SPORT
A Rovatból

Látványos fotókon a Tour de Hongrie idei mezőnye

A nagy presztízsű magyar körverseny összesen 792 kilométeren át halad Magyarország különböző tájain.


Miközben Valter Attila minden idők legjobb magyar indulójaként lenyűgözően teljesít az idei Giro d'Italia kerékpáros körversenyen, már a hazai rendezésű Tour de Hongrie is túl van első szakaszain.

A magyar körversenyen tavaly indultak először a csúcskategóriás World Tour-sorok, akkor öt, most nyolc elitcsapat kezdi meg szereplését Siófokon. A második vonalat jelentő prokontinentális kategóriából kilenc, a kontinentális csapatok közül pedig négy sor nevezett a magyar válogatott mellett.

A nemzetközi szövetség (UCI) 2.1-es kategóriájú viadalán az előzetes rajtlistán 22 csapat 132 versenyzője szerepel öt kontinens huszonhét országából.

Ott lesz a holland Mike Teunissen (Jumbo-Visma), aki 2019-ben megnyerte a Tour de France első szakaszát és a sárga trikót is magára ölthette.

Ugyancsak Tour de France, emellett Vuelta a Espana szakaszgyőztes a Bahrain Victorious ausztrál sprintere, Heinrich Haussler, nyert etapot a Giro d'Italián az olasz Damiano Cima (Gazprom-RusVelo) és az ugyancsak olasz Andrea Guardini (Giotti Victoria-Savini Due). Emellett találhatók a mezőnyben U23-as világ- és Európa-bajnokok.

Szilasi László versenyigazgató az MTI-nek úgy fogalmazott: a tavalyinál izgalmasabb, több szintkülönbséget tartalmazó útvonal vár a mezőnyre az ország dimbes-dombos részein. A Balaton környéki szakaszokon az időjárás, az esetleges eső és szél is beleszólhat a verseny alakulásába. Ezeken számít szökevénycsoportokra, ám mivel a nagycsapatok keretében van sprinter, így legalább három sprintbefutót vár, a budapesti záró etapon - a fővárosba négy év után tér vissza a magyar körverseny - mindenképpen.

A döntő szakasz a versenyigazgató várakozásai szerint a Balassagyarmatról induló, 200 kilométeresnél is hosszabb kitályetap lesz, a verseny összetettje ezúttal is a Mátraháza és Kékestető közötti emelkedőn dőlhet el. Megemlítette az ausztrál Damien Howsont (BikeExchange), aki tavaly sokáig szökött a hegyen és végül harmadik lett összetettben. Mint mondta, az ausztrál versenyző valószínűleg a még jobb eredményért érkezik vissza.

A klubok soraiban ott lesz a 2017-es Tour de Hongrie második helyezettje, Peák Barnabás (BikeExchange), a 2016-os magyar bajnok Pelikán János (Androni Giocattoli-Sidermec), a kétszeres magyar bajnok Kusztor Péter (Novo Nordisk) és az ifjúsági olimpiai hatodik helyezett Fetter Erik (EOLO-Kometa). Szilasi a magyarok közül a 21 éves Fettertől várja a legjobb eredményt, mint mondta, a kiváló tavaszt futó magyar kerékpárosnak „minden esélye megvan a remek szereplésre és a jó összetett helyezésre”.

A 792 kilométer össztávú viadal útvonala:

  • 1. szakasz, szerda: Siófok-Kaposvár, 173 km (szintemelkedés: 1280 m)
  • 2. szakasz, csütörtök: Balatonfüred-Nagykanizsa, 183 km (1648 m)
  • 3. szakasz, péntek: Veszprém-Tata, 142 km (1585 m)
  • 4. szakasz, szombat: Balassagyarmat-Gyöngyös-Kékestető, 202 km, hegyi befutó (3221 m)
  • 5. szakasz, vasárnap: Budapest-Budapest, 92 km (220 m).

Szerdán Siófokról 18 fokban és az épp eleredő esőben vágott neki a 130 fős mezőny a Kaposvárig tartó 173 kilométeres etapnak, amely során egy harmadik kategóriás emelkedő, három gyorsasági részhajrá, valamint 1280 méter szintkülönbség megtétele várt a versenyzőkre.

A táv mintegy negyedénél háromfős szökevénycsoport tudott meglépni, amely később már három és fél perc környéki előnyt dolgozott ki. Őket bő 130, élen töltött kilométer után, a céltól hét kilométerre érte utol a mezőny.

Így a várakozásoknak megfelelően sprintbefutóra került sor Kaposváron, immár száraz, de borús időben. Ebben a Bahrain Victorious német kerékpárosa, Phil Bauhaus bizonyult leggyorsabbnak. Másodikként a tavaly három etapon első olasz Jakub Mareczko (Vini Zabú), harmadikként a belga Jordi Meeus (BORA-hansgrohe) ért célba.

Legjobb magyarként a magyar válogatott Karl Ádám a 17. helyen zárt. Az MTI kérdésére elmondta: Orosz Gergő és ő volt kijelölve sprintre a nemzeti csapatból.

„Végül én voltam ott, de sajnos nekem sem úgy sikerült, ahogy elterveztük előre ezt a mai napot, mivel a Bahrain Victorious egyik felvezető embere pont elém borított ki. Így le kellett fékeznem az utolsó háromszáz méterre, és elvesztettem a lendületem” - idézte fel a hajrát a 21 esztendős bringás

Az eseményről készült képekeinket Mézmer András készítette, a fotók Andocs előtt, a nágocsi elágazónál készültek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
A Rovatból
27 évesen meghalt Soltész Gréta, magyar válogatott atléta
Az első egyetemi éve alatt diagnosztizálták Soltész Grétát, aki hosszan tartó, súlyos betegség után hunyt el. A kezelések alatt szerezte meg jeles diplomáját és dékáni dicséretét, folyamatosan dolgozott.


Huszonhét éves korában elhunyt Soltész Gréta korábbi korosztályos válogatott atléta. A gyászhírt a Magyar Atlétikai Szövetség közölte csütörtökön, volt edzője, Spák József pedig személyes hangú írásban búcsúzott tőle.

„Bocsássatok meg nekem, hogy most egy szokatlanul személyes hangvételű írással állok elő. Megvan rá az okom. De kezdjük az elején…” – írta az edző, aki 2007 környékén egy iskolaudvaron figyelt fel a rendkívül ügyes és bátor kislányra. Másnap már edzésen volt, és hamar kiderült, hogy a távolugrás és a gátfutás lesz a két fő versenyszáma.

Mindössze 12 évesen szerezte meg első országos bajnoki címét távolugrásban, és 60 méteren is dobogóra állhatott.

Abban az évben 5,53 métert ugrott, 8.08 másodpercet futott 60 méteren, és a kötelező mezei futóversenyt is megnyerte. Tehetségét a szakma is elismerte, az edző visszaemlékezése szerint a néhai Ecsedi László egy alkalommal példaként mutatta a fiatal Gréta technikáját. „Gyere kisfiam, nézd meg! Na, így kell gátazni, ahogy ez a kislány!” – mondta akkor.

Az 1998-ban született sportoló a következő években sorra nyerte a bajnoki címeket, korosztályos válogatott lett, és eljutott az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra is. Felnőttként azonban már a tanulásra helyezte a hangsúlyt.

Első egyetemi éve alatt derült ki a betegsége. Hat és fél éven át küzdött, ezalatt körülbelül 120 kemoterápiás kezelést kapott, és több műtéten is átesett.

A betegsége alatt szerezte meg jeles minősítésű diplomáját dékáni dicsérettel, letett két nyelvvizsgát, és elvégzett egy kulturális rendezvényszervezői, egy szépírás-, valamint egy műszempilla-építő tanfolyamot is.

Már súlyos beteg volt, amikor részt vett a Magyar Olimpiai Bizottság Fiatal Sportszervezők Programjában, mindeközben pedig folyamatosan dolgozott rendezvényszervezőként.

Spák József felidézte tanítványa egyik utolsó, édesanyjának egy közös utazásukon mondott mondatát is:

„Látod, anya, az élet nem kegyes, nem könnyű… de látod, milyen szép!?”

Az edző szerint Gréta maximalizmusát és életszeretetét mutatja az a kérdés is, amelyet szerinte most odafentről tenne fel: „Miért, hát ezt így kell! Nem?”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SPORT
A Rovatból
Cristiano Ronaldo bepöccent Szaúd-Arábiában, meglepő helyen köthet ki a 72 milliárdot kereső világsztár
A portugál klasszis nehezményezi, hogy a rivális Al-Hilal sokkal több pénzt költhetett igazolásokra. A konfliktus miatt újra felerősödtek a pletykák a 2027-ig szóló szerződésének felbontásáról.


Nem sérülés, hanem tudatos döntés állt Cristiano Ronaldo hétfői hiányzása mögött, amikor klubja, az Al-Nassr 1–0-ra legyőzte az Al-Riyadh csapatát. A portugál A Bola című lap írta meg elsőként, hogy az ötszörös aranylabdás nem volt hajlandó pályára lépni, mert elégedetlen azzal, ahogyan a szaúdi liga legfőbb finanszírozója, a Szaúd-arábiai Közberuházási Alap kezeli a klubját a riválisokhoz képest. A helyzetet kiélezi, hogy az alapot a trónörökös, Mohammed bin Szalmán vezeti.

A feszültség a téli átigazolási időszakban vált nyilvánvalóvá. Míg az Al-Nassr mindössze egy 21 éves középpályást szerződtetett, addig a nagy rivális Al-Hilal többek között leigazolta az Arsenal korábbi védőjét, Pablo Marít és a Milan egykori játékosát, Kader Meïtét is. A portugál klasszis nehezményezi, hogy a négy nagy klubot 75%-ban birtokló állami alap aránytalanul támogatja a versenytársakat. Fabrizio Romano átigazolási szakértő is megerősítette a tiltakozás tényét: „Hiánya nem függ össze semmiféle fizikai problémával, terhelésmenedzsmenttel vagy fittségmegőrzéssel.”

Danny Murphy, korábbi angol válogatott labdarúgó élesen bírálta a portugált. „Lehet, hogy Ronaldo adhatna egy kicsit a keresetéből a klubnak, hogy több játékost igazoljanak. Életemben nem hallottam ekkora ostobaságot – öncélú, önkielégítő nonszensz” – mondta a talkSPORT-nak. Ezzel szemben a szaúdi legenda, Számi Al-Dzsáber a külföldi játékosok túlzott befolyására hívta fel a figyelmet. „Néhány világhírű külföldi játékos nemcsak a rivaldafényt vette át, hanem már a klubok döntéseit is irányítani akarja” – nyilatkozta a The Guardiannek.

Ronaldo becsült éves fizetése 200 millió dollár, ami átszámítva körülbelül 72 milliárd forintot jelent, szerződése pedig 2027-ig köti a klubhoz. A brit sajtóban felmerült egy 43 millió fontos (közel 19,8 milliárd forintos) kivásárlási záradék híre is, ami utat nyithatna a nyári távozásához. A portugál a sajtóhírek szerint annál a Manchester Unitednél is kiköthet, ahonnan hatalmas balhé után távozott 2022-ben. A játékos nemrég maga is utalt a visszatérés lehetőségére:

„Nem számít, hol játszom, a Közel-Keleten vagy Európában.”

Egyelőre sem a klub, sem Ronaldo képviselete nem kommentálta hivatalosan az eseményeket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
„Felháborító és botrányos” – Szijjártó Péter fogadta a magyar teniszezőt, akivel nem akart kezet fogni az ukrán ellenfele
Bondár Anna a háború kitörése után elutazott Oroszországba egy versenyre, ezért nem volt hajlandó kezet fogni vele Olekszandra Olijnikova a kolozsvári WTA-tornán. A külügyminiszter szerint a magyar sportoló lejáratására tett kísérlet és „a náci párhuzamok” emlegetése az ukrán teniszezőt minősíti.


Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter fogadta Bondár Anna teniszeszőt, miután ukrán ellenfele megtagadta vele a kézfogást – írta a Nemzeti Sport.

A magyar teniszező február 3-án, a kolozsvári WTA-torna második fordulójában kapott ki Olekszandra Olijnikovától, aki a találkozó előtti fotózást és az azt követő kézfogást is megtagadta. Az ukrán sportoló ezt azzal indokolta, hogy Bondár még 2022-ben – már az orosz–ukrán háború kirobbanása után – részt vett egy szentpétervári tornán.

Szijjártó Péter felháborítónak és botrányosnak nevezte, ahogyan Olijnikova bánt Bondár Annával. „Ha a sportot rosszindulatú emberek összekeverik a geopolitikával, abból mindig baj lesz és méltatlan helyzetek állnak elő. Egyetlen normális ember sem hiheti a világon, hogy a sportolók felelősek lennének a politikusok döntéseiért.

A Bondár Anna lejáratására tett kísérlet és náci párhuzamok emlegetése leginkább az ukrán »sportolót« minősíti”

– fogalmazott Facebook-bejegyzésében a külgazdasági és külügyminiszter. Hozzátette, reméli, hogy Bondár a következő időszakban kiváló eredményekkel szerez majd örömet a magyaroknak, köztük új egyesülete, a Honvéd szurkolóinak is.

Olijnikova a tettét azzal indokolta, hogy Bondár oroszországi részvétele a Gazprom által szponzorált tornán „morálisan ugyanaz”, mintha „1941-ben a náci Németországban játszana és az auschwitzi és treblinkai haláltáborok áldozataitól elrabolt ékszerekkel fizetséget kapna”.

Az ukrán játékos szerint csak akkor lenne hajlandó kezet fogni a jövőben, ha Bondár nyilvánosan bocsánatot kérne az ukrán néptől és egyértelműen elítélné Oroszország agresszióját.

Bondár Anna higgadtan kezelte a helyzetet.

„Készültem rá, hogy ez lesz… ez az ő döntése, amit el kell fogadjak”

– nyilatkozta a magyar játékos.

A nemzetközi sajtó is felkapta az esetet, kiemelve, hogy az ukrán sportolók eddig jellemzően csak orosz és fehérorosz ellenfeleikkel szemben tagadták meg a sportszerű gesztusokat. Több magyar sportoló is kiállt Bondár mellett, a fair play szellemiségét hangsúlyozva.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
Alberto Tomba a világ szeme láttára akarta meghódítani Katarina Wittet, az olasz síbajnok nem ilyen válaszra számított
Az 1988-as calgaryi olimpián a kétszeres aranyérmes Alberto Tomba nyilvánosan udvarolt a keletnémet műkorcsolyázónak. A sportolónő egy hűvös, ironikus mondattal tette helyre a sízőt, ami örökre lezárta a románc lehetőségét.


Az 1988-as calgaryi téli olimpia lázában égett a világ, de a sporttörténelem egyik legemlékezetesebb, máig emlegetett jelenete nem a sípályán vagy a jégcsarnokban, hanem a sajtó előtt zajlott le. A főszereplő a frissen kétszeres olimpiai bajnok olasz alpesi síző, Alberto Tomba volt, aki győzelme után a kamerák kereszttüzében egyenesen a korszak jégkirálynőjének, a keletnémet Katarina Wittnek üzent. Szavai azonnal bejárták a világsajtót, és elindítottak egy legendát, ami évtizedekig táplálta a pletykalapokat.

„Szeretném ma este látni Katarinát, és ha nem nyer aranyat, talán adok neki egyet az enyéimből” – mondta Tomba, és ezzel megadta a kezdőlökést egy soha be nem teljesült, mégis halhatatlanná vált románc mítoszának.

Alberto Tomba, vagy ahogy rajongói nevezték, „Tomba la Bomba”, maga volt a megtestesült olasz virtus. A körülbelül 182 centiméter magas és 90 kilogrammos sportoló harsány, életszerető és végtelenül magabiztos jelenség volt, aki imádta a rivaldafényt. Későbbi portrékban önironikusan csak a „WWP – bor, nők és tészta” jelszavával jellemezte magát. Ezzel szemben Katarina Witt a vasfüggöny mögül érkezett, és a tökéletességre csiszolt elegancia és a feszes önkontroll szobra volt. A kétszeres olimpiai bajnok műkorcsolyázó minden mozdulatát tudatosság jellemezte, és pontosan tudta, milyen képet kell mutatnia a világnak.

Tomba hangzatos kijelentése után a sors – és a média – összehozta a két sportolót egy rövid találkozóra. A síbajnok egy aláírt poszterrel kedveskedett Wittnek, amelyre egy kis szívecskét is rajzolt. A gesztus ügyetlenségét csak fokozta, hogy a jégkirálynő nevét elírta, és „Katerina”-ként vetette papírra. Katarina Witt kedvesen mosolygott a figyelmességen, de válasza egyértelműen jelezte, hol húzza meg a határokat. Finom iróniával, de határozottan tette helyre a magabiztos udvarlót.

„Nem hiszem, hogy sokat tud a műkorcsolyáról” – mondta a Sports Illustratednek. A mondat lezárta a románc lehetőségét, de a médiaflört legendája csak ekkor kapott igazán szárnyra.

A történet önálló életre kelt, mert tökéletesen illett Tomba imázsába. Az olasz fenegyerek, aki az 1992-es téli olimpiát viccesen „Albertoville”-nek nevezte át, és aki a rajtszámválasztást is pikáns poénnal ütötte el („A hatost szeretem… a ‘szexet’ is.”), a Wittnek való udvarlással csak tovább erősítette a macsó, bonviván sportoló képét. A történet az ő legendáriumának része lett, egy újabb színes anekdota a pályán kívüli hódításairól.

Tomba maga is táplálta ezt a képet. Egy későbbi interjúban az alpesi sízők magányos életére panaszkodva jegyezte meg: „Nehéz 10 000 lábon [körülbelül 3048 méteren] rendes lánnyal megismerkedni.” A Los Angeles Times évekkel később már csak „híres, de sikertelen csábításként” hivatkozott a calgaryi eseményekre, megerősítve, hogy a történet sokkal inkább szólt a média által felépített imázsról, mint a valóságról.

Miközben Tomba a túlzások embere volt, Witt a tudatos kontrollé. Magánéletét mindig is óvta a nyilvánosságtól, ami nem véletlen.

A keletnémet sportoló életét gyerekkorától kezdve árnyékként követte a hírhedt állambiztonsági szolgálat, a Stasi. Ez a tapasztalat óvatosságra és a személyes határok szigorú védelmére tanította. Bár a nyilvánosság előtt élvezte a játékos flörtölést, a magánszféráját mindig is fallal vette körül. Ez a háttér magyarázza, miért reagált olyan profin és távolságtartóan Tomba közeledésére.

Forrás


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk