SPORT

Kikapott a magyar válogatott 3:1-re Svájctól

Az első félidőben 2:0-ra vezetett Svájc, aztán Varga Barnabás szépített a második félidőben, de Emboli bebiztosította a svájciak győzelmét.


A magyar labdarúgó-válogatott 3-1-es vereséget szenvedett Svájctól a Németországban zajló Európa-bajnokság A csoportjának szombati mérkőzésén.

A kölni stadionban már bő félórával a mérkőzés kezdete előtt remek hangulat uralkodott, a magyar szurkolóknak kedveskedve például lejátszották Korda György legendás slágerét, a Reptér című számot, melynek refrénjét egyemberként énekelte a közönség. A meccs előtti rövid ceremónia során óriási üdvrivalgás fogadta, amikor a két ország hatalmas zászlaját kifeszítették a kapuk előtt.

A találkozót kissé idegesen kezdték a magyarok, ugyanis a svájci csapatnak - Lang elcsúszása után - már a negyedik percben helyzete volt, csakhogy Orbán az utolsó pillanatban berepülve blokkolni tudta Aebischer közeli lövését. Nem sokkal ezután a jobb oldalon is vezettek egy veszélyes akciót a svájciak. Ahogy kicsit megnyugodtak Marco Rossi szövetségi kapitány tanítványai, máris volt magyar kapura lövés, de Sallai 20 méterről célt tévesztett Fiola jobb oldali megiramodása után. A bizonytalankodó magyar védelem újabb hibáját - Duah maradt teljesen üresen a 16-oson belül szemben a kapuval - már kihasználta a rivális, amely így korán vezetést szerzett. A továbbiakban is kifejezetten sok labdát vesztett a magyar védelem, Kerkez rossz passza után Vargas került ziccerbe, de Gulácsi hatalmas bravúrral hárított.

A hátsó alakzat gyengélkedése mellett támadójátékban sem mutatott sokat a magyar csapat, amelynek a labdatartás is komoly gondot okozott.

A rivális gondolkodásban és játékban is sokkal gyorsabb volt, ezért futballozott végig fölényben a szünetig. A magyarok nem is úszták meg egygólos hátránnyal ezt a periódust, mert Aebischer kilőtte a bal alsó sarkot. A magyaroknak előtte volt egy lehetősége, amikor Szoboszlai bal oldali szabadrúgása után Orbán tisztán fejelhetett, de a labda pontosan Sommer kezébe szállt.

A második félidő ott folytatódott, ahol az első abbamaradt: Xhaka beadása üresen találta Duah-t, akinek lövését Gulácsi védte, majd az RB Leipzig hálóőre Vargas próbálkozását is vetődve hárította. Hiába voltak kétgólos előnyben a svájciak, eleinte így is többet birtokolták a labdát és irányították a játékot, a nemzeti együttes pedig akkor is csak elvétve jutott el Sommer kapujáig, ha támadhatott. Az idő múlásával a rivális egyre inkább átengedte a területet és kontrákra rendezkedett be. A magyarok ekkor tudták először érdemben birtokolni a labdát a támadóharmadban, az első nagy helyzetre pedig majdnem 65 percet kellett várni, de Sallai pontos beadása után Varga centikkel a jobb felső sarok mellé fejelt.

A Ferencváros gólkirálya viszont másodszor már nem hibázott, így feléledtek a magyar remények.

A szépítő találat után ismét lendületesebben futballozott Svájc, volt is néhány lehetősége, viszont ekkor már a magyar akciók is ígéretesebbek voltak. A hajrában egyre nagyobb nyomást gyakorolt a magyar csapat az egyre nagyobb kedvvel futballozó Sallainak köszönhetően, de veszélyesek voltak a rivális kontrái is, ugyanakkor amikor csak tehették, sérülést szimulálva húzták az időt. Az ötperces hosszabbításban egyenlítési lehetőség már nem volt, a svájciak viszont a két ziccerükből a másodikat kihasználva eldöntötték az összecsapást.

A magyar csapat az első félidei gyenge produkciója miatt maradt alul, de a szurkolók a lefújás után így is megtapsolták a válogatottat.

A magyarok szerdán a házigazda és a pénteki nyitányon Skóciát 5-1-re legyőző németekkel csapnak össze Stuttgartban.

Európa-bajnokság, A csoport, 1. forduló:

Magyarország–Svájc 1-3 (0-2)

Köln, vezette: Vincic (szlovén)

gólszerzők: Varga (66.), illetve Duah (12.), Aebischer (45.), Embolo (93.)

A mérkőzés góljait itt lehet megnézni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
A Rovatból
Ezt üzente Cristiano Ronaldo a magyarok elleni vb-selejtező után
A portugál csatár nem volt túl csalódott a hazai pályán elért döntetlen eredmény miatt.


Mint megírtuk, kedd este 2-2-es döntetlent játszott a magyar válogatott Portugáliával Lisszabonban. A nemzeti együttes meglepetésre hamar vezetést szerzett Szalai Attila fejesgóljával, majd a hazaiak az első helyzetüket gólra váltva egyenlítettek Cristiano Ronaldo révén. A portugál csatár aztán a szünet előtt még egyszer betalált, így megfordítva az állást a válogatottja javára. A második félidő rendes játékidejében nem születetett gól, de szerencsére a hosszabbításban Szoboszlai Dominik rúgott egyet, így pontot mentett a magyaroknak.

Mi örülhetünk a 2-2-es döntetlennek, hiszen szeptember elején a Puskás Arénában 3-2-re kikaptak Szoboszlaiék Ronaldóéktól. A tavalyi Nemzetek Ligáját megnyerő portugálok kevésbé lehetnek elégedettek az eredménnyel, ugyanakkor nincs miért aggódniuk, simán vezetik az F csoportot a vb-selejtezőben 10 ponttal (Magyarország 5 ponttal a 2. helyen áll).

Éppen ezért nem meglepő, hogy a csapatkapitány Cristiano Ronaldo is magabiztosan üzent Instagram-oldalán a meccs után.

„Egyre közelebb kerülünk a célunkhoz! Hajrá Portugália!”

– írt egy portugál zászlós emojival kiegészítve a posztban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SPORT
Megvan a magyar válogatott első győzelme a vb-selejtezőkön: Magyarország-Örményország 2:0
A magyar labdarúgó-válogatott hazai pályán 2-0-s győzelmet aratott az örmény csapat felett a szombati világbajnoki selejtezőmérkőzésen.


Marco Rossi szövetségi kapitány tanítványai többnyire meddő mezőnyfölényben futballoztak, de amikor a második félidő elején fokozni tudták a nyomást, akkor a nemzeti együttesben másodszor, kezdőként először szereplő Lukács Dániel góljával sikerült vezetést szerezniük.

A végeredményt a hosszabbításban a csereként beállt és a címeres mezben szintén először betaláló Gruber Zsombor állította be.

Az immár négypontos magyarok a sikerükkel éppen az örményeket megelőzve jöttek fel a pótselejtezőt jelentő második helyre.

A magyar csapat legközelebb kedden a kvartett favoritja, a Nemzetek Ligája-győztes Portugália vendégeként lép pályára Lisszabonban.

(MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
Szoboszlai a hosszabbításban harcolta ki a döntetlent Portugália ellen – 2-2-t játszott a válogatott Lisszabonban
Vezetést szereztünk, majd Cristiano Ronaldo fordított. Végül a 92. percben Szoboszlai Dominik pontot mentett, de előtte is volt már esélyünk az egyenlítésre.


A magyar labdarúgó-válogatott 2-2-es döntetlent játszott kedden a portugál csapat vendégeként a lisszaboni világbajnoki selejtezőmérkőzésen, így a hazaiak még nem jutottak ki a jövő évi vb-re.

Bátor kezdésének köszönhetően Szalai Attila fejesgóljával szerzett vezetést a nemzeti együttes. A hazaiak az első félidő derekán az első helyzetüket gólra váltva egyenlítettek Cristiano Ronaldo révén, aki közvetlenül a szünet előtt a 225. válogatott meccsén a 143. góljával fordított.

A második félidőben eleinte csak kapufákig jutottak a csapatok, de a hosszabbításban Szoboszlai Dominik egyenlítése pontot mentett a magyaroknak.

A magyar csapat, amely története során továbbra sem tudta felülmúlni Portugáliát, a döntetlennel megőrizte egypontos előnyét a pótselejtezőt érő második helyen, csak immár nem az örmények, hanem az írek előtt.

A magyarok legközelebb november 13-án Örményország vendégeként lépnek pályára, akiket múlt szombaton 2-0-ra vertek a Puskás Ferenc Stadionban.

(via MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
A Rovatból
Kós Hubert hatalmas világcsúcsot úszott 200 méter háton
A magyar úszó elképesztő hajrával javította meg az eddigi csúcsot, és pályafutása első világcsúcsát szerezte meg. A rövidpályás Világkupa-sorozat harmadik állomásán, Torontóban jelentős előnynel győzött.


Kós Hubert világcsúccsal nyerte meg a 200 méteres hátúszást a rövidpályás Világkupa-sorozat harmadik állomásán, Torontóban. A 22 éves magyar versenyző 1:45.12 perces időeredménnyel csapott célba, ezzel több mint fél másodpercet faragott le az ausztrál Mitchell Larkin 2015-ben felállított, 1:45.63-as csúcsából.

Az olimpiai bajnok Kós a verseny első felében még nem haladt világcsúcsot érő tempóban: száz méternél három tizedmásodperccel volt lemaradva Larkin idejétől. A második százon azonban hatalmas hajrát indított, és jelentős előnnyel utasította maga mögé a rekordot jelző vonalat.

A magyar úszó a legutóbbi Világkupa-állomáson úgy fogalmazott: „lehet, hogy most meg lehet kóstolni a világrekordot.” Torontóban ez sikerült is neki, ráadásul ezzel a győzelemmel sorozatban harmadszor lett első ebben a számban, így elhódította a tripla koronát is.

Ez volt pályafutása első felnőtt világcsúcsa.

Jelenleg Kós Hubert Milák Kristóf mellett a második aktív magyar úszó, aki világcsúcsot tart. Milák 200 méteres pillangóúszásban vezeti az örökranglistát.

Kós a nap utolsó versenyszámában, 100 méter vegyesen is döntőbe jutott. A múlt heti versenyen ezen a távon 50.99-es idővel úszott országos csúcsot, most ezt is tovább javította, és 50.56 másodperces eredménnyel a második helyen végzett.

A torontói állomáson egy másik világcsúcs is született: férfi 100 méter pillangón a kanadai Josh Liendo 47.68 másodperces idővel ért célba, ezzel megdöntötte a svájci Noé Ponti tavaly, a budapesti Duna Arénában elért 47.71-es rekordját.

via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET: