SPORT

Geszti Péter is lekéste a magyar-skót meccset: hervasztó volt, hogy változunk át homo sapiensekből üvöltő hordává

Geszti a végére már nem azért aggódott, hogy nem érnek oda, hanem hogy lincselést rendeznek-e a csalódott drukkerek. Elmesélte, miért döntött úgy, inkább nem is indul el a késésben lévő géppel.


Lincshangulat volt Ferihegyen vasárnap este: a Eurowings stuttgarti járata csak hatalmas késéssel tudott elindulni, ami miatt 100-150 magyar szurkoló késte le a magyar-skót meccset. Közöttük volt Geszti Péter is, aki a Facebook-on írta meg a horror-kalandot:

„Rajta voltam. A gépen, ami nem ért oda. Legalábbis velem. Mert leszálltam róla.”

Geszti szerint „mindannyiukban megugrott a stressz, amikor kiderült, hogy az eredetileg 16.15-re tervezett indulás még későbbre, 18.55-re módosult”, de a beszállás még így is viszonylag nyugodtan ment, noha már ekkor elkezdtek beszólogatni a lassabb, idősebb utasoknak a drukkerek.

„Amikor mindenki elfoglalta a helyét - minden szék foglalt volt -, mégsem csukta be a személyzet az ajtókat, mert zavar támadt, a gép végéből 5-6 ember jött vissza előre, és látszott, hogy valami nem stimmel. Innentől egy rémálommal felérő valóságshow indult”

– folytatja a posztban Geszti. A helyzeten szerinte rontott, hogy hosszú percekig nem lehetett tudni, mi a probléma.

„A mellettem ülő idős német hölgy reszketni kezdett, ahogy egyre többen kezdtek káromkodni hangosan, egy számára érthetetlen nyelven. [...] Repkedtek az egyesült szitokszavak: a jó öreg rasszizmus-homofóbia páros pogózott hőbörögve a széksorok fölött, miközben az elöl tipródó külföldiek (japán és német nők) egyre ijedtebben próbáltak rendezni valamilyen számunkra még ismeretlen problémát a személyzettel. Igazából nem is az volt már aggasztó, hogy nem érek oda a meccsre, hanem az, hogy mi lesz ebből az egészből, bunyó vagy egyenesen lincselés. Hervasztó volt érzékelni, hogy változunk át homo sapiensekből üvöltő hordává. Azt éreztem, hogy nem akarok itt lenni. És lassan a meccsen sem. Fapados járat, fapados ügymenet, fapados reakciók, fapados élet.”

Mint a zenész írja, végül olyan borzasztó helyzet alakult ki, hogy ő úgy döntött, inkább leszáll a gépről.

„A mögöttem ülő piás trió idővel agresszívbe kapcsolt, ami felfűtötte az előttem és mellettem ülő férfiakat is, ezért először a légiutas-kísérő, aztán a másodpilóta, majd a kapitány ugrott oda, és rivallott rá a hangadókra, hogy szálljanak le a gépről. Közben végre bemondták, hogy probléma van az utaslistával és hat csomagnak nincs gazdája a repülőn. Nabakker! Felhördült a kabin népe. Páran vörös fejjel, sziszegve és fenyegetődzve leviharzottak a gépről, közben megjött a reptéri rendőrség, és a fejem fölött igazoltatni kezdte a piros-fehér-zöldre mázolt arcú fiúkat, akik hirtelen elcsendesedtek. Káosz kapitányság. Hogy kerülök én ide? Egyértelmű volt, hogy azok, akiknél elszakadt a cérna, és leszálltak, jól kiszúrhatnak a gépen maradókkal, mert innentől szinte lehetetlen követni, hogy kik szálltak le, melyik székről, és az utaslista szétesik, mint jenga a földrengéskor. Anélkül pedig nincs felszállás. A kegyelemdöfést az adta meg, amikor bemondták, hogy minden utasnak le kell szállni, akinek csomagja van a rakodótérben. Vagy ötvenen indultak kifelé, nyilván azok a külföldiek, akik nem a magyar meccsre mentek. Odakínlódtam magam az elkínzott arcú steward sráchoz, akit épphogy csak le nem köptek még, és csendesen megkérdeztem, hogy ez mennyi időt vehet igénybe? 50 perc. Visszamásztam a hátizsákomért. Eljött az ideje, hogy hazamenjek.”

A posztját végül ezzel zárja:

„Ahogy mondják: a futball a világ legfontosabb semmisége - mi most »csak« ennek egy meccséről maradtunk le, mégis gyilkos indulatok szöktek szárba. Mi lesz, ha egyszer nem lesz áram, kenyér, benzin, vagy kifogynak a vízkészletek? Ki fog minket megmenteni magunktól? Erről a bolygóról nem tudunk leszállni...”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
A Rovatból
Ezt üzente Cristiano Ronaldo a magyarok elleni vb-selejtező után
A portugál csatár nem volt túl csalódott a hazai pályán elért döntetlen eredmény miatt.


Mint megírtuk, kedd este 2-2-es döntetlent játszott a magyar válogatott Portugáliával Lisszabonban. A nemzeti együttes meglepetésre hamar vezetést szerzett Szalai Attila fejesgóljával, majd a hazaiak az első helyzetüket gólra váltva egyenlítettek Cristiano Ronaldo révén. A portugál csatár aztán a szünet előtt még egyszer betalált, így megfordítva az állást a válogatottja javára. A második félidő rendes játékidejében nem születetett gól, de szerencsére a hosszabbításban Szoboszlai Dominik rúgott egyet, így pontot mentett a magyaroknak.

Mi örülhetünk a 2-2-es döntetlennek, hiszen szeptember elején a Puskás Arénában 3-2-re kikaptak Szoboszlaiék Ronaldóéktól. A tavalyi Nemzetek Ligáját megnyerő portugálok kevésbé lehetnek elégedettek az eredménnyel, ugyanakkor nincs miért aggódniuk, simán vezetik az F csoportot a vb-selejtezőben 10 ponttal (Magyarország 5 ponttal a 2. helyen áll).

Éppen ezért nem meglepő, hogy a csapatkapitány Cristiano Ronaldo is magabiztosan üzent Instagram-oldalán a meccs után.

„Egyre közelebb kerülünk a célunkhoz! Hajrá Portugália!”

– írt egy portugál zászlós emojival kiegészítve a posztban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SPORT
Megvan a magyar válogatott első győzelme a vb-selejtezőkön: Magyarország-Örményország 2:0
A magyar labdarúgó-válogatott hazai pályán 2-0-s győzelmet aratott az örmény csapat felett a szombati világbajnoki selejtezőmérkőzésen.


Marco Rossi szövetségi kapitány tanítványai többnyire meddő mezőnyfölényben futballoztak, de amikor a második félidő elején fokozni tudták a nyomást, akkor a nemzeti együttesben másodszor, kezdőként először szereplő Lukács Dániel góljával sikerült vezetést szerezniük.

A végeredményt a hosszabbításban a csereként beállt és a címeres mezben szintén először betaláló Gruber Zsombor állította be.

Az immár négypontos magyarok a sikerükkel éppen az örményeket megelőzve jöttek fel a pótselejtezőt jelentő második helyre.

A magyar csapat legközelebb kedden a kvartett favoritja, a Nemzetek Ligája-győztes Portugália vendégeként lép pályára Lisszabonban.

(MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
A Rovatból
Szoboszlai a hosszabbításban harcolta ki a döntetlent Portugália ellen – 2-2-t játszott a válogatott Lisszabonban
Vezetést szereztünk, majd Cristiano Ronaldo fordított. Végül a 92. percben Szoboszlai Dominik pontot mentett, de előtte is volt már esélyünk az egyenlítésre.


A magyar labdarúgó-válogatott 2-2-es döntetlent játszott kedden a portugál csapat vendégeként a lisszaboni világbajnoki selejtezőmérkőzésen, így a hazaiak még nem jutottak ki a jövő évi vb-re.

Bátor kezdésének köszönhetően Szalai Attila fejesgóljával szerzett vezetést a nemzeti együttes. A hazaiak az első félidő derekán az első helyzetüket gólra váltva egyenlítettek Cristiano Ronaldo révén, aki közvetlenül a szünet előtt a 225. válogatott meccsén a 143. góljával fordított.

A második félidőben eleinte csak kapufákig jutottak a csapatok, de a hosszabbításban Szoboszlai Dominik egyenlítése pontot mentett a magyaroknak.

A magyar csapat, amely története során továbbra sem tudta felülmúlni Portugáliát, a döntetlennel megőrizte egypontos előnyét a pótselejtezőt érő második helyen, csak immár nem az örmények, hanem az írek előtt.

A magyarok legközelebb november 13-án Örményország vendégeként lépnek pályára, akiket múlt szombaton 2-0-ra vertek a Puskás Ferenc Stadionban.

(via MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
A Rovatból
Meghalt Novath György
A Videoton egykori játékosa 255 bajnokin lépett pályára, részese volt az 1982-es kupadöntőnek és két bajnoki bronznak, az UEFA-kupa menetelésben 9 meccsen játszott.
Fotó: vidi.hu - szmo.hu
2025. október 16.



Gyász a magyar fociban: csütörtök hajnalban, 67 évesen elhunyt Novath György, a Videoton UEFA-kupa-döntős csapatának egykori játékosa. A hírt a székesfehérvári klub a hivatalos honlapján tette közzé – közölte a Fehérvár FC honlapja.

Júliusban tüdőproblémák miatt kórházba került, akkor állapota kritikusra fordult. A család szerint tüdőgyulladásból lábadozott, majd hirtelen visszaesés következett.

Novath 1977-ben került a Vidihez, 1978-ban mutatkozott be az élvonalban, és 1989-ig erősítette a piros-kékeket. 255 bajnokin lépett pályára, részese volt az 1982-es kupadöntőnek és két bajnoki bronznak, az UEFA-kupa menetelésben 9 meccsen játszott. 1989-ben a magyar olimpiai válogatottban 6 mérkőzésen szerepelt.

„Pályafutása során szerepelt csatárként, vonták hátra a középpályára, és amikor szükségből a védelemben játszott, kiderült, hogy ott is tud maradandót alkotni. 1989-ben a magyar olimpiai válogatottba is meghívták, 6 mérkőzésen játszott.” – Fehérvár FC klubközleménye.


Link másolása
KÖVESS MINKET: