SPORT
A Rovatból

Hamilton indul az első helyről vasárnap a Forma-1-es Magyar Nagydíjon

A Hungaroringen tesztelték először az időmérőkre tervezett új gumiszabályt is.


A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes versenyzője volt a leggyorsabb a 38. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az első helyről.

A 38 éves brit pilótának ez az idei első és pályafutása 104. pole pozíciója, a Hungaroringen kilencedik alkalommal indulhat az élről. A második helyen a Red Bull kétszeres világbajnok, címvédő holland pilótája, Max Verstappen végzett mindössze három ezredmásodperces lemaradással, míg a harmadik időt a McLarennel versenyző brit Lando Norris érte el.

A holland szurkolók hozták a tavalyi formájukat, ugyanis ezúttal is hatalmas üdvrivalgással fogadták a körözés kezdete előtt a pályán végighaladó, az ő öltözékükhöz hasonlóan narancssárga takarítóautót.

A Magyar Nagydíjon tesztelték először az időmérőkre tervezett új – sok versenyző által kritizált – gumiszabályt: eddig a versenyzők maguk dönthettek arról, mikor milyen abroncsot tesznek fel az autókra, ezúttal azonban az első szakaszt kötelezően kemény, a másodikat közepes, a harmadikat pedig lágy gumikon kellett teljesíteni

- írta meg az MTI.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
A Rovatból
Néhány órával felesége elvesztése után meghalt dr. Póka László
Az egykori triatlonos és öttusázó felesége hosszan tartó betegség után hunyt el. A gyászoló férj a tragédia után agyvérzést kapott, lányuk közölte a drámai hírt.


Néhány óra leforgása alatt hunyt el dr. Póka László egykori triatlonos és öttusázó, valamint szeretett felesége, dr. Póka Lászlóné. A házaspár november 23-án halt meg, a tragikus hírről a Magyar Triatlon Szövetség is beszámolt – írta a Blikk.

Az elhunytak lánya, Gabriella közösségi oldalán számolt be a tragédia részleteiről. Mint írta,

édesanyja hosszan tartó betegséget követően, édesapja pedig felesége elvesztése felett érzett mély fájdalmában, agyvérzés következtében hunyt el.

„November 23-án megrendítő tragédia ért bennünket. Pár óra különbséggel elvesztettük a szüleimet. A köztük lévő szeretet annyira erős volt, hogy együtt folytatják útjukat” – fogalmazott bejegyzésében, amelyben a temetésre is meghívta az ismerősöket. „Szeretettel várunk mindenkit, aki szeretne velünk csendes búcsút venni tőlük december 12-én 14.30-kor a Farkasréti Temetőben.” A posztban leírtak azokat is megdöbbentették, akik nem ismerték a családot.

Az elhunytak lánya szerint az együttérző hozzászólások erőt adnak nekik a gyászban.

Kindl Gábor, a Magyar Triatlon Szövetség elnöke régi barátként, személyes sorokkal búcsúzott dr. Póka Lászlótól. „Megnyugvást jelent, hogy szeretett feleségeddel együtt, egy napon távoztatok, akit súlyos betegsége során évekig ápoltál a rád jellemző lelkiismeretességgel” – írta megemlékezésében.

Kindl Gábor közös sportsikerüket is felidézte. „Életem egyik legkedvesebb emléke, hogy együtt lettünk triatlon országos bajnokok 1989-ben, Kecskeméten. A szó legnemesebb értelmében voltál SPORTEMBER!” – emelte ki.

Dr. Póka László sportpályafutása során öttusázóként, triatlonosként és vívóként is versenyzett, civilben pedig fül-orr-gégész orvosként dolgozott.

A szövetség elnöke szerint dr. Póka László nemcsak a sportban, de hivatásában is példát mutatott. „A magam nevében és a Magyar Triatlon Szövetség elnökeként is téged állítalak példaképként a mai és jövőbeni triatlonosok számára, de igazából valamennyi ember számára.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SPORT
A Rovatból
Megszólalt a szinte egyszerre elhunyt Póka-házaspár lánya: A szerelmük a halálban is összekötötte őket
Dr. Póka László végig ápolta súlyos beteg feleségét, majd az asszony halála után agyvérzést kapott. Lányuk szerint a férfi el sem tudta képzelni az életet élete szerelme nélkül.


Ahogy már beszámoltunk róla, ötvenhét év ismeretség és ötvenöt év házasság után, csupán néhány óra különbséggel hunyt el dr. Póka László és felesége, Erzsébet. Az egykori öttusázó, triatlonos és fül-orr-gégész orvos végigkísérte súlyos beteg feleségét, majd november 23-án ő is elhunyt; a hírek szerint nem sokkal felesége halála után agyvérzést kapott.

Lányuk, Dorn Gabriella a Blikknek beszélt szülei különleges kapcsolatáról és édesapja életútjáról.

„A találkozásukról mindig úgy beszéltek, hogy a jó Isten vezette őket egymáshoz, a két, rendkívül nehéz sorsú fiatalt, hogy együtt erősebben, egymást támogatva kezdjék meg a közös életüket.

Édesapám az utóbbi időszakban gyakran mondta, hogy ő amiatt tartja magát karban, hogy az édesanyánkat elkísérje az útján, hogy vigyázzon rá az utolsó pillanatig” – mondta.

Az utolsó évek már arról szóltak, hogy a férfi otthonukban ápolta feleségét.

Dr. Póka László születési rendellenességgel jött világra, a sport adott neki önbizalmat és elfogadottságot. Kilencévesen tanult meg úszni, majd pécsi egyetemi évei alatt kezdett versenyezni úszóként, futóként, később három- és öttusázóként.

Harmincéves kora után futotta első maratonját, negyven felett kezdett triatlonozni, és több mint ötvenévesen teljesítette az Ironman-távot.

A sport iránti elkötelezettségét mutatja az az 1987-es történet is, amikor a lebénult országban sífutólécen ment bevásárolni.

Orvosi diplomáját 1967-ben szerezte meg, és 35 évesen már főorvos volt az Ózdi Városi Kórház fül-orr-gégészeti osztályán. Később dolgozott a váci és a budapesti Szent Rókus Kórházban, valamint több rendelőintézetben is. A Magyar Orvosok Sportegyesületének alelnökeként a tudását a sportban is kamatoztatta: asztmás, tartáshibás és túlsúlyos gyerekek sporttal történő gyógyításában vett részt, ahol orvosi munkája mellett úszó- és futóedzéseket is tartott.

A sport szeretetét két gyermekének és három unokájának is átadta; lánya párbajtőröző lett, két unokája pedig versenyszerűen öttusázott.

Élete végén egy önéletrajzi könyvön dolgozott. „Belekezdett egy önéletrajzi könyv megírásába, amelynek a címe »Csodálatos életem története« lett volna. Sajnáljuk, hogy nem tudta befejezni” – árulta el lánya.

„Olyan veszteséget és mély fájdalmat érzünk, amelyet nem tudunk szavakba önteni.

Nehéz elfogadni, hogy egyszerre mentek el, ugyanakkor amennyire szomorú, annyira szép befejezése a közös földi életüknek”

– mondta Dorn Gabriella.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
A Rovatból
Továbbra is veretlen a Fradi az Európa-ligában, Varga Barnabás Isztambulban is gólt szerzett
A magyar csapat 1:1-es döntetlent játszott a Fenerbahce ellen. A Ferencváros három győzelemmel és két döntetlennel a nyolcaddöntőbe jutást érő helyen áll.


A Ferencváros labdarúgócsapata 1-1-es döntetlent játszott a török Fenerbahce vendégeként az Európa-liga alapszakaszának csütörtök esti mérkőzésén, így továbbra is veretlen és nyolcaddöntőbe jutást érő helyen áll öt fordulót követően, írja az MTI.

Robbie Keane vezetőedző tanítványai Varga Barnabás fejesgóljával ugyan megszerezték a vezetést a második félidő derekán, de a brazil Talisca találatával a hazaiak három perccel később egyenlítettek.

A Ferencváros három győzelemmel és két döntetlennel, illetve az így megszerzett 11 ponttal negyedik helyen áll a tabellán, és a késő esti meccsek után is biztosan a nyolcaddöntőt érő legjobb nyolc között lesz.

A magyar bajnok legközelebb december 11-én a skót Glasgow Rangers együttesét fogadja az alapszakasz hatodik körében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
Csalás és sikkasztás: Bilincsben vitték el a korábbi Forma–1-es pilótát
A 42 éves Adrian Sutilt egy összehangolt, nemzetközi akcióban fogták el Németországban. A stuttgarti bíróság azonnal elrendelte az előzetes letartóztatását.


Nemzetközi razzia során, bilincsben vitték el a Forma–1 korábbi német pilótáját, Adrian Sutilt, akit csalással és sikkasztással gyanúsítanak. A 42 éves sportolót november 27-én, csütörtökön a németországi Sindelfingenben vették őrizetbe, majd a Stuttgarti Kerületi Bíróság elrendelte az előzetes letartóztatását.

A német Bild információi szerint

a rendőrség összehangolt akció keretében csapott le egyszerre Monacóban, Svájcban és több német helyszínen.

A stuttgarti ügyészség szóvivője megerősítette a hírt, és szűkszavúan annyit közölt: „A Baden-Württemberg Tartományi Bűnügyi Rendőrséggel közösen több ingatlant kutattunk át.” A sajtóban megjelent információk szerint a gyanú különösen súlyos esetben, társtettesként elkövetett csalás és közös sikkasztás. A hatóságok az ügy részleteiről egyelőre nem közöltek többet, és Sutil sem reagált a vádakra.

Adrian Sutil 2007 és 2014 között versenyzett a Forma–1-ben a Spyker, a Force India és a Sauber színeiben. Dobogóra sosem állhatott, karrierje legjobb eredménye egy negyedik hely volt a 2009-es Olasz Nagydíjon.

Nevéhez fűződik egy kétes rekord is: 128 futamon indult anélkül, hogy egyszer is a legjobb három között végzett volna. Sutilra sokan emlékezhetnek azzal kapcsolatban is, hogy az ő autóját mentették a 2014-es Japán Nagydíjon, amikor a nagy esőben a munkát végző emelős kocsinak hajtott Jules Bianchi, aki 8 hónappal később belehalt a sérüléseibe.

Az F1 utáni éveiben luxusautó-kereskedelemmel hozták hírbe. Sutilnak nem ez az első komolyabb ügye a hatóságokkal: 2012-ben súlyos testi sértésben találták bűnösnek,

amiért 18 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre és pénzbírságra ítélték.

via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET: