SPORT
A Rovatból

Milák Kristóf kitálalt: ezért hagyta ki a vb-t, így élte meg a mélypontot

Az olimpiai bajnok úszó másfél éve nem nyilatkozott az újságíróknak, most azonban kivételt tett. A MOL Pályán Kívül podcastban őszintén beszélt arról, miért nem indult a világbajnokságon, milyen nehézségekkel küzdött, és hogyan látja a jövőjét.


Milák Kristóf hosszú hallgatás után adott interjút, amelyben elárulta, miért maradt távol a fukuokai világbajnokságtól. Az olimpiai bajnok szerint mentálisan nem volt készen a versenyzésre. „Röviden: sok minden történt. Hosszabban: nagyon sok minden történt velem. Nehéz visszaemlékezni részletesen, és kiemelni azokat a katalizátorait a történéseknek, amelyek visszavezethetők voltak arra, ami miatt azt mondtam, hogy köszönöm, nem. Mert volt bőven” – mondta Milák, majd azt is elárulta, hogy az évek során egyre nehezebben viselte a folyamatos versenyzést.

„Fárasztó volt, és azok is nagyon megviseltek mentálisan és fizikálisan. Minden évben ugyanígy eljátszani…

Mivel emberből vagyok én is, el tudok fáradni”

– mondta, majd hozzátette: a fukuokai világbajnokság előtt érezte, hogy nincs benne a tűz és a motiváció. „Nem szerettem volna felkészületlenül menni egy ilyen versenyre. Mentálisan nem voltam felkészülve, fizikálisan igen, de mentális gátak kerültek elém” – fogalmazott.

Párizs arany- és ezüstérmesében felmerült a visszavonulás gondolata is, de végül úgy döntött, folytatja „Pihenni mindenképpen szerettem volna. Abbahagyni? Meg-megfordult a fejemben, de miért tékozolnám el azt a lehetőséget, amelybe több évet beletettem, és egy olyan dolgot adnék fel, amihez van affinitásom” – mesélte.

Milák kitért arra is, hogy valóban felkészülés nélkül ment-e el az olimpiára. „Beugrottam a medencébe Párizsban, úsztam két hosszt, megráztam magam, majd beugrottam a versenymedencébe... Komolyra fordítva a szót: igen, készültem.

Nem úgy úsztam, ahogy elvárná tőlem a magyar szakma, pár hónapig ugyanis tényleg egyedül készültem az olimpiára”

– nyilatkozta.

Milák az interjúban elmondta, hogy két ember segítette át a nehéz időszakon: Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár és edzője, Szabó Álmos. Schmidt Ádámhoz régi kapcsolat fűzi. „Megtisztelő, hogy barátomnak szólíthatom. Számomra fontos, értékes személy” – mondta róla.

Milák arról is beszélt, hogyan élte meg az elmúlt időszakot a nyilvánosság előtt. „Annyit olvastam, amennyit szerettem volna, de amit nem akartam, azt is elküldték az ismerőseim. De ezeknek az esetek 80-90 százalékában közük sem volt a valósághoz” – szögezte le.

A jövőjével kapcsolatban azt mondta, szeretne ott lenni a 2028-as olimpián, de nem ígér semmit. Végül bocsánatot is kért azoktól, akiket az utóbbi időszakban megbántott.

„Nem mehetek el amellett sem, hogy ne kérjek elnézést amiatt, hogy én az elmúlt időszakban megbántottam olyan embereket, akiket nem szerettem volna. Igyekszem változtatni a kommunikációmon, mert ez jobban is elsülhetett volna. Hibáztam, sajnálom” – zárult a beszélgetés.

via NSO


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
A Rovatból
Teljesen máshogy fognak kinézni a meccsek a 2026-os vb-n: Percekig tíz emberrel játszhat egy csapat az új FIFA-szabályok miatt
A FIFA a 2026-os világbajnokságra új, időhúzás elleni szabályokat vezet be. Például, ha lecserélt játékos nem hagyja el időben a pályát, a beálló csere egy percig, vagy az azután következő játékmegszakításig vár, a csapat pedig addig emberhátrányban játszik.
M.M. / Fotó: - szmo.hu
2026. június 10.



A 2026-os világbajnokságra a FIFA és a szabályalkotó testület, az IFAB olyan szigorú szabálycsomagot vezet be az időhúzás ellen, amire még nem volt példa a sportág történetében. A cél egyértelmű: a tiszta játékidő drasztikus növelése.

Az OffsideBlueprint YouTube-csatorna által összegyűjtött újítások közül a leglátványosabb az 5 másodperces visszaszámlálás lesz.

Ha egy játékos túl sokáig késlekedik a bedobással vagy a kirúgással, a játékvezető látható jelzést ad, és ha öt másodperc alatt nem történik meg a játék folytatása, jön a büntetés:

bedobásnál a labda a másik csapathoz kerül, míg kirúgásnál az ellenfél végezhet el szögletet.

Hasonlóan drasztikus a cserékre vonatkozó 10 másodperces limit: amint felmutatják a táblát, a lecserélt játékosnak ennyi ideje van elhagyni a pályát.

Ha kifut az időből, a beálló csere egy percig, vagy ennek letelte utána következő játékmegszakításig az oldalvonal mellett várakozik, a csapat pedig addig emberhátrányban játszik.

A színlelt sérülések is költségesebbek lettek.

Ha egy mezőnyjátékos a pályán orvosi ellátást kap, egy percre kötelezően el kell hagynia a játékteret. Ez alól csak a kapusok képeznek kivételt, mivel az ő ideiglenes pótlásuk kivitelezhetetlen lenne. Viszont amíg a kapus ápolása zajlik, a mezőnyjátékosok nem hagyhatják el a pályát.

Ezzel a lépéssel a taktikai célú, sérülést színlelő játékmegszakításokat próbálják visszaszorítani.

Bővül a videóbíró hatásköre is: a VAR mostantól a második sárga lapból adódó kiállításokat is felülvizsgálhatja, nem csak az azonnali piros lapokat. Emellett korrigálhatja a téves személyazonosítást, ha rossz játékos kapott lapot, sőt, a nyilvánvalóan téves szögletdöntéseket is megváltoztathatja, amennyiben ez nem késlelteti a játékot.

Finomították a nyilvánvaló gólhelyzet meghiúsításának szabályát is: ha a játékvezető előnyt ad, és abból gól születik, a szabálytalankodó játékos már nem kap lapot, mivel a gólszerzési lehetőség végül nem hiúsult meg.

A mostani csomag egy hosszabb folyamat része.

A FIFA már a 2022-es katari világbajnokságon jelezte, hogy kíméletlenül fel fog lépni az elvesztegetett percekkel szemben, ami rekordhosszúságú hosszabbításokat eredményezett. A mostani szabályok már nemcsak pótolni, hanem megelőzni akarják az időhúzást.

Emellett a játékosok viselkedését is szigorúbban veszik: egy korábbi szabálymódosítás értelmében a játékvezető akár piros lapot is adhat, ha egy játékos a szája elé tett kézzel kommunikál tiszteletlenül.

A FIFA elnöke, Gianni Infantino azzal magyarázta a szigort, hogy a játékvezetőknek rossz szándékot kell feltételezniük.

„Feltételeznünk kell, hogy olyasmit mondott, amit nem lett volna szabad.”

Továbbá a versenyrendezők opcióként a játékvezetőknek testkamera viselését is engedélyezhetik, így akár a játékvezető szemszögéből is látaható lesz egy-egy szituáció.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SPORT
A Rovatból
Videó: Nem sokon múlt a tragédia, füstölve zuhant a pályára a pókkamera a magyar labdarúgó válogatott meccsén
A debreceni Nagyerdei Stadionban füstölve zuhant a pályára egy pókkamera a Magyarország–Kazahsztán felkészülési mérkőzésen. A játékot azonnal félbeszakították, a szerkezet maradványait a tűzoltók távolították el.


Füstölgő pókkamera zuhant a pályára a magyar válogatott keddi mérkőzésének 26. percében Debrecenben, az eszköz csupán néhány méterrel kerülte el az oldalvonal mellett dolgozó tévés operatőrt. A Kazahsztán elleni felkészülési találkozót az eset miatt félbe kellett szakítani, de szerencsére senki sem sérült meg.

Az incidens a debreceni Nagyerdei Stadionban történt, a meccs 26. percében.

A tetőszerkezetre rögzített drótkötélpályán mozgó kamera ekkor füstölni kezdett, majd a pályára csapódott

– írta a Telex. Az M4 Sport beszámolója szerint a kamera kábele megégett, és a szerkezet mintegy 20 méteres magasságból zuhant le.

Az M4 Sport közvetítésében megerősítették, hogy a balesetben senki nem sérült meg.

Pavle Ilic játékvezető azonnal megállította a játékot, a pályára érkező helyi tűzoltók pedig eltávolították az eszköz maradványait. A kényszerszünet alatt a játékosok rögtönzött ivószünetet tartottak.

A találkozó a pálya megtisztítása után folytatódott, és a magyar válogatott 0–1-ről fordítva 3–1-re győzött Szoboszlai Dominik, Schäfer András és a debütáló Tóth Rajmund góljaival.

A pókkamerák a tetőszerkezetre kifeszített kábeleken mozognak, így biztosítanak a közvetítésekhez különleges, a pálya felett sikló látószöget.

Bár ezeket a rendszereket szigorú biztonsági protokollok mellett üzemeltetik, a meghibásodás lehetősége – ahogy a debreceni példa is mutatja – nem zárható ki teljesen.

Az utóbbi napokban más területeken is történtek látványos technikai hibák. Múlt csütörtökön Frankfurtban a Lufthansa egyik vadonatúj Boeing 787-9-es gépének rogyott össze az orrfutóműve a kapunál, indulás előtt. Egy másik esetben Kínában egy technológiai bemutatón egy humanoid robot hasba rúgott egy gyereket.

Magyarország-Kazahsztán meccsen leszakadt a kamera

by

u/doozygoosey in

hungary


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
Szoboszlai vezérletével fordított és nyert 3-1-re a magyar válogatott
A magyar labdarúgó-válogatott 0-1-es hátrányból fordítva győzte le Kazahsztánt Debrecenben. A 3-1-es sikerből Szoboszlai Dominik, Schäfer András és az újonc Tóth Rajmund vette ki a részét góllal.


Hátrányból fordítva, a második félidőben mutatott sokkal jobb játékkal győzte le 3–1-re a kazah csapatot a magyar labdarúgó-válogatott kedden a debreceni Nagyerdei Stadionban. Marco Rossi szövetségi kapitány együttese a győzelem mellett három újoncot is avatott a barátságos mérkőzésen – írta az MTI.

A találkozó nem indult jól magyar szempontból, a kazahok már a kilencedik percben megszerezték a vezetést.

A válogatott 2023 novembere, a Montenegró ellen 3–1-re megnyert Európa-bajnoki selejtező óta először tudott hátrányból fordítva nyerni.

A fordítást a csapatkapitány, Szoboszlai Dominik indította el, aki előbb egyenlített, majd később gólpasszt is adott.

A vezetést Schäfer András szerezte meg egy ritkán látható, nagy góllal. A vendégek dolgát nehezítette, hogy az utolsó fél órát emberhátrányban kellett lejátszaniuk.

A 3–1-es végeredményt végül az egyik debütáns, a csereként beállt Tóth Rajmund állította be, aki élete első válogatott meccsén volt eredményes.

Rajta kívül Markgráf Ákos és a csereként beálló kapus, Pécsi Ármin is ezen a mérkőzésen mutatkozott be a nemzeti együttesben.

A csapat múlt pénteken a Puskás Arénában 2–1-re győzte le Finnországot Varga Barnabás duplájával. A magyar válogatott szeptembertől már a Nemzetek Ligájában folytatja, ahol a B divízióban Ukrajnával, Észak-Írországgal és Grúziával került egy csoportba. A júniusi barátságos mérkőzések a keret bővítését és az őszi tétmeccsekre való felkészülést szolgálták, ezért is kapott több újonc lehetőséget.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
Pár nappal a foci-vb előtt vonták vissza az iráni szurkolók összes jegyét
A döntés sokakat váratlanul ért, mivel a szövetség már elkezdte az értékesítést, és több drukker már az utazását is lefoglalta. Az iráni szövetség felszólította a FIFA-t, hogy tartsa be a semlegesség és a tisztesség elveit.


Az iráni labdarúgó-szövetség kedden bejelentette, hogy néhány nappal a világbajnokság kezdete előtt visszavonták a szurkolóik számára fenntartott teljes jegykeretet a csoportmérkőzésekre – írja a BBC.

A FIFA előírásai alapján minden résztvevő ország a mérkőzéseire szóló jegyek nyolc százalékát kapja meg, hogy azt a saját szurkolói között ossza szét.

Ez a döntés most bizonytalanságot okozott, mivel az iráni szövetség már megkezdte a jegyek értékesítését, és több szurkoló már az utazását is megszervezte az amerikai helyszínekre. A szövetség élesen bírálta a lépést.

„Az iráni szurkolók megfosztása a jogszerűen és hivatalosan járó jegykerettől ellentétes a nemzetközi versenyek lebonyolításának szellemiségével és a részt vevő országok közötti egyenlőség elvével” – fogalmaztak.

Úgy vélik, a döntés „komoly kérdéseket vet fel a nem sportági és politikai szempontoknak a világ legnagyobb futballeseményének szervezésébe történő beavatkozásával kapcsolatban”. Az iráni szövetség felszólította a FIFA-t, hogy tartsa be a semlegesség és a tisztesség elveit.

A jegyügy csak a legújabb fejezete annak a bizonytalansággal teli időszaknak, amely Irán világbajnoki részvételét övezi. A csapat május végén az arizonai Tucsonból a mexikói Tijuanába helyezte át felkészülési bázisát, miután állításuk szerint az Egyesült Államok nem volt hajlandó fogadni őket.

Vízumfeltételeik szerint a válogatottnak mindhárom csoportmérkőzés napján be kell repülnie az Egyesült Államokba, majd a találkozó után azonnal el is kell hagynia az országot.

Múlt héten azzal vádolták az amerikai hatóságokat, hogy megtagadták a vízumot a válogatott 15 adminisztratív tisztviselőjétől. Áprilisban az iráni küldöttség – köztük Mehdi Taj elnök – nem vehetett részt a FIFA vancouveri kongresszusán sem, mert a kanadai határőrök visszafordították őket.

Marco Rubio amerikai külügyminiszter korábban egyértelművé tette: az iráni játékosokat szívesen látják, de az Iszlám Forradalmi Gárdához köthető személyek belépési korlátozásokkal szembesülhetnek.

A szigorú amerikai fellépés és a biztonsági aggályok oka a Közel-Keleten zajló fegyveres konfliktusok, amelyekben Irán aktív szerepet játszik.

A Kanadával, Mexikóval és az Egyesült Államokkal közösen rendezett világbajnokság csütörtökön kezdődik. Irán hétfőn Új-Zélanddal, vasárnap Belgiummal játszik Los Angelesben, majd pénteken Seattle-ben Egyiptommal méri össze erejét a csoportkörben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk