SPORT
A Rovatból

„Rossit ki fogják rúgni” – A korábbi magyar válogatott focista megjósolta a kapitány sorsát a drámai vb-kudarc után

Miriuta Lászlót személyesen is megviselte a drámai kudarc, hiszen maga is játszott a magyar címeres mezben. A szövetségi kapitánynak egyébként papíron 2030-ig érvényes szerződése van.


„Rossi az elmúlt években remek munkát végzett a magyar válogatottal, de mivel elszalasztották ezt a lehetőséget, véleményem szerint nem fogják megtartani, hanem kirúgják” – ezt Miriuta László, a korábbi 9-szeres magyar válogatott futballista és volt NB I-es edző nyilatkozta a magyar–ír vb-selejtező után. A Sportal által idézett interjúban a volt kisvárdai és győri tréner arról beszélt, a drámai körülmények között elbukott vb-kvalifikáció után meneszthetik Marco Rossi szövetségi kapitányt.

Miriuta László a román ProSportnak adott interjúban a magyar csapat erejét is méltatta.

„Nem tudom nem sajnálni Magyarországot azért, ami történt. Jövőre lesz 40 éve, hogy Magyarország utoljára részt vett világbajnokságon. Ha Magyarország Románia csoportjában lenne, akkor biztosan állíthatom, hogy könnyedén megnyerte volna. Nagyon jó generációjuk van Szoboszlaival és Kerkezzel”

– fogalmazott a korábbi válogatott játékos.

A szövetségi kapitány maga is bizonytalanul beszélt a folytatásról a meccs utáni sajtótájékoztatón. „Nehéz jelen pillanatban bármit mondani, és nekem személyesen is nagyon nehéz a jövőre gondolni. Óriási szomorúság ez, nem találom a szavakat” – mondta akkor Rossi, jelezve, hogy az MLSZ vezetésével közösen értékelik a történteket. Csányi Sándor, a szövetség elnöke könnyek között beszélve szintén a csalódottságának adott hangot, de személyi kérdésekről nem beszélt.

Szoboszlai Dominik csapatkapitány egy nappal a vereség után a közösségi médiában már a jövőbe tekintett, amikor ezt üzente a szurkolóknak: „Egy vb-vel tartozunk nektek és magunknak!”

A magyar válogatott vasárnap a Puskás Arénában szenvedett 3–2-es vereséget Írországtól. A mérkőzésen Troy Parrott mesterhármast szerzett, a mindent eldöntő találata az utolsó, 96. percben esett, amivel biztossá vált, hogy Magyarország nem jut ki a 2026-os világbajnokságra, míg az írek pótselejtezőt játszhatnak jövő márciusban.

Marco Rossi szerződését idén májusban hosszabbították meg 2030 júniusáig. Irányítása alatt a nemzeti csapat két Európa-bajnokságon is szerepelt, de a világbajnoki részvételre 1986 óta várni kell.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
A Rovatból
Kubatov Gábor szerint kétmilliárd forintért vett volna magyar játékosokat a Fradi, de senki nem ad el nekik
Hiába a rekordmagas vételi ajánlat, egyetlen magyar csapat sem élt vele. A Fradi elnöke szerint ez a magyar futball valósága.


Kubatov Gábor, a Ferencvárosi TC elnöke a Facebookon arról írt, hogy szerették volna a pénzüket a magyar futballba visszaforgatni, ezért négy magyar játékosért a hazai viszonyok között rekordmagas, közel 5 millió eurós (azaz 2 milliárd forintos) vételi ajánlatot tettek.

„A komoly szándékunk ellenére sem ad el nekünk játékost egyetlen magyar csapat sem. Isten hozott benneteket a magyar futball valóságában.”

– írta posztjában egy nevetős emoji kíséretében.

Kubatov Gábor nem nevezett meg játékosokat, a sajtóban azonban több név is felmerült. A hírek szerint az ETO Győr egy 1,5+0,5 millió eurós ajánlatot utasított vissza Miljan Krpićért, és a klub középpályása, Vitális Milán iránti Fradi-érdeklődést az ügynöke is megerősítette. A támadósorba a pletykák szerint Lukács Dániel (Puskás Akadémia) és Bárány Donát (DVSC) érkezhetett volna, míg a középpályára a szintén debreceni Szűcs Tamás. A magyar válogatott Varga Barnabás most igazolt át a görög AÉK klubba, a Ferencváros valószínűleg az érte kapott, 4,5 millió euróra becsült bevétel egy részét forgatná vissza.

