SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Kórházba került Kandász Andrea, látomásai voltak a 39 fokos láztól – kiderült, mi támadta meg a szervezetét

Férje vitte be az éjszaka közepén az Uzsoki kórházba, miután napokig nem múlt a magas láz. A műsorvezetőt azonnal infúzióra és oxigénre kötötték.
F. O. - szmo.hu
2025. április 17.



Kandász Andrea közösségi oldalán osztotta meg, hogy kórházba került, miután napokon át magas lázzal küzdött. Elmondása szerint három nap után már látomásai is voltak, ezért férje, Feri végül az éjszaka közepén bevitte őt az Uzsoki kórház ügyeletére.

„Amikor már három napja 39 fok feletti lázzal látomásaim kezdtek lenni 2 hete (nálam már a 37 is égető érzés, hiszen 30 éve nem voltam lázas meg ‘minek ez a dráma, úgyis meggyógyulok’ – gondoltam),

a férjem, Feri határozott ellenállásom ellenére felnyalábolt és éjjel 2-kor berobogott velem az Uzsoki ügyeletére”

írta az Instagramon a műsorvezető.

Hozzátette, zuglóiként szerencsésnek érzik magukat, hogy ez a kórház van hozzájuk közel, és „családi” kórházként tekintenek rá. Mint írta, türelmesen kivárta a sorát a vizsgálat előtt, majd alaposan megvizsgálták. „Hogy négy óra telt el? És? Jó helyen voltam.”

A kivizsgálás után kiderült, hogy kétoldali tüdőgyulladása van.

A betegséget légkondicionálón keresztül kapta el, az úgynevezett legionárius betegségről van szó. Az orvosok azonnal a pulmonológiára vitték, ahol vénás antibiotikumos kezelést kapott, amit szükség szerint oxigénterápiával egészítettek ki.

Kandász Andrea egy négyágyas kórterembe került, ahol először Rózsa nénivel, majd másnap Rékával együtt gyógyultak. Mint írta, „szuper kis közösség alakult ki”. A kórházból már kiengedték, de visszatért, hogy születésnapja alkalmából felköszöntse volt szobatársát, Rózsa nénit.

A posztjában külön is köszönetet mondott az orvosok és nővérek munkájáért, és hangsúlyozta, hogy szerinte sokszor méltatlanul kevés elismerést kapnak a kórházi dolgozók.

„Amikor egyikőjüknek megköszöntem a sok jót, akkor azt mondta: hálásan köszönöm ezt a pozitív visszajelzést, nagyon jólesik, még soha senkitől nem kaptam köszönetet!” – írta.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Válnak Nicole Kidmanék - fotókon a két 25 éves zenész, akik közül az egyikkel jöhetett össze a férje
Nyár eleje óta nem látták együtt őket. A papírok szerint lányaik 306 napot az anyjukkal, 59-et az apjukkal töltenek.


Nicole Kidman beadta a válókeresetet countryzenész férje ellen, egy híján húsz év házasság után, írja a story.hu. A házaspárt nyár eleje óta nem látták együtt, sokan azt találgatják, mi történhetett.

Felmerült, hogy az énekes egy fiatalabb nő miatt hagyta el az 58 éves színésznőt. A hírek szerint Kidman nem akart elválni, és próbálta megmenteni a házasságot. Nashville-ben is azt beszélik, hogy ki lehet a harmadik.

A szóbeszéd szerint

Keith Urban állítólagos barátnője, akivel egyes hírek szerint már össze is költözött, szintén a zenei világból érkezett. Emiatt két fiatal előadóra terelődött a figyelem, akik a nyáron együtt dolgoztak vele és színpadra is léptek vele: a 25 éves, szőke Karley Scott Collins énekesnőre és a 25 éves, barna hajú gitárosra, Maggie Baugh-ra.

A közös munka miatt mindketten sok időt töltöttek az énekessel. Urban az egyik koncertjén Maggie nevét beleszőtte egy olyan szerelmes dalba, amelyet eredetileg a feleségének írt.

A válási iratok szerint két lányuk, a 17 éves Sunday és a 14 éves Faith 306 napot az édesanyjukkal töltenek, és 59 napot az apjukkal. Mivel olyan korban vannak, amikor már beleszólhatnak egy ilyen döntésbe, ez a felosztás ezt is tükrözheti.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Krug Emília tizenkét év után távozik az ATV-től
November elejéig marad képernyőn. Közlése szerint új szakmai kihívásokat keres, döntését nem politikai vagy etikai ok indokolja.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. október 03.



Saját döntéséből távozik az ATV képernyőjéről Krug Emília, a Start meghatározó arca, írja az atv.hu. November elejéig még látható az ATV-n. A csatorna közleménye szerint a hétvégi, Civil a pályán című műsorban és a napi hírháttér műsor, az Aktuál csapatában is dolgozott. Korábban vezette az Egyenes beszédet, és a választási műsoroknak is oszlopos tagja volt.

A közlemény szerint Krug Emília megköszönte az ATV-nek, Németh S. Szilárd vezérigazgatónak a lehetőséget, és köszönetet mondott a nézőknek is.

„Most azonban úgy érzem, új szakmai kihívásokra vágyom, ezért döntöttem a váltás mellett. Mindig jó szívvel fogok visszagondolni erre a fantasztikus csapatra, akik napról napra fáradhatatlanul, hitelesen, becsülettel végzik a munkájukat és tájékoztatják a nézőket, és én is bármikor számíthattam rájuk. Döntésem hátterében nem áll politikai vagy etikai ok, békésen távozom az intézménytől. Sok sikert kívánok nekik ebben a hihetetlen izgalmas időszakban!”

– mondta.

Németh S. Szilárd a közleményben így fogalmazott: „több mint egy évtizedes intenzív munkája során mindent elért, amit csak lehetett. Szinte valamennyi műsorunkban dolgozott, többszáz interjút készített, a csatorna legnépszerűbb arcai közé emelkedett. Mindannyiunknak és biztos vagyok benne, hogy a nézőinknek is hiányozni fog. Az ATV nem csupán egy televízió, hanem egy összetartó közösség is, aminek mindig is a része marad. Köszönjük Krug Emíliának az ATV történetében betöltött fontos szerepét!”

A közlemény felidézi, hogy egy hónapja az ATV másik meghatározó arca, a kormányinfók egyik állandó kérdezője, Csuhaj Ildikó is távozott, ő nyolc évig dolgozott a csatornánál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Kiderült, hol romantikázott Lakatos Márk 26 évvel fiatalabb férjével
A pár hónapokig nem jelent meg együtt. A tavaly ősszel kirobbant pedofilvádak miatt a stylist ritkán szólalt meg az elmúlt időszakban, sőt magánéletéről is visszafogottan kommunikál.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. október 03.



Lakatos Márk és a nála 26 évvel fiatalabb párja tavaly januárban ismerkedtek meg. Alain sokáig Kubában élt, ezért egy ideig távkapcsolatban voltak, ám nyár elején hivatalosan is összekötötték az életüket.

A stylist a Karib-térségben találkozott a szakáccsal, aki a kubai út után két hónapra Magyarországra érkezett. Ez idő alatt bejárták Márk kedvenc európai helyeit, több országba utaztak együtt.

Tavaly ősszel pedofilvádak érték Lakatos Márkot, ekkor külföldre utazott a párjához. A botrány óta ritkán nyilatkozott és kevesebbet is posztolt.

Most egy, az Instagramon egy napig elérhető szelfin pezsgőznek együtt. Alain történetéből kiderült, hogy Bécsben találkoztak.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Ezen a képen nem fogsz ráismerni Tóth Gabira – a követői szinte követelik, hogy maradjon ilyen a stílusa
A Megasztárban kapott hideget-meleget a merész szettjei miatt, de pár hete visszaszólt a bírálóknak. Most egy titokzatos dalt is ígér a Csináljuk a Fesztivált! színpadára.


Közel egy hónapja elindult a Megasztár új évada. A válogatókon Tóth Gabi rövid, szűk ruhában és áll alá érő fekete hajjal szerepelt. Többen kritizálták a külsejét, és egy videóban ő maga is bevallotta, hogy élőben teljesen másmilyennek tűnt a szett, mint amit a tévében látott.

A tehetségkutató mestere a közösségi oldalán egy fotóval jelezte, hogy idén ő is előad a Csináljuk a Fesztivált! című műsorban. Azt még nem árulta el, milyen dallal áll színpadra.

A friss képen egészen más stílusban látszik:

izgalmas szabású fekete ruhát visel, frizurája sötétbarna, hosszú loknikba göndörítve

– szúrta ki a 24.hu.

A változás a követőinek is feltűnt, a kommentszekcióban dicsérik az új külsejét, mi több: szinte követelik, hogy maradjon ennék a stílusnál, és dobja a megasztáros kinézetet.


Link másolása
KÖVESS MINKET: