SPORT
A Rovatból

Összeomlott a légzése, intenzívre került a Forma-1-es pilóta vakbélműtétje után

Szombaton derült ki, hogy Alexander Albon vakbélgyulladással küzd, az operáció után komplikációk léptek fel nála.


Múlt hétvégén tartották a Forma-1 Olasz Nagydíját, amelyen Alexander Albon, a Williams versenyzője nem tudott részt venni vakbélgyulladása miatt. Ez csak szombaton délelőtt derült ki, az időmérő előtti szabadedzésen már a Mercedes tartalékversenyzője, Nyck de Vries vezette Albon autóját. A brit-thai pilótáról pedig csak annyit lehetett tudni akkor, hogy még szombaton megműtik.

A Williams hétfői közleményéből derült ki, hogy az operáció nem volt zökkenőmentes, sőt. Mint írták, miután a 26 éves versenyző sikeres laparoszkópos műtéten esett át,

nem várt komplikációk léptek fel, ami légzési elégtelenséget okozott nála. Intubálni kellett, majd az intenzív osztályra került.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
Munka közben rosszul lett, és 46 éves korában meghalt Lipták László, a DVTK egykori focistája
Az egykori diósgyőri játékoson már a kiérkező mentők sem tudtak segíteni. A labdarúgó még 1998-ban mutatkozott be az NB1-ben.


46 éves korában elhunyt Lipták László, a DVTK egykori labdarúgója. A boon.hu információi szerint

Lipták külföldi munkavégzés közben lett rosszul, és a kiérkező mentők már nem tudtak segíteni rajta.

Lipták László 1978. november 14-én született Miskolcon. A Diósgyőr saját nevelésű játékosa volt, végigjárta az utánpótlás minden korosztályát. Az élvonalban 1998 tavaszán debütált az FTC ellen, az akkor még Professzionális Nemzeti Bajnokságnak nevezett első osztályban. A következő idényben hétszer lépett pályára, az 1999/2000-es szezonban pedig 22 alkalommal játszott, ebből húszszor kezdőként.

A diósgyőri csapat kiesése és megszűnése után a Kispest-Honvédhoz szerződött, ahol két szezon alatt 33 élvonalbeli bajnokin szerepelt. Később megfordult a Kecskemét, Besenyőtelek, Mezőkövesd, Bőcs és Tiszaújváros csapataiban is. A profi karrierje lezárását követően még alacsonyabb osztályú együttesekben futballozott, többek között Makláron, Bogácson és Markazon. Emellett vállalkozóként dolgozott egy üzemanyagtöltő állomás üzemeltetőjeként.

A DVTK így búcsúzott tőle: „Halálával egy olyan sportembert veszítettünk el, aki a diósgyőri utánpótlásból egészen a legmagasabb osztályig jutott, és ott is megállta a helyét. Lipták László emlékét örökké megőrizzük.”

Tóth István, a Bőcs korábbi szakosztályvezetője is megemlékezett róla a lapnak: „Teljesen letaglózott ez a hír. Egy csupaszív, élettel teli, rendes srác volt Laci, akivel olyan négy évvel ezelőtt találkoztam utoljára. A futballban abszolút csapatember volt, mindig alázatosan dolgozott, edzett, játszott, nem túlzás, abban, hogy olyan sikeresek voltunk, nagy szerepe volt neki, a középpályán óriási munkát végzett. Volt trombózis a lábában, műtötték is, amely után eltávolodott a labdarúgástól. Részvétünk a hozzátartozóinak...”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SPORT
Óriási tömegbukás a Tour de Hongrie-n, sokkoló videón a baleset
25-30 bringás került a földre, közülük többen súlyos sérülést szenvedtek. Két mentőautó és egy mentőhelikopter szállította kórházba a sérült kerékpárosokat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. május 15.



Tömegbukás történt a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny második szakaszán, több versenyzőt kórházba kell szállítani. Az Országos Mentőszolgálat az MTI-vel azt közölte: négy férfit könnyebb sérülésekkel földi úton, míg egyet súlyos sérülésekkel, stabil állapotban légi úton vittek kórházba.

A szervezők tájékoztatása szerint mintegy 25-30 versenyző földre került, néhányan súlyos sérülést szenvedtek.

A Red Bull-BORA-hansgrohe dán bringását, Frederik Wandahlt a mentőhelikopter a székesfehérvári kórházba szállította, csapattársai közül az ausztrál Sam Welsfordot és az ír Ryan Mullent, illetve az osztrák Rainer Kepplingert (Bahrain Victorious), valamint a spanyol Pablo Torrest (UAE-XRG) mentőautó vitte a veszprémi kórházba. A mentősök szerint valamennyiük állapota stabil.

A balesetet itt lehet megnézni:

A Budapest-Győr nyitóetap után a veszprémi Óváros térről rajtolt el a százéves magyar körverseny mezőnye csütörtökön, a siófoki Fő utcáig 178 kilométert tekernek a bringások.

Két emelkedő megmászása után, nyílt és sík területen a csepergő esőben és befújó szélben növekedett a mezőny tempója, amikor - a céltól nagyjából 125 kilométerre - a sorban második helyen tekerő kerékpáros megcsúszott és bukott. Mintegy 25-30 versenyző földre került, néhányan súlyos sérülést szenvedtek.

Szilasi László versenyigazgató korábban az MTI-nek megerősítette, hogy két mentőautó és egy mentőhelikopter szállítja kórházba a sérült kerékpárosokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
A Rovatból
Beverte a fejét a bíró, a földön feküdt, és a sztárcsatár fújta le a meccset az angol bajnokságban
Ilyen is ritkán történik: David Webb játékvezetőt a 22. percben kellett lecserélni, miután összeütközött Jordan Ayew-vel, és megsérült a Premier League hétvégi fordulójában.


Szokatlan jelenet zavarta meg a Leicester City–Southampton mérkőzést az angol Premier League-ben. A találkozó 22. percében a játékvezető, David Webb összeütközött a Leicester játékosával, Jordan Ayew-vel.

A bíró beverte a fejét, szédülni kezdett, és nem tudta folytatni a meccset, ezért le kellett cserélni.

A játék emiatt 12 percre félbeszakadt. A történet különös fordulatot vett, amikor a Leicester klubikonja, Jamie Vardy a földön fekvő bíró sípját a szájába vette, és belefújt, hogy leállítsa a játékot.

A mérkőzést a félidő végéig Sam Barrott vezette, majd a szünetben egy cserebírót is találtak, a közelben lakó Akil Howsont. Az Athletic információi szerint Webb nem szenvedett súlyosabb sérülést, de az orvosi csapat nem engedte vissza a pályára.

A Leicester már biztos kieső, Jamie Vardy azonban betalált a találkozón, és ezzel megszerezte 199. gólját a klub színeiben.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
Egymás képébe üvöltött a Fradi edzője és játékosa a győri meccs kellős közepén
A Fradi súlyos vereséget szenvedett Győrben, a meccs alatt elszabadultak az indulatok. A játékos és az edző hangos veszekedése az egész csarnokot megdöbbentette.


A Ferencváros jól kezdett a szombati bajnokin Győrben, de végül 32–24-re kikapott az ETO-tól a női kézilabda NB I-ben. A rangadó második félidejére elszabadultak az indulatok a vendégkispadnál.

A feszültség akkor tetőzött, amikor Dragana Cvijic lecserélése után kivörösödött fejjel kiabálni kezdett saját edzőjével, Allan Heinévalírta posztjában a M4 Sport közösségi média oldalán, ahol egy videót is közzétettek a jelentről. A felvételen hallható, ahogy

a beállós több trágár kifejezést is használ, amire a dán szakember is visszaszól. Heine végül szinte a helyére lökte Cvijicet.

A Fradi egy ponttal van lemaradva a tabella élén álló Győrtől. Az FTC még a Vác és az Alba Fehérvár ellen lép pályára, míg a Győr az utolsó két fordulóban az Alba Fehérvárral és a Budaörssel játszik. Ha a győriek mindkét meccset hozzák, megszerzik a bajnoki címet.


Link másolása
KÖVESS MINKET: