SPORT
A Rovatból

Kezd a magyar válogatott az Eb-n: miért ne lehetnénk most mi a görögök?

Nem lehetetlen csodát tenni az Eb-n, csak elég nehéz. A görögök 2004-ben megnyerték az Európa-bajnokságot, őket kellene valahogy lemásolnia a magyar csapatnak, amely olyan erős, amilyen rég volt.


Ha valaki egy évtizeddel ezelőtt azt mondja, hogy a magyar labdarúgó-válogatott 2024-ben sorozatban a harmadik Európa-bajnoki részvételére készül, akkor az átlag szurkoló simán körberöhögi. Maradjunk annyiban, hogy anno nem volt benne a

levegőben az, hogy a kedvenceink nagy torna közelébe kerülnek, ám mára – szinte – kötelezőnek tekinti minden honi drukker az Eb-re jutást.

Sőt mostanra sokat változott a helyzetünk, hiszen Marco Rossi válogatottja tényező lett.

Egy olyan csapat, amely a nála gyengébbnek tartott együttesek ellen általában nyer, és olyan meglepetéseket is tud okozni, mint például Anglia 4–0-s, vagy Németország 1–0-s legyőzése. Az utolsó két kontinensviadalon sem voltunk a „futottak még” csapatok között, 2016-ban csoportelsőként mentünk tovább a négyesünkből, három éve pedig a „halálcsoportban” (a címvédő portugálok mellett, a világbajnok franciák és a mindig erős németek voltak a riválisok) az utolsó pillanatig harcoltunk a nyolcaddöntőért, senki nem vette zokon, hogy végül nem sikerült.

Most azonban egészen más a helyzet, hiszen sokan esélyesnek tartják a csapatot arra, hogy a németek, a skótok és a svájciak mellől továbbjusson.

A kérdés csupán az, hogy a csapat elbírja-e azt a terhet, amit saját magára pakolt, vagyis azt, hogy mindenki sikert vár. Nem is alaptalanul, de az esélyekkel kapcsolatban már Németországban nyilatkozta Szoboszlai Dominik, hogy „ez egy rohadt nagy kérdőjel”.

Ugyanakkor ő maga is beszélt a 2004-es görög válogatottról, amely - azóta is érthetetlen módon - megnyerte az Eb-t. Ráadásul Portugáliával, az akkori rendezővel volt egy csoportban, ahogy mi most a németekkel.

A jó görögök egy meccset nyertek meg az előcsatározások során (épp a portugálok ellen), a továbbjutást követően pedig jött három döbbenetes 1–0 – sorrendben a franciák, a csehek, a döntőben pedig a portugálok ellen. Vagyis nem lehetetlen csodát tenni az Eb-n, csak elég nehéz.

Ezzel együtt a régebb óta fiatalok emlékezhetnek arra, hogy legutóbb az 1986-os világbajnokság előtt beszéltünk arról, hogy a csapatnak esélye van a végső sikerre. Emlékezhetünk mi lett belőle: jött a szovjetek elleni 0–6, és az egész labdarúgásunk a padló alá került.

A szerencse – több szempontból is –, hogy a szovjetekkel már nem találkozhatunk, és természetesen nincs a keretben olyan labdarúgó, aki a 38 évvel ezelőtti tragédiát láthatta volna.

Sokkal közelibb emlék a görögök csodája, azt kellene valahogy másolni.

Először a csoportból továbbjutva, ami nem lesz könnyű, hiszen nagyon kiegyenlített a négyesünk – ez a tény már önmagában siker nekünk –, de az sem baj, ha harmadik helyen lépünk a legjobb 16 közé, aztán jöhet néhány 1–0-s siker, úgy görögösen.

A csapatunk persze olyan erős, amilyen rég volt. Az gyakorlatilag mindegy, hogy Gulácsi Péter vagy Dibusz Dénes áll a kapuban, hiszen mindketten klasszis teljesítményre képesek, és akkor sem kellene aggódni, ha Szappanos Péternek kellene védenie. A védelemben Lang Ádám és Orbán Willi helye nem lehet kérdéses, és Fiola Attila, Szalai Attila és Dárdai Márton is magabiztosan várhatja az első meccset.

A középpálya védekező része egy fokkal érdekesebb, hiszen Nagy Ádám mellett kérdéses a másik futballista személye. Callum Styles sokat volt sérült, Kleinheisler László nem a fegyelmezettségéről híres, de talán ezen a poszton bevethető Nego Loic is, aki több alkalommal is volt már főszereplő fontos meccsen, csakúgy mint Schäfer András. A jobb oldalon Bolla Bendegúz jó teljesítményre képes, a balon Kerkez Milos is magabiztos – nem véletlenül szerepel a Manchester United és a Chelsea kiszemeltjei között is.

A támadóknál sem rossz a helyzet, hiszen Szoboszlai Dominik mellett Sallai Roland szerepelhet, előttük pedig az a Varga Roland, aki mindenhonnan képes gólt szerezni.

A felkészülési meccsek azt bebizonyították, hogy ha az utóbbi három játékos nincs a pályán, akkor nem túl acélos a támadójátékunk, de bízzunk benne, hogy nem kell belenyúlnia Marco Rossinak ebbe a csapatrészbe.

Aztán, hogy a játékosaink között lesz-e Ángelosz Harisztéasz – 2004-ben három gólt szerzett a görög válogatottban, a döntő is az ő találatával dőlt el –, az egyelőre titok, de az biztos, hogy jelentkező van erre a posztra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
A Rovatból
Izomból behúzott egyet a szurkolónak a Zalaegerszeg kosarasa - azonnal kirúgták a játékost
A hazai szurkolók a harmadik és negyedik negyedben folyamatosan kritizálták a csapatot. Az ütés után a társak az öltöző felé kísérték Jericole Hellemst, akinél elszakadt a cérna.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 31.



A Zalaegerszeg pénteken újra kikapott a férfi kosárlabda NB I alapszakaszában: hazai pályán 90–83-ra nyert a Kaposvár. A ZTE jól kezdett, a nyitónegyedet négy ponttal hozta, utána viszont a vendégek átvették az irányítást, a második félidőben végig ők vezettek, írja a M4 Sport honlapja.

A zalaiaknál kedden távozott Sebastjan Krasovec vezetőedző. Erre a meccsre Bencze Tamás szakmai igazgató és Baki Gergely készítette fel a csapatot.

A harmadik és a negyedik negyedben a szurkolók élesen bírálták a játékosokat. A lefújás után a kosarasok a drukkerekhez mentek. Az M4 Sport felvételei szerint

Jericole Hellems megütött egy őt bíráló szurkolót, csapattársai ezután az öltöző felé kísérték.

A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Bencze Tamás megbízott vezetőedző azt mondta, nagyon szomorú, hogy ilyen megtörténhet. Jelezte, elfogadják a kritikákat, de ez csak egy játék, és ami a végén történt, nem megoldás. „Hiszem, hogy ennek egy olyan ünnepnek kell lenni, ahol a családok és mindenki jól érzi magát. Tudjuk, mindenki nyerni szeretne, nem babra megy a játék és a győzelem számít, de nem juthatunk ide, ami a meccs végén történt.”

Nem sokkal a meccs vége után a zalai klub a Facebookon jelentette be, hogy a történtek után menesztik a szurkolót megütő játékost.

„A mai, Kaposvar elleni mérkőzés után egyik játékosunk, Jericole Hellems megütött egy szurkolót. Ez egy olyan sportszerűtlen cselekedet, ami mellett klubunk nem mehet el szó nélkül.

Ezért a mai nappal, azonnali hatállyal a játékos szerződését felbontjuk" - olvasható a klub szűkszavú közleményében.

A ZTE hat meccs után egy győzelemmel és öt vereséggel áll.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SPORT
Az osztrák belügyminiszter szerint nem igaz, amit Szijjártó Péter mondott: a pirotechnikázó futballhuligánok miatt állt meg a Fradi-vonat
Gerhard Karner levélben tette helyre a dolgokat, miután a magyar külügyminiszter botrányosnak nevezte, hogy a magyar szurkolók vonatát megállították a határnál.


Gerhard Karner osztrák belügyminiszter határozott hangvételű levélben utasította vissza, hogy Ausztria belépési tilalmat rendelt volna el a Ferencváros szurkolói ellen néhány hete – írta a Blikk. A miniszter szerint

az osztrák rendőrséget azért hívták a hegyeshalmi határra, mert a magyar területen közlekedő különvonaton a szurkolók pirotechnikai eszközöket vittek magukkal és többször is használták azokat, emiatt a vasúti társaság nem tudta garantálni a biztonságos továbbhaladást Salzburg irányába.

Karner egyenesen felszólította Szijjártó Pétert, hogy tartózkodjon a félretájékoztatástól. „Kérem, hagyjon fel azzal az állítással, hogy Ausztria megtagadta a belépést, mert ez egyszerűen nem igaz” – fogalmazott az osztrák belügyminiszter.

A diplomáciai üzengetés azután kezdődött, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter „felháborítónak és botrányosnak” nevezte a történteket, és úgy vélte, az osztrákok miatt nem haladt tovább a vonat. A magyar külügy be is kérette a budapesti osztrák nagykövetet az ügyben. Ezzel szemben

Karner mostani levelében kifejezetten megköszönte a magyar hatóságok gyors együttműködését, és hangsúlyozta: a magyar rendőrség határozott fellépése akadályozta meg, hogy „egyértelműen erőszakos futballhuligánok” megzavarjanak egy békés mérkőzést.

Október 23-án több mint 500 fradistát szállító különvonatot állítottak meg a hegyeshalmi határállomáson. A szurkolók a Red Bull Salzburg elleni Európa-liga-mérkőzésre tartottak. A történtek okáról már akkor is eltérő vélemények jelentek meg. Míg a magyar kormány az osztrák felet tette felelőssé, több osztrák orgánum a belügyminisztériumra hivatkozva hamisnak nevezte a vádakat. Szerintük a mozdonyvezető tagadta meg az utazás folytatását, mivel a vonat megrongálódott. A járat közlekedtetésére szerződött cég közlése szerint pedig biztonsági okokból, tűzveszély miatt nem engedték tovább a szerelvényt.

A pályán végül a Ferencváros örülhetett: a csapat 3-2-re győzött a Salzburg ellen.

További forrás: Krone


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
A családja szurkolt a lelátón, a fia születésnapját akarták megünnepelni – Dobozi Iván halála mindenkit sokkolt
A szegedi kézilabdázók technikai vezetője a meccs alatt lett rosszul, és már nem tudták megmenteni az életét. A 68 éves férfi jó barátságot ápolt az egykori játékosokkal is.
F. O. - szmo.hu
2025. november 09.



Ahogy már beszámoltunk róla, a szombat délutáni Szeged-Veszprém kézilabda-rangadó közben életét vesztette a hazaiak technikai vezetője, Dobozi Iván. A vendégek 32-31-re nyertek, de a lefújás után Nagy László sportigazgató és Bartha Csaba vezérigazgató visszafogottságra intette a játékosokat.

A technikai vezető családja is a mérkőzésen volt, ráadásul aznap volt a fia születésnapja, azt készültek megünnepelni

- írta a Blikk. Végül a csarnok melletti parkolóban hiába próbálták megmenteni a 68 éves szakember életét.

A szegedi klub közleményben búcsúzott a 37 éve náluk dolgozó munkatársuktól: „Ivuka – ahogy a legtöbben ismerjük – 37 éve dolgozott klubunknál elkötelezetten, mindig is meghatározó tagja volt a közösségünknek. Szakmai tudása, embersége, humorérzéke és hűsége pótolhatatlan veszteség klubunk számára.” A klub vasárnap délelőttre gyertyagyújtásra hívta a szurkolókat, és mindenkit, aki meg akart emlékezni Doboziról.

A veszprémiek kapusa, Mikael Appelgren a meccs után az M4-nek nyilatkozott a történtekről.

„A kézilabda, az kézilabda, de az életben vannak fontosabb dolgok is.

Hallottuk, hogy sajnos a Szeged stábjában elhunyt valaki a mérkőzés alatt. Mindannyian együtt érzünk a történtek miatt a csapattal, a szurkolókkal, és mindenki mással. Riválisok vagyunk, de ilyenkor ez nem számít” – mondta.

A klub korábbi játékosai is megemlékeztek Doboziról. „Ivukám. Egész pickes pályafutásom alatt itt voltál mellettem. Mellettünk.

Mindig számíthattunk rád a nap bármelyik órájában.

Soha nem foglak elfelejteni Ivukám” – írta posztjában Bajusz Sándor, a klub egykori válogatott átlövője. Dean Bombac, a Szeged korábbi irányítója így búcsúzott: „Drága Ivukám, amikor 2014-ben Szegedre jöttem, te voltál az első ember, akivel találkoztam – aki egyből mosollyal, jókedvvel és melegséggel fogadott. Köszönöm a sok beszélgetést, a mosolyt, a kedvességet, amit megosztottatok velem. Nyugodj békében barátom.”

A veszprémiek egykori világválogatottja, Éles József évtizedek óta jó barátságot ápolt Dobozival. „A pályán mi, játékosok ellenfelekként találkoztunk, de azon kívül jóban voltunk.

Úgy tizenöt éve kapott egy sztrókot, akkor egy kicsit el is tűnt, de teljesen rendbe jött”

– mesélte. Úgy tudni, az a tizenöt évvel ezelőtti sztrók is egy Szeged-Veszprém összecsapáskor érte Dobozit. Éles egy történetet is felidézett barátja humoráról: „Egyszer volt, hogy kértem tőle egy 6-os szegedi mezt. kaptam is, de miután volt egy meccsünk, és akkor éppen kikaptunk a Veszprémmel, rábírt, hogy utána menjek be abban a klubom irodájába. Az akkori veszprémi vezető Hajnal Csabának felment öt percre a vérnyomása, de amikor elmeséltem Ivánnak a történetet, szinte megszakadt a nevetéstől. Azt a mezt azóta is őrzöm otthon.”

Egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a tragédiát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
„Uramisten! Ég veled barátom!” – Megrendülten búcsúznak a Szeged-Veszprém meccsen elhunyt technikai vezetőtől
Dobozi Ivántól egykori játékosok és szurkolók is megrendülten búcsúznak. A tragédia beárnyékolta a kiélezett bajnoki rangadót, aminek a végén kegyeleti okokból nem ünnepelt a győztes csapat.


Sokkolta a hazai kézilabdatársadalmat Dobozi Iván tragédiája. A szombat délutáni Szeged-Veszprém (31-32) rangadó során a Pick Arénában hirtelen rosszullét következtében elhunyt a hazai férficsapat technikai vezetője. A klub honlapja szerint a 68 éves korában életét vesztő Dobozi 37 esztendeje dolgozott az egyesületnél.

A klub sportigazgatója, Nagy László a lefújás után a pályán sportszerűen figyelmeztette a vendégcsapat játékosait, hogy a történtek miatt ne ünnepeljenek. A győztes Veszprém kézilabdaklubja szerint így is tettek, ezt érezték az egyetlen helyes útnak.

A szörnyű hírt a hazai csapat Facebook-oldalára is kitették, azóta özönlenek a részvétnyilvánítások.

„Uramisten! Ég veled barátom! Rengeteg közös élmény marad a szívemben!” – írta az egykori világválogatott veszprémi Éles József.

„Ivukám. Egész pickes pályafutásom alatt itt voltál mellettem. Mellettünk. Mindig számíthattunk rád a nap bármelyik órájában. Soha nem foglak elfelejteni Ivukám” – posztolta Bajusz Sándor, a klub egykori válogatott átlövője.

A Győri Audi ETO női kézilabdacsapata is osztozik a fájdalomban: „Fogadjátok őszinte részvétünket!” – írt üzenetet a klub. Ismerősök és ismeretlenek, egykori játékosok és szurkolók is részvétüket fejezik ki.

A veszpremhatosfal.hu oldal is elköszönt:

„Keserédes győzelem... egy ilyen tragédia árnyékában nem is igazán lehet örülni ennek a győzelemnek. Őszinte részvétünk Dobozi Iván, a Pick Szeged technikai vezetőjének egész családjának, a klubnak, a csapatnak és mindenkinek, aki szerette...”

A szegedi együttes közölte, hogy vasárnap délelőtt 10 órától gyertyagyújtással búcsúznak Dobozi Ivántól a Pick Aréna főbejáratánál.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk