SPORT
A Rovatból

Suhajda Szilárdot láthatták felesége szerint a Mount Everesten, de még mindig nincs biztos hír a magyar hegymászóról

Legutóbb magyar idő szerint szerdán 15 óra 47 perckor rögzítettek tőle GPS-jelet, akkor 8795 méteren járt, azóta nem tudni róla.


Suhajda Szilárd felesége, Legindi Tímea a közmédiának azt mondta, vélhetően láttak egy emberi alakot a Mount Everest 4-es tábora és a csúcsa között, ő pedig a magyar hegymászó lehetett, ugyanis rajta kívül más nem indult egyedül útnak. Már csaknem egy napja nem érkezett biztos hír a magyar hegymászóról.

Suhajda Szilárd május 24-én tervezett felérni a Mount Everest 8848 méter magasan lévő csúcsára. Ő lenne az első magyar, aki oxigénpalack és teherhordók nélkül jut fel a föld legmagasabb pontjára. Ám a hegymászónak tegnap nyoma veszett,

legutóbb magyar idő szerint szerdán 15 óra 47 perckor rögzítettek tőle GPS-jelet, akkor 8795 méteren járt.

Két serpa magyar idő szerint szerda este elindult a 3-as táborból a 4-esbe, hogy megkeressék a magyar hegymászót és segítséget nyújtsanak neki.

Legindi Tímea azt mondta, egy másik ügynökség tagjai, akik hegymászókat visznek fel a Mount Everestre, szintén figyelik a környezetet, és

vélhetően láttak egy emberi alakot a 4-es tábor felett. Ennek kapcsán mozgósítottak újabb serpákat, akik felmennek a 4-es táborba, illetve elindulnak az alak irányába. Azért bíznak benne, hogy Suhajdát látták, mert rajta kívül jelenleg nincs más, aki egyedül indult útnak.

A magyar hegymászó felesége elárulta, tegnap délelőtt fél tízkor beszélt utoljára a férjével, aki akkor azt mondta neki, tovább fog menni, egészen az Everest csúcsáig, mert határozottan képesnek érzi magát a csúcstámadásra.

„Később azt gondoltuk, hogy megállt a GPS-jeladója, de nem, még magasabban volt, 53 vertikális méterre a csúcstól. Akkor végeztünk egy számítást Klein Dáviddal, és abból az jött ki, este 9-re ér a csúcsra. De az utolsó GPS-jel óta nem érkezett újabb jel, nem tudjuk, elérte-e a csúcsot, vagy vissza kellett fordulnia. Ezeket mind akkor fogjuk megtudni, ha ő elmondta” – tette hozzá Legindi Tímea.

Hozzátette, a 4-es tábortól a csúcsig, majd vissza, összesen akár 24 óra is lehet az út, de Suhajda már 36 órája úton van, ráadásul nagyon régóta tartózkodik nagy magasságban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
Ezt üzente Cristiano Ronaldo a magyarok elleni vb-selejtező után
A portugál csatár nem volt túl csalódott a hazai pályán elért döntetlen eredmény miatt.


Mint megírtuk, kedd este 2-2-es döntetlent játszott a magyar válogatott Portugáliával Lisszabonban. A nemzeti együttes meglepetésre hamar vezetést szerzett Szalai Attila fejesgóljával, majd a hazaiak az első helyzetüket gólra váltva egyenlítettek Cristiano Ronaldo révén. A portugál csatár aztán a szünet előtt még egyszer betalált, így megfordítva az állást a válogatottja javára. A második félidő rendes játékidejében nem születetett gól, de szerencsére a hosszabbításban Szoboszlai Dominik rúgott egyet, így pontot mentett a magyaroknak.

Mi örülhetünk a 2-2-es döntetlennek, hiszen szeptember elején a Puskás Arénában 3-2-re kikaptak Szoboszlaiék Ronaldóéktól. A tavalyi Nemzetek Ligáját megnyerő portugálok kevésbé lehetnek elégedettek az eredménnyel, ugyanakkor nincs miért aggódniuk, simán vezetik az F csoportot a vb-selejtezőben 10 ponttal (Magyarország 5 ponttal a 2. helyen áll).

Éppen ezért nem meglepő, hogy a csapatkapitány Cristiano Ronaldo is magabiztosan üzent Instagram-oldalán a meccs után.

„Egyre közelebb kerülünk a célunkhoz! Hajrá Portugália!”

– írt egy portugál zászlós emojival kiegészítve a posztban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SPORT
A Rovatból
Megható sorokkal búcsúznak a magyar ökölvívók Süllős Gyulától
Süllős Gyula fiatalon ismerkedett meg az ökölvívással, később édesapja példáját követve a magyar ökölvívósport és a fiatal magyar ökölvívók lelkes támogatója volt.


A Magyar Ökölvívók Szövetsége is búcsúzik a kenyai légi szerencsétlenségben elhunyt Süllős Gyulától és családjától.

A MÖSZ volt alelnöke családjával, többek között, gyermekeivel utazott azon a repülőn, amely kedden lezuhant Kenyában.

„Mély megrendüléssel értesültünk, hogy tragikus hirtelenséggel, életének 44. évében elhunyt Süllős Gyula, a Vasas SC ökölvívó szakosztályának elnöke, a Vasas SC elnökségi tagja, a Magyar Ökölvívók Szövetsége korábbi alelnöke és a magyar ökölvívás megbecsült tagja, elkötelezett támogatója.

Süllős Gyula fiatalon ismerkedett meg az ökölvívással, melynek mindig nagy tisztelője volt. Később édesapja példáját követve a magyar ökölvívósport és a fiatal magyar ökölvívók lelkes támogatója volt.

A Kovács „Koko” István által irányított Magyar Ökölvívók Szövetsége „osztozik a család fájdalmában”, Süllős Gyula emlékét szívükbe zárva megőrizik.

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
Horrorbaleset a motoros világbajnokság malajziai futamán – mentőhelikopterrel kellett kórházba szállítani a versenyzőket
Mindketten eszméletüknél voltak, de hatalmas volt a becsapódás. A futamot az ütközés után öt körrel lerövidítették.


A 2025-ös Moto3-as (250 köbcentiméteres) Malajziai Nagydíj bemelegítő köre alatt José Antonio Rueda, a frissen megkoronázott spanyol világbajnok, hátulról belerohant a lassan haladó svájci Noah Dettwilerbe. A kamerafelvételek szerint Rueda nem fékezett. A mentők helikopterrel vitték kórházba mindkét versenyzőt, akik eszméletüknél voltak – írta a Blikk.

A pálya a sepangi forróságban és a technikás, gyors kanyarok miatt már a bemelegítő körökben is komoly kockázatot jelentett. A paddockot sokkolta az eset, a csapatok azonnal jelezték támogatásukat a sérültek felé. A szervezők az ütközés után 15 kör helyett 10-re rövidítették a futamot.

A beszámoló szerint a pálya biztonsági zónái és a gyors orvosi beavatkozás kulcsszerepet játszottak abban, hogy a sérülések ne váljanak életveszélyessé. A versenyzők állapotáról és a sepangi futam folytatásáról a következő napokban ígérnek további hivatalos tájékoztatást.

Videón az ijesztő eset:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
A Rovatból
Kós Hubert hatalmas világcsúcsot úszott 200 méter háton
A magyar úszó elképesztő hajrával javította meg az eddigi csúcsot, és pályafutása első világcsúcsát szerezte meg. A rövidpályás Világkupa-sorozat harmadik állomásán, Torontóban jelentős előnynel győzött.


Kós Hubert világcsúccsal nyerte meg a 200 méteres hátúszást a rövidpályás Világkupa-sorozat harmadik állomásán, Torontóban. A 22 éves magyar versenyző 1:45.12 perces időeredménnyel csapott célba, ezzel több mint fél másodpercet faragott le az ausztrál Mitchell Larkin 2015-ben felállított, 1:45.63-as csúcsából.

Az olimpiai bajnok Kós a verseny első felében még nem haladt világcsúcsot érő tempóban: száz méternél három tizedmásodperccel volt lemaradva Larkin idejétől. A második százon azonban hatalmas hajrát indított, és jelentős előnnyel utasította maga mögé a rekordot jelző vonalat.

A magyar úszó a legutóbbi Világkupa-állomáson úgy fogalmazott: „lehet, hogy most meg lehet kóstolni a világrekordot.” Torontóban ez sikerült is neki, ráadásul ezzel a győzelemmel sorozatban harmadszor lett első ebben a számban, így elhódította a tripla koronát is.

Ez volt pályafutása első felnőtt világcsúcsa.

Jelenleg Kós Hubert Milák Kristóf mellett a második aktív magyar úszó, aki világcsúcsot tart. Milák 200 méteres pillangóúszásban vezeti az örökranglistát.

Kós a nap utolsó versenyszámában, 100 méter vegyesen is döntőbe jutott. A múlt heti versenyen ezen a távon 50.99-es idővel úszott országos csúcsot, most ezt is tovább javította, és 50.56 másodperces eredménnyel a második helyen végzett.

A torontói állomáson egy másik világcsúcs is született: férfi 100 méter pillangón a kanadai Josh Liendo 47.68 másodperces idővel ért célba, ezzel megdöntötte a svájci Noé Ponti tavaly, a budapesti Duna Arénában elért 47.71-es rekordját.

via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET: