KÉK HÍREK
A Rovatból

Tüdőgyulladásban halt meg egy 13 éves nagyecsedi lány, az orvosok többször hazaküldték előtte

A háziorvosa szerint ő nem Jézus, egy nap alatt nem tudta volna meggyógyítani. A szülők szerint a gyereket kezelő orvosok hibáztak.


Meghalt egy 13 éves nagyecsedi lány, a szülők szerint az orvosok későn vették észre, hogy mennyire súlyos az állapota – számolt be az RTL Híradója.

A háziorvosuk tanácsára a lány otthon gyógyult, de Nikolettának fájt a háta, ezért a mátészalkai ügyeletre vitték a szülei. Innen a vizsgálat után hazaküldték őket, de két órával később megint Mátészalkára rohantak, akkor már a gyereksürgősségire.

Onnan a nyíregyházi kórházba vitték mentővel a lányt, de másnap reggelre meghalt.

A nagyecsedi szülők úgy érzik, az orvosok későn vették észre, hogy nagy a baj. Elmondásuk szerint Niki múlt hétvégén lett beteg. Hétfőn a háziorvosnál azt mondták, influenzaszerű vírust kaphatott el, és otthoni kúrát javasoltak. Aznap éjszaka 39 fokos láza lett, ezért a szülők kedd reggel hívták a rendelőt.

„Azt mondta, ha csak lázasodik, még másnap reggel vigyem fel a háziorvoshoz, de már másnap reggelt nem érte meg”

– mesélte sírva a Híradónak az édesanya.

Az apa saját problémájával is visszament az háziorvoshoz, akinek akkor is jelezte, hogy lánya rosszabbul van. A kamerák előtt elmondta a doktor reakcióját is:

„Nem azt mondta, hogy hozza vissza a lányát, hogy nézzem meg, hogy mi van vele, hanem azt, hogy ő nem Jézus! Vetett egy keresztet, hogy egy nap alatt nem tudja meggyógyítani.”

Később a mátészalkai orvosi ügyeletre kellett menni Nikivel, mert fájlalta a hátát. Onnan hazaküldték őket, de nemsokára vissza kellett menniük, mert a lány szívfájdalomra is panaszkodott és vért hányt. A kórházban a szülők szerint nem akarták elhinni, hogy két órával előtte is látta orvos a gyereket.

Mentő vitte Nikit a nyíregyházi kórházba, ott hajnali háromkor intenzív osztályra került, majd altatásba, de a légzése összeomlott. Szerda reggelre meghalt.

Magyarországon az Eurostat adatai alapján 2021-ben egy, egy évvel korábban kilenc 15 év alatti gyerek halt meg tüdőgyulladás miatt, ami az RTL Híradónak nyilatkozó orvos szerint egy vírusfertőzésből is kialakulhat.

Az orvosi ügyeletet ellátó Mentőszolgálat szerint súlyos állapotra utaló tüneteket nem észleltek, de jelezték: rosszullét esetén gyermekambulanciára menjenek. A mátészalkai kórháztól azt írták, a gyermeksürgősségi ügyeletes orvosa indokoltan kérte az azonnali átszállítást Nyíregyházára, de olyan gyorsan romlott a lány állapota, hogy már nem tudták megmenteni. A háziorvos nem kívánt nyilatkozni.

Az RTL riportja Niki tragédiájáról


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia Cserépfalun: Megtalálták a verseny közben eltűnt futó holttestét
Spitzmüller Zsoltot hajnalig keresték, végül délután találtak rá. A rendőrség szerint bűncselekmény gyanúja nem merült fel.


A Cserépi Trapp terepfutóverseny közösségi oldalán közölte, hogy szombaton eltűnt az egyik futó, Spitzmüller Zsolt.

A férfi a faluba még visszaért, de a célba már nem érkezett meg, és telefon sem volt nála.

Az egri Kárpát Egyesület azt írta, 11:20-kor egy térfigyelő kamera rögzítette Cserépfalun a Bethlen utcán. Ezután azonban nem látták többé.

A szervezők hajnal 3-ig keresték őt, és azt írták: „extrém helyekre is elmentünk”, de nem találták meg.

A kutatásban a rendőrség és civilek is részt vettek, a hatóság pedig körözést adott ki a férfira.

„Mint már többen értesültetek róla, egy futótársunk elveszett a tegnapi nap folyamán. Mi is kint voltunk a keresésén hajnali 3-ig tartott. A legutolsó infónk az, hogy a faluba lejött, kamera rögzítette. Leellenőriztük a rajtszámokat, amiket leadtatok, nem volt benne a 9-es rajtszám. És nem is csippantott a rendszer szerint. De ha valaki mégis úgy érzi, hogy látta a célban, kérem szóljon Molnár Norbert szervezőnek” – írták a rendezők.

Vasárnap kora délután azonban megérkezett a szomorú hír: a Blikk információi szerint Cserépfalu határában vasárnap nem sokkal délután 14 órát követően megtalálták Spitzmüller Zsolt holttestét.

"Valóban megtaláltuk a férfi holttestét a település határában. Bűncselekmény gyanúja nem merült fel, vizsgáljuk a haláleset körülményeit"

– erősítette meg a lapnak Janasóczki Attila, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. "Tudomásunk szerint nem a futóverseny útvonalán találták meg az eltűnt férfit, ám egyelőre arról nincs hír, hogy miért térhetett le róla" - írták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Ütöttek, vertek, rugdostak, eszembe jutott, hogy meg fogok halni – Véresre vertek egy férfit egy házibuliban Ricsén
A férfi szerint hátulról leütötték, ekkor elájult. Mikor magához tért, az ékszerei nem voltak már rajta.


Véresre vertek egy férfit egy házibuliban Ricsén. A bulizók, miután sokat ittak, összevesztek a férfival, bántalmazni kezdték, majd leütötték. Az áldozat a Tényeknek elmondta, hogy elfogta a halálfélelem is, miközben ütötték, verték, rugdalták.

Valaki hátulról leütötte, elájult, és mikor magához tért, vérzett a feje és látta, hogy az ékszereit ellopták.

A mentők vitték kórházba a sokkos férfit. A fosztogatókat a rendőrség kihallgatta. A házigazda szerint a három támadó nem lopott, csak verekedett. Szerinte a férfi és felesége tették az ékszereket a postaládába, hogy rájuk "verjék" a balhét.

VIDEÓ: A Tények beszámolója ITT látható


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Szeretőjére és saját magára költötte a közpénzt a polgármester, az ügyészség vádat emelt ellene New Orleansban
Az amerikai város első női polgármesterét és testőrét csalással és korrupcióval vádolják. Ha bűnösnek találják őket, több év börtön és akár 250 ezer dolláros, azaz 85 millió forintos pénzbírság is várhat rájuk.


LaToya Cantrell, New Orleans polgármestere és testőre, Jeffrey Vappie ellen csalás és korrupció miatt emeltek vádat. Az ügyészség szerint éveken át közpénzt fordítottak személyes célokra. A vádiratban az áll, hogy Cantrell és Vappie 2021 októbere óta „személyes, bensőséges kapcsolatot” ápoltak, írja a BBC.

A férfi 2024 júniusi nyugdíjba vonulásáig 14 belföldi és külföldi úton vett részt a polgármesterrel. Ezeket hivatalos kiküldetésként tüntették fel, valójában azonban „személyes tevékenységeikre” használták fel.

Az ügyészek kiemelték például azt az utat, amikor Kaliforniában egy szőlőbirtokon jártak, és borkóstolón vettek részt. Ez az adófizetőknek 70 ezer dollárba, vagyis mintegy 23 millió forintba került.

Cantrell korábban azt mondta, a Covid-járvány idején biztonsági okokból vitte magával a testőrét. Az ügyészség azonban vitatta ezt az indoklást, és olyan eseteket is felhozott, amikor a polgármester egyedül utazott.

A vádirat szerint a polgármester és testőre New Orleansben egy városi tulajdonú ingatlanban is együtt élt. Ilyenkor, ahogy az utazások alatt is, Vappie hivatalosan szolgálatban volt, és ezért kapta a fizetését.

Michael Simpson ügyész a CBS News-nak azt mondta,

nem a kapcsolatuk a bűncselekmény, hanem az, hogy „egy évek óta tartó csalási rendszert tartottak fent. Kihasználva hatalmukat és tekintélyüket, közpénzeket használtak fel személyes célokra.”

Az ügyészek egy fényképet is bemutattak, amelyet egy állampolgár készített a párosról, amikor egy étteremben vacsoráztak, miközben Vappie hivatalosan szolgálatban volt. Cantrell a fotós ellen feljelentést tett, és távoltartási végzést kért.

A vádirat szerint a polgármester és testőre megfélemlítette a beosztottjaikat, hazudtak FBI-ügynököknek, valamint hamis vallomásokat tettek egy esküdtszék előtt.

Ha bűnösnek találják őket, több év börtön és akár 250 ezer dolláros, azaz 85 millió forintos pénzbírság is várhat rájuk.

Cantrell 2018 óta tölti be a polgármesteri tisztséget, és ő az első nő, aki New Orleans 300 éves történetében betölti ezt a posztot. Januárban távozik hivatalából.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Féltek a gyerekei, ezért agyonütötte a denevért, fel is jelentették az állatvédők
Csonka Miklós zenész a denevérpusztítást videóra vette és megosztotta a közösségi oldalán. Azóta leszedte a videót és bocsánatot kért.


A családját védte - erről beszélt az RTL híradójának a zenész, aki elpusztított egy a lakásukban repkedő denevért. Csonka Miklós ezt videóra vette és megosztotta a közösségi oldalán. Állatvédők feljelentést tettek. A denevérek fokozottan védett állatok.

A zenész azóta leszedte a videót és bocsánatot kért. Egy koncertjét is lemondták az eset miatt.


Link másolása
KÖVESS MINKET: