SPORT

Hamilton vagy Verstappen? Egyre kiélezettebb a küzdelem a Forma-1 két nagyágyúja között a vb-címért

A brit versenyző a nyolcadik világbajnoki győzelmére hajt, miközben sorra döntögeti a rekordokat,. A fiatal holland pilóta pedig az első sikeréért küzd, és úgy tűnik, méltó ellenfele a címvédőnek ebben a roppant szoros és izgalmas szezonban.


Tény és való, hogy az elmúlt időszakban Lewis Hamilton sokszor polgárpukkasztó öltözködésével került címlapokra szerte a világban. Hol neonzöld csizmában, hol félig női ruhában, fátyolos szoknyát viselve, hol pedig teljesen rózsaszín öltönyben jelenik meg. Az estélyeken kívül azonban szeretné megnyerni nyolcadik világbajnoki címét is, ami nem ígérkezik könnyű feladatnak, mert a holland Max Verstappen személyében olyan kihívója akadt, aki ebben az esztendőben igencsak sok borsot tört már az orra alá.

A világbajnoki pontállásban jelenleg hat egységnyi a különbség a két pilóta között, egyelőre Verstappen javára, de hat futam még hátravan.

Korántsem lefutott a versengés az összetett első helyért, ugyanis Verstappen nemcsak a pályán, hanem azon kívül is méltó ellenfele Hamiltonnak, amelyet nyilatkozatai is bizonyítanak.

Rengeteg a csipkelődés közöttük, ami egyáltalán nem barátságos hangnemű, és ha azt is figyelembe vesszük, hogy kétszer már karamboloztak is, bizony parázs futamokra számíthatunk az év végéig. Technikai sportágról lévén szó, bármi megtörténhet, de hogy a két versenyző mindent megtesz a győzelemért, az biztos. Hamilton sorba dönti a rekordokat, már 100 futamon győzött, ő vezeti a legtöbb pole pozícióból (első hely a rajtrácson) induló pilóták versenyét.

Az év elején sokan arra számítottak, hogy Hamilton hegemóniáját nem veszélyezteti különösen senki és semmi, ám erre Verstappen alaposan rácáfolt, és nemcsak agresszív vezetői stílusának köszönhetően, hanem mert a futamok alatt is nagyon koncentrál, és 110 százalékot teljesít a pályán. Már amikor nem ereszkedik le nála a "lilaköd" - ezt már Gergely Dénes a Motorsport.com egykori főszerkesztője mondja:

"A kiélezett csata ellenére is azt mondom, hogy Hamilton esélyesebb a végső győzelemre, mert a Mercedes csapatának gépezete szerintem jobb, mint a Verstappen vezette Red Bull Hondáé. Ha százalékokat kellene mondanom: 51-49 a brit pilóta javára.

A szakértő szerint amennyiben a vezetési stílusukat veszük alapul, Verstappen még mindig forrófejű. Elég csak a silverstone-i és a monzai versenyt említeni. Olaszországban Hamilton komolyabban is megsérülhetett volna a balesetben, amelyet a holland okozott, de ő rá sem hederített ellenfelére. Hamilton megorrolt rá, bár udvariasan nyilatkozott mindkét alkalommal, azért egy bocsánatkérő telefont elvárt volna riválisától. A holland pilóta azonban sokszor fittyet hány az etikettre, és nem nagyon érdekli más véleménye.

Hamilton és Verstappen balesete az Olasz Nagydíjon - Fotó: MTI/EPA/ANSA/Matteo Bazzi

Az tény, hogy az idei szezonban felpaprikázódott a Red Bull csapata, mert a pályabírók kicsit másképp értelmezik a büntetéseket. Szerintük Hamiltonnak kedveznek, ez is bosszanthatja Verstappent. Ettől függetlenül a kihívó elég arrogáns ember, no persze az angolt sem kell félteni, de talán a hosszú évek alatt kicsit lenyugodott.

"Azt már a Formula 1-ben megszokhattuk, hogy mindegyikük odamondogat a másiknak, de

ha ennyire kiélezett marad a csata a többi versenyen is, az sem kizárt, hogy Verstappen már nem tud uralkodni magán és a boxban köt bele ellenfelébe"

- zárja gondolatmenetét Gergely Dénes.

Élesedik a helyzet, ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy a hétvégi Török Nagydíjat követően Hamilton alaposan összeveszett csapatával, a Mercedesszel. A brit pilóta az utolsó körökben nem akart kiállni kerékcserére, azt bizonygatta, hogy, kibírja a verseny leintéséig a kopott gumijaival, és így akár a dobogón is végezhet. A csapata azonban másképp döntött, és végül Hamilton is "behódolt" az utasításnak. Végül az ötödik helyen végzett, amivel nem volt elégedett. Toto Wolff a Mercedes csapatfőnöke úgy nyilatkozott az eset után, hogy Hamiltont már régóta ismerik, megértik, ha versenyzőjük, miközben 320 km/h sebességgel száguld a pályán, nem biztos, hogy mindig reálisan látja a helyzetet, de mint mondta elég vastag a bőr a képükön, és mindezt kezelni tudják. Tisztában van Toto Wolff azzal is, hogy óriási nyomás nehezedik versenyzőjére, hiszen Verstappen idén bombaformában van, és minden apró pontot meg kell becsülniük.

Ami a versenyzők szimpátiáját illeti mindkettejüknek sokan szurkolnak, de érdekes, hogy Nagy Britanniában Hamilton nagyon megosztó személyiség. Például egy Nigel Mansellt, Damon Hillt vagy Jenson Buttont sokkal inkább kedvelték, mint őt. Ezt talán az öltözködési stílusának köszönheti, viszont az is igaz, hogy ezzel a sportágát népszerűsíti, hiszen olyan helyekre juttatja el az F1-et, ahol kevesebbet hallani róla.

A versengés tehát még nem dőlt el. Mindenesetre a rajongók örülhetnek annak, hogy a Formula 1 végre folyamatos izgalmakat tartogat futamról-futamra, akárki is lesz majd a világbajnok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
A Rovatból
12 éves korában meghalt Fricsi Dóri szekszárdi kosárlabdázó
Fricsi Dóri áprilisban ünnepelte születésnapját. A klub elnöke közölte a hírt, és vasárnap estére megemlékezést hirdettek a sportcsarnoknál található emlékfánál.


A várost és a sportközösséget is mélyen megrázta a hír: elhunyt Fricsi Dóri, a TARR KSC Szekszárd fiatal kosárlabdázója, írja a Blikk.

A tehetséges kislány áprilisban ünnepelte 12. születésnapját. Halálának okát nem hozták nyilvánosságra.

A klub ügyvezető elnöke, Szabó Gergő a közösségi oldalán búcsúzott tőle:

„Tudjuk, hogy rengetegen aggódtatok, szurkoltatok, imádkoztatok Fricsi Dóri felépüléséért. Sajnálatos módon a szakszerű orvosi ellátás ellenére klubunk fiatal játékosának szervezete tegnap feladta a harcot. Tragikus ezt kimondani, de Dóri csatlakozott az égiek kosárcsapatához.

Klubunk holnap (08.10.) este 8 órakor megemlékezést tart a Szekszárd Városi Sportcsarnoknál található Drazsen Petrovics emlékfánál. Dóri egy cserfes, mindig vidám személyiség volt, a társaságának középpontja, ezért a családjának kérése az, hogy aki teheti, színes ruhában jelenjen meg, így emlékezzünk közösen gyertyagyújtás mellett egy olyan kivételes sportolónkra, aki közösségünkből rendkívüli módon fog hiányozni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SPORT
Meghalt Jónyer Istvánné Németh Mária
A 78 évesen elhunyt sportoló élete az asztalitenisz körül forgott, és a veterán mezőnyben is szép sikereket ért el.


Hetvennyolc éves korában meghalt Jónyer István volt felesége, Jónyer Istvánné Németh Mária – szúrta ki a gyászhírt a Blikk a Magyar Asztalitenisz Szövetség hivatalos honlapján.

Jónyer Istvánné életének része volt az asztalitenisz. A legnagyobb sikereit a veterán mezőnyben érte el.

2015-ben Tampere városában rendezett Európa-bajnokságon megnyerte a női egyest a 65+ korosztályban.

Négy évvel később Budapesten az Európa-bajnokságon is dobogóra állhatott, bronzérmes lett. Világbajnoki érmet is szerzett, 2017-ben Helsingborgban női párosban lett harmadik.

A szövetség néhány órával korábban még a világhírű férjet,  Jónyer Istvánt köszöntötte 75. születésnapja alkalmából. A négyszeres világbajnok asztaliteniszező a Nemzet Sportolója címet is viseli.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
Megúszták – Lenyűgöző képeken az idei Balaton-átúszás, amit gyönyörű időben teljesítettek
Teljesen ideális körülmények fogadták a rossz idő miatt kétszer már elhalasztott sportesemény résztvevőit. A győztes alig több mint egy óra alatt teljesítette az 5,2 kilométeres távot.


Több mint tízezer résztvevővel rendezték meg szombaton a 43. Lidl Balaton-átúszást.

A szervezők délutáni, MTI-nek eljuttatott közleménye kiemelte: a korábbi kétszeri halasztást követően napsütéses időben, 24 fokos, tükörsima vízben teljesítette a szépszámú résztvevő az 5,2 kilométeres teljes távot és a 2,6 kilométeres féltávot, amelyek mellett SUP-os átkelésre is volt lehetőség.

A teljes távon a hagyományos, tehát segédeszköz nélkül úszók közül a győztes a nyíltvíziúszó-válogatott Barabás Imre lett, aki 2022-ben már nyert Balaton-átúszást. Ezúttal 1 óra 2 perc 49 másodperces idővel ért célba. A leggyorsabban Lengyeltóti Bence búvárúszó, a búvárúszó válogatott tagja ért át Révfülöpről Balatonboglárra 1 óra 1 perc 3 másodperc alatt.

Teljesítette a távot mások mellett Késely Ajna és Kis Gergő Szabolcs Európa-bajnok úszók, Gergely István kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, valamint az ultramaratoni futásban világcsúcstartó Bérces Edit. A célba érkezők között volt például Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke és Kumin Ferenc, Magyarország londoni nagykövete.

A klasszikus táv legidősebb férfi teljesítője 84, a legidősebb női úszó pedig 79 éves volt. A féltávot egy 83 esztendős nő és egy 81 éves férfi is teljesítette, míg a SUP-osok között egy 79 éves férfi és egy 71 esztendős nő volt a legidősebb.

„A két halasztás után egy ilyen napról álmodtunk. A Balaton ma a legszebb arcát mutatta és a résztvevők türelmét, kitartását egy felejthetetlen élménnyel ajándékozta meg. Hatalmas büszkeség látni ennyi mosolygós arcot a célban, ez a nap minden várakozást felülmúlt” – mondta el Kocsis Árpád, a szervező Budapest Sportiroda ügyvezetője.

Az ideivel együtt 1979 óta már több mint 243 634-en teljesítették a klasszikus távot, összesen 1,27 millió kilométert úszva a Balatonban.

A képekre kattintva galéria nyílik:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
A Rovatból
Meghalt Káposzta Benő
A korábbi válogatott labdarúgó 83 éves korában hunyt el. Az Újpest játékosa 19-szer szerepelt a válogatottban is.


Hétfőn 83 éves korában elhunyt Káposzta Benő korábbi válogatott labdarúgó, írja az MTI.

Az Újpest FC honlapjának keddi beszámolója szerint a klub saját halottjának tekinti az egykori kiváló védőt.

Káposzta a Budapesti Gyárépítők csapatában kezdte pályafutását, majd 1959 nyarán igazolt az Újpesti Dózsához, amelyben teljes profi karrierjét töltötte. A lila-fehéreknél 272 mérkőzésen hét gólt szerzett,

részese volt hat bajnoki címnek és két Magyar Kupa-győzelemnek.

A válogatottban 1964 és 1969 között 19 találkozón kapott lehetőséget, alapembere volt az 1966-os, angliai világbajnokságon negyeddöntőig jutott nemzeti együttesnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET: