SPORT
A Rovatból

Luterán Petra ezüstérmes lett távolugrásban a párizsi paralimpián

Kiara Rodriguez paralimpiai rekorddal, 6,05 méteres ugrással nyerte a versenyt, de Petra második helye így is óriási siker. Kétszer is megjavította az egyéni legjobbját.


Luterán Petra nagyszerű eredményt ért el pénteken a párizsi paralimpián, ahol a T47-es kategória távolugró versenyében ezüstérmet szerzett. Petra végül egyéni csúccsal, 5,85 méteres ugrással koronázta meg a napot.

Ezúttal az időjárás is kegyesebb volt: napsütés, száraz pálya és kellemes, bár kissé hűvös idő tette lehetővé, hogy a versenyzők a legjobb formájukat hozzák.

Luterán Petra, aki 400 méteren már negyedik lett, idén világbajnoki bronzérmes lett távolugrásban, és itt is erősen kezdett. Első ugrásával, 5,63 méterrel, rögtön a második helyre ugrott, csak a tokiói bronzérmes és világbajnok ecuadori Kiara Rodriguez előzte meg.

Ezután egy 5,53 méteres ugrás következett, majd jött a harmadik kísérlet: 5,81 méterrel egyéni rekord! Ezzel az ezüstérem felé haladt, miközben Rodriguez és a kétszeres címvédő, új-zélandi Anna Grimaldi próbálták tartani a tempót. Grimaldi a negyedik sorozatban 5,75 métert ugrott, de Petra nem hagyta magát zavarni. Az utolsó körre érkezett a dán Björk Nörremark 5,76-os ugrása, ami ugyan szoros volt, de Grimaldi hibázott, így Petra számára biztossá vált az ezüst. És akkor jött a záró ugrás: 5,85 méterrel, újabb egyéni csúccsal.

Kiara Rodriguez paralimpiai rekorddal, 6,05 méteres ugrással nyerte a versenyt, de Petra második helye így is óriási siker.

„Ez fantasztikus! Ezt álmomban sem gondoltam volna – nyilatkozta Luterán Petra az MTI-nek.

„Kétszer is megjavítottam az egyéni legjobbamat, és ez egyszerűen elképesztő érzés. Az utolsó ugrásom után odamentem édesapámhoz, és ő mondta, hogy ezüstérmes lettem. Hatalmas öröm volt! Nagyon sokat jelentett, hogy ott volt velem, nyugodtságot és erőt adott, még akkor is, ha csak ott állt mellettem.”

- tette hozzá Luterán Petra.

(via MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
Diogo Jota hatalmas vagyont hagyhatott a családjára, a sport mellett kiváló üzleti érzéke is volt
A fiatalon elhunyt sztár nemcsak a játékával keresett vagyonokat, hanem jó üzleti lépései is voltak, amikből további jelentős összegekre tett szert.


A nemrégiben autóbalesetben 28 éves korában elhunyt világhírű Diogo Jota özvegye és három kisgyermeke jelentős vagyont örökölhet. A Liverpool portugál sztárjának felesége, Rute és gyermekeik – a négyéves Dinis, a kétéves Duarte és a nyolc hónapos Mafalda – 35 millió fontot (16,2 milliárd Ft) is örökölhetnek - írja a Blikk.

A labdarúgó 2018-ban került az angol Wolverhampton Wanderershez. Itt heti 38 ezer fontot (17,6 millió Ft) kapott, ami 3,952 millió font (1,8 milliárd Ft) lehetett két év alatt. Ezt követően szerződött 2020-ban a Liverpoolhoz. Itt az első két évben összesen 8,632 millió font (4 milliárd Ft) volt a fizetése.

Majd a csapat meghosszabbította a szerződését, és a megemelet fizetésével pedig a haláláig 21,84 millió fontot (10,1 milliárd Ft) keresett. Kapott még különféle plusz juttatásokat is. hiszen Jota 182 mérkőzésen 65 gólt szerzett az angol bajnokcsapatnál. Évi 3,3 millió fontot (1,5 milliárd Ft) kapott szponzori szerződésekkel, és volt egy saját e-sport csapata, a Luna Galaxy, ahonnan szintén bevétele volt.

Egy 2023 februárjában megalapított cégében a 2024-es adatok szerint 186 ezer font (86,4 millió Ft) bevétele volt az 50 ezer fontos (23,2 millió Ft) kötelezettséggel szemben.

A sztár egy luxusvillában élt családjával Liverpool előkelő Blundellsands negyedében. Az ingatlant 2022-ben vásárolta 2,1 millió fontért (976,2 millió Ft). Ezen kívül luxusautó-gyűjteménye is volt, amely további több mint 1 millió fontot (464,8 millió Ft) ér.

Halála után a The Richest magazin kiemelte, hogy

a focista kiváló üzletember is volt.

„Olyan pénzügyi örökséget hagyott maga után, amit kevés sportoló ér el ilyen fiatalon. Üzleti éleslátása egyenértékű volt a pályán mutatott tehetségével. Példaképként szolgálhat más sportolók számára, hogyan építhetnek vagyont és örökséget a pályán túl is.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SPORT
A Rovatból
Megható gesztus: A Liverpool kifizeti Diogo Jota szerződésének a hátralevő részét a családjának
Ezzel is támogatni szeretni anyagilag a családot. A futballista június végén vette feleségül három gyermeke édesanyját.


A portugál Record értesülése szerint a Liverpool FC vezetése úgy döntött, hogy Diogo Jota halála után is teljesíti a játékos szerződésében vállalt kötelezettségeket - adta hírül a Nemzeti Sport. A klub továbbra is utalja a portugál labdarúgó fizetését, ezzel támogatva az özvegyét és három gyermekét.

Jota 2027 nyaráig szóló szerződéssel rendelkezett az angol bajnokcsapatnál. Június 22-én vette feleségül három kisgyermeke édesanyját, Rute Cardosót.

A Liverpool szurkolói azt kérik a klubtól, hogy vonultassa vissza a 20-as mezszámot, és többé ne viselhesse azt senki. A klub közleményében már utalt arra, hogy a mezszám halhatatlanná vált.

„A 20-as mez és gazdája joggal válik halhatatlanná a klub 20. bajnoki címének megszerzésében játszott szerepével, a győzelemért tett erőfeszítésével, védjegyévé váló cseleivel és a Kop előtt élete utolsó, megrendítő erejű lövésével, amivel biztossá tette a győzelmet az áprilisi Mersey-parti derbin”

– írták.

Diogo Jota és öccse, André Silva csütörtök hajnalban vesztették életüket egy autóbalesetben. A temetésüket szombaton tartják a Porto melletti Gondomarban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
Balhé a döntő után! A Chelsea szétzúzta a PSG-t, majd elszabadult a pokol
A lefújás után a Chelsea harmadik gólját szerző Joao Pedro a földre került, miután meglökte Luis Enrique-t, a PSG vezetőedzőjét. Enrique viszonozta a lökést, majd a torkánál fogva, Gianluigi Donnarummával együtt feldöntötte a játékost.


Az Egyesült Államok adott otthont a megújult, immár harminckét csapatos FIFA Klubvilágbajnokságnak. A torna döntőjében a Chelsea és a Paris Saint-Germain csapott össze, a találkozóra pedig az amerikai elnök, Donald Trump is kilátogatott. A papírforma szerint a remek formában lévő PSG számított esélyesnek, de a Chelsea már az első félidőben eldöntötte a mérkőzést.

Cole Palmer kétszer is betalált, majd Joao Pedro is eredményes volt, így a Konferencia-liga-győztes angol csapat háromgólos előnnyel vonulhatott szünetre a Bajnokok Ligája-győztes ellen. A második játékrészben nem változott az eredmény, a párizsiak nem tudtak reagálni. Ráadásul a 85. percben a PSG portugál középpályása, J. Neves piros lapot kapott.

A lefújás után feszültté vált a hangulat. A játékosok egy kisebb csoportja dulakodásba keveredett. A Chelsea harmadik gólját szerző Joao Pedro a földre került, miután meglökte Luis Enrique-t, a PSG vezetőedzőjét. Enrique viszonozta a lökést, majd a torkánál fogva, Gianluigi Donnarummával együtt feldöntötte a játékost. A Chelsea trénere, Enzo Maresca is a pályára sietett, hogy csillapítsa a kedélyeket.

A mérkőzést követő sajtótájékoztatón Luis Enrique elmondta: „sajnálja, amit tett”, és azt is hozzátette, hogy „csak szét akarta választani a játékosokat”, ám valaki meglökte, és emiatt reagált úgy, ahogy.

A döntő legjobb játékosának Cole Palmert választották, aki két gólja és egy gólpassza mellett így értékelt: „mindenki lebecsülte” őket, ezért számára „csodálatos érzés”, hogy győztek. Szerinte edzőjük „fantasztikus taktikát” eszelt ki, és „csodás munkát végez” a csapat élén. A Chelsea ezzel magabiztosan, három-nullás győzelemmel hódította el a trófeát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
Kerkez Milos bemutatkozott a Liverpoolban, Szoboszlai Dominik gólpasszt adott
A magyar válogatott csapatkapitánya az első félidőben játszott a felkészülési meccsen. A frissen igazolt balhátvédet a második félidőre cserélték be.


Szoboszlai Dominik gólpasszt adott, Kerkez Milos pedig bemutatkozott a Liverpool labdarúgócsapatában a másodosztályú Preston North End vendégeként 3-1-re megnyert felkészülési mérkőzésen, írja az MTI.

Ez volt az angol bajnok idénybeli első felkészülési találkozója, amelyet tíz nappal azután rendeztek, hogy az együttes portugál válogatott futballistája, Diogo Jota közlekedési balesetben - az öccsével együtt - életét vesztette. A vasárnapi találkozó előtt egyperces gyászszünettel emlékeztek meg a 28 évesen elhunyt támadóról és testvéréről.

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik a Liverpool kezdőcsapatában kapott helyet, míg a két friss igazolás, Kerkez Milos és Pécsi Ármin a kispadról nézte a mérkőzés elejét az angol futballélvonal első két idényében, az 1888/89-es és az 1889/90-es kiírásban bajnok házigazdák ellen.

Szoboszlai a 33. percben gólpasszt adott, az öt és felesnél passzolta a labdát Conor Bradleynek.

A Liverpool még felkészülési találkozókon is ritkán látható módon tizenegy játékost cserélt a szünetben: Szoboszlait a második félidőre le-, míg a Bournemouth csapatától érkezett hátvédet, Kerkezt becserélték.

A folytatásban a Liverpool kétszer, a vendéglátó egyszer talált be, a Felcsútról érkezett kapus, Pécsi végül nem kapott lehetőséget. A Liverpool legnagyobb nyári szerzeménye, a Bayer Leverkusentől érkezett Florian Wirtz nem volt a Vörösök keretében, így az ő bemutatkozására még várni kell.


Link másolása
KÖVESS MINKET: