SPORT

Elkezdődött a focivébé – látványos műsor, neves vendégek a megnyitó ünnepségen

Túl vagyunk a pazar nyitóünnepségen, már Oroszország és Szaúd-Arábia játékosai rúgják a labdát. Zöldben a szaúdiak, pirosban a házigazdák.


Pörgős műsorral indult a 21. oroszországi focivébé. Az Oroszország-Szaúd-Arábia nyitómérkőzés előtt szűk másfél órával a spanyol válogatottal világ- és Európa-bajnok Iker Casillas az orosz szupermodell Natalja Vogyjanova társaságában a játéktérre hozta - egy erre a célra tervezett Louis Vuitton bőröndben - a FIFA Világkupát, hogy megmutassa a gyülekező közönségnek, milyen trófea elnyeréséért küzdenek majd a csapatok több mint egy hónapon keresztül.

Ezt követte a csapatok bemelegítése, majd mintegy fél órával a kezdőrúgást megelőzően megkezdődött a show-műsor. Először Csajkovszkij zenéje hangzott fel videobejátszásban Jurij Basmet hegedű- és Danyiil Trifonov zongoraművész előadásában egy a Moszkva folyóra épített színpadról,

aztán a kétszeres aranylabdás, a nemzetközi szövetségnél háromszor a világ legjobbjának választott 41 éves Ronaldo és Robbie Williams futballozott gyerekekkel.

Pár pillanattal később az orosz mitológiából ismert tűzmadár hozta a küzdőtérre a 30 éves tatár származású szopránénekes Garifullinát, aki Robbie Williams-szel elénekelte az Angels (Angyalok) című dalt. A színpadon a 32 táncos pár a világbajnokságon részt vevő csapatokat jelenítette meg.

A folytatásban már a hivatalos nemzetközi mérkőzések előtt szokásos ceremónia zajlott azzal kiegészítve, hogy

a tribünről köszöntötte a szurkolókat Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki azt emelte ki, hogy a labdarúgás több milliárd embert egy csapatba kovácsol, s abban nem számítanak a különbségek.

A 800 közreműködővel megvalósult nyitóműsort - amely a korábbiaknál rövidebb volt és egészen közel került a kezdőrúgáshoz - az orosz Pervij Kanal (Channel One Russia) szervezte.

Az ünnepség és a nyitómeccs helyszínéül szolgáló Luzsnyiki Stadiont 1956-ban adták át, majd az 1980-as moszkvai olimpiára 103 ezresre bővítették, és 1990-es évek közepén modernizálták. Akkor kisebb lett a nézőtér, aztán a világbajnokságra teljesen felújították, így jelenleg 81 ezer szurkoló fér el benne. A csütörtöki vb-kezdeten telt ház fogadta csapatokat. A Moszkva folyó partján álló stadionban a csoportszakaszban négy mérkőzést rendeznek, a nyitótalálkozó mellett a Németország-Mexikó, a Portugália-Marokkó és a Dánia-Franciaország összecsapást, továbbá itt lesz az egyik nyolcad-, illetve elődöntő, valamint július 15-én a finálé.

Az oroszországi már a 21. lesz a vébék történetében. Az elsőt még 1930-ban rendezték Uruguayban, majd az 1934-es és 1938-as tornák után szünet jött, és 1950-ben folytatódott csak a négyévenkénti tornák sorozata.

A rekorder Brazília, ők már ötször nyertek, legutóbb 2002-ben. Ezután következnek a németek, illetve az olaszok, négy-négy elsőséggel.

2006 után tért vissza Európába a világbajnokság, akkor Németország volt a házigazda. A mostani egyébként az első, amit Kelet-Európában játszanak, a könnyű bejárhatóság miatt Oroszország nyugati városai a házigazdák.

A nyitómeccs különleges, mikrocsippel ellátott labdájától mi is beszámoltunk. Arról is hírt adtunk, hogy a moszkvai nagykövetség konzuli osztálya arra figyelmeztette a magyar szurkolókat, hogy kiutazásuk előtt érdemes kitölteniük a konzuli védelemhez szükséges online adatlapot, és a szurkolói vízumokra is oda kell figyelniük.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
A Rovatból
12 éves korában meghalt Fricsi Dóri szekszárdi kosárlabdázó
Fricsi Dóri áprilisban ünnepelte születésnapját. A klub elnöke közölte a hírt, és vasárnap estére megemlékezést hirdettek a sportcsarnoknál található emlékfánál.


A várost és a sportközösséget is mélyen megrázta a hír: elhunyt Fricsi Dóri, a TARR KSC Szekszárd fiatal kosárlabdázója, írja a Blikk.

A tehetséges kislány áprilisban ünnepelte 12. születésnapját. Halálának okát nem hozták nyilvánosságra.

A klub ügyvezető elnöke, Szabó Gergő a közösségi oldalán búcsúzott tőle:

„Tudjuk, hogy rengetegen aggódtatok, szurkoltatok, imádkoztatok Fricsi Dóri felépüléséért. Sajnálatos módon a szakszerű orvosi ellátás ellenére klubunk fiatal játékosának szervezete tegnap feladta a harcot. Tragikus ezt kimondani, de Dóri csatlakozott az égiek kosárcsapatához.

Klubunk holnap (08.10.) este 8 órakor megemlékezést tart a Szekszárd Városi Sportcsarnoknál található Drazsen Petrovics emlékfánál. Dóri egy cserfes, mindig vidám személyiség volt, a társaságának középpontja, ezért a családjának kérése az, hogy aki teheti, színes ruhában jelenjen meg, így emlékezzünk közösen gyertyagyújtás mellett egy olyan kivételes sportolónkra, aki közösségünkből rendkívüli módon fog hiányozni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SPORT
Meghalt Jónyer Istvánné Németh Mária
A 78 évesen elhunyt sportoló élete az asztalitenisz körül forgott, és a veterán mezőnyben is szép sikereket ért el.


Hetvennyolc éves korában meghalt Jónyer István volt felesége, Jónyer Istvánné Németh Mária – szúrta ki a gyászhírt a Blikk a Magyar Asztalitenisz Szövetség hivatalos honlapján.

Jónyer Istvánné életének része volt az asztalitenisz. A legnagyobb sikereit a veterán mezőnyben érte el.

2015-ben Tampere városában rendezett Európa-bajnokságon megnyerte a női egyest a 65+ korosztályban.

Négy évvel később Budapesten az Európa-bajnokságon is dobogóra állhatott, bronzérmes lett. Világbajnoki érmet is szerzett, 2017-ben Helsingborgban női párosban lett harmadik.

A szövetség néhány órával korábban még a világhírű férjet,  Jónyer Istvánt köszöntötte 75. születésnapja alkalmából. A négyszeres világbajnok asztaliteniszező a Nemzet Sportolója címet is viseli.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
A Rovatból
Meghalt Feleki Attila
A Kozármisleny FC tulajdonosa több mint harminc éven át volt a helyi futball motorja. Nevéhez fűződik a klub történetének legjobb eredménye, a negyedik hely a Merkantil Bank Ligában.


A Kozármisleny FC szomorú hírt osztott meg hivatalos oldalán: hosszan tartó betegség után elhunyt a klub tulajdonosa, Feleki Attila, írja a Sportal.hu. Az elmúlt évtizedekben az ő vezetésével élte fénykorát a kozármislenyi labdarúgás.

A csapat 2022-ben feljutott a másodosztályba, egy évvel később osztályozón harcolta ki a bentmaradást. A 2023–2024-es idényben az ötödik helyen végzett a Merkantil Bank Ligában, majd a legutóbbi szezonban története legjobb eredményét elérve negyedik lett. Az új idényben eddig két döntetlent és két vereséget könyvelhetett el a klub, jelenleg a tabella 14. helyén áll.

„Több mint három évtizeden át volt Kozármisleny labdarúgásának motorja és irányítója. Az ő kitartásának, munkájának és elhivatottságának köszönhetően vált a kisvárosi klub ismertté és elismertté, és élhettünk át együtt számtalan felejthetetlen sikert. Mindennap azért dolgozott, hogy ez a kisvárosi csoda folytatódjon, és most azon leszünk, hogy az általa hátrahagyott örökség tovább éljen. Hogy a csoda folytatódjon nélküle. De érte is.

A hír okozta döbbenet letaglóz bennünket, a felfoghatatlan tény összetörte szívünket! Nyugodj békében, Elnök úr!”

- írták a klub Facebook-oldalán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
A Rovatból
Megúszták – Lenyűgöző képeken az idei Balaton-átúszás, amit gyönyörű időben teljesítettek
Teljesen ideális körülmények fogadták a rossz idő miatt kétszer már elhalasztott sportesemény résztvevőit. A győztes alig több mint egy óra alatt teljesítette az 5,2 kilométeres távot.


Több mint tízezer résztvevővel rendezték meg szombaton a 43. Lidl Balaton-átúszást.

A szervezők délutáni, MTI-nek eljuttatott közleménye kiemelte: a korábbi kétszeri halasztást követően napsütéses időben, 24 fokos, tükörsima vízben teljesítette a szépszámú résztvevő az 5,2 kilométeres teljes távot és a 2,6 kilométeres féltávot, amelyek mellett SUP-os átkelésre is volt lehetőség.

A teljes távon a hagyományos, tehát segédeszköz nélkül úszók közül a győztes a nyíltvíziúszó-válogatott Barabás Imre lett, aki 2022-ben már nyert Balaton-átúszást. Ezúttal 1 óra 2 perc 49 másodperces idővel ért célba. A leggyorsabban Lengyeltóti Bence búvárúszó, a búvárúszó válogatott tagja ért át Révfülöpről Balatonboglárra 1 óra 1 perc 3 másodperc alatt.

Teljesítette a távot mások mellett Késely Ajna és Kis Gergő Szabolcs Európa-bajnok úszók, Gergely István kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, valamint az ultramaratoni futásban világcsúcstartó Bérces Edit. A célba érkezők között volt például Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke és Kumin Ferenc, Magyarország londoni nagykövete.

A klasszikus táv legidősebb férfi teljesítője 84, a legidősebb női úszó pedig 79 éves volt. A féltávot egy 83 esztendős nő és egy 81 éves férfi is teljesítette, míg a SUP-osok között egy 79 éves férfi és egy 71 esztendős nő volt a legidősebb.

„A két halasztás után egy ilyen napról álmodtunk. A Balaton ma a legszebb arcát mutatta és a résztvevők türelmét, kitartását egy felejthetetlen élménnyel ajándékozta meg. Hatalmas büszkeség látni ennyi mosolygós arcot a célban, ez a nap minden várakozást felülmúlt” – mondta el Kocsis Árpád, a szervező Budapest Sportiroda ügyvezetője.

Az ideivel együtt 1979 óta már több mint 243 634-en teljesítették a klasszikus távot, összesen 1,27 millió kilométert úszva a Balatonban.

A képekre kattintva galéria nyílik:


Link másolása
KÖVESS MINKET: