SPORT
A Rovatból

„Segítettem valakinek elérni az álmát” – Elsírta magát a Fradi edzője Tóth Alex rekordot jelentő átigazolása után

Robbie Keane a Fradi Szakmai Napon vallott arról, miért hatotta meg a 20 éves játékos átigazolása. Az ír szakember elárulta, Tóth Alex üzenetben köszönte meg, hogy megváltoztatta az életét.


„Ezért edzősködöm” – mondta Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője, aki könnyekig hatódva beszélt tanítványa, a 20 éves Tóth Alex átigazolásáról. Kedden vált hivatalossá, hogy a fiatal játékos az angol élvonalban szereplő Bournemouth-hoz szerződött, 12 millió eurós alapösszegért, ezzel ő lett az NB I történetének legdrágábban eladott játékosa. Eddigi edzője a Fradi Szakmai Napon tárta fel a transzfer mögötti érzelmi és szakmai hátteret.

„Most egy kicsit elérzékenyülök, mert egy évvel ezelőtt La Mangában, ahonnan most hazajöttünk, azt mondták nekem, hogy Alex megy a második csapatba. Két nap után azt mondtam: »Nem, marad.« Senki sem látta, de én láttam” – idézte az ír szakembert a Nemzeti Sport. Keane párhuzamot vont saját pályafutásával is: „Tizenhét éves voltam, amikor a Wolverhampton Wanderersben játszottam, és az edzőm bennem is látott valamit.

Láttam valamit Alexben, amiről tudtam, hogy ez a kölyök érdemes arra, hogy maradjon.”

Az edző egy edzésen látott merész mozdulat miatt figyelt fel rá, de azonnal le is állította. „Azt mondtam: »Nem, nem, ezt ne csináld, csak Luka Modric csinálhatja meg ezt«. Soha többé nem csinálta meg, szóval ez mit árul el róla? Figyel, tanul, megérti, hogy mit várok el egy futballistától.”

Keane szerint Tóth az egyik legkedvesebb srác, akivel valaha is találkozott. „Mindig szerény, mindig bátor.” Az edző azt is elárulta, hogy a játékos sokat beszélget Instagramon a fiaival.

A búcsú azonban nem volt könnyű. „Fáj, hogy elment, megakadályozhattam volna, maradt volna a hülye szabály miatt nyárig. De a saját fejlődése érdekében mennie kellett” – mondta Keane, aki a játékos karrierjét helyezte előtérbe. „Amint megtudtam, hogy a Bournemouthhoz megy, felhívtam öt embert, hogy kérlek titeket, vigyázzatok Alexre.”

Az érzelmi csúcspontot egy üzenetváltás jelentette.

„Küldött nekem egy fotót tegnap magáról a magángépen – életében először ült ilyenen – a Bournemouth mezével. Küldött egy hosszú üzenetet, megköszönve, hogy megváltoztattam az életét.” Keane-t annyira megérintette a gesztus, hogy felhívta a feleségét. „És elkezdtem sírni, pedig általában sosem sírok. De segítettem valakinek elérni az álmát. (...) Ezért edzősködöm.”

Az átigazolás jelentőségét Hajnal Tamás, a Ferencváros sportigazgatója is kiemelte. „Történelmi jelentőségű átigazolás szerintem, nemcsak a Ferencváros, hanem az egész magyar labdarúgás számára, hogy a saját utánpótlásunkból, saját akadémiánkról kinevelt játékos közvetlenül a Premier League-be igazol.” Hajnal szerint a Bournemouth a „legjobb hely most [Tóth] számára, ahol őt tovább tudják fejleszteni, tovább építeni, aztán majd még nagyobb klubokba eljuttatni.” Robbie Keane hozzátette, mindent megtesz azért, hogy más saját nevelésű fiatalok is Tóth Alex nyomdokaiba léphessenek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
A Rovatból
Videó: Nem sokon múlt a tragédia, füstölve zuhant a pályára a pókkamera a magyar labdarúgó válogatott meccsén
A debreceni Nagyerdei Stadionban füstölve zuhant a pályára egy pókkamera a Magyarország–Kazahsztán felkészülési mérkőzésen. A játékot azonnal félbeszakították, a szerkezet maradványait a tűzoltók távolították el.


Füstölgő pókkamera zuhant a pályára a magyar válogatott keddi mérkőzésének 26. percében Debrecenben, az eszköz csupán néhány méterrel kerülte el az oldalvonal mellett dolgozó tévés operatőrt. A Kazahsztán elleni felkészülési találkozót az eset miatt félbe kellett szakítani, de szerencsére senki sem sérült meg.

Az incidens a debreceni Nagyerdei Stadionban történt, a meccs 26. percében.

A tetőszerkezetre rögzített drótkötélpályán mozgó kamera ekkor füstölni kezdett, majd a pályára csapódott

– írta a Telex. Az M4 Sport beszámolója szerint a kamera kábele megégett, és a szerkezet mintegy 20 méteres magasságból zuhant le.

Az M4 Sport közvetítésében megerősítették, hogy a balesetben senki nem sérült meg.

Pavle Ilic játékvezető azonnal megállította a játékot, a pályára érkező helyi tűzoltók pedig eltávolították az eszköz maradványait. A kényszerszünet alatt a játékosok rögtönzött ivószünetet tartottak.

A találkozó a pálya megtisztítása után folytatódott, és a magyar válogatott 0–1-ről fordítva 3–1-re győzött Szoboszlai Dominik, Schäfer András és a debütáló Tóth Rajmund góljaival.

A pókkamerák a tetőszerkezetre kifeszített kábeleken mozognak, így biztosítanak a közvetítésekhez különleges, a pálya felett sikló látószöget.

Bár ezeket a rendszereket szigorú biztonsági protokollok mellett üzemeltetik, a meghibásodás lehetősége – ahogy a debreceni példa is mutatja – nem zárható ki teljesen.

Az utóbbi napokban más területeken is történtek látványos technikai hibák. Múlt csütörtökön Frankfurtban a Lufthansa egyik vadonatúj Boeing 787-9-es gépének rogyott össze az orrfutóműve a kapunál, indulás előtt. Egy másik esetben Kínában egy technológiai bemutatón egy humanoid robot hasba rúgott egy gyereket.

Magyarország-Kazahsztán meccsen leszakadt a kamera

by

u/doozygoosey in

hungary


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SPORT
A Rovatból
„Megérdemli, hogy csapatkapitány legyen” – áradoznak a szurkolók Szoboszlai Dominikról Liverpoolban
A Liverpool YouTube-csatornáját elárasztották a Szoboszlai Dominikot méltató kommentek, miután a magyar játékos tarolt a klub díjátadóin. A hozzászólók szerint nemcsak a góljai, hanem a mentalitása miatt is ő az ideális csapatkapitány.


A Liverpool-szurkolók odavannak a magyar focistáért, a szezon végén két klubszavazást is tartottak, ahol Szoboszlai Dominik neve az elsők között szerepelt. A YouTube-on is kommentáradattal üzentek. A klub hivatalos csatornájára feltöltött, a szezon legszebb góljait bemutató videó alatt a hozzászólások szinte mindegyike a magyar középpályásról szól – írta a hvg.hu.

Többen már a csapat következő kapitányát látják benne, kiemelve kiegyensúlyozottságát és technikai képességeit. „Megérdemli, hogy csapatkapitány legyen. Tényleg érthető, hogy miért »új Gerrard« a beceneve” – írta az egyik drukker.

„Szinte minden gólnál említi Szoboszlai nevét a kommentátor. Vannak még olyanok, akik nem hiszik el, hogy rettentő értékes játékosunk van a személyében?”

A rajongói vélemények egybecsengenek a hivatalos elismerésekkel. A szurkolók Szoboszlai két szabadrúgásgólját választották meg a szezon két legszebb találatának: az első helyre a későbbi bajnok Arsenal ellen, nagyjából 30 méterről lőtt bombája került, a második pedig a Manchester City kapujában landolt.

VIDEÓ: A legszebb gólok

Emellett a drukkerek őt szavazták meg az év férfi játékosának, és a Premier League szurkolói álomcsapatába is bekerült – egyedüliként a Liverpoolból.

A szakértők sem fukarkodtak a dicséretekkel. Gary Neville, a Manchester United korábbi védője szerint a magyar játékos Arsenal elleni találata volt az egész Premier League-idény legszebbje. „Raya mellett egyszerűen semmit sem lehet elrúgni. Nagyon nehéz. Szóval hogy onnan sikerült mellette belőnie… teljesen biztos vagyok a választásomban” – mondta podcastjában.

Joe Hart, a Manchester City egykori kapusa pedig a Citynek lőtt gólról nyilatkozott elismerően: „Ahogyan eltalálja, amilyen technikája van (…). Ez egy műalkotás.”

Az egyéni sikerek ellenére a csapat csak az ötödik helyen zárt, ami után edzőváltás történt: Arne Slot helyét a Bournemouth-tól érkező Andoni Iraola vette át. A klub körüli egyik legnagyobb független oldal, a This Is Anfield már azt boncolgatta, lehet-e Szoboszlai az a játékos, aki átvezeti a csapatot az új érába.

„Ha azt mondták volna nekem, hogy kupát nyerek a csapattal, de egyszer sem leszek a hónap játékosa, akkor inkább azt választom. (…) Most inkább az egyéni elismerések jöttek, ami nem baj, de az összeset elcseréltem volna egy kupára.”

A magyar válogatott csapatkapitánya a szezon során 57 tétmeccsből 53-on lépett pályára kezdőként, 13 gólt szerzett és 12 gólpasszt adott. A szezon egy részében sérülések miatt jobbhátvédként is helyt kellett állnia, de ezt is profin kezelte. Úgy fogalmazott, „minden abból a gondolkodásból fakad, hogy nincsen kifogás. (…) Ha egy Liverpoolban futballozol, és azt mondják, hogy jobbhátvédet kell játszanod, akkor azt játszol.”

A szezon során akadtak emlékezetes pillanatok, mint a Manchester City elleni rangadó, ahol egy hatalmas szabadrúgásgóllal szerzett vezetést, de a meccs végén egy vitatott piros lap miatt a negatív hős szerepe is neki jutott. Kiemelkedő teljesítményét a csapaton belül is elismerik: Mohamed Szalah egy kupagyőzelem után a világ egyik legjobb focistájának nevezte. Bár a sajtóban felmerültek pletykák a Real Madrid érdeklődéséről, a Liverpool egyértelművé tette, hogy a magyar középpályás kulcsszerepet játszik a klub jövőjének építésében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
Teljesen máshogy fognak kinézni a meccsek a 2026-os vb-n: Percekig tíz emberrel játszhat egy csapat az új FIFA-szabályok miatt
A FIFA a 2026-os világbajnokságra új, időhúzás elleni szabályokat vezet be. Például, ha lecserélt játékos nem hagyja el időben a pályát, a beálló csere egy percig, vagy az azután következő játékmegszakításig vár, a csapat pedig addig emberhátrányban játszik.
M.M. / Fotó: - szmo.hu
2026. június 10.



A 2026-os világbajnokságra a FIFA és a szabályalkotó testület, az IFAB olyan szigorú szabálycsomagot vezet be az időhúzás ellen, amire még nem volt példa a sportág történetében. A cél egyértelmű: a tiszta játékidő drasztikus növelése.

Az OffsideBlueprint YouTube-csatorna által összegyűjtött újítások közül a leglátványosabb az 5 másodperces visszaszámlálás lesz.

Ha egy játékos túl sokáig késlekedik a bedobással vagy a kirúgással, a játékvezető látható jelzést ad, és ha öt másodperc alatt nem történik meg a játék folytatása, jön a büntetés:

bedobásnál a labda a másik csapathoz kerül, míg kirúgásnál az ellenfél végezhet el szögletet.

Hasonlóan drasztikus a cserékre vonatkozó 10 másodperces limit: amint felmutatják a táblát, a lecserélt játékosnak ennyi ideje van elhagyni a pályát.

Ha kifut az időből, a beálló csere egy percig, vagy ennek letelte utána következő játékmegszakításig az oldalvonal mellett várakozik, a csapat pedig addig emberhátrányban játszik.

A színlelt sérülések is költségesebbek lettek.

Ha egy mezőnyjátékos a pályán orvosi ellátást kap, egy percre kötelezően el kell hagynia a játékteret. Ez alól csak a kapusok képeznek kivételt, mivel az ő ideiglenes pótlásuk kivitelezhetetlen lenne. Viszont amíg a kapus ápolása zajlik, a mezőnyjátékosok nem hagyhatják el a pályát.

Ezzel a lépéssel a taktikai célú, sérülést színlelő játékmegszakításokat próbálják visszaszorítani.

Bővül a videóbíró hatásköre is: a VAR mostantól a második sárga lapból adódó kiállításokat is felülvizsgálhatja, nem csak az azonnali piros lapokat. Emellett korrigálhatja a téves személyazonosítást, ha rossz játékos kapott lapot, sőt, a nyilvánvalóan téves szögletdöntéseket is megváltoztathatja, amennyiben ez nem késlelteti a játékot.

Finomították a nyilvánvaló gólhelyzet meghiúsításának szabályát is: ha a játékvezető előnyt ad, és abból gól születik, a szabálytalankodó játékos már nem kap lapot, mivel a gólszerzési lehetőség végül nem hiúsult meg.

A mostani csomag egy hosszabb folyamat része.

A FIFA már a 2022-es katari világbajnokságon jelezte, hogy kíméletlenül fel fog lépni az elvesztegetett percekkel szemben, ami rekordhosszúságú hosszabbításokat eredményezett. A mostani szabályok már nemcsak pótolni, hanem megelőzni akarják az időhúzást.

Emellett a játékosok viselkedését is szigorúbban veszik: egy korábbi szabálymódosítás értelmében a játékvezető akár piros lapot is adhat, ha egy játékos a szája elé tett kézzel kommunikál tiszteletlenül.

A FIFA elnöke, Gianni Infantino azzal magyarázta a szigort, hogy a játékvezetőknek rossz szándékot kell feltételezniük.

„Feltételeznünk kell, hogy olyasmit mondott, amit nem lett volna szabad.”

Továbbá a versenyrendezők opcióként a játékvezetőknek testkamera viselését is engedélyezhetik, így akár a játékvezető szemszögéből is látaható lesz egy-egy szituáció.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
Szoboszlai vezérletével fordított és nyert 3-1-re a magyar válogatott
A magyar labdarúgó-válogatott 0-1-es hátrányból fordítva győzte le Kazahsztánt Debrecenben. A 3-1-es sikerből Szoboszlai Dominik, Schäfer András és az újonc Tóth Rajmund vette ki a részét góllal.


Hátrányból fordítva, a második félidőben mutatott sokkal jobb játékkal győzte le 3–1-re a kazah csapatot a magyar labdarúgó-válogatott kedden a debreceni Nagyerdei Stadionban. Marco Rossi szövetségi kapitány együttese a győzelem mellett három újoncot is avatott a barátságos mérkőzésen – írta az MTI.

A találkozó nem indult jól magyar szempontból, a kazahok már a kilencedik percben megszerezték a vezetést.

A válogatott 2023 novembere, a Montenegró ellen 3–1-re megnyert Európa-bajnoki selejtező óta először tudott hátrányból fordítva nyerni.

A fordítást a csapatkapitány, Szoboszlai Dominik indította el, aki előbb egyenlített, majd később gólpasszt is adott.

A vezetést Schäfer András szerezte meg egy ritkán látható, nagy góllal. A vendégek dolgát nehezítette, hogy az utolsó fél órát emberhátrányban kellett lejátszaniuk.

A 3–1-es végeredményt végül az egyik debütáns, a csereként beállt Tóth Rajmund állította be, aki élete első válogatott meccsén volt eredményes.

Rajta kívül Markgráf Ákos és a csereként beálló kapus, Pécsi Ármin is ezen a mérkőzésen mutatkozott be a nemzeti együttesben.

A csapat múlt pénteken a Puskás Arénában 2–1-re győzte le Finnországot Varga Barnabás duplájával. A magyar válogatott szeptembertől már a Nemzetek Ligájában folytatja, ahol a B divízióban Ukrajnával, Észak-Írországgal és Grúziával került egy csoportba. A júniusi barátságos mérkőzések a keret bővítését és az őszi tétmeccsekre való felkészülést szolgálták, ezért is kapott több újonc lehetőséget.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk