„Ájulás szélén haladtam órákon át” – taroltak a magyarok a hatnapos ultrafutó-vb-n
Rakonczay Gáborék három arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet szereztek. A versenyzőknek egy egykilométeres körön kellett futniuk éjjel-nappal hat napon keresztül, minimális pihenőidővel.
Az olaszországi Policoróban rendezték meg múlt héten az ultrafutók hatnapos világbajnokságát.
A versenyen a magyarok három arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet nyertek.
A férfiaknál Rakonczay Gábor, a nőknél Szilasi Viktória nyert, Drabik Krisztina pedig harmadik lett, de Szilasival együtt a csapatversenyben övék lett az első hely, míg Rakonczay Fodor Szilárddal lett csapatban ezüstérmes - írja a Telex.
A világbajnokságot egy kicsivel több mint egy kilométeres körön rendezték, ezen kellett éjjel-nappal futniuk a versenyzőknek változatos időjárási viszonyok mellett, minimális pihenőkkel.
Szilasi Viktória kanadai–magyar állampolgár, Viktoria Brownként is ismert, a világversenyeken viszont általában magyar színekben indul. Ő az első egy-két napot tolta meg, nagy előnyt szerzett, a harmadiktól már lazábban vette a dolgokat.
A végén egy sérülés is nehezítette a helyzetét, de így is végül 694,4 kilométert teljesített, és közel 50 kilométert vert a második Mara Gulerre. Drabik Krisztina 622,5 kilométerrel lett a harmadik.
Rakonczay Gábor egy hónappal ezelőtt még a Dunán kajakozott két és fél napon át, de rutinos ultrafutónak számít. Tavaly a világon ő futotta a legjobb hatnapos eredményt, akkor 844 kilométert teljesített. Ő azt a stratégiát választotta, hogy lassabban kezdett.
„Az első napon a 9–14. hely között futottam, onnan másztam föl szép lassan. Amikor megcsíptem a harmadik helyet, akkor vált reálissá, hogy nyerhetek is. Brutális volt a küzdelem. A harmadik hely után nagyot kellett küzdeni egy norvéggal. Ott voltam rajta, de nem volt biztos, hogy meg tudom előzni. Nagy pszichológiai meccs volt, végül ő tört meg előbb.
Utána több órán át ostromoltam az ír srácot. Majd az egyik német futó magát jól kipihenve közelített egyre jobban, már csak 20 kilométerre volt tőlem. Azon volt, hogy felőröljön, nem volt kellemes, ájulás szélén haladtam órákon át” – nyilatkozta Rakonczay.
Végül 3 kilométert javított is egyéni legjobb eredményén, 847,6 kilométerrel zárt, 20 kilométert vert rá a másodikra, a német Adrian Rewigre. A férfi mezőnyben még két magyar volt: míg Fodor Szilárd 690,3, addig Török Benjámin 602 kilométert teljesített.
Az olaszországi Policoróban rendezték meg múlt héten az ultrafutók hatnapos világbajnokságát.
A versenyen a magyarok három arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet nyertek.
A férfiaknál Rakonczay Gábor, a nőknél Szilasi Viktória nyert, Drabik Krisztina pedig harmadik lett, de Szilasival együtt a csapatversenyben övék lett az első hely, míg Rakonczay Fodor Szilárddal lett csapatban ezüstérmes - írja a Telex.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Mint megírtuk, kedd este 2-2-es döntetlent játszott a magyar válogatott Portugáliával Lisszabonban. A nemzeti együttes meglepetésre hamar vezetést szerzett Szalai Attila fejesgóljával, majd a hazaiak az első helyzetüket gólra váltva egyenlítettek Cristiano Ronaldo révén. A portugál csatár aztán a szünet előtt még egyszer betalált, így megfordítva az állást a válogatottja javára. A második félidő rendes játékidejében nem születetett gól, de szerencsére a hosszabbításban Szoboszlai Dominik rúgott egyet, így pontot mentett a magyaroknak.
Mi örülhetünk a 2-2-es döntetlennek, hiszen szeptember elején a Puskás Arénában 3-2-re kikaptak Szoboszlaiék Ronaldóéktól. A tavalyi Nemzetek Ligáját megnyerő portugálok kevésbé lehetnek elégedettek az eredménnyel, ugyanakkor nincs miért aggódniuk, simán vezetik az F csoportot a vb-selejtezőben 10 ponttal (Magyarország 5 ponttal a 2. helyen áll).
Éppen ezért nem meglepő, hogy a csapatkapitány Cristiano Ronaldo is magabiztosan üzent Instagram-oldalán a meccs után.
„Egyre közelebb kerülünk a célunkhoz! Hajrá Portugália!”
– írt egy portugál zászlós emojival kiegészítve a posztban.
Mint megírtuk, kedd este 2-2-es döntetlent játszott a magyar válogatott Portugáliával Lisszabonban. A nemzeti együttes meglepetésre hamar vezetést szerzett Szalai Attila fejesgóljával, majd a hazaiak az első helyzetüket gólra váltva egyenlítettek Cristiano Ronaldo révén. A portugál csatár aztán a szünet előtt még egyszer betalált, így megfordítva az állást a válogatottja javára. A második félidő rendes játékidejében nem születetett gól, de szerencsére a hosszabbításban Szoboszlai Dominik rúgott egyet, így pontot mentett a magyaroknak.
Mi örülhetünk a 2-2-es döntetlennek, hiszen szeptember elején a Puskás Arénában 3-2-re kikaptak Szoboszlaiék Ronaldóéktól. A tavalyi Nemzetek Ligáját megnyerő portugálok kevésbé lehetnek elégedettek az eredménnyel, ugyanakkor nincs miért aggódniuk, simán vezetik az F csoportot a vb-selejtezőben 10 ponttal (Magyarország 5 ponttal a 2. helyen áll).
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Sorokat hagynak üresen a lelátón – tiltakozó akcióval készülnek a fociszurkolók a válogatott meccsére
A magyar válogatott szurkolói csoportja a Magyar Labdarúgó-szövetség nyáron bevezetett „zéró tolerancia” szabályozása ellen lép fel az Örményország elleni vb-selejtezőn.
Látványos módon tiltakoznak a magyar labdarúgó-válogatott szurkolói szombaton a magyar-örmény vb-selejtezőn. Erről a szurkolókat csoportosító Carpathian Brigade '09Facebook-oldalán számoltak be:
„A mérkőzés első 5 percében a csoport helyéül szolgáló középső szektor első 10 sorát üresen hagyjuk. A teltház ellenére megköszönjük, ha minél többen csatlakoztok ehhez a figyelemfelkeltő kezdeményezéshez a kapu mögötti szektorokban.”
A drukkerek a „zéró toleranciaö szabályozás ellen akarnak fellépni, amelyet idén nyáron vezetett be a Magyar Labdarúgó-szövetség. A Carpathian Brigade '09 Facebook-oldalán olvasható nyílt levélben azt írják: ez olyan hatásokat eredményezhet, amelyek gátolhatják a nézőszámok további növekedését.
„Életszerűtlennek és fenntarthatatlannak tartjuk azt jelenlegi formájában, ugyanis ez a rendelkezés az esetek jelentős többségében nem támogatja azt a közös célt, hogy a stadionok megteljenek. Sőt, ennek ellenkezőjét érheti el.
Az elmúlt hónapokban tapasztalt eltúlzott bírságolási gyakorlat folytatásával hamarosan megtörténhet, hogy csak zártkapus mérkőzések vagy az érdektelenségtől üresen kongó stadionok lesznek”.
A szurkolói csoport ennek elkerülése érdekében együttműködésre kérte a szövetséget, javaslatokat is tennének a szabályozás módosítására. Abban egyetértenek, hogy nem cél az, hogy egy mérkőzés teljes ideje alatt szidalmazzák egymást a szurkolótáborok, de szerintük a hangulat egyik meghatározó eleme a rivalizálás, amelynek része az ellenfél ugratása is. Mint írják: „nem véletlen, hogy egy Ferencváros–Újpest mérkőzés több nézőt vonz, mint például egy Kazincbarcika–Kisvárda összecsapás, hisz ezen rangadók történelmi múlttal bírnak”.
Úgy érzik, a változtatás túl hirtelen és nagymértékű, hiszen évtizedek óta élő rigmusok és szurkolói hagyományok kerülnek szankcionálás alá, korábban nem tapasztalt szigorral.
Hozzáteszik, hogy ez a bérletes szurkolók számára pénzügyi hátrányt is jelenthet, hiszen egy előre megvásárolt szolgáltatást nem tudnak teljes egészében igénybe venni. Azt is megemlítik, hogy a szurkolók által használt pirotechnikai látványok is ugyanúgy a lelátói élet részét képezik.
„Javaslatunk, hogy a szabályozás szigorú betartása és annak beláthatatlan következményei előtt a drukkerek bevonásával, transzparens módon, és a lelátói kultúránk tiszteletben tartásával vizsgálják felül az újonnan meghozott szigorú intézkedéseket és szankciókat, valamint a jelenleg kialakuló gyakorlatokat a szurkolók érdekeinek szem előtt tartásával módosítsák.
Ne szankcionálják irreális mértékben a rigmusainkat és ne kriminalizálják a pirotechnikai elemek használatát, folytassanak nyílt és tiszta kommunikációt minden téren.
Fontosnak tartjuk, hogy minden érintett számára egyértelműek legyenek a közös egyetértéssel megalkotott szabályok, mert csak egységesen, egyetértésben, tehát csakis együtt tehetünk a magyar futballért” – olvasható a posztjukban.
Látványos módon tiltakoznak a magyar labdarúgó-válogatott szurkolói szombaton a magyar-örmény vb-selejtezőn. Erről a szurkolókat csoportosító Carpathian Brigade '09Facebook-oldalán számoltak be:
„A mérkőzés első 5 percében a csoport helyéül szolgáló középső szektor első 10 sorát üresen hagyjuk. A teltház ellenére megköszönjük, ha minél többen csatlakoztok ehhez a figyelemfelkeltő kezdeményezéshez a kapu mögötti szektorokban.”
A drukkerek a „zéró toleranciaö szabályozás ellen akarnak fellépni, amelyet idén nyáron vezetett be a Magyar Labdarúgó-szövetség. A Carpathian Brigade '09 Facebook-oldalán olvasható nyílt levélben azt írják: ez olyan hatásokat eredményezhet, amelyek gátolhatják a nézőszámok további növekedését.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Marco Rossi szövetségi kapitány tanítványai többnyire meddő mezőnyfölényben futballoztak, de amikor a második félidő elején fokozni tudták a nyomást, akkor a nemzeti együttesben másodszor, kezdőként először szereplő Lukács Dániel góljával sikerült vezetést szerezniük.
A végeredményt a hosszabbításban a csereként beállt és a címeres mezben szintén először betaláló Gruber Zsombor állította be.
Az immár négypontos magyarok a sikerükkel éppen az örményeket megelőzve jöttek fel a pótselejtezőt jelentő második helyre.
A magyar csapat legközelebb kedden a kvartett favoritja, a Nemzetek Ligája-győztes Portugália vendégeként lép pályára Lisszabonban.
Marco Rossi szövetségi kapitány tanítványai többnyire meddő mezőnyfölényben futballoztak, de amikor a második félidő elején fokozni tudták a nyomást, akkor a nemzeti együttesben másodszor, kezdőként először szereplő Lukács Dániel góljával sikerült vezetést szerezniük.
A végeredményt a hosszabbításban a csereként beállt és a címeres mezben szintén először betaláló Gruber Zsombor állította be.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szoboszlai a hosszabbításban harcolta ki a döntetlent Portugália ellen – 2-2-t játszott a válogatott Lisszabonban
Vezetést szereztünk, majd Cristiano Ronaldo fordított. Végül a 92. percben Szoboszlai Dominik pontot mentett, de előtte is volt már esélyünk az egyenlítésre.
A magyar labdarúgó-válogatott 2-2-es döntetlent játszott kedden a portugál csapat vendégeként a lisszaboni világbajnoki selejtezőmérkőzésen, így a hazaiak még nem jutottak ki a jövő évi vb-re.
Bátor kezdésének köszönhetően Szalai Attila fejesgóljával szerzett vezetést a nemzeti együttes. A hazaiak az első félidő derekán az első helyzetüket gólra váltva egyenlítettek Cristiano Ronaldo révén, aki közvetlenül a szünet előtt a 225. válogatott meccsén a 143. góljával fordított.
A második félidőben eleinte csak kapufákig jutottak a csapatok, de a hosszabbításban Szoboszlai Dominik egyenlítése pontot mentett a magyaroknak.
A magyar csapat, amely története során továbbra sem tudta felülmúlni Portugáliát, a döntetlennel megőrizte egypontos előnyét a pótselejtezőt érő második helyen, csak immár nem az örmények, hanem az írek előtt.
A magyarok legközelebb november 13-án Örményország vendégeként lépnek pályára, akiket múlt szombaton 2-0-ra vertek a Puskás Ferenc Stadionban.