SPORT
A Rovatból

Medve vitte a pályára a labdát Oroszországban - állatvédők dühöngenek a vb miatt

Egy szibériai barnamedve lépett a pályára a minap egy orosz harmadosztályú futball-mérkőzésen.

Link másolása

A Tim nevű mackó nem véletlenül bóklászott a Masuk – Angust Nazran találkozó színhelyén, Pjatyigorszkban. Főpróbát tartottak vele a futball-világbajnokság nyitómérkőzésére. A tervek szerint ugyanis

a június 14-én a moszkvai Oroszország-Szaúd Arábia meccs előtt ő fogja átadni a labdát a játékvezetőnek.

A hatalmas országot szimbolizáló állat már jó néhány nagy sportrendezvénynek volt „kabalája” az elmúlt évtizedekben. A leghíresebb az 1980-as „csonka” moszkvai olimpia figurája, Misa mackó volt.

Tim négy lábon érkezett meg a stadion futópályájára, majd leült az oldalvonal mellé, és mellső lábait összeütötte, mintha tapsolna. Ezután két lábra állt, felvette a labdát és átnyújtotta azt a mérkőzés-vezetőnek - írta a Telegraph

Tim megjelenése nem kis megrökönyödést váltott ki a jelenlévőkből, de nem nagyobbat, mint a különböző állatvédő szervezetekből, köztük a New York-i központú World Animal Protection-ből, amely Moszkvában is tart fenn kirendeltséget. A szervezet nyilatkozatában felhívja a figyelmet arra a kegyetlenségre, amellyel a medvét idomították, hogy a természetétől teljesen idegen dolgot műveljen.

Elisa Allen, a PETA állatvédőegyesület vezetője szerint egy rab állatot ilyesmire kényszeríteni nemcsak embertelen és ízléstelen, hanem veszélyes is. „Reméljük, hogy az emberek együttérzésből és nemzeti büszkeségből megakadályozzák a medvék kizsákmányolását” – mondta Allen a BBC Sportsnak.

Brian Da Cal, a Four Paws brit igazgatója pedig arra emlékeztetett, hogy micsoda fizikai és lelki stresszt okozhat egy idomított állatnak egy ilyen fellépés több tízezer ember előtt.

A főpróba mindazonáltal jól sikerült, és állítólag a „futball-barát” maci folytatja az edzéseket, hogy a nyitómeccs méltó attrakciója legyen, hacsak addig nem sikerül megakadályozni a „mutatványt”. Állítólag az ötletet a FIFA sem támogatja.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
Gyászol a budaörsi sportvilág: 18 évesen meghalt Ferenczy Boglárka, a város kézilabdacsapatának kapusa
Egy éve volt tagja a klubnak, de nagy tehetségnek tartották. Szerdán lépett volna pályára, de elhalasztották a meccset.

Link másolása

Kedden este, 18 évesen, tragikus hirtelenséggel meghalt Ferenczy Boglárka, a Budaörs ifjúsági csapatának kapusa.

„Bogi nyáron érkezett klubunkhoz, az ifjúsági I. osztály és az NB II mellett alkalomszerűen bepillantást nyerhetett felnőtt együttesünk életébe. Együttérzésüket érezzük, ezért a részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A Budaörsi Kézilabda Család nevében a hozzátartozók fájdalmában osztozunk, mellettük állunk a nehéz időkben. Bogi emlékét szívünkben őrizzük, nyugodjon békében!”

A csapat szerdán a DKKA ellen játszott volna, a meccset azonban a történtek miatt elhalasztották.

Ferenczy Boglárka a Székelyudvarhelyi Iskolás Sportklubnál kezdett kézilabdázni, majd Magyarországra került, a Nemzeti Kézilabda Akadémiához. Pályafutása során megfordult a Tungsramnál, a Ferencvárosinál és a Budakalásznál, az utánpótlás-bajnokságok mellett a felnőttek között is bemutatkozott.

via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SPORT
Meghalt Müller Sándor
Az egykori válogatott labdarúgó 76 éves volt. A Vasassal nyert Közép-európai Kupát és Magyar Kupát is, és tagja volt a klub máig utolsó bajnokcsapatának.

Link másolása

Életének 76. évében meghalt Müller Sándor magyar bajnok válogatott labdarúgó.

Ahogy az MLSZ megemlékezésében írta: Müller a III. kerületi TVE együttesében kezdett futballozni, majd húszévesen a Vasashoz igazolt „a kiváló technikai tudással, cselezőkészséggel és gólérzékenységgel megáldott játékos”.

Az angyalföldiekkel Közép-európai Kupát és Magyar Kupát nyert, illetve tagja volt a klub máig utolsó bajnokcsapatának az 1976/77-es idényben.

Müller 1980-tól külföldön is kipróbálta magát, előbb a belga Royal Antwerp, majd a spanyol Hercules Alicante együttesében futballozott. Három évvel később még egy idényre visszatért a Vasashoz, a pályafutását pedig az osztrák Leopoldstadtnál fejezte be.

Müller 1970-ben mutatkozott be a válogatottban, 17 találkozón öltötte magára a címeres mezt, és egy gólt szerzett a nemzeti együttesben. Szerepelt az 1982-es világbajnokságon,

pályára lépett a Salvador ellen 10-1-es sikerrel zárult mérkőzésen, amely - további kettővel együtt - a vb-k történetének legnagyobb különbségű győzelmét hozta.

Müller Sándort a Magyar Labdarúgó Szövetség saját halottjának tekinti.

via MTI


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
A Rovatból
Eltörte a lábát és hetekre kidőlt a magyar labdarúgó-válogatott alapembere
Lang Ádámra nagyjából egy hónapig nem számíthat a klubcsapata. Ha minden jól alakul, akkor bőven felépül a nyári Európa-bajnokság előtt.

Link másolása

Körülbelül egy hónap kihagyás vár Lang Ádámra, a ciprusi élvonalban szereplő Omonia Nicosia magyar futballistájára, írja az MTI.

A klub közleménye szerint a 67-szeres válogatott védő a csapat pénteki edzésén szenvedett lábközépcsonttörést.

Lang lábtöréséről a klub Facebook-oldalán is beszámoltak szombaton:

A 31 esztendős Lang klubcsapatában ebben a szezonban 21 mérkőzésen lépett pályára, a válogatott legutóbbi két találkozóját, Koszovó és Törökország ellen is végigjátszotta.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
A Rovatból
Telegdy Ádám, Kapás Bogi férje is az olimpiára kijutók között, ráadásul egyéni csúccsal
Ennek köszönhetően a japán fővárosban ötödik Telegdy a hazai rangsorban megelőzte Kovács Benedeket, így ebben a számban jelenleg a világbajnok Kós Hubert mellett ő tekinthető olimpiai indulónak.

Link másolása

Pénteken a Duna Arénában zajló úszó országos bajnokságon

Telegdy Ádám egyéni csúccsal nyert 200 méter háton.

A 28 éves versenyző 1:55.57 perccel csapott célba, ezzel a 2021-es, tokiói olimpián úszott 1:56.15-ös teljesítményen javított jókorát.

Ennek köszönhetően a japán fővárosban ötödik Telegdy a hazai rangsorban megelőzte Kovács Benedeket, így ebben a számban jelenleg a világbajnok Kós Hubert mellett ő tekinthető olimpiai indulónak.

"Az ob első napja óta érzem, hogy fizikailag és mentálisan is nagyon jó formában vagyok, nagyjából ilyen időt képzeltem el előzetesen. Az edzőmmel, Virth Balázzsal sikerült találnunk egy olyan edzésritmust, aminek köszönhetően most vagyok a leggyorsabb egész karrierem során" - nyilatkozott Telegdy, akinek felesége, Kapás Boglárka 200 méter pillangón úszott szerdán olimpiai szintet. Hozzátette, a háziverseny egészen a júniusi Európa-bajnokság végéig tart, így nem dőlhet hátra.

Győzelemmel fejezte be pályafutása utolsó országos bajnokságát az úszó Kapás Boglárka, aki a Duna Arénában pénteken 800 méter gyorson diadalmaskodott.

A harmincéves sportoló szerdán 200 méter pillangón olimpiai szintes idővel nyert, így az ötödik ötkarikás játékára készülhet. Az év végi rövidpályás világbajnokságot követően befejezi pályafutását, amelynek csúcspontjaiként a 2016-os, riói olimpián 800 méter gyorson bronzérmes, a 2019-es világbajnokságon, Kvangdzsuban pedig 200 méter pillangón aranyérmes volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk