KÉK HÍREK
A Rovatból

Gyárfás Tamás az ítéletről: „Életemben ekkora ütést nem kaptam”

Az egykori sportriporter a Blikknek adott interjút. Azt mondta, hogy ő nem bérelt fel senkit és semmilyen gyilkosságnak sem volt bűnrészese.


A Blikknek adott interjút az elsőfokú ítélet után Gyárfás Tamás. Mint arról korábban beszámoltunk, a bíró kimondta, bűnsegéd volt az ismert médiavállalkozó az 1998-as Fenyő-gyilkosságban.

Gyárfás hét év letöltendő fegyházbüntetést kapott. Az egykori sportriporter a lapnak azt mondta, hogy ő nem bérelt fel senkit és semmilyen gyilkosságnak sem volt bűnrészese.

"A mélyütés megvolt. Miként a tárgyalás után mondtam, engem atomcsapásként ért az ítélet, ennek ellenére fel nem vetődött bennem, hogy feladjam. A történtek ellenére is változatlanul hiszek az igazságszolgáltatásban. Eddig sem, de a jövőben sem szándékozom az eljárást, de az ítéletet sem a sajtóban vitatni."

- mondta a Napkelte egykori műsorvezetője.

"Életemben ekkora ütést nem kaptam. A bírói ítélet számomra olyan volt, mint egy atomcsapás”

- nyilatkozta a lapnak Gyárfás Tamás.

Az interjúban szóba kerül az is, hogy 2004. február 7-én a 3. sorszámmal ellátott Portik Tamás-kazettán Portik Tamás azt mondta, hogy valamikor 1996-ban megkérdezte tőle, „mi legyen az emberrel, szétb….szák-e”.

Hogy valamikor 1996-ban, tehát 28 évvel ezelőtt Portik valóban feltett-e nekem egy ilyen kérdést, arról csak azt mondhatom, ilyen nem történt. Erre semmiféle bizonyíték nincs. Az viszont tény, hogy Portik a saját kérdésére saját maga válaszolt: „Erre te azt mondtad, hogy igen…”

- állítja Gyárfás, aki szerint ez maximum egy feltételezés.

"Ma már azt mondom, Portik Tamás sajnos titkon videófelvételeket nem készített, ezek híján számomra érthetetlen, miként lehet engem kétséget kizáróan bűnsegédként elítélni."

- tette hozzá az első fokon 7 évre ítélt médiavállalkozó.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Mellényzsebből fizette ki a közel félmilliós büntetést az ötvöskónyi gyorshajtó
A 27 éves kutasi sofőrt Ötvöskónyiban mérték be. 126 km/órával ment lakott területen belül.


Szeptember 2-án Ötvöskónyi belterületén mértek be egy járművet, amely a megengedett 50 helyett 126 km/órával haladt – közölte a police.hu. A járművet a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság egyenruhásai állították meg.

A volánnál egy 27 éves kutasi férfi ült, akit a maximális, 8 előéleti pontra és 468 ezer forint közigazgatási bírságra büntettek meg. A rendőrség szerint a sofőr a helyszínen azonnal rendezte a közel félmilliós összeget, amit a mellényzsebéből vett elő. Az előéleti pontokat ezzel nem tudta kiváltani. A jogosítványt 18 pont után vonják be.

Két nappal később, szeptember 4-én mozgó sebességellenőrzés közben egy másik járművezetőt is bemértek Sántos belterületén, aki 23 km/órával lépte túl az 50-es sebességhatárt. A rendőrök megállapították, hogy a 26 éves kaposvári férfit korábban jogerősen eltiltották a járművezetéstől, mégis volán mögé ült.

A férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. A gyorshajtás miatt 50 ezer forint közigazgatási bírságot és 4 előéleti pontot is kapott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Kiugrott a mozgó vonat ablakán egy gyerek Borsodban – mentőhelikoptert kellett hívni hozzá
Saját szemükkel láthatták az arra járók, hogy egy kisfiú kiveti magát a mozgó szerelvény ablakán. A jegyellenőr elől akart elmenekülni.


A MÁV Füzesabonyból Nyíregyházára tartó 5112-es járatának ablakán ugrott ki egy gyermek Taktaharkánynál. A vonat még mozgásban volt.

A megdöbbentő eset hétfőn délelőtt történt. A Boon.hu helyszíni riportja szerint egy 10 év körüli gyerek próbált az ablakon ugrott ki, egyelőre nem tudni, miért. A MÁV közleménye szerint: Az állomáson éppen lassító, már megállni készülő szerelvény ablakán – eddig tisztázatlan okból és körülmények között – kiugrott egy fiú, aki a vasúti pálya mellé esett, ahol súlyos sérüléseket szenvedett. A mentők kiérkezéséig jegyvizsgáló kollégánk végig a sérült mellett maradt, a vonaton tartózkodó vasútőr segítségével megkezdte a szerencsétlenül járt fiú ellátását - áll a közleményben.

A mozgó vonatból kiugorva súlyosan megsérülhetett, mert a portál szerint a rendőrök mellett mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.

A tájékoztatás szerint a balesetet szenvedett gyermek 14 évnél fiatalabb, így nem állja meg a helyét az a feltevés, miszerint a fiú bliccelés gyanú miatt menekült volna a kalauz elől. Jegyvizsgáló nem szándékozott elkérni a fiú jegyét, hiszen 14 évnél fiatalabbnak látta, az ilyen korú utasaink pedig a MÁV-csoport járatain díjmentesen utazhatnak – tette hozzá a MÁV.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Addig vert egy bottal, amíg szét nem törte rajtam” - Polgárőrök bántalmazhattak egy férfit a kenderesi városnapon
A rendőrség személyi szabadság megsértése és bántalmazás miatt nyomoz. Az Országos Polgárőr Szövetség szerint az érintettek közül hárman azonnal kiléptek a polgárőrségtől.


