsz a Canal du Midi csatorna partjainál vagy a középkori utcácskákon, felfedezve az óváros olyan csodáit, mint a Bernuy vagy éppen az Assézat palota. Itt gyártják az Airbust is, a hatalmas repülőgépgyárban egy gyárlátogatásra is benevezhetsz, de ha úgy gondolod, hogy a határ a csillagos ég, akkor az űrmúzeum a neked való úti cél.

Hogyan juss el legegyszerűbben?

Október 30-tól, a Ryanair járataival.

8. Luxemburg

Luxemburg Európa legnagyobb miniállama, körülbelül 600 ezren lakják. Csodaszép fennsíkok és völgyek váltják egymást, a főváros egyik legszebb kilátása pedig a Passarelle viaduktról látható a völgybe. Luxemburg nem nagy város, ellenben tele van romantikus sétálóhelyekkel. A város legrégebbi része az Alzette-folyó partja például tökéletesen alkalmas az andalgásra – de biciklizni is jól lehet itt -, ahogy a Grund negyed utcácskái is. Ha picit kijjebb mozdulsz a városból felfedezheted a környék erdőit, szőlőhegyeit és az egy-egy domboldal mögött felbukkanó kastélyokat. Luxemburgba eddig elég körülményes volt eljutni, november 5-től azonban közvetlen járat repül ide is.

Hogyan juss el legegyszerűbben?

November 5-től, a Ryanair járataival.

9. Lappeenranta

Jó hír az északi országok kedvelőinek, hogy novembertől egy újabb finn városba repülhetünk egyszerűen! Lappeenranta egy dél-finnországi kisváros az orosz határ közelében, a Saimaa-tó partján. A hatalmas, csillogó tavon akár hajókázni is lehet, de a közelben lévő erődítményről a kilátás is megér egy misét. Ráadásul erre van több múzeum is, mint például a művészeti múzeum, de érdekes látnivaló lehet a praroszláv templom is és a jellegzetes, finn faházak. Lappeeranta télen is izgalmas: megszállhatsz a tó partján egy faházban, kipróbálhatod a rénszarvas szánt, síelhetsz vagy éppen szánkózhatsz is.

Hogyan juss el legegyszerűbben?

November 7-től, a Ryanair járataival.

10. Sanghaj

Ez a legegzotikusabb és legtávolabbi célpont a listánkról, az elképesztő Sanghaj. Kína egyik legnagyobb ipari városa négyezer felhőkarcolóval büszkélkedhet - ez több, mint amennyi New Yorkban van -, legmagasabb épülete pedig a 632 méter magas Sanghaji Torony a világ második legmagasabb épülete. Ha születésnapod van, ingyen mehetsz fel a toronyra, úgyhogy akár születésnapi ajándéknak sem lehet utolsó egy sanghaji utazás... A hatalmas, modern épületek mellett azonban mindenképp nézd meg az óvárost is, ahol megízlelheted milyen is a hagyományos kínai építészet. Itt találod az 1403-ban épült Városvédő Istenség templomát vagy a béke szigeteként szolgáló Jüan kertet. Ha pedig már ott vagy Kínában, megismerheted a kínai konyha igazi arcát!

Hogyan juss el legegyszerűbben?

A Sanghai Airlines járataival júniustól.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


UTAZZ
A Rovatból
Szigorúbb szabályok jönnek januártól: ezeket kell az autóban tartani, ha külföldre utazol
Spanyolországban például az elekadásjelző háromszög helyett már jelzőfényt kell majd használni. Horvátországban és Lengyelországban kötelező felszerelés a tűzoltókészülék.


Több európai országban január 1-től változnak a kötelező autós felszerelésekre vonatkozó előírások – írta a Blikk.

Spanyolországban 2026-tól minden sofőrnek elektromos jelzőfényt kell használnia a klasszikus elakadásjelző háromszög helyett.

A készülék narancssárga, minden irányból látható fényt ad, az autó tetejére kell tenni, és GPS-en keresztül továbbítja a jármű pontos helyét a mentőszolgálatoknak.

Csehországban egyszerű a lista: kötelező az elakadásjelző háromszög, a fényvisszaverő mellény (legalább a vezetőnek) és az elsősegélycsomag. A pótkerék a legtöbb autónál kell, de nem kötelező, ha van defektjavító és tömítő készlet, vagy ha az autó defekttűrő abroncsokkal fut.

Ausztriában, Olaszországban, Szlovákiában és Szlovéniában minden utasnak viselnie kell a fényvisszaverő mellényt, ha műszaki hiba miatt kiszáll a kocsiból. Franciaország külön kér még egy tételt: az autóban alkoholszondát is kell tartani.

Horvátországban és Lengyelországban kötelező felszerelés a tűzoltókészülék.

Ausztriában az elsősegélycsomagot védőtokban kell tartani, és a mellények színe nem hasonlíthat a rendőrség által használt mellények színére.

Alapszabály, hogy az elakadásjelző háromszögnek használatra kész állapotban kell lennie. A B típusú elsősegélydoboz az MSZ 13553 szabvány szerint 5 évig őrzi a sterilitását, és steril kötszereket, gumikesztyűt, ollót és egyéb alapvető eszközöket tartalmaz. A láthatósági mellényt az utastérben, könnyen hozzáférhető helyen kell tárolni (nem a csomagtartóban), és minden utas számára rendelkezésre kell állnia.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

UTAZZ
A Rovatból
Erzsébet királyné látványos fénykertje ismét elvarázsol Gödöllőn
A fénykiállítás idén a zene, gyermekek, Sisi kertje és barokk témákkal vár. Ráadásul egy harminc méter magas óriáskerékre is felülhetsz, amelyről madártávlatból élvezhető a kivilágított kastély és park.


Gödöllőn, a Királyi Kastélyban tavaly már nagy siker volt az adventi-karácsonyi időszakban a pompás kastélykertben kialakított fénykert. A látványos rendezvény idén is megnyitja kapuit.

Október 24-én este újranyílik Erzsébet királyné fénykertje a Gödöllői Királyi Kastélyban a DECOLED Story of Lights keretében.

A fénykiállítás idén új témákban – zene, gyermekek, Sisi kertje és barokk – vezeti végig a látogatókat az ikonikus helyszínen az est leszálltával. A kiállítás különlegessége egy óriáskerék is, amelyről madártávlatból látható a kivilágított kastély és park.

Mindössze 30 kilométerre Budapesttől, a Gödöllői Királyi Kastély kertjében – Erzsébet királyné, ismertebb nevén Sisi kedvenc nyári rezidenciájában – található kiállítás mintegy 32 000 négyzetméteren valósul meg, százharmincnál is több installációval.

Az idei látványt 370 000 izzó és több mint 12 kilométernyi fényfüzér biztosítja, a homlokzatokon dinamikus vetítések futnak, miközben hangszerformájú fényszobrok gombnyomásra megszólalnak.

A kert különlegessége egy 30 méter magas óriáskerék is, amelyről madártávlatból látható a kivilágított kastély és park, valamint egy „twinkly” (okos LED) technológiával megvalósított „Sisi kert”, ahol programozható LED-mintázatok rajzolják tovább a Sisi történetet. Ezeken túl a 116 méter hosszú, alagútszerűen kivilágított barokk fasoron sétálva, valóban időutazásban lehet része a látogatóknak.

Képgaléria: A fénypark (képekért kattints a fotóra)

Az idei évben a fénypark működtetése során befolyt bevétel egy részét a kastélykertben az elmúlt években elpusztult fák pótlására tervezik fordítani.

A gödöllői látványprojekt abban is egyedi, hogy az ikonikus kertben az elegancia és a játékosság egyszerre jelenik meg, így a barokk örökség családbarát, interaktív esti sétává válik az őszi-téli hónapokban.

Dr. Ujváry Tamás, a Gödöllői Királyi Kastély ügyvezető igazgatója elmondta: „A kastélykert esti fényei időutazássá állnak össze: a történeti örökség és a kortárs technológia ötvöződik a séta során. Célunk, hogy Gödöllő télen is élő, közösségi tér legyen — ahol zene, játék és történelem találkozik.”

A Gödöllőn idén is létrejövő DECOLED Story of Lights fénykiállítás-sorozat koncepciója a fény, a művészet és a helyi történetek összefonódására épül, hogy a látogatók ne csupán fényeket lássanak, hanem élményekkel és történetekkel is gazdagodjanak.

„Erzsébet királyné fénykertje az elegancia és a játékosság ünnepe. A barokk motívumoktól a gyerekek nevetéséig és a zenei témákig – a fénykiállítás több fejezetben meséli el a történetet, és mindenkit arra hív, hogy lépésről lépésre fedezze fel azt” – fűzte hozzá Eva Poláčková, a DECOLED ügyvezető igazgatója.

A Gödöllői Királyi Kastély fénykiállítása 2025. október 24. és 2026. február 1. között, minden nap 17:00 és 21:00 óra között látogatható, kivéve október 24–25-én, amikor 18:00 és 21:00 óra között tart nyitva.

Bővebb információk ITT

A kivitelezést húsznál több helyszíni szakember végezte körülbelül két hét alatt, míg a háttérmunkában pedig harmincnál is több kolléga vett részt.

A kivitelezést végző DECOLED csak modern, alacsony energiafogyasztású LED-technológiákat használ. A fénypark egy óra működés alatt ugyanannyi energiát fogyaszt, mint egy óra elektromos tűzhelyen való főzés. A DECOLED 2023-ban jelentős összeget fektetett be újrahasznosított műanyaghulladékot használó új, nagyszabású 3D-nyomtatási technológiába. Céljuk, hogy a termelést fokozatosan felváltsák ezzel a technológiával, amely nem új anyagokat állít elő, hanem a meglévőket dolgozza fel újrahasznosítással.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


UTAZZ
A Rovatból
Ez a világ legrosszabb helye az utazó vlogger szerint, aki az összes országban járt már
Drew Binsky szerint kész őrület az a főváros, ahol a legrosszabb élményeit szerezte. De azt is elmondta, melyik országot tartja a világ legszebb helyének.


Egy amerikai utazó youtuber a világ összes országában járt már, tapasztalatait pedig meg is osztotta a követőivel. Drew Binsky egyik videójában azokat a helyszíneket sorolta fel, ahol a legrosszabbul érezte magát.

Guinea fővárosa, Conakry áll a listája élén, ahol a legkevésbé érezte jól magát. Épp egy katonai puccs kellős közepébe csöppent, amikor a guineai fővárosba érkezett, ahol állítása szerint a korrupt rendőrök folyamatosan zaklatták.

„Körülbelül 10 perce sétáltunk az utcán, és máris megállított két rendőr” – mesélte a vlogger, aki szerint az egész város egy őrület. „Ez messze az egyik legkevésbé kedvelt helyem a világon. Nem csak a puccs miatt, amikor is a rendőrök nagy pajzsokkal és golyóálló mellényben sorakoztak az utcákon, mintha háború készülne kitörni.”

Az utazó vlogger tapasztalatait alátámasztja, hogy 2021-ben valóban katonai puccs döntötte meg a kormányt az országban, ami feszült közbiztonsági helyzetet teremtett.

Binsky szerint a város ráadásul unalmas, büdös és szemetes, az emberek pedig barátságtalanok, egy étteremből például egyszerűen kitessékelték.

A legrosszabb helyszínek listájának második helyezettjeként a csádi fővárost, N’Djamena nevezte meg, ahol szintén összetűzésbe keveredett a rendőrséggel, és az utcán egy késsel felfegyverzett férfi támadt rá. Ennek ellenére a városnak adna egy második esélyt a világjáró vlogger. A harmadik legrosszabb élménye az indiai Delhihez kötődik, ahol a szmogtól és a kaotikus forgalomtól szenvedett, és csak arra tudott gondolni, mikor hagyhatja el végre a várost.

Hogy megmutassa, nem csak negatív tapasztalatai vannak, Binsky elárulta, hogy

a Fülöp-szigeteket tartja a legszebb helynek a világon, ahol „minden megvan, amit csak egy országban kívánhat az ember”.

Azt is elmondta, hogy a legkevésbé Líbiában, Haitin, Afganisztánban, Guineában és Szomáliában érezte magát biztonságban, ahol több utazása is „nagyon ijesztő” volt.

A guineai élményeit ebben a videóban foglalta össze:

A youtuber egyébként természetesen Magyarországon is járt, nem is egyszer.

Budapestet Európa egyik legjobb városának tartja, és minden alkalommal beleszeret, amikor visszatér ide.

„Számomra Budapest magában foglalja mindazt, amitől szerintem egy város élvezhető lesz. Barátságos emberek, sok kávézó, bár és szórakozóhely van itt. Olcsóbbak minden, mint Nyugat-Európában. Lenyűgöző építészeti látványosságokat találunk a Duna két oldalán. Finom és kiadós ételeket lehet enni, és nagyon bájos utcákon lehet sétálni. Ez a hely egyszerűen gyönyörű és varázslatos minden szempontból” – mondta el egy 2019-es videójában, amelyben a magyar főváros kevésbé ismert érdekességeit fedezi fel.

Via LADbible


Link másolása
KÖVESS MINKET:


UTAZZ
A Rovatból
A kecskesajttól a vadlúdig: lassú pillanatok a főváros közelében
Budapestről szabadulnál egy-két napra? Tele van a környék lehetőségekkel. Két nap alatt több, Budapesthez közeli helyet is felfedeztünk.


Az ősz talán a legszebb időszak a természetben. Ilyenkor a legjobb túrázni, sétálni, szabad levegőn lenni.

És van ennek az időszaknak még egy nagy előnye: novemberre általában lelassul minden. Kevesebben utaznak, így se a városban, se a természetben nincs nagy tömeg.

Nemrég egy sajtóúton vettem részt, ahol két nap alatt több, Budapesthez közeli helyet is felfedeztünk. Mindegyik desztináció remek példa volt arra, hogy mennyi különleges élmény vár csupán egy órányira a fővárostól.

Piliscsév - Apis Farm és Pincefalu

A túra első állomása az Apis Farm volt, ami nem egy klasszikus turistalátványosság, hanem egy működő családi gazdaság, ahol testközelből lehet látni, hogyan készülnek a tejtermékek (elsősorban kecskesajtok), hogyan élnek az állatok, és milyen az, amikor a fenntarthatóság nem elmélet, hanem mindennapi gyakorlat.

Az Apis Farm sajtjai nemcsak helyben népszerűek, hanem többször részesültek már komoly szakmai elismerésben. Idén, a Sajtkészítők Egyesülete által megrendezett országos sajtversenyen három termékük is dobogós lett – a kecske camembert bronzérmet, az érlelt kecske krémsajt ezüstöt, míg a natúr érlelt kecskesajt aranyérmet nyert. Ez is mutatja, hogy valóban kivételes minőségű, gondosan készített termékekről van szó.

Aki pedig szívesen megkóstolná ezeket, vagy felfedezné a többi kistermelő portékáját, annak érdemes vasárnaponként ellátogatni az Apis Farm termelői piacára. A legfrissebb programokról, kiállítókról és kínálatról mindig a piac Facebook-oldalán található aktuális információ.

Néhány perces sétára található a farmtól a Pincefalu, ahol közel háromszáz présház és pince sorakozik egymás mellett.  A közeljövőben itt túraközpont is épül, amely új találkozóhelyet kínál majd természetjáróknak, csoportoknak, kutyásoknak.

De addig még kiélvezhetjük itt az igazán csendes, békés őszi napokat, ezzel a fenséges tájjal körülvéve.

Ha valaki szeretne egy kis friss levegőt, egy vidéki piacot, néhány mosolygós arcot és igazi, lassú tempót – Piliscsév remek választás.

Hilltop Borbirtok és Étterem – Panoráma és borélmények Neszmélyen

Innen Neszmélyre vezetett az utunk, a Hilltop Borbirtokra. Itt hétvégente többnyire esküvők zajlanak, ami nem is csoda, hiszen a helyszín minden részlete tökéletesen alkalmas egy ilyen eseményre.

Aki azonban hétköznap érkezik (mint ahogy mi is), egy csodás panorámával kísért ebédet vagy vacsorát költhet el itt.

A borászat és az étterem kínálata tökéletesen kiegészíti egymást. Az étlapon klasszikus, komfort fogások szerepelnek, amikhez készségesen ajánlanak kísérő italt is.

Ahol tényleg minden részlet tökéletes - a

tatai Platán

Tata igazi ékköve a Platán. A komplexum gerincét a vendéglátás és a szállás adja, melyek mindegyike a legmagasabb színvonalat képviseli. A Platán Gourmet Étterem Magyarország első és egyetlen vidéki két Michelin-csillagos étterme. Pesti István séf vezetésével a tíz- vagy tizenkét fogásos degusztációs menü elegánsan ötvözi a keleti és nyugati ízeket, követve az évszakok állandó változását. A komplexum másik kulináris egysége, a Platán Bisztró a kortárs magyar konyhát képviseli, és elnyerte a Michelin Guide Bib Gourmand elismerését, amellyel a kalauz a mérsékelt áron elérhető, kiváló minőséget jutalmazza.

A szálláshely, a Platán Udvarház pedig 2025-ben elnyerte a One Michelin Key minősítést. Ezt az elismerést csak egy olyan, egyedi karakterrel rendelkező helynek ítélik oda, amely a maximumot nyújtja a szolgáltatásban.

Ezt a tökéletes egységet számos más, mesterien kidolgozott részlet teszi teljessé. A Platán Pék pékség például egy 1800-as évek óta működő hagyományt folytat: a kenyereket nagy gondossággal, kizárólag kovászt, lisztet, sót és vizet felhasználva készítik, és a friss pékárukkal látják el a komplexum éttermeit és szálláshelyét is.

Mindemellett náluk a fenntarthatóság sem csupán divatszó: saját energianáddal fűtenek, a pékség és a cukrászat napenergiával működik, a konyhákban használt zöldségek és a hús egy része pedig a saját kertészetből és Angus marhafarmról származik. A pihenést és a programot olyan egyedülálló élmények teszik teljessé, mint az e-bike túrák, a privát hajókázás az Öreg-tavon, vagy a várárokban kialakított Mirror Spa részleg.

A mi vacsoránk most a Platán Bisztróban volt, és azt hiszem itt ettem életem egyik legjobb kacsás főételét. De persze az előétel és a desszertpult sem okozott csalódást. És a társaság többi tagja is halálosan szerelmes lett a Platánba ez alatt a pár óra alatt.

És talán ez furcsán hangozhat, de engem a reggeli nyűgözött le a legjobban. Kicsi, hangulatos térben volt felterítve. És bátran állíthatom, hogy minden csak a legjobb minőségben. Friss tojásételek, csodás kenyérfélék, péksütemények, finom desszertek.

Itt került pont az i-re, és ebből látszik az, hogy a legapróbb részleteket sem hanyagolják el.

Másnap reggel a Tatai Öreg-tó partján sétáltunk még egyet, és beszélgettünk arról, hogy mitől ilyen különleges ez a hely.

A tó környezete nemcsak gyönyörű, hanem természetvédelmi szempontból is kiemelt: minden évben leengedik a vizet, hogy megtisztuljon és megújuljon az élővilága, a halászat után pedig a sekély vízfelület ideális pihenőhelyet kínál a vadludaknak és más vonuló madaraknak. Ez az egyik legfontosabb megállóhelyük az egész térségben, ezért Tata különösen figyel a természet nyugalmára: még szilveszterkor sincs tűzijáték, hogy ne zavarják az itt pihenő madarakat.

A vadludak látványa ilyenkor ősszel és télen is lenyűgöző, és ennek a csúcspontja a minden évben megrendezett Tatai Vadlúd Sokadalom, ami idén november 29-én várja a látogatókat.

Ez az esemény nemcsak a madárbarátoknak kötelező program, hanem mindenkinek, aki szereti a természetet és azt a különleges látványt, amikor több ezer vadlúd egyszerre emelkedik a levegőbe az Öreg-tóról.

A Tatai Vadlúd Sokadalom hivatalos oldalán megtalálható a rendezvény részletes programja, és november 16-tól webkamera is elérhető, melyen bárki élőben követheti az Öreg-tó madárvilágát. Az oldalon egy aktuális egyedszámláló is működik, amely folyamatosan mutatja, hány vadlúd tartózkodik éppen a tavon. Amikor ezt a cikket írom, 13 100-nál járunk.

Közeleg az év végi hajtás, szóval lehet, hogy pont itt az ideje, hogy rápihenj egy kicsit.

Családdal vagy barátokkal, aktívan vagy a wellnessben relaxálva: több száz szálláshely kínál kedvezményes őszi csomagokat egészen november 30-ig.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk