SPORT
A Rovatból

Verstappen nyert, a Red Bull rekordot döntött a Hungaroringen

A holland versenyző behúzta a Magyar Nagydíjat is, ezzel csapata sorozatban a 12. győzelmét könyvelhette el. Ezzel megdöntötték a McLaren 1988-as rekordját.


A címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte vasárnap a 38. Forma-1-es Magyar Nagydíjat a Hungaroringen. Egymás utáni hetedik sikerével tovább növelte az előnyét az összetett pontverseny élén, csapatával pedig rekordot döntött.

A 25 éves pilótának ez volt az idei kilencedik, és pályafutása 44. futamgyőzelme, a Red Bull pedig sorozatban a 12. győzelmét ünnepelhette, ezzel megdöntötte a McLaren 1988-ban felállított, 11 sikerből álló rekordját.

A Mogyoródon tavaly is győztes Verstappen mögött Lando Norris, a McLaren brit versenyzője ért célba másodikként, a másik Red Bullt vezető mexikói Sergio Pérez pedig harmadikként. A pole pozícióból rajtoló Lewis Hamilton (Mercedes) negyedik lett.

Verstappen előnye a szezon felénél így 110 pontra nőtt az összetettben Pérez előtt.

A rajtot Hamilton nem kapta el tökéletesen, ezt pedig a mellőle induló Verstappen kihasználta és az első kanyarban átvette a vezetést. Hamiltont láthatóan kizökkentette az elhibázott start, a harmadik kanyar után már csak negyedik volt, mert mindkét McLaren megelőzte. Egy kör után Verstappen, Oscar Piastri, Norris volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje, majd Hamilton, valamint a két Ferrari - sorrendben Charles Leclerc és Carlos Sainz Jr. - következett.

Az Alpine istálló számára mindössze egy körig tartott a Magyar Nagydíj, a startot rettenetesen elrontó Csou Kuan-jü (Alfa Romeo) ugyanis az első féktávot elhibázta, hátulról meglökte Daniel Ricciardót (Alpha Tauri), aki az előtte lévő Esteban Ocon versenyautóját öklelte fel. Az Alpine balszerencséje, hogy Ocon emiatt oldalról eltalálta csapattársát, Pierre Gaslyt, így a kör végén a francia csapat mindkét versenyzője a boxba hajtott és kénytelen volt feladni a viadalt.

A 15. körre állandósulni látszottak a különbségek az élmezőnyben haladók között, Verstappennek sikerült komolyabb, hét másodperc környéki előnyt kiautóznia, Piastrit pedig nagyjából 2-2.5 másodperces lemaradással követte Norris.

Hamiltont a negyedik helyről a 17. körben hívta ki kerékcserére a Mercedes, egy körrel később Norris, majd Piastri is friss abroncsokat kapott, de az ausztrál csak brit csapattársa mögé tudott visszatérni a pályára. Verstappen a 23. körben hajtott a boxba, kerékcseréjét kiválóan végrehajtotta a Red Bull szerelőgárdája, így a vb-címvédő gond nélkül visszaállt az első helyre.

A 30. körben Verstappen előnye 6.7 másodperc volt Norris előtt, akit Piastri tisztes távolságból, nagyjából 3.5 másodperccel lemaradva követett. Hamilton közben a csapatrádión arról érdeklődött, hogy a pálya melyik részén veszít időt, soknak találta ugyanis a hátrányát a McLarenekhez képest. A mezőny nagy részétől eltérő gumistratégián lévő Pérez eddigre már ötödiknek jött fel, és az övé volt a leggyorsabb kör is, így várható volt, hogy rövidesen meg tudja majd támadni Hamiltont a negyedik helyért.

A versenytáv feléhez érve Verstappen előnye már 10 másodperc feletti volt, Norris a második, Piastri pedig a harmadik pozícióját óvta, Hamiltonhoz viszont egyre közelebb zárkózott Pérez, akivel a csapatrádión közölték, hogy reális esélye van dobogós helyen befejezni a viadalt.

A mexikói versenyző a 42. körben támadta meg először a brit sztárt, de kísérletét a hétszeres világbajnok kivédekezte.

A kör végén Piastri a harmadik, Pérez az ötödik pozícióból hajtott a boxba újabb kerékcserére, így átmenetileg mindketten kissé hátrébb csúsztak a sorrendben.

A 45. körben Norris McLarenjén is kerekeket cseréltek, két körrel később Pérez feljött negyediknek, miután első előzési próbálkozása alkalmával elment a keményen védekező Piastri mellett. Húsz körrel a vége előtt Hamilton is a boxban járt és friss abroncsokat kapott a Mercedesére, miközben Verstappen előnye 35 másodpercre duzzadt a második Norisszal szemben, így a sikerét ettől a ponttól semmi nem veszélyeztette. A holland címvédő le is tudta második kerékcseréjét és gond nélkül tért vissza az élre.

A leintés előtt 15 körrel Verstappen, Norris, Pérez, Piastri, Hamilton volt az első öt sorrendje, de a britek hétszeres vb-győztese kisvártatva feljött negyediknek.

Az utolsó körökben Hamiltonnak még majdnem sikerült támadási közelségbe kerülnie Pérezhez is, azonban ez végül nem jött össze neki.

Verstappennek a mogyoródi volt F1-es pályafutása 175. futama, ahol a Williams istálló - pontot nem szerezve - fennállása 800. Forma-1-es versenyét futotta.

A vb jövő hétvégén, Belgiumban folytatódik.

(Forrás: MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
A Rovatból
12 éves korában meghalt Fricsi Dóri szekszárdi kosárlabdázó
Fricsi Dóri áprilisban ünnepelte születésnapját. A klub elnöke közölte a hírt, és vasárnap estére megemlékezést hirdettek a sportcsarnoknál található emlékfánál.


A várost és a sportközösséget is mélyen megrázta a hír: elhunyt Fricsi Dóri, a TARR KSC Szekszárd fiatal kosárlabdázója, írja a Blikk.

A tehetséges kislány áprilisban ünnepelte 12. születésnapját. Halálának okát nem hozták nyilvánosságra.

A klub ügyvezető elnöke, Szabó Gergő a közösségi oldalán búcsúzott tőle:

„Tudjuk, hogy rengetegen aggódtatok, szurkoltatok, imádkoztatok Fricsi Dóri felépüléséért. Sajnálatos módon a szakszerű orvosi ellátás ellenére klubunk fiatal játékosának szervezete tegnap feladta a harcot. Tragikus ezt kimondani, de Dóri csatlakozott az égiek kosárcsapatához.

Klubunk holnap (08.10.) este 8 órakor megemlékezést tart a Szekszárd Városi Sportcsarnoknál található Drazsen Petrovics emlékfánál. Dóri egy cserfes, mindig vidám személyiség volt, a társaságának középpontja, ezért a családjának kérése az, hogy aki teheti, színes ruhában jelenjen meg, így emlékezzünk közösen gyertyagyújtás mellett egy olyan kivételes sportolónkra, aki közösségünkből rendkívüli módon fog hiányozni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SPORT
Meghalt Feleki Attila
A Kozármisleny FC tulajdonosa több mint harminc éven át volt a helyi futball motorja. Nevéhez fűződik a klub történetének legjobb eredménye, a negyedik hely a Merkantil Bank Ligában.


A Kozármisleny FC szomorú hírt osztott meg hivatalos oldalán: hosszan tartó betegség után elhunyt a klub tulajdonosa, Feleki Attila, írja a Sportal.hu. Az elmúlt évtizedekben az ő vezetésével élte fénykorát a kozármislenyi labdarúgás.

A csapat 2022-ben feljutott a másodosztályba, egy évvel később osztályozón harcolta ki a bentmaradást. A 2023–2024-es idényben az ötödik helyen végzett a Merkantil Bank Ligában, majd a legutóbbi szezonban története legjobb eredményét elérve negyedik lett. Az új idényben eddig két döntetlent és két vereséget könyvelhetett el a klub, jelenleg a tabella 14. helyén áll.

„Több mint három évtizeden át volt Kozármisleny labdarúgásának motorja és irányítója. Az ő kitartásának, munkájának és elhivatottságának köszönhetően vált a kisvárosi klub ismertté és elismertté, és élhettünk át együtt számtalan felejthetetlen sikert. Mindennap azért dolgozott, hogy ez a kisvárosi csoda folytatódjon, és most azon leszünk, hogy az általa hátrahagyott örökség tovább éljen. Hogy a csoda folytatódjon nélküle. De érte is.

A hír okozta döbbenet letaglóz bennünket, a felfoghatatlan tény összetörte szívünket! Nyugodj békében, Elnök úr!”

- írták a klub Facebook-oldalán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
Megúszták – Lenyűgöző képeken az idei Balaton-átúszás, amit gyönyörű időben teljesítettek
Teljesen ideális körülmények fogadták a rossz idő miatt kétszer már elhalasztott sportesemény résztvevőit. A győztes alig több mint egy óra alatt teljesítette az 5,2 kilométeres távot.


Több mint tízezer résztvevővel rendezték meg szombaton a 43. Lidl Balaton-átúszást.

A szervezők délutáni, MTI-nek eljuttatott közleménye kiemelte: a korábbi kétszeri halasztást követően napsütéses időben, 24 fokos, tükörsima vízben teljesítette a szépszámú résztvevő az 5,2 kilométeres teljes távot és a 2,6 kilométeres féltávot, amelyek mellett SUP-os átkelésre is volt lehetőség.

A teljes távon a hagyományos, tehát segédeszköz nélkül úszók közül a győztes a nyíltvíziúszó-válogatott Barabás Imre lett, aki 2022-ben már nyert Balaton-átúszást. Ezúttal 1 óra 2 perc 49 másodperces idővel ért célba. A leggyorsabban Lengyeltóti Bence búvárúszó, a búvárúszó válogatott tagja ért át Révfülöpről Balatonboglárra 1 óra 1 perc 3 másodperc alatt.

Teljesítette a távot mások mellett Késely Ajna és Kis Gergő Szabolcs Európa-bajnok úszók, Gergely István kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, valamint az ultramaratoni futásban világcsúcstartó Bérces Edit. A célba érkezők között volt például Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke és Kumin Ferenc, Magyarország londoni nagykövete.

A klasszikus táv legidősebb férfi teljesítője 84, a legidősebb női úszó pedig 79 éves volt. A féltávot egy 83 esztendős nő és egy 81 éves férfi is teljesítette, míg a SUP-osok között egy 79 éves férfi és egy 71 esztendős nő volt a legidősebb.

„A két halasztás után egy ilyen napról álmodtunk. A Balaton ma a legszebb arcát mutatta és a résztvevők türelmét, kitartását egy felejthetetlen élménnyel ajándékozta meg. Hatalmas büszkeség látni ennyi mosolygós arcot a célban, ez a nap minden várakozást felülmúlt” – mondta el Kocsis Árpád, a szervező Budapest Sportiroda ügyvezetője.

Az ideivel együtt 1979 óta már több mint 243 634-en teljesítették a klasszikus távot, összesen 1,27 millió kilométert úszva a Balatonban.

A képekre kattintva galéria nyílik:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
A Rovatból
Meghalt Káposzta Benő
A korábbi válogatott labdarúgó 83 éves korában hunyt el. Az Újpest játékosa 19-szer szerepelt a válogatottban is.


Hétfőn 83 éves korában elhunyt Káposzta Benő korábbi válogatott labdarúgó, írja az MTI.

Az Újpest FC honlapjának keddi beszámolója szerint a klub saját halottjának tekinti az egykori kiváló védőt.

Káposzta a Budapesti Gyárépítők csapatában kezdte pályafutását, majd 1959 nyarán igazolt az Újpesti Dózsához, amelyben teljes profi karrierjét töltötte. A lila-fehéreknél 272 mérkőzésen hét gólt szerzett,

részese volt hat bajnoki címnek és két Magyar Kupa-győzelemnek.

A válogatottban 1964 és 1969 között 19 találkozón kapott lehetőséget, alapembere volt az 1966-os, angliai világbajnokságon negyeddöntőig jutott nemzeti együttesnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET: