Marco Rossi a történelmi győzelem után: „Mi magunk is meglepődtünk ezen az eredményen”
„Már a sorsolás pillanatában tudtuk, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz Anglia ellen, különösen idegenben, és azzal is tisztában voltunk, hogy vendégként meg kell szenvednünk a sikerért” – mondta a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint tanítványai csapatként, közösen szenvedtek és küzdöttek az angolok otthonában kedd este 4-0-ra megnyert Nemzetek Ligája-mérkőzésen.
"Már a sorsolás pillanatában tudtuk, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz Anglia ellen, különösen idegenben, és azzal is tisztában voltunk, hogy vendégként meg kell szenvednünk a sikerért"
- nyilatkozta a győzelem után az 57 éves olasz szakvezető, aki hangsúlyozta, az első védelmi vonalat alkotó támadóktól egészen a védőkig minden játékosa az együttesért, és a jó eredmény eléréséért küzdött.
"Néhány esetben szerencsénk volt, de azt tudni kell, hogy a futballban nem lehet elérni ehhez hasonló eredményt szerencse nélkül"
- emelte ki Rossi, aki szerint az összes játékos kifogástalan módon követte a kidolgozott taktikát, és mindannyian annak megfelelően segítették egymást, ahogyan előzetesen eltervezték.
"Amikor a magyar válogatott képes igazi csapatként játszani, a legtöbb ellenfélnek nagyon nehéz dolga van, ha le akarja győzni"
- foglalta össze a siker kulcsát a kapitány, majd jelezte: előzetesen senki nem számított arra, hogy négy találkozó - közte két angolok elleni - összecsapás után Magyarország hét ponttal a csoport élén áll majd, ennek ellenére "a földön kell maradni".
"Van még hátra két mérkőzésünk ebben a sorozatban, ezekre majd szeptemberben kerül sor, és ha szerencsénk lesz, talán bent tudunk maradni ebben a divízióban, ami csoda lesz, mert előzetesen erről egyetlen magyar ember sem mert még álmodni sem"
- jelentette ki Rossi, aki úgy fogalmazott: "nagyon boldog vagyok a fiúk, a szurkolók és az egész ország miatt".
"Amikor megbíztak ezzel a feladattal, akkor azt mondtam a szövetség elnökének és a miniszterelnök úrnak is, hogy valamilyen nyomot akarok hagyni a magyar futball történetében. Azt remélem, hogy a mai este már jó alapot ad arra, hogy amikor majd meghalok - remélhetőleg minél később - akkor lesznek egyperces gyászszünetek az emlékemre a magyar labdarúgó-stadionokban. Ha így lesz, akkor nagy sikert értem el"
- mondta az olasz szakember.
Angol újságírói kérdésre válaszolva Rossi kiemelte, ritka az olyan futballmeccs, amelyen ennyi helyzetből egyetlen gólt sem tud szerezni az angol csapat, de mivel a magyarok közben szinte minden komoly lehetőségükből betaláltak, a végeredmény egy csodával ér fel.
"Mi magunk is meglepődtünk ezen az eredményen, de azt hiszem, azt sem fogtuk még fel pontosan, hogy mit értünk el az elmúlt tíz napban. A labdarúgás ma már pillanatok alatt változik, biztos vagyok abban, hogy szeptemberben más körülmények között kell majd játszanunk a németek és az olaszok ellen, de most boldog vagyok. Az országért, amely számos olimpiai sportágban kiváló eredményeket ér el, de az utóbbi időben a futballban kevesebb sikerélménye volt. Nagyon örülünk annak, hogy örömet tudtunk okozni a szurkolóknak"
- zárta nyilatkozatát Rossi.
Gareth Southgate, az angol szövetségi kapitány egy személyben vállalta a felelősséget a vereségért, és azt is jelezte, megérti a drukkerek és az újságírók csalódottságát.
"Mindkét magyarok elleni meccsen megpróbáltam lehetőséget adni fiatal játékosoknak, de nem sikerült megtalálnom azt az egyensúlyt, amire szükségünk lett volna egy jobb eredményhez. Ez az én döntésem volt, ezért mindkét esetben vállalom a felelősséget"
- mondta Southgate.
Az espn.com összeállítása szerint az angol válogatott 1928 márciusa óta nem kapott ki négygólos különbséggel hazai pályán: 94 évvel ezelőtt a skótok győztek 5-1-re Londonban.
További érdekesség, hogy Sallai Roland lett az első magyar válogatott játékos Puskás Ferenc és Hidegkuti Nándor óta, aki legalább két gólt tudott szerezni idegenben Anglia ellen.
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint tanítványai csapatként, közösen szenvedtek és küzdöttek az angolok otthonában kedd este 4-0-ra megnyert Nemzetek Ligája-mérkőzésen.
"Már a sorsolás pillanatában tudtuk, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz Anglia ellen, különösen idegenben, és azzal is tisztában voltunk, hogy vendégként meg kell szenvednünk a sikerért"
- nyilatkozta a győzelem után az 57 éves olasz szakvezető, aki hangsúlyozta, az első védelmi vonalat alkotó támadóktól egészen a védőkig minden játékosa az együttesért, és a jó eredmény eléréséért küzdött.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kubatov Gábor, a Ferencvárosi TC elnöke a Facebookon arról írt, hogy szerették volna a pénzüket a magyar futballba visszaforgatni, ezért négy magyar játékosért a hazai viszonyok között rekordmagas, közel 5 millió eurós (azaz 2 milliárd forintos) vételi ajánlatot tettek.
„A komoly szándékunk ellenére sem ad el nekünk játékost egyetlen magyar csapat sem. Isten hozott benneteket a magyar futball valóságában.”
– írta posztjában egy nevetős emoji kíséretében.
Kubatov Gábor nem nevezett meg játékosokat, a sajtóban azonban több név is felmerült. A hírek szerint az ETO Győr egy 1,5+0,5 millió eurós ajánlatot utasított vissza Miljan Krpićért, és a klub középpályása, Vitális Milán iránti Fradi-érdeklődést az ügynöke is megerősítette. A támadósorba a pletykák szerint Lukács Dániel (Puskás Akadémia) és Bárány Donát (DVSC) érkezhetett volna, míg a középpályára a szintén debreceni Szűcs Tamás. A magyar válogatott Varga Barnabás most igazolt át a görög AÉK klubba, a Ferencváros valószínűleg az érte kapott, 4,5 millió euróra becsült bevétel egy részét forgatná vissza.
A lehetséges elutasítások okairól is jelentek meg sajtóinformációk. A Kisalföld szerint az ősszel listavezető ETO nem kívánja gyengíteni a keretét, a Puskás Akadémiánál csapatépítési okok merülhettek fel, a DVSC pedig nemrég hosszabbított szerződést Báránnyal és Szűccsel is.
Az MLSZ 2026/27-es szezontól életbe lépő új ösztönzőrendszere miatt a kluboknak a teljes támogatásért átlagban legalább öt magyar játékost kell a pályán tartaniuk, köztük egy U21-est. Ez felhajthatja a magyar futballisták árát és visszafoghatja az eladásokat a közvetlen riválisoknak.
A Ferencvárosra január 22-én a Panathinaikosz, 29-én pedig a Nottingham Forest ellen vár mérkőzés az Európa-ligában, így a keret megerősítése időérzékeny. Ezzel párhuzamosan a klub középpályása, Tóth Alex iránt a Sky, valamint olasz és brit sajtóhírek szerint a Lazio mellett a Bournemouth is élénken érdeklődik. A tárgyalások egyik pontja, hogy a Fradi megtartaná a játékost nyárig, akinek a díját a sajtó 10–15 millió euró közé becsüli.
Kubatov Gábor, a Ferencvárosi TC elnöke a Facebookon arról írt, hogy szerették volna a pénzüket a magyar futballba visszaforgatni, ezért négy magyar játékosért a hazai viszonyok között rekordmagas, közel 5 millió eurós (azaz 2 milliárd forintos) vételi ajánlatot tettek.
„A komoly szándékunk ellenére sem ad el nekünk játékost egyetlen magyar csapat sem. Isten hozott benneteket a magyar futball valóságában.”
– írta posztjában egy nevetős emoji kíséretében.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Havi 50 milliót kereshet a Fradi 20 éves focistája, ha Olaszországba szerződik
Miközben az olaszok már tényként közölték a megegyezést, a játékos képviselője szerint ez képtelenség. Amíg a Ferencváros rá nem bólint az üzletre, addig ők nem is tárgyalnak.
Tóth Alex ügynöke cáfolta azokat az olasz sajtóhíreket, amelyek szerint a magyar válogatott középpályás már meg is állapodott a Lazióval a személyes feltételekről. Bár a római klub továbbra is vinné a Ferencváros játékosát, a megegyezés még távolinak tűnik, a legfőbb akadályt pedig a két egyesület közötti alku jelenti.
A Ferencváros sajtóhírek szerint legalább 15-16 millió eurót kér a 20 éves Tóth játékjogáért, ami mintegy 5 millióval több annál, amennyit a Lazio szánna az üzletre:
az olaszok 10-12 millió eurót és bónuszokat fizetnének. A magyar klub hivatalosan nem kommentálja az értesüléseket.
A játékost képviselő Papp Bence az M4 Sportnak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy a megszokott eljárásrendet és a Ferencváros iránti tiszteletet tartják szem előtt.
„Sem Alex, sem pedig én soha nem fogunk megegyezni semmilyen klubbal azelőtt, hogy a Ferencvárossal az adott klub ne jutott volna megegyezésre.
Egyrészt azért, mert van egy etikett, egy kialakult útja, hogy a futball piacán ennek hogyan kell működnie, nálunk viszont leginkább azért, mert a klubot, a vezetőit, a szurkolóit Alex is és én is tiszteljük” – fogalmazott az ügynök.
Papp Bence szerint egy ilyen átigazolás történelmi jelentőségű lenne.
Egy 15 millió euró feletti transzfer nemcsak a Ferencváros, de az egész magyar bajnokság rekordja lenne,
messze megelőzve Lisztes Krisztián 2024-es, 6 millió eurós eladását.
„A magyar bajnokságból ilyen kaliberű átigazolásról nem lehetett beszélni és talán álmodni sem. És éppen ezért én azt gondolom, ez rendkívül fontos az egész futballunk és a labdarúgó társadalom megítélése szempontjából nemzetközi szinten. Pontosan ezért és ebből kifolyólag az egész ügy, Tóth Alex felépítése, imidzse, esetleges átigazolása egy rendkívül gondosan megtervezett, párját ritkító együttműködésben történik a klubjával. És kizárólag csak úgy működik” – tette hozzá.
Az ügynök nyilatkozatával élesen szemben áll az ismert olasz sportújságíró, Nicolò Schira információja.
Schira szerint Tóth Alex már el is fogadta a Lazio ajánlatát, amely 2030-ig szóló szerződést és évente nagyjából másfél millió eurós fizetést (átszámítva havi szűk 50 millió forintot) biztosítana neki. Az olasz sajtóban megjelent hírek szerint a 20 éves középpályás ma már nem is volt kezdő a Ferencváros Holstein Kiel elleni edzőmérkőzésén, amit egyesek az átigazolás előjelének tekintenek.
Tóth Alex ügynöke cáfolta azokat az olasz sajtóhíreket, amelyek szerint a magyar válogatott középpályás már meg is állapodott a Lazióval a személyes feltételekről. Bár a római klub továbbra is vinné a Ferencváros játékosát, a megegyezés még távolinak tűnik, a legfőbb akadályt pedig a két egyesület közötti alku jelenti.
A Ferencváros sajtóhírek szerint legalább 15-16 millió eurót kér a 20 éves Tóth játékjogáért, ami mintegy 5 millióval több annál, amennyit a Lazio szánna az üzletre:
az olaszok 10-12 millió eurót és bónuszokat fizetnének. A magyar klub hivatalosan nem kommentálja az értesüléseket.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Példátlan gesztus a sportgálán: Ekler Luca a másik két jelöltet ünnepeltette, miután elnyerte a legjobbnak járó díjat
A paraatlétát harmadszor választották meg az év fogyatékos női sportolójának, de a rivaldafényt megosztotta Gál Nikolettel és legjobb barátnőjével, Gyurkó Alexandrával is. A közönség állva tapsolt a megható pillanatnak.
Ekler Lucát választották meg az év fogyatékos női sportolójának a hétfő esti Nemzeti Sport Gálán. A paraatléta az edzőjének és a családjának mondott köszönetet a beszédében, miután átvette a kitüntetését. Ezután azonban sportszerűségből is jelesre vizsgázott: ugyanis
nem a saját sikeréről beszélt tovább, hanem a másik két jelöltet, Gál Nikolettet és Gyurkó Alexandrát méltatta.
„Szeretnék két csodálatos nőről beszélni. Az egyikük az előző év elején lefutott 200 méteren, majd ezt követően elképesztő eredményeket ért el a siketlimpián. Ő Gál Nikolett” – mondta Ekler, majd rátért a másik sportolóra. „A másik személyről talán még nehezebb beszélnem, hiszen a legjobb barátnőmről van szó, talán kitalálták, hogy ki az. Amellett, hogy egy zsák éremmel tért haza a szervátültetettek világjátékáról, az egész csapatot és a saját tanítványait is menedzselte, vezette a medence partjáról.”
Végül közös ünneplésre kérte fel a közönséget: „Ez a két nő hihetetlen, amit 2025-ben letett az asztalra, mindhárman csodálatos évet zártunk, ezért szeretném megkérni őket, hogy egy pillanatra álljanak fel, és szeretném megkérni önöket, hogy közösen ünnepeljenek minket.”
A gesztus értékét növeli, hogy mindhárom sportolónak kiemelkedő éve volt.
A közönség tapssal jutalmazta a nemes cselekedetet, amely a gála egyik legemlékezetesebb pillanata volt.
Ahogy arról már korábban írtunk, az eseményen az év férfi sportolójának Kós Hubertet, a nők között pedig Márton Luanát választották.
Ekler Lucát választották meg az év fogyatékos női sportolójának a hétfő esti Nemzeti Sport Gálán. A paraatléta az edzőjének és a családjának mondott köszönetet a beszédében, miután átvette a kitüntetését. Ezután azonban sportszerűségből is jelesre vizsgázott: ugyanis
nem a saját sikeréről beszélt tovább, hanem a másik két jelöltet, Gál Nikolettet és Gyurkó Alexandrát méltatta.
„Szeretnék két csodálatos nőről beszélni. Az egyikük az előző év elején lefutott 200 méteren, majd ezt követően elképesztő eredményeket ért el a siketlimpián. Ő Gál Nikolett” – mondta Ekler, majd rátért a másik sportolóra. „A másik személyről talán még nehezebb beszélnem, hiszen a legjobb barátnőmről van szó, talán kitalálták, hogy ki az. Amellett, hogy egy zsák éremmel tért haza a szervátültetettek világjátékáról, az egész csapatot és a saját tanítványait is menedzselte, vezette a medence partjáról.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Először beszélt Szoboszlai Dominik arról, hogy marad-e a Liverpoolban
A magyar középpályás megerősítette, tárgyal a Liverpoollal a 2028-ig szóló szerződése meghosszabbításáról. A futballista szavai ugyanakkor a jövőbeni klubváltás lehetőségét sem zárják ki.
Megerősítette Szoboszlai Dominik, hogy tárgyal a Liverpoollal a szerződése meghosszabbításáról, de döntés még nem született az ügyben – írja a Blikk. A magyar válogatott csapatkapitányának jelenlegi szerződése 2028-ig érvényes, a klub azonban már most hosszabbítana vele. A Liverpool a csapat egyik legjobb formában lévő játékosának tartja, és a Virgil van Dijk utáni időszak lehetséges csapatkapitányát látja benne.
„Boldog vagyok Liverpoolban, de mindenki tudja, hogy működik a futball. Mindig van előrelépési lehetőség, de egyelőre nem született döntés. Minden alkalommal a legjobbamat akarom nyújtani a csapatért és a szurkolókért.
Meglátjuk, hogy mit hoz a jövő. Voltak már tárgyalásaim, de a döntés még nem született meg”
– mondta a futballista a The Athleticnek adott interjúban.
A középpályás egy nehéz héten van túl: a Barnsley elleni, január 12-i FA-kupa-mérkőzésen (4–1) egy hibája után kapott gólt a csapata, a Burnley elleni, január 17-i bajnokin (1–1) pedig tizenegyest hibázott, ami pontokba került a Liverpoolnak.
„Nehéz időszak volt ez nekem. Hibáztam, de a Barnsleyval nem voltam tiszteletlen. Ugyanazt csináltam volna az Arsenal, a Manchester City vagy a Chelsea ellen is. A bajnokságban meg kihagytam egy büntetőt, de megyek tovább. A következőt is én rúgom és biztosan gólt szerzek majd. Ez volt a második kihagyott büntető a pályafutásom során. Figyelem a kapusokat és ők is engem, szóval lehet, hogy változtatnom kell. El kell felejteni az esetet, de tanulni kell belőle. Többet gyakorolni már nem tudok a tréningek után. Nem is engednék, mert már így is annyit edzek, amennyit csak lehet” – árulta el a futballista.
Szoboszlai arról is beszélt, hogy már nagyon várja Mohamed Szalah visszatérését az Afrika-kupáról, akivel szinte naponta tartja a kapcsolatot.
„Vissza fog térni, megyünk tovább, a többi pedig Arne Slot vezetőedző és a klub dolga. Amúgy, ha újra itt lesz, akkor már övé lesz a tizenegyes is. Ad majd nekem tanácsot, hogy miként kell túltenni magát egy játékosnak a hibán, hiszen ő is hagyott már ki büntetőt, de mindig elfelejtette, ami történt” – mondta Szoboszlai.