A rendőrség nyomoz személyi szabadság megsértése és bántalmazás közfeladatot ellátó személy eljárásában bűntett gyanújával a kenderesi városnapon történt incidens miatt. Az Országos Mentőszolgálat közölte, hogy augusztus 17-én a Jász-Nagykun-Szolnok megyei településről fejsérüléssel szállítottak kórházba egy negyven év körüli férfit – írja helyszíni tudósításában a hvg.hu.

Az Országos Polgárőr Szövetség tájékoztatása szerint három érintett helyi polgárőr azonnal kilépett, és leadta az igazolványát. A szövetség ezt írta:

„A rendezvényen valaki folyamatosan zavarta a szórakozó vendégeket, magatartása közösségellenes volt, ezért a polgárőrök a teremből újra és újra kivezették.”

A lap információi szerint a polgárőrök a békésen szórakozó emberek biztonsága érdekében jogszerűen távolították el a közösségellenesen viselkedő személyt, hogy később mi történt, azt a nyomozás állapítja meg.

Hozzátették:

„A megindult büntetőeljárás, valamint gyanúsítotti kihallgatásukat követően az ügyben érintett három polgárőr azonnali hatállyal kilépett a polgárőrségtől és a megszűnt tagságukkal egyidőben leadták az igazolványukat is.”

Közölték továbbá: „Az Országos Polgárőr Szövetség (amennyiben beigazolódnak a vádak) elhatárolódik a történtektől, amelyek súlyosan sértik a polgárőrségről szóló törvényben foglaltakat és ellentétesek mindazon elvekkel, amelyeket a szövetség vall. A polgárőrség nem tolerál semmilyen jogszabálysértést egyetlen tagja esetében sem.”

Az érintett, Roland a HVG-nek elmondta, hogyan kezdődött az ügy:

„A városnapon voltam, vásároltam magamnak egy sört, amikor hátulról hirtelen elkapott a tarkómnál fogva és elkezdett rángatni. Nagy nehezen ki tudtam szabadulni a szorításából és próbáltam elfutni. Hazajutottam, de a ház előtt utolértek.”

A férfi szerint helyi polgárőrök kergették, majd folytatta:

„Amikor utolértek, betuszkoltak egy kocsiba, amin a polgárőrség felirat volt, és szomszéd falu határába vittek. Egyikük elővett egy kisebb botot, majd vert, amíg szét nem törte rajtam.”

Elmondása alapján a bántalmazás után több flakon vizet kapott, és rászóltak, hogy mossa meg magát. Azt állította, egy telefont is elővettek, és neki azt kellett mondania, hogy a ház előtt többször elesett, a polgárőr pedig segített neki felállni. A kenderesi háza előtt homlokán sebet mutatott, bedagadt térdéről és a bordáiról beszélt a HVG-nek.

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nem közölt részleteket az ügyről, és arról sem számoltak be, hány ember ellen indult eljárás. A rendőrség utalt rá, hogy polgárőr lehetett az elkövető.

Az ügyről a Magyar Hang is írt. Az érintett polgárőrt a lap nem érte el, a portál szerint az illető állítólagosnak nevezte a bántalmazást. Ugyanakkor a város polgármestere sem nyilatkozott az ügyben.

A városban többeket megkérdeztek a polgárőrségről és a mindennapokról. Többen azt mondták, egyre többen fogyasztanak olcsó kábítószereket, vannak városrészek, ahová nem engedik a gyerekeket, és sötétedés után nem szívesen járnak az utcákon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Elképesztő videó: rosszul lett a sofőr, átrepült az autópálya felett a maga után porcsíkot húzó Hondája
Egy 70 éves brentwoodi férfi lett rosszul vezetés közben, és a jármű kilőtt a szervizútról, majd az autópálya felett a levegőben repült át. A sofőrt kórházba vitték.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 06.



Egy 2012-es Honda szerdán a levegőbe emelkedett, majd négy sávon átrepülve zuhant le a Long Islanden futó Sunrise Highway felett, írja a New York Post. A döbbenetes jelenetet egy fedélzeti kamera rögzítette.

A felvételen látszik, ahogy az autó a szervizútról felhajt a töltésre, majd

kilő a magasba, átszeli a keleti irányú sávokat, végül a nyugati oldalon ér földet.

A hatóságok szerint egy 70 éves brentwoodi férfi ült a volánnál, aki rosszul lett vezetés közben.

„Egészségügyi probléma miatt elvesztette az uralmát az autó felett, felhajtott a felvezető töltésre, átrepült a sávok fölött, és végül túloldali töltésben landolt” – mondta Dennison DeNatalie, a Bay Shore-i tűzoltóság szóvivője a lapnak.

A sofőr könnyebb sérülésekkel megúszta, és mivel más jármű nem ütközött vele, senki más nem sérült meg. A férfit a South Shore Egyetemi Kórházba vitték, az orvosok szerint valószínűleg teljesen fel fog épülni.

A helyszínen készült fotókon és videókon az összetört Honda fejre állva, fák közé szorulva látható a Sunrise Highway mellett, miközben a mentők biztosították a területet.

„Mi a picsa volt ez?!” – hallatszik annak az autósnak a hangja, akinek a kocsija fölött elrepült a Honda. A felvétel azóta gyorsan terjed az interneten:


Link másolása
KÖVESS MINKET: