Kettős tragédia Zalában: a saját padlásukon találták meg a testvérek holttestét
A legrosszabb gyanú igazolódott be a zalai Várvölgyön: egy 55 éves férfi és 54 éves öccsének holttestét találták meg a saját házuk padlásán. Egy ismerősük riasztotta a hatóságokat, miután napokig nem érte el őket. A helyszíni jelek alapján a két férfi önkezével vetett véget az életének.
A körülmények előre megfontolt, tudatos döntésre utalnak. A házban több mint 70 millió forint készpénzt találtak, ami alapján az anyagi nehézségek mint lehetséges indok kizárhatók. A helyiek szerint a tragédia előtt a testvérek vadonatúj köteleket vásároltak.
– mondta a ZAOL-nak egy helyi forrás.
A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság megerősítette, hogy a Keszthelyi Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja a halálesetek körülményeit, idegenkezűség gyanúja nem merült fel.
A testvérpárt a településen visszahúzódó, maguknak való emberekként ismerték, akik a helyi közéletben nem vettek részt. Az idősebb fivér korábban erdészként dolgozott, majd öccsével együtt méhészkedésbe kezdtek, ami a jelek szerint jól jövedelmezett. „Közvetlen családtagjuk egyikőjüknek sem volt. Rokonaik azonban vannak, ők távolabb élnek, nem Várvölgyön. A temetést a hozzátartozók intézték” – nyilatkozta a lapnak Barcza Balázs, Várvölgy polgármestere.
A halálesetek feltehetően november első felében történtek. A két fivért november 28-án, pénteken helyezték végső nyugalomra a helyi, felsőzsidi temetőben, szüleik sírjában.