hirdetés

Simán győzött Andorrában a magyar válogatott

Kilenc meccs óta veretlen a csapat, csoportjában Anglia után a második helyen áll.
Forrás: MTI - szmo.hu
2021. április 01.


Link másolása

hirdetés

A magyar labdarúgó-válogatott 4-1-re győzött Andorra vendégeként a világbajnoki selejtezősorozat harmadik fordulójának szerdai játéknapján. A magyarok, akik immár kilenc tétmérkőzés óta veretlenek, az első félidő hosszabbításában Fiola Attila fejesével szereztek vezetést, a második játékrész elején pedig Gazdag Dániel és Kleinheisler László találata eldöntötte az összecsapást. Az utolsó magyar gólt Nego Loic szerezte a 90. percben, a végeredményt pedig a hosszabbításban Marc Pujol állította be büntetőből.

Marco Rossi szövetségi kapitány együttese a nyári, részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon a Puskás Arénában fogadja a címvédő portugálokat és a világbajnok franciákat, majd a németek vendége lesz Münchenben.

A vb-selejtezők szeptember eleji folytatását a százszázalékos teljesítménnyel éllovas angolok mögött második helyen várja a magyar csapat.

Az első perctől a magyarok irányítottak, de az andorrai játékosok sok és helyenként durva szabálytalansággal tördelték szét a játékot, egy ilyennél Kalmár Zsolt megsérült. Alig volt a labda a hazai csapatnál, de amikor megszerezte, megpróbált támadásba lendülni, így Dibusznak is kellett védenie. Ugyanakkor a magyar együttes mezőnyfölényben futballozott, noha ez sokáig meddőnek bizonyult, mivel helyzete nemigen akadt. A 30. perctől aztán folyamatosabbá vált a játék, így még jobban beszorult a pireneusi együttes, amely végül nem bírta ki a nyomást a szünetig, mert a ráadásban egy szöglet után Fiola fejjel volt eredményes.

hirdetés

A második félidőre ugyanolyan lendületes futballal érkezett ki a magyar válogatott, ahogy az első abbahagyta. Ez a hozzáállás hamar kifizetődött, mert szűk negyedóra alatt két újabb góllal eldöntötte a három pont sorsát. A biztos előny birtokában is a magyarok irányítottak, további lehetőségeik voltak a gólszerzésre, a hajrában aztán a csereként beállt Nego is eredményes volt, a slusszpoén viszont az andorraiaké volt, akik büntetőből szépítettek az utolsó percben.

"Az első félidő nehéz volt, mert Andorra jól védekezett, próbált magasan letámadni bennünket, mi pedig engedtük ezt azzal, hogy sokat passzoltunk hátrafelé. El kell ismerni, ez eleinte okozott némi zavart. A második félidőben sokat javult a játékunk, jobb helyeken játszottuk meg a labdákat. Szerettem volna kapott gól nélkül zárni"

- értékelt a magyarok olasz szakvezetője, aki hozzátette, az andorrai találatnál sokkal fájóbb Kalmár Zsolt sérülése, mert attól tart, hogy a DAC középpályása nem tud játszani majd a nyári Eb-n.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés

Videó: sztár lett a futóversenyt kamerázó srác, akit senki nem ért utol a mezőnyből

Egy kínai egyetem 100 méteres futóversenyét rendezték meg, ahol a pálya szélén egy diák hatalmas tempót diktálva vette videóra a többieket.

Link másolása

hirdetés

Hatalmas sikere lett egy diáknak, aki kezében egy kamerával futotta le a versenyzőket. A kínai Datong Egyetem 100 méteres futóversenyét rendezték meg, ahol a srác a pálya szélén vette fel a többiek futását.

Nagyon igyekezett, a bal kezében cipelt több kilós felszerelés ellenére is hatalmas tempót nyomott, miközben néha hátrapillantva ellenőrizte a többieket.

A verseny vége után hatalmas siker lett - no nem a futóverseny eredménye miatt, hanem a kamerás diák teljesítményét díjazták sokan.

VIDEÓ: A futóversenyről


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SPORT

Öt perccel a pályára lépése előtt tudta meg Sztefanosz Cicipasz, hogy meghalt a nagymamája

A 22 éves teniszező nagymamájának szentelte első Grand Slam-döntőjét. A mérkőzést végül elveszítette.

Link másolása

hirdetés

Nagymamájának szentelte első Grand Slam-döntőjét Sztefanosz Cicipasz. A 22 éves teniszező ugyanakkor öt perccel a pályára lépés előtt tudta meg, hogy a nagymamája meghalt. Cicipasz végül elveszített a Novak Djokovic elleni mérkőzést.

Ezután egy megható posztban búcsúzott a nagymamájától az Instagram-oldalán.

"Az élet nem a győzelemről vagy a vereségről szól. Arról szól, hogy élvezd minden egyes pillanatát, akár egyedül, akár másokkal. Értelmes életet élni nyomorúság és elutasítás nélkül. A trófeák magasba emelése és a győzelmek ünneplése valami, de nem minden.

Öt perccel a pályára lépésem előtt szeretett nagymamám elvesztette az élet elleni harcát. Egy bölcs nő volt, akinek az életbe vetett hite, valamint az adakozásra és gondoskodásra való hajlandósága nem hasonlítható más emberekéhez. Fontos lenne, hogy ebben a világban több olyan ember legyen, mint ő. Köszönöm, hogy felnevelted apámat. Nélkületek ma nem tartanék itt"

- fogalmazott a posztban Cicipasz.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SPORT

Szexuális zaklatás miatt nem indul Kapás Boglárka egyik nagy ellenfele az olimpián

Madeline Groves csupán annyit közölt: 'nőgyűlölő perverzek' miatt határozott úgy, hogy nem vesz részt az adelaide-i kvalifikáción.

Link másolása

hirdetés

Madeline Groves olimpiai és világbajnoki érmes ausztrál úszó szexuális zaklatás miatt lemondott a tokiói olimpiáról, és nem indul el a júliusi hazai ötkarikás válogatón.

Döntését Instagram-oldalán jelentette be a versenyző, aki a 200 méter női pillangó magyar világbajnokának, Kapás Boglárkának egyik fő vetélytársa lehetett volna a japán fővárosban.

Groves konkrét magyarázattal nem szolgált, csupán annyit közölt: "nőgyűlölő perverzek" miatt határozott úgy, hogy nem vesz részt az adelaide-i kvalifikáción.

Hozzátette ugyanakkor, hogy nem áll szándékában befejezni karrierjét, és indulni kíván más, az idei évre tervezett versenyeken.

A 26 éves úszó a 2016-os riói olimpián 200 méter pillangón és a 4x100 méteres vegyes váltóval szerzett ezüstérmet, a 2015-ös vb-n pedig bronzérmet érdemelt ki a staféta tagjaként.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SPORT

Giro d'Italia: Valter Attila minden idők legjobb magyar összetett eredményével 14. lett

Az országúti kerékpáros körversenyt Egan Bernal nyerte.

Link másolása

hirdetés
Egan Bernal nyerte a Giro d'Italia országúti kerékpáros körversenyt, melyen Valter Attila a 14., Dina Márton a 100. helyen végzett összetettben. A vasárnapi záró időfutamon az olasz Filippo Ganna volt a leggyorsabb.

A Tour de France-ot két éve megnyerő kolumbiai Bernal egy másodperc híján kétperces előnnyel várta a finálét Damiano Caruso előtt, ebből mintegy másfelet megőrzött olasz riválisával szemben. Így a 24 esztendős Bernal második Grand Tour-sikerét ünnepelhette, és Tao Geoghegan Hart tavalyi diadala után egymást követő második évben az Ineos Grenadiers versenyzője viheti haza a "végtelen trófeát", a Trofeo Senza Finét. A pályafutása jelentős részét segítőként töltő 33 éves Caruso megőrizte a második, míg a 2018-as Vuelta a Espanán győztes brit Simon Yates a harmadik helyet.

Az összetettben 15. pozícióban várta a záró etapot Valter Attila (Groupa-FDJ), 42 másodperc volt a lemaradása Lorenzo Fortunato mögött. A második Giro d'Italiáját teljesítő Valter 2:43 perccel tekert jobb időt a Zoncolanon győztes olasz bringásnál - a kísérőkocsiban ülő édesapja és edzője, Valter Tibor buzdítása közepette -, így a tavalyi 27. helye után ezúttal 14. lett. A rózsaszín trikót három napig viselő Valter pozíciója minden idők legjobb magyar összetett eredménye háromhetes körversenyen. A Grand Tour-újonc Dina Márton (EOLO-Kometa) 100. helyen végzett összetettben, az időfutamon 139. lett.

A szakaszt az Ineos Grenadiers 24 éves olasz időfutam-világbajnoka, a nyitó egyenkéntin is leggyorsabb Filippo Ganna nyerte úgy, hogy a hajrában hátsó defekt miatt kerékpárt kellett cserélnie. Ezzel sorozatban az ötödik időfutamban bizonyult a legjobbnak a Girón úgy, hogy segítőként végigdolgozta a viadalt Bernalért.

A második helyet a francia Rémi Cavagna szerezte meg az etapon azzal együtt is, hogy az utolsó kilométeren belül elnézett egy éles balkanyart és bukott. Harmadik a szintén olasz Edoardo Affini lett.

Bernal a rózsaszín mellett a legjobb 25 éven aluli versenyzőt illető fehér trikót is hazaviheti. A pontverseny győztese - és így ciklámen trikós - a háromszoros világbajnok Peter Sagan (BORA-hansgrohe) lett. A szlovák versenyző pályafutása során a Touron hétszer nyerte meg a sprinterek vetélkedését, a Girón azonban először diadalmaskodott a kategóriában. A hegyi pontversenyben élen záró francia Geoffrey Bouchard (AG2R Citroën) a kék trikót hódította el a 3410,9 kilométer össztávú viadalon.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: