A Manchester City ukrán sztárja, Olekszandr Zincsenko „fájdalmas halált” kívánt Vlagyimir Putyinnak, miután Oroszország megtámadta hazáját - írja a Metro. A bejegyzésben, amit azóta az Instagram törölt, Putyin képe volt látható, a következő felirattal:
"Remélem, hogy a legfájdalmasabb szenvedéssel halsz meg.”
Zincsenko még az invázió előtt, csütörtökön posztolt a konfliktusról, a hét elején pedig így írt Instagramján:
„A képen a hazám van. Az ország, ahol születtem és felnőttem. Egy ország, amelynek színeit a nemzetközi sportarénákban képviselem. Egy ország, amit megpróbálunk jobbá tenni. Egy ország, amely határainak sérthetetlennek kell maradnia. Hazám az ukránokhoz tartozik, és soha senki nem fogja kisajátítani. Nem adjuk fel! Dicsőség Ukrajnának.”
Nem Zincsenko az egyetlen sportember, aki felszólalt a szomszédunkban zajló konfliktus miatt. A Dinamo Kijev menedzsere, Mircea Lucescu nem volt hajlandó elhagyni az ukrán fővárost, és arra szólította fel a nagy embereket, hogy gondolkozzanak értelmesen.
„Nem hagyom el Kijevet, hogy visszatérjek Romániába, nem vagyok gyáva. Remélem, ezek a nagy, eszetlen emberek megállítják ezt a háborút. Soha nem gondoltam volna, hogy ez lehetséges.”
A korábbi ökölvívó-világbajnok, Vlagyimir Klicsko a következőt írta a Twitteren: „A világ figyeli, milyen vakmerő és halálos az imperializmus, nemcsak Ukrajnában, hanem az egész világon. Legyen a történelem egy olyan lecke, amit nem szabad megismételni.”
The world is watching how reckless and deadly imperialism is, not just for #Ukraine but the whole world. Let history be a lesson to not be repeated.
Vlagyimir Klicsko, akinek testvére, Vitalij Klicsko Kijev polgármestere, a hónap elején csatlakozott az ukrán védelmi erőkhöz.
"Ha az agresszorok hazánkba jönnek, nincs más választásunk, demokratikus európai országként meg kell védenünk városunkat, országunkat, a jövőnket."
A Benfica játékosa, Roman Jaremcsuk is közzétett egy bejegyzést Instagram-oldalán szerdán, miután gólt lőtt az Ajax ellen a Bajnokok Ligájában. Pólóján az ukrán címer szerepelt, ezt írta a kép mellé:
„Ukrán vagyok, és büszke vagyok rá. Mivel több ezer kilométerre vagyok szülőhazámtól, szeretnék mindenkit támogatni, aki most a szülőföldjén van, itt az ideje az összefogásnak. Ez a mi országunk, történelmünk, kultúránk, népünk és határaink. Szeretném megköszönni védelmezőink bátorságát. Dicsőség Ukrajnának.”
A Manchester City ukrán sztárja, Olekszandr Zincsenko „fájdalmas halált” kívánt Vlagyimir Putyinnak, miután Oroszország megtámadta hazáját - írja a Metro. A bejegyzésben, amit azóta az Instagram törölt, Putyin képe volt látható, a következő felirattal:
"Remélem, hogy a legfájdalmasabb szenvedéssel halsz meg.”
Zincsenko még az invázió előtt, csütörtökön posztolt a konfliktusról, a hét elején pedig így írt Instagramján:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter: Paparazzo fotókat közöltek a gyermekeimmel töltött nyaralásunkról – A rogáni propaganda ismét ugrott egyet a mocsár legmélyére
„Lesben állnak a kis várostól 10 km-re lévő szállásunknál és a strandon. Kanyarítanak egy mesét, hogy nem törődtem eleget a fiaimmal és végig telefonoztam” - írta a politikus, majd üzent Rogán Antalnak is.
Magyar Péter a közösségi oldalán írta meg, hogy az előre bejelentett olaszországi nyaralásáról paparazzo fotók jelentek meg több portálon is.
A TISZA Párt vezetője így reagált az esetre:
"A rogáni propaganda ismét ugrott egyett a mocsár legmélyére. Egy órája hosszú cikket hoztak le az összes szennylapjukban paparazzo fotókkal a gyermekeimmel töltött nyaralásunkról.
Mivel transzparensen akartam eljárni és nincs titkolni valóm, ezért előre jeleztem, hogy egy hétre elutazom Dél-Olaszországba. Nem yachton szürcsöltem Hell-es dobozos kávét, nem oligarcha villájában laktunk, hanem két szobában az átlagos balatoni áraknál olcsóbban.
És mit tesz Rogán? 1650 km-re odaküld közpénzen propagandistákat fotóssal. Lesben állnak a kis várostól 10 km-re lévő szállásunknál és a strandon. Lehoznak olyan fotókat is, amin a kiskorú gyerekem és egy baráti házaspár gyereke is rajta van. És kanyarítanak egy mesét, hogy nem törődtem eleget a fiaimmal és végig telefonoztam. Eddig ugye azt hazudták, hogy nem is állnak szóba velem a gyerekeim… Azt is leírták, hogy idő előtt távoztunk, mert összedől a TISZA."
A politikus üzent Rogán Antalnak is: "Kedves Tóni, a szállásunk szombatig volt lefoglalva. Az ára pedig annyi volt, amennyiért te egy pohár pezsgőt iszol. Jó vergődést és rettegést a következő 280 napra!"
Majd pár képet is megosztott azokból, amely eddig megjelent róla az online portálokon.
„Amikor valaki elküldte a posztot, azt hittem, viccel. De tényleg van Miskolcnak egy Hollósy nevű fideszes alpolgármestere és az oldala nem tűnik kamuprofilnak. Sajnos” - írta a politikus.
Hadházy Ákos újabb levelet kapott. Az informátor ezúttal arra hívta fel a figyelmét, hogy egy újabb sportberuházás indul, ezúttal Miskolcon.
A független képviselő azt írta:
"Már csak ez hiányzott Miskolcon: az alpolgármester szerint MAGYARORSZSZÁG LEGNAGYOBB CURLING CSARNOKA ÉPÜL hamarosan, ahol világversenyeket is lehet tartani…"
A politikus a hírtől kiakadt. Mint megjegyezte:
"1) Amikor valaki elküldte a posztot, azt hittem, viccel. De tényleg van Miskolcnak egy Hollósy nevű fideszes alpolgármestere és az oldala nem tűnik kamuprofilnak. Sajnos.
2) Ha valaki nem tudná, a curling az a sport, ahol a jégen eldobott kövek előtt sikálják a jeget és amit alig űznek az országban. Na majd most, a miskolciak.
3) nem lesz nehéz “az ország legnagyobb” curling csarnokát megépíteni, mert ha jól tudom, ezen kívül csak egy van.
4) de tényleg: normálisak???"
A bejegyzéshez azonnal özönleni kezdtek a kommentek is, amik között több vicces is akad:
"Az Edda legújabb slágere: A CURLING közepén állok jövőre debütál..."
"Szerintem egy szabadtéri, egész évben működő sípálya műhóval, felettébb "hasznos" lenne közpénzből"
Térkép: elárulták, hogy hol és mekkora eséllyel eshet nagyobb mennyiségű eső a következő napokban
A hidegfront kisöpri a kánikulát is, lesz olyan nap, hogy még a 20 fokot sem éri el a napi csúcshőmérséklet. A következő napokban a lehűlés mellett záporok, zivatarok, szél is várható.
A meteorológusok napok óta azt jelzik, hogy a hamarosan megérkező hidegfront csapadékot is hoz. A tartós szárazság miatt ez most fontos lenne, de hogy mikor és mennyi várható, azt térképen mutatták meg.
A HungaroMet Nonprofit Zrt. a közösségi oldalán tette közzé a jelenlegi számítások alapján várható csapadékot. Azt írták hozzá:
"Hétfőn átvonul felettünk az első hidegfront, amelynek hatására többfelé valószínű nyugatról kelet felé haladva napközben zápor, zivatar. Ezekből elsősorban az ország északnyugati felén van esély 10 mm-t elérő csapadékmennyiségre, délen, délkeleten ez inkább csak lokálisan fordulhat elő. Ezen a napon a zivatarokat inkább viharos szél és jégeső kísérheti, a felhőszakadás kevéssé lehet jellemző.
Kedden érkezik az újabb front, illetve ezen a napon ciklon is kimélyül térségünkben, így ezen a napon szinte országszerte valószínű eső, zápor, zivatar, többfelé eshet jelentősebb mennyiség.
Szerdán a ciklon középpontja csak lassan távolodik északkelet felé, a magasban hidegörvény is lesz felettünk, így ezen a napon elsősorban az északkeleti megyékben valószínű további ismétlődő csapadék, másutt ekkor már inkább elszórt hátoldali záporokra lehet számítani.
Összességében tehát a hét elején várhatóan kedden, illetve szerdán északkeleten eshet jelentősebb mennyiségű csapadék, ekkor főként eső, hétfőn ez inkább csak lokálisan fordulhat elő intenzívebb záporok, zivatarok környezetében" - áll a bejegyzésben.
Az eső viharral érkezik. A veszélyjelzés szerint Vas, Zala, Győr-Moson-Sopron, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegye kivételével az egész országban hevesebb zivatarokra kell számítani hétfőn, a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél és jégeső is, emiatt másodfokú (narancs) figyelmeztetést adtak ki. Emellett felhőszakadás is kialakulhat ezekben a vármegyékben, emiatt elsőfokú (sárga) figyelmeztetés lépett életbe. Vas, Zala, Győr-Moson-Sopron, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyére pedig elsőfokú figyelmeztetést adtak ki zivatarok kialakulásának veszélye miatt hétfő éjfélig.
Emellett a magas középhőmérséklet miatt másodfokú figyelmeztetés van érvényben Csongrád-Csanád és Békés vármegyében, ott a napi középhőmérséklet 27 Celsius-fok felett alakulhat hétfőn.
A HungaroMet azt is jelezte: hétfőn nagyon erős UV-B-sugárzás várható a Dél-Dunántúlon, az Észak- és Dél-Alföldön, valamint Észak-Magyarországon.
Az Időkép előrejelzése szerint a hőmérséklet is sökken:
Hétfőn változás kezdődik időjárásunkban, egy hidegfront érkezik záporokkal, zivatarokkal. Helyenként heves vihar alakulhat ki felhőszakadás, jégeső, viharos széllökés kíséretében. Lassan mérséklődik a kánikula, délután 34 fok várható, hajnalra 19 fokig megy le a hőmérséklet.
Kedden sokfelé kialakulhat eső, zápor, zivatar a rövid napos időszakok mellett. Több tájegységünkön számíthatunk jelentősebb mennyiségű csapadékra. Élénk, erős lesz a változó irányú szél. Többfelé friss lesz a hajnal. Délután 21-34 fok várható a legmelegebb órákban, a Tiszántúlon mérhetünk még 30 fok feletti maximumokat.
Szerdán még többfelé számíthatunk esőre, záporokra, keleten helyenként zivatarra. Jelentősen visszaesik a hőmérséklet, az élénk, erős északnyugati szélben csupán 18-24 fokot mutathatnak a hőmérők a délutáni órákban.
Csütörtökön a napos-gomolyfelhős időben helyenként futó zápor, egy-egy zivatar még kialakulhat. Az északnyugati szél élénk, erős marad, északnyugaton viharos lökések kísérhetik. Délután 20-26 fokra van kilátás, északon, északkeleten 20 fok alatt maradhat a hőmérséklet.
Pénteken északkeleten fordulhat elő kisebb zápor, a szeles időben pedig 19-27 fok között alakulnak a maximumok.
A meteorológusok napok óta azt jelzik, hogy a hamarosan megérkező hidegfront csapadékot is hoz. A tartós szárazság miatt ez most fontos lenne, de hogy mikor és mennyi várható, azt térképen mutatták meg.
A HungaroMet Nonprofit Zrt. a közösségi oldalán tette közzé a jelenlegi számítások alapján várható csapadékot. Azt írták hozzá:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter: Egy cikket akarnak lehozni, amelyben a hatalom megpróbálja a „Tiszát összefideszezni”
A pártvezető közölte: „Látva az orbáni hatalom összeomlását és a közeledő rendszerváltást, egyre több oligarcha és pénzember próbál helyezkedni és a rulett asztalon a fekete mellett a pirosra is tenni”.
Magyar Péter vasárnap este egy videóval üzent. A bejegyzésben azt írta:
"Nem fogjuk hagyni, hogy összefideszezzék vagy oligarcházzák a TISZA-t."
"Látva az orbáni hatalom összeomlását és a közeledő rendszerváltást, egyre több oligarcha és pénzember próbál helyezkedni és a rulett asztalon a fekete mellett a pirosra is tenni. Mi a TISZA-nál egyértelművé tettük, hogy hiába próbálkoznak. Nem lehet rendszerváltást véghez vinni a bukott hatalom kiszolgálóival és haszonélvezőivel. Kidobtuk őket az ajtón, de ez sem zavarja őket, hogy most azt próbálják eladni, hogy nem zártuk be az ablakot.
A döntés világos: lehet morális alapon választani a korrupt hatalommal való szembenállást vagy választhatja valaki a könnyebb utat és a hatalom pénzét, de ebben az esetben nincs helye a közösségünkben.
Nincs köztes út, nincs alku. Ez az alapelv mindenkire vonatkozik. Nem csak most, hanem mindig" - írta.
A TISZA Párt vezetője a videóban elmondta, hogy minden eszközt megpróbál a Fidesz ellenük. Támadják, felhasználják a propagandát, próbálnak beépülni közéjük.
Egyik ilyen
lehet egy cikk, amit egy online portálon jelentetnének meg, és ebben a hatalom igyekszik „összefideszezni” a Tiszát, és „összemosni a 650 milliárd forintos nagy bankrablással”, az MNB-s botránnyal.
A szabadsága alatt kapott egy hívást, és egy újság arról érdeklődött, igaz-e, hogy az egyik Tiszához köthető ügyvéd az MNB-botrány egyik gyanúsítottjával áll kapcsolatban. Magyar közölte, hogy ő és a párt sem határozhat abban, hogy egy ügyvéd milyen ügyben kit véd, de az biztos, hogy az ő közösségüknek nem lehet tagja az, akinek köze van az orbáni oligarchákhoz. Ugyanakkor ez az ügyvéd feladta az MNB-s ügyben a képviseletet, és a TISZA Pártot segíti szakmai munkájával. Ő a bicskei gyermekotthon áldozatainak jogi képviselője.
Magyar azt ígérte, hogy valódi nyomozás lesz, azonnali őrizetbe vétel és a lopott vagyont lefoglalják, és lesz felelősségre vonás is MNB-ügyben - ha ők kerülnek hatalomra.
A pártvezető elmondta, hogy több pénzember és oligarcha is igyekszik helyezkedni, de közölte, hogy a Tiszánál erre nincs esélyük. Nem fognak háttéralkut sem kötni - közölte.
Majd bejelentette, hogy július 12-én Nagykanizsán a kongresszusukon elmondják, hogy milyen jövőt kínálnak Magyarországnak. Utána kezdik a kampányt, és elmennek minden tepelülésre, városrészbe - ha kell, gyalog - tett hozzá.
"A neheze most jön. Más nem csinálja meg helyettünk. A történelmet most írjuk közösen" - üzente.
Magyar Péter vasárnap este egy videóval üzent. A bejegyzésben azt írta:
"Nem fogjuk hagyni, hogy összefideszezzék vagy oligarcházzák a TISZA-t."
"Látva az orbáni hatalom összeomlását és a közeledő rendszerváltást, egyre több oligarcha és pénzember próbál helyezkedni és a rulett asztalon a fekete mellett a pirosra is tenni. Mi a TISZA-nál egyértelművé tettük, hogy hiába próbálkoznak. Nem lehet rendszerváltást véghez vinni a bukott hatalom kiszolgálóival és haszonélvezőivel. Kidobtuk őket az ajtón, de ez sem zavarja őket, hogy most azt próbálják eladni, hogy nem zártuk be az ablakot.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!