A lehetséges elutasítások okairól is jelentek meg sajtóinformációk. A Kisalföld szerint az ősszel listavezető ETO nem kívánja gyengíteni a keretét, a Puskás Akadémiánál csapatépítési okok merülhettek fel, a DVSC pedig nemrég hosszabbított szerződést Báránnyal és Szűccsel is.

Az MLSZ 2026/27-es szezontól életbe lépő új ösztönzőrendszere miatt a kluboknak a teljes támogatásért átlagban legalább öt magyar játékost kell a pályán tartaniuk, köztük egy U21-est. Ez felhajthatja a magyar futballisták árát és visszafoghatja az eladásokat a közvetlen riválisoknak.

A Ferencvárosra január 22-én a Panathinaikosz, 29-én pedig a Nottingham Forest ellen vár mérkőzés az Európa-ligában, így a keret megerősítése időérzékeny. Ezzel párhuzamosan a klub középpályása, Tóth Alex iránt a Sky, valamint olasz és brit sajtóhírek szerint a Lazio mellett a Bournemouth is élénken érdeklődik. A tárgyalások egyik pontja, hogy a Fradi megtartaná a játékost nyárig, akinek a díját a sajtó 10–15 millió euró közé becsüli.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SPORT
A Rovatból
Havi 50 milliót kereshet a Fradi 20 éves focistája, ha Olaszországba szerződik
Miközben az olaszok már tényként közölték a megegyezést, a játékos képviselője szerint ez képtelenség. Amíg a Ferencváros rá nem bólint az üzletre, addig ők nem is tárgyalnak.


Tóth Alex ügynöke cáfolta azokat az olasz sajtóhíreket, amelyek szerint a magyar válogatott középpályás már meg is állapodott a Lazióval a személyes feltételekről. Bár a római klub továbbra is vinné a Ferencváros játékosát, a megegyezés még távolinak tűnik, a legfőbb akadályt pedig a két egyesület közötti alku jelenti.

A Ferencváros sajtóhírek szerint legalább 15-16 millió eurót kér a 20 éves Tóth játékjogáért, ami mintegy 5 millióval több annál, amennyit a Lazio szánna az üzletre:

az olaszok 10-12 millió eurót és bónuszokat fizetnének. A magyar klub hivatalosan nem kommentálja az értesüléseket.

A játékost képviselő Papp Bence az M4 Sportnak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy a megszokott eljárásrendet és a Ferencváros iránti tiszteletet tartják szem előtt.

„Sem Alex, sem pedig én soha nem fogunk megegyezni semmilyen klubbal azelőtt, hogy a Ferencvárossal az adott klub ne jutott volna megegyezésre.

Egyrészt azért, mert van egy etikett, egy kialakult útja, hogy a futball piacán ennek hogyan kell működnie, nálunk viszont leginkább azért, mert a klubot, a vezetőit, a szurkolóit Alex is és én is tiszteljük” – fogalmazott az ügynök.

Papp Bence szerint egy ilyen átigazolás történelmi jelentőségű lenne.

Egy 15 millió euró feletti transzfer nemcsak a Ferencváros, de az egész magyar bajnokság rekordja lenne,

messze megelőzve Lisztes Krisztián 2024-es, 6 millió eurós eladását.

„A magyar bajnokságból ilyen kaliberű átigazolásról nem lehetett beszélni és talán álmodni sem. És éppen ezért én azt gondolom, ez rendkívül fontos az egész futballunk és a labdarúgó társadalom megítélése szempontjából nemzetközi szinten. Pontosan ezért és ebből kifolyólag az egész ügy, Tóth Alex felépítése, imidzse, esetleges átigazolása egy rendkívül gondosan megtervezett, párját ritkító együttműködésben történik a klubjával. És kizárólag csak úgy működik” – tette hozzá.

Az ügynök nyilatkozatával élesen szemben áll az ismert olasz sportújságíró, Nicolò Schira információja.

Schira szerint Tóth Alex már el is fogadta a Lazio ajánlatát, amely 2030-ig szóló szerződést és évente nagyjából másfél millió eurós fizetést (átszámítva havi szűk 50 millió forintot) biztosítana neki. Az olasz sajtóban megjelent hírek szerint a 20 éves középpályás ma már nem is volt kezdő a Ferencváros Holstein Kiel elleni edzőmérkőzésén, amit egyesek az átigazolás előjelének tekintenek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
Példátlan gesztus a sportgálán: Ekler Luca a másik két jelöltet ünnepeltette, miután elnyerte a legjobbnak járó díjat
A paraatlétát harmadszor választották meg az év fogyatékos női sportolójának, de a rivaldafényt megosztotta Gál Nikolettel és legjobb barátnőjével, Gyurkó Alexandrával is. A közönség állva tapsolt a megható pillanatnak.


Ekler Lucát választották meg az év fogyatékos női sportolójának a hétfő esti Nemzeti Sport Gálán. A paraatléta az edzőjének és a családjának mondott köszönetet a beszédében, miután átvette a kitüntetését. Ezután azonban sportszerűségből is jelesre vizsgázott: ugyanis

nem a saját sikeréről beszélt tovább, hanem a másik két jelöltet, Gál Nikolettet és Gyurkó Alexandrát méltatta.

„Szeretnék két csodálatos nőről beszélni. Az egyikük az előző év elején lefutott 200 méteren, majd ezt követően elképesztő eredményeket ért el a siketlimpián. Ő Gál Nikolett” – mondta Ekler, majd rátért a másik sportolóra. „A másik személyről talán még nehezebb beszélnem, hiszen a legjobb barátnőmről van szó, talán kitalálták, hogy ki az. Amellett, hogy egy zsák éremmel tért haza a szervátültetettek világjátékáról, az egész csapatot és a saját tanítványait is menedzselte, vezette a medence partjáról.”

Végül közös ünneplésre kérte fel a közönséget: „Ez a két nő hihetetlen, amit 2025-ben letett az asztalra, mindhárman csodálatos évet zártunk, ezért szeretném megkérni őket, hogy egy pillanatra álljanak fel, és szeretném megkérni önöket, hogy közösen ünnepeljenek minket.”

A gesztus értékét növeli, hogy mindhárom sportolónak kiemelkedő éve volt.

A közönség tapssal jutalmazta a nemes cselekedetet, amely a gála egyik legemlékezetesebb pillanata volt.

Ahogy arról már korábban írtunk, az eseményen az év férfi sportolójának Kós Hubertet, a nők között pedig Márton Luanát választották.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
Az NB I legdrágábban eladott játékosa lehet a Fradi 20 éves focistája, akit egy Premier League-csapat igazolna le
A hírek szerint a Ferencváros már meg is állapodott Tóth Alex átigazolásáról az angol Bournemouth-szal. A válogatott középpályás öt és fél éves szerződést írhat alá 12 millió eurós alapösszegért.


Magyar futballista a Premier League kapujában: NB I-es rekordösszegért vihetik Angliába a Ferencváros 20 éves középpályását, Tóth Alexet. Péntek este egybehangzó nemzetközi sajtóhírek alapján robbant a bomba, miszerint a Ferencváros megegyezett az angol Premier League-ben szereplő Bournemouth-szal Tóth Alex átigazolásáról – írja az m4sport.hu.

Az értesülések szerint az angolok 12 millió eurót, valamint további 3 millió eurós bónuszt fizethetnek a magyar válogatott játékosért, aki 48 órán belül áteshet az orvosi vizsgálatokon.

A hírt megerősítő átigazolási szakértő, Fabrizio Romano hozzáteszi, a játékos már a személyes feltételekről is megállapodott a klubbal.

A 20 éves játékos üstökösként robbant be a magyar futballba. A 2024/25-ös szezont még a másodosztályú Soroksárnál kezdte, tavasszal azonban már a Ferencvárosban bizonyított, és villámgyorsan alapemberré vált. Teljesítményére Marco Rossi szövetségi kapitány is felfigyelt, így márciusban a válogatottban is bemutatkozott, az őszi világbajnoki selejtezők mindegyikén pályára lépett.

A nemzetközi meccseken nyújtott játéka több európai nagycsapat figyelmét is felkeltette. Korábban a német Bundesligában szereplő klubok, majd az olasz Juventus és a Lazio érdeklődéséről lehetett hallani, a versenyt azonban végül a Bournemouth nyerhette meg. A hírek szerint a magyar középpályás öt és fél éves szerződést írhat alá Angliában.
Amennyiben a 12 millió eurós alapösszegről szóló hírek igaznak bizonyulnak, Tóth Alex lesz az NB I történetének legdrágábban eladott játékosa. Brit források némileg alacsonyabb, 10 millió eurós vételárról és 2 milliós bónuszról írnak.

A Ferencváros ezzel a télen a második kulcsjátékosát értékesítheti komoly összegért: nemrég Varga Barnabást 4,5-5 millió euró körüli összegért adták el a görög AEK Athénnak.

A Bournemouth nem ismeretlen terep a magyar válogatott játékosok számára. Innen igazolt 2025 nyarán a Liverpoolhoz Kerkez Milos is, akinek pályafutása remek példaként szolgálhat a fiatal tehetségek számára.

A transzfer véglegesítéséhez már csak a legkésőbb január 18-ig esedékes orvosi vizsgálat és a hivatalos bejelentés hiányzik. A klubok egyelőre nem erősítették meg a sajtóban megjelent információkat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk