KÉK HÍREK
A Rovatból

Magyarok is voltak a Bataclanban, megmenekültek

Megdöbbentő részleteket meséltek az Indexnek. Volt, aki a harmadikról ugrott ki, az utcán holttestek hevertek.


Magyarok is voltak a Bataclanban, egyikük az Indexnek küldött helyszíni beszámolót. Azt írta, az Eagles of Death Metal zenekar adott koncertet, 1000-1200 ember lehetett. Először azt hitték, a hangerősítőkkel van baj, aztán kiderült, hogy lövöldöznek.

Az Instagramon még a támadás közben tette közzé a képet (ami sajnos most már nem elérhető - a szerk.). A világ minden tájáról, Indiától Mexikóig több százan üzentek neki, hogy imádkoznak érte. Később közzétette, hogy már biztonságban van, 10 perccel a lövöldözés kezdete után sikerült kijutniuk az épületből. Megköszönte az aggódó szavakat és az imákat.

"Mindenki próbált lassan a backstage ajtó felé kúszni (ami az erkélyről a 3. emeletre a backstage-be vezetett). lassan oda tudtunk kúszni és így kijutottunk. Akkor én két embert láttam lent, gépfegyverekkel, az egyiknél volt még extra töltényes zsák is." - írta Horváth Tibor az Indexnek.

A lenti közönségtéren mindenki a földön feküdt; vagy a pánik miatt, vagy mert megsérültek. Néhányan annyira pánikba estek, hogy kiugrottak a harmadikról. Végül a színpad melletti vészkijáraton jutott ki a két magyar. Az utcán emberek feküdtek, nagyon sokan véresen.

Zsuzsa 24.hu-nak elmondta, hogy kezdés után körülbelül 40 perccel hallották meg az első durrogást, de akkor még azt hitték, csak valami technikai problémáról van szó.

Mint mondja, szürreális élmény volt, miután kimenekültek, hogy amíg ők szó szerint az életükért futottak, mások még nyugodtan, mit sem sejtve kávéztak mellettük. Körülbelül fél óráig bolyongtak a városban, teljesen tanácstalanul, mivel metróra nem mertek szállni. Végül összesen hatan beszálltak egy taxiba.

Képernyőfotó 2015-11-14 - 9.18.05

Palágyi Máté, a Bohemian Betyars zenekar hegedűse is a francia fővárosban tanul jelenleg. Kérdésünkre elmondta, hogy tegnap este fél 10-kor jött el Párizs egy szomszédos körzetéből, így szerencsére pont elkerülte a támadásokat. Mindenkit lesokkoltak az események, és nem érti senki, miért mindig Párizsban történnek ilyen szörnyű dolgok.

"Egyelőre válságállapot van, nem merik kinyitni az iskolákat, az általános jó hangulat nemzeti gyásszá alakult. Nincs ismerősöm az áldozatok között, de nagyon kevesen múlt, hogy elmenjek az Eagles of Death Metal koncertre. Szerencsés vagyok" - írta. Hozzátette azt is, hogy éppen egy bevásárlóközpontból jön, és "annyira durván vásárolnak az emberek, mintha holnap háború lenne."

Elértünk egy másik, épp Párizsban tartózkodó magyart is. Dósa Péter családjával érkezett kirándulni és várost nézni, hétfőn terveztek hazamenni. Azt írta, ők szerencsére nem abban a városrészben vannak, ahol az események történtek, de éjfél körül hallottak két lövést.

A szállodájukban sok a magyar, van aki autót bérel, van aki marad (ők is), de a net azt írja, hogy egymillió turista indult el a reptérre, és akar hazamenni most rögtön. "A legnagyobb baj, hogy ahány helyen olvastam annyiféleképpen írják le a történteket" - írta Péter.

VIDEÓ: a tűzoltók és a rendőrök áldozatokat hoznak ki

A Bataclanban lévő szemtanúk azt mondták, két nagyon fiatal, feketébe öltözött fegyveres tüzelt a tömegre. A földszinten mindenki a földön feküdt, arccal a föld felé, ők pedig egymás után eresztették az emberekbe a géppisztolysorozatokat. Közben többször is újratöltöttek.

A művészeti központot végül megrohamozták a rendőrök, és lelőtték a terroristákat, akik a túszok egy részére robbanóanyagot erősítettek. A francia hatóságok több mint 100 áldozatot találtak odabent.

Itt egy nagyon megrázó videó a Bataclan oldalán több emelet magasságban függeszkedő emberekről és az utcán fekvő áldozatokról. Figyelem, csak 18 éven felülieknek!

A legfrissebb hírekért KATT IDE


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Két órán belül két vonatgázolás is történt szombat reggel Magyarországon
Előbb Velencénél gázolt a vonat, majd nem egész két órával később Hegyeshalomnál történt tragédia. Mindkét településen zajlik a helyszínelés.


Gázolt a vonat Velencén és Hegyeshalomban is szombat reggel, emiatt késésekre kell számítani a székesfehérvári vasútvonalon és a Győr-Hegyeshalom vonalszakaszon - írja az MTI a Mávinform közlése alapján.

Azt írták,

a budapesti Déli páIyaudvarról Nagykanizsára 5.30-kor elindult Tópart InterCity elgázolt egy embert Velence megállóhelynél.

A helyszínelés ideje alatt Kápolnásnyék és Gárdony között egy vágányon szünetel a forgalom. A Budapest-Székesfehérvár vonalon és a csatlakozó vonalakon 5-10, esetenként 10-20 perccel hosszabb menetidőkre, kimaradó vagy rövidebb szakaszon közlekedő vonatokra kell számítani. Egyes InterCity vonatok csak Székesfehérvártól közlekednek.

Hegyeshalomban, az Orgona utcai átjáróban a Győrből Hegyeshalomba tartó, Mosonmagyaróvárról szombaton 7.12-kor elindult személyvonat gázolt el egy embert.

A helyszínelés ideje alatt csak egy vágányon haladhatnak a vonatok Mosonmagyaróvár és Hegyeshalom között.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Szirénázó mentőautó gázolt el egy 13 éves kislányt a pécsi zebrán
A baleset péntek este történt a Zsolnay Vilmos úton, ahol az elmúlt időszakban több súlyos karambol is volt. A súlyosan megsérült gyereket a mentők stabilizálták, az ügy körülményeit a rendőrség vizsgálja.


Szirénázó mentő gázolt el egy 13 éves kislányt Pécsen, a Zsolnay Vilmos úton, a Zsolnay-negyed előtti gyalogátkelőhelyen péntek este. A 6-os út belvárosi szakaszán történt balesetről elsőként a BAMA számolt be. A kislány súlyosan megsérült.

Az Országos Mentőszolgálat közlése szerint

a mentőautó egy riasztáshoz sietett, megkülönböztető fény- és hangjelzést használva haladt, amikor a 13 éves lány elé lépett.

A mentők a helyszínen stabilizálták a súlyosan megsérült lány állapotát, majd kórházba szállították.

A rendőrség a helyszínelés idejére teljesen lezárta az érintett útszakaszt, a péntek esti forgalom hosszabb időre megbénult. A hatóságok vizsgálják a baleset körülményeit.

Nem ez az első súlyos incidens ezen a helyen a közelmúltban. Egy héttel korábban szinte ugyanitt két jármű ütközött, az egyik autó keresztbe fordulva állt meg az úton a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának kihajtójánál. Tavaly decemberben szintén a Zsolnay-negyed előtt történt karambol, míg októberben egy hármas ütközés miatt alakult ki hatalmas torlódás ugyanitt.

A KRESZ szabályai szerint bár a kijelölt gyalogátkelőhelyen a gyalogosnak elsőbbsége van, ez nem érvényes a megkülönböztető jelzést használó járművekkel szemben. Ilyen esetben a gyalogos csak akkor léphet az úttestre, ha meggyőződött róla, hogy az áthaladás veszélytelen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Kiderültek a tragédia részletei: 400 métert zuhant a két magyar hegymászó a Magas-Tátrában, esélyük sem volt
Szemtanúk ásták ki őket a nehéz, vizes hó alól, de már késő volt. A mentőhelikopter a rossz idő miatt fel sem tudott szállni, hogy segítsen a tapasztalt oktatókon.


A Magas-Tátrában, egy hómező közepén indult meg a lavina az alatt a két magyar hegymászó alatt, akiket pénteken sodort el a hóomlás. Az elsőként lezuhanó mászó magával rántotta a társát is, végül 400 métert zuhantak. A szemtanúk egy méter, illetve 80 centiméter mély, nehéz és vizes hó alól ásták ki őket, de az életüket már nem lehetett megmenteni – számolt be az RTL Híradó.

A tragédia pénteken, nem sokkal 11 óra után történt a Magas-Tátrában, a Tompa-hegy (Tupá) alatti Omladék-völgyben (Zlomisková dolina).

A két, 37 és 38 éves budapesti férfi éppen egy hómezőn kelt át, amikor bekövetkezett a baj. „A hómező közepén indult meg alattuk a lavina; az első mászó tulajdonképpen magával rántotta a társát”

– mondta a szlovák mentőcsapat egyik tagja.

Voltak, akik látták a balesetet, és azonnal a bajba jutottak segítségére siettek. Nekik sikerült megtalálni és kiásni mindkét férfit, majd értesítették a hegyimentőket. „Az egyiküket körülbelül egy méter hó temette be, a másiknál mintegy 80 centiméter nehéz, vizes hó volt” – magyarázta a hegyimentő. A mentéshez riasztott helikopter a rossz időjárás, a sűrű köd miatt nem tudott felszállni, ezért a szlovák hegyimentők gyalog indultak az áldozatokhoz. A helyszínre érve már csak a halál beálltát tudták megállapítani: a 38 éves férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy esélye sem volt a túlélésre, 37 éves társát pedig hiába próbálták újraéleszteni.

Az áldozatok tapasztalt, felkészült hegymászók, sőt hegymászó-oktatók voltak, egy budapesti mászó egyesület tagjai. Szlankó Zoltán hegymászó oktató szerint a tragédián a felkészültségük sem segíthetett. „Azok a lavinamegelőzési próbák, amelyeket egyébként alapfokon minden téli hegymászónak tudnia kell, itt már nem nagyon működnek, mert ők vegyes, úgynevezett mix terepen voltak, ami szikla, jég és hó vegyesen. Itt már nem lehet megcsinálni azokat az előrejelzéseket, amelyek máskor működnek” – magyarázta a szakértő.

Szlankó Zoltánt is sodorta már el lavina, így pontosan tudja, mit élhettek át a mászók az utolsó pillanatokban. „Szörnyű érzés volt, még akkor is, amikor tudtuk, hogy jön le a lavina, és hogy nincs esélyünk. Ilyenkor az emberben nagyon súlyos gondolatok vannak” – emlékezett vissza.

A két magyar holttestét különleges felszereléssel hozták le a hegyről, majd Ótátrafüredre (Starý Smokovec) szállították, ahol átadták a rendőrségnek. Az oktatót, aki futólag ismerte az egyik áldozatot, megviselte a tragédia. Szerinte ilyenkor nem az a kérdés, miért mentek oda. „Ők tényleg szerették és élték az életüket, és egy olyan tevékenység közben fogta meg őket a hegy, amit szerettek, amit élveztek, amiért éltek” – fogalmazott Szlankó Zoltán.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Sokkot kapott az anya a neki küldött videótól: kiderült, hogy napokig verték a 14 éves lányát Pápán
Két tinédzser bántalmazott egy 14 éves diáklányt, a Tények riportja szerint azért, mert a sértett szidta az anyjukat. A 15 és 16 éves támadókat a rendőrség elfogta.


Három nap leforgása alatt négyszer verte meg két tinédzser lány egy 14 éves ismerősüket Pápán. A támadók az erőszakot videóra vették, a felvétel pedig később az áldozat édesanyjához is eljutott.

Az általános iskolás

Szofit az egyik alkalommal egy sikátorba rángatták, ahol felpofozták, majd a fejét egy kőfalba verték. A lány hiába próbált menekülni, és egy fiú ismerőse sem tudta megakadályozni a támadást. A bántalmazás következtében koponya- és arcsérüléseket szenvedett.

A Tények riportja szerint a konfliktus oka az volt, hogy a sértett lány szidta a támadók anyját.

Az áldozat édesanyja arról beszélt, hogy lánya eleinte titkolta a történteket a család előtt. Miután kiderült a bántalmazás, az anya személyesen próbálta megbeszélni a helyzetet a támadók anyjával. Az ügy akkor vett drámai fordulatot, amikor

az egyik támadó testvére – állítólag bűntudatból – elküldte neki a bántalmazásról készült videókat, az anya pedig sokkot kapott a látottaktól.

A rendőrség hivatalosan egy bántalmazásról adott hírt, amely szerint egy 15 és egy 16 éves lány előre kitervelte a támadást. A hatóság közlése szerint „egy sétányhoz csalták a fiatal lányt, ahol mindketten először fenyegették és szidalmazták, majd megverték őt”. A két tinédzsert őrizetbe vették, kihallgatták, és kezdeményezték a letartóztatásukat.

A pápai eset nem egyedi a régióban. Tavaly decemberben szintén Pápán vertek és rugdostak össze egy 13 éves fiút a társai, amit szintén rögzítettek. Abban az ügyben a szülők csoportosan elkövetett garázdaság miatt tettek feljelentést.

VIDEÓ: A Tények beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET: