Erdei Zsolt Süllős Gyula tragédiájáról: Felfoghatatlan, hogy ilyen fiatalon ment el, és vele együtt családja, a gyerekek
Megrázta a magyar sportéletet, hogy a kenyai repülőgép-szerencsétlenségben Süllős Gyula, a Vasas ökölvívó-szakosztályának vezetője halt meg, több családtagjával együtt.
Az első sajtóhírekkel szemben a Bors arról írt, hogy Süllősnek nem maradtak itthon gyermekei. Egy kisfiú és egy kislány édesapja volt, a gyerekek is a gépen utaztak. További családtagok is életüket vesztették.
A hír az ökölvívó-közösséget különösen érzékenyen érintette. Erdei Zsolt, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség korábbi elnöke, könnyeivel küszködve nyilatkozott a Borsnak.
„Azóta sem tudok magamhoz térni, mert rendkívül lesújtó volt a hír. Gyuszi régóta tagja, sőt alelnöke is volt a szövetségnek. Igazi ökölvívás-szerető ember volt, aki mindig ott volt a rendezvényeinken, és mindvégig támogatta a sportágat. Nemcsak ő, hanem a családja is, hiszen az édesanyját is ismertem” - mondta a korábbi profi világbajnok.
- tette hozzá a könnyeivel küszködve Erdei Zsolt.
„Mindketten tiszteltük és megbecsültük egymást. Nagy űrt hagy maga után, ez az igazság. Olyan érzés ez, amikor elmegy valaki, aki ugyan nem volt közeli barát, de olyan ember, aki rengeteget tett az ökölvívásért, aki szívét-lelkét beletette ebbe a sportba. Gyuszi óriási segítsége volt a magyar ökölvívásnak – és most egyszerűen nincs többé” - mondta a lapnak a sportember.