SPORT

Liu Shaoang triplázott és összetettben is nyert a világbajnokságon

Liu Shaoang 500 és 1500 méter után 1000 méteren is győzött, és megvédte címét összetettben is. A sportág történetében ez volt az első alkalom, hogy magyar versenyző ilyen sikeresen szerepelt a vb-n.


Liu Shaoang az 500 és az 1500 után 1000 méteren is győzött vasárnap a rövidpályás gyorskorcsolyázók montreali világbajnokságán,

így mindhárom egyéni távon aranyérmes lett, egyúttal megvédte címét összetettben is.

A sportág történetében ez volt az első alkalom, hogy magyar versenyző ilyen sikeresen szerepelt a vb-n. Legutóbb húsz éve - éppen Montrealban - a dél-koreai Kim Tong Szungnak sikerült az a bravúr a férfi mezőnyben, hogy mindhárom számban és összetettben is diadalmaskodott, ahogy most Liu Shaoang. Összetettben 12 év elteltével sikerült valakinek a címvédés, ez 2010-ben a dél-koreai Li Ho Szuknak jött össze a férfiak között.

A kétszeres olimpiai bajnok Liu Shaoang, aki mind a 13 futamát megnyerte a kanadai városban, pályafutása ötödik és hatodik vb-aranyát gyűjtötte be, miután tavaly 500 méteren és összetettben nem talált legyőzőre.

A negyeddöntő magyar szempontból rendkívül szerencsésen alakult, ugyanis először Nógrádi Bence úgy jutott tovább, hogy a hajrára lemaradt riválisairól, de egy bukásban hárman is elestek előtte, így végül az elődöntőt érő második pozícióban ért célba. Az utolsó futamban Jászapáti Péter együtt szerepelt Liu Shaoanggal, utóbbi öt körrel a vége előtt állt az élre, megőrizve százszázalékos mérlegét a mostani vb-n. Azonban az utolsó helyen korcsolyázó fiatal versenyző is örülhetett, mert Sjinkie Knegt szabálytalansága nyomán ketten elestek, a hollandot pedig kizárták, azaz ő is második lett.

Az elődöntőben folytatódott a Ferencváros 24 éves versenyzőjének egyszemélyes show-ja. A táv elején a hatfős mezőny legvégére sorolt be, majd játszi könnyedséggel egyesével előzte meg riválisait, így megőrizte makulátlan mérlegét a kanadai városban. A vele együtt korcsolyázó Nógrádi Bence ötödikként ért célba, azaz a kisdöntőre kvalifikálta magát, ahogy a másik elődöntőben szintén ötödik Jászapáti Péter is.

A finálé sem jelentett kihívást Liu Shaoangnak, aki öt körrel a vége előtt vette át a vezetést. Mögötte két dél-koreai "utazott", de látszott rajtuk, tisztában vannak a különbséggel, ezért meg sem próbálták megelőzni, sokkal inkább hátrafele tekintgettek, hogy védjék a saját pozíciójukat és érmüket. A kisdöntőben Nógrádi és Jászapáti nem tudott beleszólni a jobb helyezések sorsába, így kilencedik és tizedik helyen zártak.

A nyolcfős, 3000 méteres szuperdöntőt - mivel végső sikerét már matematikailag bebiztosította - csak békés tempóban végigkorizta Liu Shaoang. Az ezüstöt a futamot megnyerő kanadai Pascal Dion szerezte meg, így ez volt az első egyéni futam a férfiaknál, amelyben nem elsőként haladt át a célvonalon a magyar világklasszis. Nógrádi 19., Jászapáti Péter 20. helyen végzett összetettben.

A nők 1000 méteres versenyében a két magyar, Jászapáti Petra és Kónya Zsófia ugyanabban a negyeddöntőben szerepelt. Előbbi próbált elöl helyezkedni, rövid ideig élen is korcsolyázott, míg utóbbi a futam elejétől a végéig az utolsó, ötödik helyen haladt. Jászapátit a német Anna Seidel úgy előzte meg, hogy ütköztek, s a szegedi versenyző járt pórul, mert hátracsúszott a negyedik pozícióba. Onnan ugyan feljött a harmadik helyre a holland Yara van Kerkhof visszaelőzésével, de a zsűri szabálytalannak találta a manővert, ezért kizárta Jászapátit, aki így időeredményében sem bízhatott a továbbjutást illetően. Kónya 16., Jászapáti pedig 19. lett.

A női fináléban Csoj Min Dzsong a szokásos taktikáját alkalmazva diadalmaskodott: a hajrában előzte meg a hazai közönség előtt szereplő Kim Boutint. Csoj ezen a távon harmadszor nyert. A szoros összetett állás miatt kiélezett volt a 3000 méteres szuperdöntő is, de a sorrend ugyanez lett, így a 23 éves dél-koreai versenyző 15. vb-aranyát nyerte, összetettben negyedszer lett első, míg kanadai riválisa így mindhárom távon és összetettben is másodikként zárt ezen a vb-n, tíz vb-érméből pedig egy sem arany. Az összetettben Jászapáti 12., Kónya 21. lett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
A Rovatból
Eltemették Diogo Jotát és öccsét Portugáliában
A temetésen részt vett a Liverpool teljes csapata és a portugál válogatott több tagja is. A család Gondomarban vett végső búcsút a két focistától.


Szombat délelőtt búcsúztatták el Diogo Jotát és testvérét, André Silvát, írja a rangadó.24.hu. A temetésre a portugáliai Gondomarban került sor, ahol a család, barátok, valamint korábbi és jelenlegi csapattársak is összegyűltek. A szertartás 10 órakor kezdődött, miután előzőleg magán- és nyilvános virrasztást is tartottak a két fiatal sportoló emlékére.

A Liverpool FC játékosai, a portugál válogatott tagjai és a család közeli barátai is részt vettek a búcsúztatáson. Brit beszámolók szerint a Liverpool külön repülőjáratot biztosított, hogy a klub minél nagyobb létszámban képviselhesse magát a temetésen.

Jota azért nem repülővel tért vissza Angliába, mert nemrég tüdőműtéten esett át. Ezért testvérével együtt autóval indultak el Liverpoolba. Útközben az autó egyik kereke kidurrant, a jármű letért az útról, majd az ütközés után kigyulladt. A balesetben mindketten életüket vesztették.

A Liverpool közölte, hogy visszavonultatja Diogo Jota 20-as mezszámát, és a játékos szerződéséből hátralévő két évre járó teljes bért a családja fogja megkapni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SPORT
A Rovatból
Diogo Jota hatalmas vagyont hagyhatott a családjára, a sport mellett kiváló üzleti érzéke is volt
A fiatalon elhunyt sztár nemcsak a játékával keresett vagyonokat, hanem jó üzleti lépései is voltak, amikből további jelentős összegekre tett szert.


A nemrégiben autóbalesetben 28 éves korában elhunyt világhírű Diogo Jota özvegye és három kisgyermeke jelentős vagyont örökölhet. A Liverpool portugál sztárjának felesége, Rute és gyermekeik – a négyéves Dinis, a kétéves Duarte és a nyolc hónapos Mafalda – 35 millió fontot (16,2 milliárd Ft) is örökölhetnek - írja a Blikk.

A labdarúgó 2018-ban került az angol Wolverhampton Wanderershez. Itt heti 38 ezer fontot (17,6 millió Ft) kapott, ami 3,952 millió font (1,8 milliárd Ft) lehetett két év alatt. Ezt követően szerződött 2020-ban a Liverpoolhoz. Itt az első két évben összesen 8,632 millió font (4 milliárd Ft) volt a fizetése.

Majd a csapat meghosszabbította a szerződését, és a megemelet fizetésével pedig a haláláig 21,84 millió fontot (10,1 milliárd Ft) keresett. Kapott még különféle plusz juttatásokat is. hiszen Jota 182 mérkőzésen 65 gólt szerzett az angol bajnokcsapatnál. Évi 3,3 millió fontot (1,5 milliárd Ft) kapott szponzori szerződésekkel, és volt egy saját e-sport csapata, a Luna Galaxy, ahonnan szintén bevétele volt.

Egy 2023 februárjában megalapított cégében a 2024-es adatok szerint 186 ezer font (86,4 millió Ft) bevétele volt az 50 ezer fontos (23,2 millió Ft) kötelezettséggel szemben.

A sztár egy luxusvillában élt családjával Liverpool előkelő Blundellsands negyedében. Az ingatlant 2022-ben vásárolta 2,1 millió fontért (976,2 millió Ft). Ezen kívül luxusautó-gyűjteménye is volt, amely további több mint 1 millió fontot (464,8 millió Ft) ér.

Halála után a The Richest magazin kiemelte, hogy

a focista kiváló üzletember is volt.

„Olyan pénzügyi örökséget hagyott maga után, amit kevés sportoló ér el ilyen fiatalon. Üzleti éleslátása egyenértékű volt a pályán mutatott tehetségével. Példaképként szolgálhat más sportolók számára, hogyan építhetnek vagyont és örökséget a pályán túl is.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
Megható gesztus: A Liverpool kifizeti Diogo Jota szerződésének a hátralevő részét a családjának
Ezzel is támogatni szeretni anyagilag a családot. A futballista június végén vette feleségül három gyermeke édesanyját.


A portugál Record értesülése szerint a Liverpool FC vezetése úgy döntött, hogy Diogo Jota halála után is teljesíti a játékos szerződésében vállalt kötelezettségeket - adta hírül a Nemzeti Sport. A klub továbbra is utalja a portugál labdarúgó fizetését, ezzel támogatva az özvegyét és három gyermekét.

Jota 2027 nyaráig szóló szerződéssel rendelkezett az angol bajnokcsapatnál. Június 22-én vette feleségül három kisgyermeke édesanyját, Rute Cardosót.

A Liverpool szurkolói azt kérik a klubtól, hogy vonultassa vissza a 20-as mezszámot, és többé ne viselhesse azt senki. A klub közleményében már utalt arra, hogy a mezszám halhatatlanná vált.

„A 20-as mez és gazdája joggal válik halhatatlanná a klub 20. bajnoki címének megszerzésében játszott szerepével, a győzelemért tett erőfeszítésével, védjegyévé váló cseleivel és a Kop előtt élete utolsó, megrendítő erejű lövésével, amivel biztossá tette a győzelmet az áprilisi Mersey-parti derbin”

– írták.

Diogo Jota és öccse, André Silva csütörtök hajnalban vesztették életüket egy autóbalesetben. A temetésüket szombaton tartják a Porto melletti Gondomarban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
A Rovatból
Autóbalesetben meghalt a Liverpool támadója, Diogo Jota
A portugál válogatott támadó kocsija lesodródott az útról, fának ütközött és kigyulladt. Az autóban utazott a futballista testvére is.


Diogo Jota tíz nappal ezelőtt tartotta esküvőjét, feleségével három közös gyermekük volt. Most tragikus baleset érte Palacios de Sanabria közelében, ahol autójával letért az útról, fának csapódott, majd kigyulladt – számolt be róla a Marca.

A portugál labdarúgót nem sikerült időben kimenteni a lángoló járműből.

Az autóban testvére, André is vele utazott. A hírt a család is megerősítette.

Jota 2020-ban szerződött a Liverpoolhoz, ahol 182 mérkőzésen szerepelt, ezeken 65 gólt szerzett és 26 gólpasszt adott. A klubbal megnyerte a Premier League-et, az FA Kupát és a Ligakupát is.

Pályafutása a portugál Pacos de Ferreirában indult, később játszott az Atlético Madrid, a Porto és a Wolverhampton Wanderers csapataiban is.

A portugál válogatottban 2019-ben mutatkozott be, 49 alkalommal lépett pályára, és 14 gólt szerzett. A nemzeti csapattal kétszeres Nemzetek Ligája-győztes lett.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: