SPORT

Ilyen még nem volt: magyar sportmászó nyerte az ifjúsági Európa-bajnokságot



Az IFSC Ifjúsági Nehézségi Európa-kupasorozatban Vályi Gergely az első helyen végzett. Az Európa-kupasorozat kombinált értékelését (ez a három különböző versenyszám kombinációja, amely az olimpián is szerepelni fog) Vályi Gergely megnyerte, míg az IFSC Ifjúsági Kombinált Európa-bajnokságban Tusnády Nimród a 3., Radics Attila pedig a 6. helyen zárt.

Vályi Gergely Szügyben, egy Nógrád megyei kis községben él, és idén kezdte a gimnáziumot Balassagyarmaton. Hét évesen kezdett a fal- és sziklamászás iránt érdeklődni, a versenyzést kilenc évesen kezdte. Idén az Európa-kupa több állomásán is győzni tudott, így magabiztosan nyerte a sorozatot. A nehézségi mellett a boulder versenyszámban is többször állt dobogón.

A Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség kiemelten kezeli a versenymászást. A szövetség elnöke, Kandrács Ildikó maga is aktív szabadidős mászó, jól ismeri a sportág szükségleteit. Gege eredménye őt sem érte váratlanul, hiszen sok ember tudatosan felépített munkájának köszönhetők a versenymászó válogatott sikerei:

„Az elmúlt öt évben a szövetség szerény lehetőségeihez mérten, anyagi és humán erőforrást nem kímélve, rengeteget dolgozott a hazai kupasorozat fejlesztésén, amelyben nagyon sokat segítettek a rendező egyesületek, valamint a versenymászó szakág mindenkori vezetője, aki jelenleg Nagy Ervin. Az állami támogatások lehetővé tették egy jobban működtethető informatikai rendszer kiépítését. Bubb Ferenc közreműködésével számos edzőt és oktatók neveltünk ki. A legtöbbet azonban talán annak a rengeteg szülőnek köszönhetjük, akik mindent feláldozva biztosítják a gyermekeik sportolási lehetőségeit, amire éppen Gege az élő példa.”

Mindennél fontosabb azonban Gege sporthoz való alázata, szorgalma, kitartása és szerénysége.

Kimondottan erre a versenyre Beliczky Péter készítette fel, míg általánosságban a válogatott edzőcsapata foglalkozik vele: Farkas Tamás, Schmidt Tamás és Burucs Bálint, akik maguk is kiemelkedő sport- és boulder mászók.

Vályi Gergely így értékelte az eredményt:

„A versenyt megelőzte egy háromhetes intenzív edzéssorozat, de egész évben folyamatos volt a felkészülésem, így sikerült a háromfordulós Európa-kupasorozat mindhárom versenyét megnyernem. Ezen eredményeim után reméltem az EB-n a döntőbe jutást, esetleg dobogós helyezést. Számomra minden verseny egyformán fontos. Az Európa-bajnokság viszont azért volt kiemelkedő jelentőségű, mert szerettem volna tudni, hogy a magyar eredményeim után, a nemzetközi mezőnyben mit tudok teljesíteni. Az Európa-bajnoki cím egy visszaigazolás számomra, hogy jó úton haladok a felkészülésemben, és ezt kell tovább folytatnom. A következő időszakban még Magyar Kupafordulókra kerül sor, majd kezdődik az alapozás a következő magyar és nemzetközi versenyszezonra.”

A Magyar Hegy- és Sportmászó szövetség nagy hangsúlyt fektet az utánpótlás-nevelésre, a sportág pedig, növekvő népszerűségének köszönhetően egyre több gyermeket vonz, akik a mászásban találják meg a helyüket. Újabb és újabb mászófalak épülnek, az edzések száma is ugrásszerűen növekszik” – tette hozzá Kandrács Ildikó elnök.

A hazai sportmászás számára történelminek számító siker egy fontos mérföldkő a remélhetőleg a párizsi olimpiára vezető úton.

Fotók forrása: Russian Climbing Federation


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
A Rovatból
Óriási tömegbukás a Tour de Hongrie-n, sokkoló videón a baleset
25-30 bringás került a földre, közülük többen súlyos sérülést szenvedtek. Két mentőautó és egy mentőhelikopter szállította kórházba a sérült kerékpárosokat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. május 15.



Tömegbukás történt a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny második szakaszán, több versenyzőt kórházba kell szállítani. Az Országos Mentőszolgálat az MTI-vel azt közölte: négy férfit könnyebb sérülésekkel földi úton, míg egyet súlyos sérülésekkel, stabil állapotban légi úton vittek kórházba.

A szervezők tájékoztatása szerint mintegy 25-30 versenyző földre került, néhányan súlyos sérülést szenvedtek.

A Red Bull-BORA-hansgrohe dán bringását, Frederik Wandahlt a mentőhelikopter a székesfehérvári kórházba szállította, csapattársai közül az ausztrál Sam Welsfordot és az ír Ryan Mullent, illetve az osztrák Rainer Kepplingert (Bahrain Victorious), valamint a spanyol Pablo Torrest (UAE-XRG) mentőautó vitte a veszprémi kórházba. A mentősök szerint valamennyiük állapota stabil.

A balesetet itt lehet megnézni:

A Budapest-Győr nyitóetap után a veszprémi Óváros térről rajtolt el a százéves magyar körverseny mezőnye csütörtökön, a siófoki Fő utcáig 178 kilométert tekernek a bringások.

Két emelkedő megmászása után, nyílt és sík területen a csepergő esőben és befújó szélben növekedett a mezőny tempója, amikor - a céltól nagyjából 125 kilométerre - a sorban második helyen tekerő kerékpáros megcsúszott és bukott. Mintegy 25-30 versenyző földre került, néhányan súlyos sérülést szenvedtek.

Szilasi László versenyigazgató korábban az MTI-nek megerősítette, hogy két mentőautó és egy mentőhelikopter szállítja kórházba a sérült kerékpárosokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SPORT
Szoboszlai Dominik a pályán jelentette be, hogy apa lesz
A magyar labdarúgó válogatott sztárja a pályán és az életben is nagyot villantott. Felesége, Buzsik Borka már több hónapos terhes, nyáron érkezik a kis Szoboszlai.


Örömhírt jelentett be a pályán Szoboszlai Dominik hétfőn este. A magyar válogatott csapatkapitánya a Liverpool–Brighton meccs első félidejének hosszabbításában hatalmas gólt rúgott, majd különleges gólörömmel jelezte, hogy gyermeket várnak.

A labdát a meze alá rejtette, és ujjszopást imitált, amit sokan a szülői örömök előhírnökeként értelmeztek.

Nem sokkal később felesége, Buzsik Borka is megerősítette a nagy hírt. Instagram-történetében megosztotta a gólörömről készült fotót egy szíves és egy kisbabás emoji kíséretében. A hónapok óta tartó pletykák tehát beigazolódtak.

A pár márciusban házasodott össze, és hamarosan bővül a családjuk. Lapinformációk szerint

Borka már több hónapos terhes, a baba érkezésére nyáron lehet számítani.

A közösségi médiát elárasztották a gratulációk. Szoboszlai klubja, a Liverpool is külön bejegyzésben örült a jó hírnek, amit Borka egy szívecskével köszönt meg. A világhírű sportújságíró, Fabrizio Romano is megerősítette az örömhírt.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
A Rovatból
Brutális baleset a Forma-1-ben, rommá tört az egyik Red Bull
Cunoda Juki a Q1-ben csapódott a gumifalnak, de szerencsére sértetlenül szállt ki. A pole-t végül a világbajnokságot vezető Oscar Piastri szerezte meg.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. május 17.



Oscar Piastri indulhat az élről az Emilia Romagna Nagydíjon, miután mindössze 34 ezredmásodperccel előzte meg Max Verstappent a szombati időmérő edzésen. A kvalifikáció azonban nemcsak az időeredményekről szólt: drámai pillanatok is történtek a pályán, írja a 24.hu.

Cunoda Juki, a Red Bull versenyzője már a Q1-ben búcsúzni kényszerült. A japán pilóta agresszívan támadta meg a kerékvetőt, az autó azonban rossz szögben érkezett, megpördült, felborult, majd a gumifalnak és a kerítésnek csapódott.

A Red Bull végül a talpára érkezett, Cunoda pedig saját lábán hagyta el a baleset helyszínét. Elővigyázatosságból orvosi vizsgálatra is sor került.

A baleset miatt néhány percre megszakították az időmérőt piros zászlóval, hogy a pályabírók kiemelhessék az autót a kavicságyból.

Cunoda néhány futammal ezelőtt vette át Liam Lawson helyét a csapatnál, és eddig két főversenyen, valamint egy sprintfutamon tudott pontot szerezni.

Nem sokkal Cunoda balesete után Franco Colapinto is kiesett. Az argentin pilóta túl szélesen vette az egyik kanyart, megcsúszott az Alpine, majd a gumifalnak csapódott. Colapinto Jack Doohant váltotta a mezőnyben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
Nem mertek kimenni a feldühödött szurkolóik miatt a sevillai focisták, az edzőközpontban maradtak éjszakára is az elvesztett meccs után
A drukkerek tárgyakat dobáltak, sértegették a focistákat, és betörték az edzőközpont kapuját. A klub elítélte a vandalizmust, és arra kérte a hatóságokat, hogy a lehető legnagyobb gondossággal járjanak el.


A Sevilla FC játékosai szombat este érkeztek vissza Sevillába, miután 3–2-re kikaptak a Celta Vigótól. A csapatot körülbelül száz feldühödött szurkoló várta az edzőközpont bejáratánál.

A mérkőzést a Celta otthonában, a Balaídos Stadionban játszották vasárnap este.

A klub közleménye szerint a drukkerek tárgyakat dobáltak, sértegették a focistákat, és betörték az edzőközpont kapuját. Be is jutottak a létesítmény területére. A rendőrök végül szétoszlatták őket. A Cadena SER rádió szerint gumilövedékeket is bevetettek.

Éjfélre a szurkolók elhagyták a helyszínt, de a játékosok és a szakmai stáb tagjai nem mentek haza. Az edzőközpontban maradtak éjszakára.

A klub a közleményében elítélte a vandalizmust, és arra kérte a hatóságokat, hogy a lehető legnagyobb gondossággal járjanak el a felelősökkel szemben - írta a honlapján a klub.

A Sevilla három fordulóval a bajnokság vége előtt a 16. helyen áll a spanyol élvonalban. A csapat négy ponttal előzi meg a kieső zónában lévő Leganést. A vasárnapi vereség után a Sevilla kicsúszott a Bajnokok Ligája-indulást érő helyekről, és jelenleg ötödik 39 ponttal. A klub 2023-ban még az Európa Ligában ünnepelhetett győzelmet.


Link másolása
KÖVESS MINKET: