SZEMPONT
A Rovatból

Meghalt az apukám, így segítek a gyermekemnek a gyászban

Nem vagyok pszichológus, ez csak a mi történetünk, remélem, segítek vele Nektek is.


Öt héttel ezelőtt meghalt az apukám. Nem hirtelen, de váratlanul. Nem autóbalesetben, de mégis szinte olyan, mintha ez történt volna vele: egy lassú, két hónapon át tartó autóbaleset, ami a semmiből jött, nem tudtunk rá felkészülni, és végig reménykedtünk, hogy felépül. Aztán egy délután, számunkra ugyanolyan váratlanul, mint ahogy a rossz hír érkezett, anyukám napközben telefonált. Én épp sétálni indultam. A férjem itthon dolgozott, a gyerek akkor még óvodában. Utólag úgy látom, minden úgy történt, ahogy talán nekem a legkönnyebb volt, ezért hálás vagyok.

Vannak pillanatok, amik örökre beégnek az ember memóriájába, én ennek is minden részletére emlékezni fogok. A telefonom valami furcsa oknál fogva akkor már napok óta nem csörgött, hiába hangosítottam fel. Anyám a férjemet tudta elérni, a férjem pedig a legjobb döntést hozta: azt mondta neki, most kér öt percet, mert ismer engem, utána felhívjuk. Az ajtóban álltam, egyenesen jött felém, és mivel leírhatatlan, egyszerre komoly és zavart kifejezés volt az arcán, az utolsó pillanatig nem tudtam, mit fog mondani. Aztán elmondta. Én pedig azt mondtam, hogy "nem".

A következő húsz percben ezt a szót ismételgettem - amivel a gyászhírre való reakció tipikus tünetét produkáltam - a tagadásét. Aztán hirtelen felhívtam a főnököm, hogy nem tudom, hogy fogok tudni dolgozni az elkövetkező hetekben - aztán végigdolgoztam, mert az mindig segít -, ami egy másik tünet: váratlan döntés sokkos állapotban. Már nem érhettünk oda, hogy elbúcsúzzunk tőle, két órányi autóútra lakunk. Aztán meg nem tudom, mit csináltam aznap, csak azt tudtam, hogy ha a gyerekem hazajön az óvodából, erősnek kell majd lennem. Valahogy olyan volt, mintha egy nap alatt kéne felnőni.

A gyerek hazajött, leültettük, és elmondtuk neki. Utólag úgy látom, gyakorlatilag úgy reagált, mint én. Meglepően mélyen érintette a nagyapja halála. Végül is érthető, sokat voltak együtt, amikor a nagyszüleinél nyaralt, de erre a napra úgy emlékszem, életem egyik legnehezebb pillanata nem az volt, amikor megtudtam, hogy apám meghalt, hanem az az egy óra, amit végigbeszélgettem a gyerekemmel. Mi is sírtunk néha, néha ő is. Az első sokk után azonnal kérdezett.

Mivel nem készültem fel a helyzetre - nem tudtam, hogy apám elmegy és ilyen korán - , intuitíve válaszolgattam, gondolkoztam és beszélgettem a férjemmel együtt a gyerekkel. Először megnyugtattuk, hogy a papa jó helyen van már, nem fáj már neki senki és semmi. Mi hívők vagyunk, így a mennyországhoz nyúlni segítségért egy ilyen helyzetben kézenfekvő volt. Erről most az jutott eszembe - a fekete humor mindig segít -, hogy a Mennyország Tourist a legjobb szolgáltatást nyújtja, és mi tényleg ebben a szellemben magyaráztuk el az ötéves gyermekünknek, mi van most a papával. Hogy neki már jó. Azt is biztosan tudtuk, hogy már nem szenved. Gyertyát gyújtottunk. Aztán sütöttem egy sütit, hogy érezzem, van értelme az életnek.

Hozzá kell tennem, hogy a gyerek - nem csak szerintem, mert minden szülő szerint a saját gyereke a legszebb és a legokosabb - nem ötéves intelligenciájú, és az érzelmi intelligenciája is kiemelkedő, ami majd meg is könnyíti, és meg is nehezítheti a dolgát, de remélem, inkább az előbbi  - most viszont ezt a helyzetet tette iszonyú nehézzé mindannyiunk számára. Mert mit kérdez egy kisgyerek, aki mély érzésű, és hetekkel azelőtt szenvtelen megfigyelőként megállapította, hogy "Anyu azért ideges, mert nem akarja, hogy a papa meghaljon"? Hát mindent, amit mi is megkérdezünk magunktól, vagy amit nem akarunk, mert fáj belegondolni. És ezt a cikket azért írom, ha szülők vagytok, és ilyen helyzetbe kerültök, ha tudtok, készüljetek fel rá, mert irtó fontos, hogyan találkozik először a halál témájával a gyerek. Itt tényleg felnőttnek kell - megpróbálni - lenni. És őszintének, mert egy gyereknek hazudni tök felesleges, és csalás.

Hol van most a papa? Honnan tudták, hogy meghalt? Nem lehet, hogy újra lélegezni kezd? Nem lehet, hogy rosszul látták? Nem lehet, hogy egyszer csak felébred? Nem lehet, hogy mégsem halt meg? Kőkemény kérdések. Mit csinál a mennyországban? Akkor nyugodott meg, amikor elmondtam neki, hogy szerintem az angyalokkal focizik, mert imádott focizni. Ezt el tudta képzelni, volt benne logika. Az angyalok pukiznak? Kérdezte még, mondtam, hogy igen, aztán elnevette magát, és elkezdett játszani. Akkor éreztem, hogy ezt jól csináltuk.

Mégis meglepődtem, pedig ez is természetes, hogy a gyerek ugyanazon a gyászfolyamaton megy keresztül szinte, mint én, csak sokkal gyorsabban. Hetek teltek el, de néha még mindig mondja, hogy hiányzik neki a Papa. Az első napokban egyszer beszélgettem egy gyászterapeutával, akinek nagyon hálás vagyok, mert gyakorlatiasan és okosan vezetett végig a kérdéseken, és ajánlott egy tanulmányt, mi a teendő, ha a gyermek gyászt él meg. A tanulmány roppant hasznos, korosztályonként sorolja fel, milyen döntéseket érdemes hozni, például a temetéssel kapcsolatban, mire milyen, a kornak megfelelő válaszokat érdemes adni. A gyerekünk úgy döntött, szeretne elbúcsúzni a Papától, ezért elvittük a temetésre. És megmondom őszintén, ez hatalmas erőt adott nekem, mert azt éreztem, nemcsak a saját gyászom lesz a fókuszban, hanem elsősorban az lesz a feladatom, hogy őt jól vezessem át ezen az egészen, hogy ne sérüljön.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Frei Tamás: A magyar társadalom sose fogja megbocsátani Orbán Viktornak, hogy nekünk ilyenek lettek az oligarcha-családjaink
Új, Kobalt című könyve apropóján adott interjút Frei Tamás a Magyar Hangnak, ahol a regény geopolitikai háttere mellett beszélt Orbán Viktor nemzetközi szerepéről és az ország jövőjéről is.


Az író szerint új könyvének egyik karakterét, egy pocakos, vadászó, NER-milliárdost már több valós személy is magára vette. Elmondása szerint vicces, amikor a „könyv fölött álló kiadók és terjesztők szintjére” befut egy telefon, és egy oligarcha azzal tiltakozik, hogy ő nem is olyan, mint a regényben. „És azt mondja, hogy magamra ismertem, de én nem ilyen vagyok. Hát akkor miért rántottad magadra? Most akkor magyarázzam, hogy nem is ő, hát hiszen ő is mondja, hogy ő nem ilyen” – ecsetelte a helyzet abszurditását. Frei szerint a karaktert Mészáros Lőrinctől Szíjj Lászlóig sok mindenkiből gyúrta össze.

A könyv 2025-ben játszódik, és Orbán Viktor még mindig miniszterelnökként szerepel benne. Frei Tamás a jelenlegi belpolitikai helyzetet elemezve úgy látja, hogy 50-50 százalék az esélye a Fidesz-kormány maradásának. Úgy fogalmazott: „minimum annyi esélyt látok, hogy a Fidesz marad, mint hogy nem.”

Az interjúban Frei Tamás élesen bírálta a magyarországi oligarcha-rendszer kiépítését, amelyet Orbán Viktor legsúlyosabb bűnének nevezett.

„Ez lesz a legsúlyosabb bűne Orbán Viktornak. Nem fogják megbocsátani. A magyar társadalom történelmileg sose fogja megbocsátani. Hogy nekünk ilyenek lettek a... ezek lettek az oligarcha-családjaink” 

– jelentette ki.

Úgy véli, a folyamatot rosszul vitelezték ki, rossz embereket választottak, és ez nem a dél-koreai modell, ahol a legtehetségesebb szereplőket támogatta az állam. Szerinte ezek az emberek abban tehetségesek, hogy megszerezzék a pénzt, de abban már nem, hogy üzemeltessék a megszerzett vagyont. „Pontosan tudom, hogy próbálják a menedzsereket levadászni, hogy ezt a kuplerájt üzemeltessék. Már azt se tudják, mijük van.” Ennek következménye Frei szerint egy rettenetes kontraszelekció, ami miatt a tehetséges emberek elhagyják az országot, ennek következtében millió befektetés nem jön be.

„Tényleg az lesz a legvége, hogy ők meggazdagodtak, és egyébként semmi haszna ebből az országnak nem volt, és nem lesz.”

Frei szerint ezután jön a magyar történelem tipikus tragikuma. „Itt egy-két generációnként mindig lenullázódik ez az ország, ugye? És újrakezdjük, és a Dunába lőjük, és kitelepítjük, és államosítjuk, és privatizáljuk, és reprivatizáljuk, és most majd megint reprivatizáljuk” – mondta, hozzátéve, hogy

a mostani oligarcha-családok második generációjának tagjai tévednek, ha azt hiszik, 40 év múlva is luxuséletet élhetnek.

A világpolitikai helyzetet elemezve kifejtette, hogy a világ egyre inkább az 1600-as évek eleji, harmincéves háború korszakára kezd hasonlítani, ahol az államok nem állandó szövetségi rendszerekben, hanem ügyek mentén, eseti jelleggel működnek együtt. Szerinte a világ egyre több országában egyetlen ember dönt, ami furcsa módon kiszámíthatóbbá teszi a politikát, hiszen elég az adott vezető – például Donald Trump, Hszi Csin-ping vagy Orbán Viktor – szándékait megérteni.

Frei szerint a világ a nagyhatalmak harcának korszaka felé halad, ahol Magyarországnak is döntenie kell majd, kivel van. Példaként említette az akkumulátorgyártást, ahol az amerikai és a kínai technológia versenyez egymással. Állítása szerint eljöhet a pillanat, amikor az országot felhívják.

„Mi van akkor, hogyha majd jön a hívás Trumptól, vagy Hszi Csin-pingtől, hogy kivel vagy, Viktor?” – tette fel a kérdést.

Frei Tamás szerint Orbán Viktor a hozzá hasonló úton járó politikusok, így Donald Trump számára is jelentős szereplő. Úgy látja, Trump jobban figyel Orbánra, mint sok más vezetőre, mert valós példának tekinti arra, „hogy hogy kell egyszemélyes országmenedzserré válni, és ebben mennyire kell vizionárius módon határozottnak és eltökéltnek lenni”,  a cél érdekében akár „maffiamódszerekkel” megsemmisíteni az ellenfelet.

Az ország gazdasági jövőjével kapcsolatban pesszimista. Úgy látja, Magyarország beleragadt a közepes jövedelmű országok csapdájába, ahonnan a Covid, az ukrajnai háború és a választási költekezések miatt már nem is tud kitörni.

A legrosszabb forgatókönyvnek azt tartja, hogy az ország visszasüllyed az összeszerelő üzem szintjére, de már nem is magyar, hanem importált, például fülöp-szigeteki munkaerővel, miközben a magyar társadalom 80 százaléka a mindennapi megélhetésért küzd. Feltette a költői kérdést, amit Orbán Viktornak is feltenne: „Jól látom, hogy ön most már föl is adta a reményét, hogy mi ezt megugorjuk, és ezért azt találta ki, hogy visszamegyünk újra az olcsó munkaerő országába?”

Rámutatott, hogy míg Amerikában politikai botrányt okozott, hogy a jövedelmek 8%-át költik élelmiszerre az emberek, addig „Magyarországon ez már majdnem 40%.”

Szerinte a magyar politikai elitből senki nem beszél őszintén az emberekkel a valós helyzetről. „Ezen a vonalon itt én egy hangot nem hallok, aki a magyar emberekkel tényleg őszintén beszél” – jelentette ki.

Az interjú végén a magyar társadalom állapotát Hamvas Béla Az öt géniusz* című műve alapján elemezte. Elmélete szerint Trianon után felborult a történelmi Magyarországot alkotó ötféle embertípus (délias, nyugatias, északi, sztyeppei és bizánci) egyensúlya, és a „sztyeppei magyar” mentalitása került túlsúlyba.

Szerinte az azóta tartó kivándorlás ezt az arányt tovább rontotta, és ez a kulturális-antropológiai eltolódás az ország mélyebb problémája, aminek a megoldása nélkül a gazdaságpolitikai döntések felszínesek maradnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Varga-Damm Andrea: A szentmártonkátai tragédia nem akkor kezdődött, amikor a fiatalok beültek az autóba
A volt parlamenti képviselő szerint pár nap után mindenki továbblép az ilyen tragédiák után, és nem vonják le a tanulságokat, ezzel pedig elveszik az esélyt, hogy a jövőben megelőzhetőek legyenek a hasonló esetek.


Varga-Damm Andrea volt jobbikos országgyűlési képviselő a Facebookon fejtette ki véleményét a szentmártonkátai tragikus balesetről, amelyben öt fiatal vesztette életét.

Az ügyvéd szerint az ilyen esetek után a társadalom nem beszéli ki a valódi okokat, pedig szerinte „ennek nem szabadott volna megtörténnie, ha normálisan élték volna életüket azok, akik áldozatokká váltak.” Úgy véli, ha nem keresik az okokat és nem vonják le a tanulságokat, azzal elveszik az esélyt, hogy a jövőben megelőzhetőek legyenek a hasonló esetek.

A volt képviselő azt állítja, munkája miatt jól ismeri a települést, amely szerinte a nagyszerű emberek és az egészséges természeti környezet mellett „rendkívül fertőzött a bűncselekményektől.” Hozzáteszi, hogy szerinte a hatóságok mindent tudnak ezekről, de nem tesznek semmit. Szerinte a következmények nélküli bűnözői életvitel azt üzeni a fiataloknak, hogy bármi rosszat megtehetnek, és a bűnözésből több pénzt lehet keresni, mint a tanulásból vagy a munkából.

Varga-Damm úgy véli, a tragédia borítékolható volt, és nem akkor kezdődött, amikor a fiatalok beültek az autóba.

„Ez a tragédia akkor kezdődött, amikor a temetésre tarháló apuka autót vett a fiának, akinek nincs jogosítványa” – fogalmazott.

Állítása szerint mindenki tudta a faluban, hogy a sofőrnek nincs jogosítványa, száguldozik, és sportot űz abból, hogy a vonatok előtt hajt át, a közösség mégsem tett semmit. Ő maga is többször látta ezt autót száguldozni, „mintha egy őrült vezetné.”

„A lakók pedig naponta nézhették végig mindezt. S nem tett ellene senki, semmit. Apuka sem vette el az autót” – szögezi le a volt parlamenti képviselő. Hozzáteszi, hogy az áldozatok hatan ültek be egy ötszemélyes autóba, miközben tudták, hogy „a sofőr ittas, és nincs jogosítványa.”

Megemlíti, hogy az áldozatok szülei azt mondták, nem tudtak hatni a gyerekeikre, hogy kerüljék a fiatalember társaságát. Varga-Damm Andrea azzal zárja a posztját, reméli, hogy Szentmártonkátán mindenki elgondolkodik.

Mint arról beszámoltunk, a szentmártonkátai tragédia kedden este 9 óra után történt Szentmártonkátán, a Vasútsoron található vasúti átjáróban. A Budapest felé tartó Tokaj InterCity ütközött egy autóval, amelyben hatan utaztak. A helyszínen életét vesztette a 24 éves sofőr, egy 15 és egy 17 éves fiú, valamint egy 18 éves fiatal, és egy 30 éves férfi. A baleset egyetlen túlélője egy 18 éves lány, akit életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba. A vonaton utazók közül senki sem sérült meg.

A MÁV tájékoztatása szerint a fénysorompó a baleset idején működött, és tiltó jelzést mutatott. Az elsődleges vizsgálatok szerint az autó vezetője a lezárt félsorompót kikerülve hajtott a sínekre. A rendőrség több ember halálát okozó közúti baleset gondatlan okozása miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Kitálalt a volt kémfőnök: Maga az Orbán-kormány jelenti a legnagyobb nemzetbiztonsági kockázatot
Telkes András szerint a kormány baráti viszonya Moszkvával és Pekinggel védtelenné tette az országot. A szakértő úgy látja, a szolgálatok ma már nem a nemzetet, hanem a hatalmat védik.


Magyarországon a legnagyobb nemzetbiztonsági kockázatot maga az Orbán-kormány jelenti – erről beszélt Telkes András, az Információs Hivatal egykori főigazgató-helyettese Kéri László politológus KÉRI KÉRDI című műsorában. A szakértő szerint a titkosszolgálati tevékenység általában azokban a viszonyokban erősödik fel, ahol egy országnak érdekellentétei vannak, a jelenlegi kormányzat felfogásában pedig ezek az ellentétek nem Oroszországgal vagy Kínával, hanem Brüsszellel és a „Soros-birodalommal” szemben állnak fenn.

Telkes úgy látja, hogy azokban az irányokban, ahol a kormányzat barátságot ápol és kevés az érdekellentét, egy kis kapacitásokkal bíró országban a titkosszolgálati munka – a hírszerzés és a kémelhárítás is – visszafogott lesz.

„Tehát így fordulhat elő az, hogy Magyarország tulajdonképpen titkosszolgálati átjáróházzá vált”

– fogalmazott a szakértő.

Példaként említette, hogy Oroszország szabadon hozzáférhetett a Külügyminisztérium informatikai rendszereihez. Ezt arra vezette vissza, hogy a kormány korábban megszüntette az önálló nemzetbiztonsági felügyeletet. Állítása szerint korábban Magyarországnak olyan kibervédelmi képességei voltak, hogy a magyar szakemberek jelezték nyugati partnereiknek az oroszok által alkalmazott új módszereket, de ez a képesség mára jelentősen meggyengült.

Telkes András szerint az orosz témával kapcsolatban látható, hogy „tulajdonképpen egy politikai együttműködés alakult ki a magyar kormány és az orosz hírszerzés között”. Ezt szerinte jól példázza az az eset, amikor az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SVR) közleményt adott ki arról, hogy Brüsszel és Ursula von der Leyen akarja Magyar Pétert hatalomra juttatni. A szakértő felidézte, hogy másnap a magyar külügyminiszter lényegében megerősítette ezt a narratívát.

A nemzetbiztonsági szakértő egy másik példát is hozott az orosz-magyar propaganda együttműködésére. Elmondása szerint a magyar propagandasajtóban jelent meg először az az információ, hogy az ukránok lezuhant orosz drónokból akarnak robbanófejjel ellátott fegyvereket összeszerelni, amelyeket Lengyelország és Románia ellen vetnének be. Ezt a hírt felkapta az orosz külügyi szóvivő, majd egy orosz X-csatorna már arra hivatkozott, hogy az információ a magyar hírszerzéstől származik, végül pedig az SVR is kiadott egy közleményt az állítólagos ukrán provokációról. „Tehát egy ilyen ide-oda pingpongozás volt az információ” – foglalta össze a folyamatot.

Telkes szerint az orosz beavatkozás a jövőben még komolyabb lehet.

Úgy véli, „azzal, hogy létrehozzák ezeket a digitális polgári köröket, egy nagyon széles ajtót nyitnak az orosz szolgálatoknak arra, hogy beavatkozhassanak a magyar választásokba”.

Kifejtette, hogy az orosz szolgálatoknak specializált egységeik vannak arra, hogy valódinak látszó profilokkal és információkkal jelenjenek meg egy másik ország online terében. Szerinte „itt meg lehet jelenni ebben a digitális polgári körös ökoszisztémában úgy, mintha magyarok lennénk, és ebbe el lehet ültetni az orosz érdekeknek megfelelő információkat, úgyhogy ezt mi tulajdonképpen észre se vesszük”.

A szakértő a kínai jelenlétre is kitért. Felidézte, hogy májusban Budapestre látogatott a Kínai Kommunista Párt egyik magas rangú tisztségviselője, aki korábban állambiztonsági miniszter volt, és jelenleg is a pártapparátusban felügyeli ezt a területet. Telkes szerint a politikai tárgyalások mellett a kínai vezető felkereste az Információs Hivatalt is. „Tehát ez számomra azt jelenti, hogy itt egyfajta titkosszolgálati kapcsolatfelvétel is történt Kína és Magyarország között” – mondta. Emellett megemlítette a magyar és a kínai hírügynökségek közötti megállapodást is, amely hírcserét és szakemberek képzését is magában foglalja, ami szerinte szintén tág kaput nyit a kínai befolyásnak.

Telkes András szerint az orosz és a kínai érdekek közösek abban, hogy Orbán Viktort hatalomban tartsák.

„Azt hiszem, ami közös itt az orosz és a kínai érdekekben az az, hogy egyfelől mindenképpen Orbán Viktor-t hatalomban tartsák, de úgy tartsák hatalomban, hogy Magyarország közben az EU és a NATO tagja maradjon”

– jelentette ki, hozzátéve, hogy Magyarország így hídfőállás lehet ezen hatalmak számára.

Az interjú végén a Tisza Párt környékén is feltűnő szakértő arról is beszélt, hogy egy esetleges kormányváltás után mik lennének a legfontosabb teendők a nemzetbiztonság területén. Ezek között említette a szolgálatok feletti parlamenti és politikai ellenőrzés helyreállítását, a politikai felelősségi viszonyok átláthatóvá tételét, valamint a 2010 után keletkezett teljes dokumentáció megmentését és feldolgozását, hogy rekonstruálható legyen, mi történt az elmúlt másfél évtizedben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Elveszi a nyugdíjakat”/ „Ez egy baromság” – Magyar Péter megosztott faluban kezdte új országjárását
Már Magyar Péter érkezése előtt ott voltunk Csákberényben, hogy megtudjuk, hogyan gondolkodnak a Tiszáról és a Fideszről új országjárásának első állomásán. Magyar azt mondta: személyes jelenléttel, őszinteséggel, tájékoztatással lehet a kis településeken győzni.


Magyar Péter a Fejér megyei Csákberényben kezdte legújabb országjárását, amelynek az „Út a győzelembe” nevet adta. A faluban egyesek a migránsoktól és a nyugdíjuk elvesztésétől rettegnek, mások a TISZA Pártban látják a jövőt és a Fidesz-propaganda végét.

„És én megmondom őszintén, én félek a migránsoktól, igen” – jelentette ki egy helyi asszony, aki szerint Magyar Péternek teljesítenie kell, amit „Brüsszelből, a Weberék diktálnak”. A nyugdíjas asszony arról beszélt, hogy ő a kormányváltástól a megélhetését is félti. „Azt beszélik, hogy elveszi a nyugdíjakat, elveszi a 13. havit” – panaszolta, majd hozzátette, hogy bár ez egyelőre csak „szóbeszéd”, szerinte „az előbb-utóbb igaz lesz”. Arra a kérdésre, hogy ki tud-e jönni a nyugdíjából, egyértelmű nemmel felelt.

Mások azonban egészen másképp látják a helyzetet. „Aki ezeket elhiszi, az menthetetlen” – vélekedett egy férfi, aki szerint a Fidesz hazugságait terjeszti.

„A független médiában és a nem állami pénzből fizetett médiában milliószor elhangzik, hogy mi az igazság”

– tette hozzá. Egy nő egyenesen „baromságnak” nevezte a nyugdíjak elvételéről szóló híreket. „Hogyne, ezt mondja a Fidesz. Én nem gondolom, nem hiszem, sőt meg vagyok róla győződve, hogy ez egy baromság” – mondta.

„Munka, munka, munka, személyes jelenlét, őszinteség, emberség, tájékoztatás” – sorolta Magyar Péter, hogy szerinte hogyan lehet győzni a kis településeken.

Üzent a nyugdíjasoknak is:

„látni fogják, hogy ha most 80 ezer forint a nyugdíja, korábban egy év alatt esetleg kap 20 ezer forint pluszt, nálunk meg 7200 forinttal fog többet kapni. A SZÉP-kártya miatt, meg az 50%-os nyugdíjemelés miatt.”

Hozzátette, hogy a propagandát az emberek pénzéből finanszírozzák, de „158 nap múlva majd ez is megszűnik”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk