SPORT
A Rovatból

Elmondta Suhajda Szilárd mászótársa, miért kicsi az esély rá, hogy élve találják meg a magyar hegymászót

Az oxigényhiány miatt a hőháztartás és a keringési rendszer felborul, az emésztés leáll, tüdő- és agyi ödéma alakulhat ki - fejtette ki Klein Dávid.


Ki kell mondani, hogy ez a mentés, illetve keresés, ami Szilárdért elindult, túlnyomórészt inkább keresés - ezt mondta Klein Dávid a hirado.hu-nak. Szilárd egykori mászótársa szerint kis esély van rá, hogy a Mount Everesten eltűnt hegymászó életben van.

„Az embernek a túléléshez oxigénre van szüksége. Nyolcezer méter felett ez a létfontosságú molekula csak harmadakkora mértékben áll rendelkezésére, mint normális körülmények között. A gondolkodás beszűkül, esetlegessé válik, térben és időben a mászó nehezebben helyezi el magát, a mozgása drasztikusan lelassul” - fejtette ki Klein. Azt is hozzátette, hogy ilyenkor az ember tér- és időérzékelése leromlik, a látótere beszűkül, a hőháztartás és a keringési rendszer felborul, az emésztés leáll, „nem beszélve a tüdő- és agyi ödéma kialakulásának veszélyéről”.

„Minden egyes megtett méter rengeteget számít. Ha valaki olyan magasan van, ahol most Szilárd, nagyon másképpen érzékeli a fiziológiai elváltozásokat, mint aki épphogy nyolcezer méteren tartózkodik.”

Klein szerint azonban azt nem lehet tudni, hogy Szilárd milyen állapotban van, de elenyésző az esélye a túlélésre.

„Ki kell mondani, hogy ez a mentés, illetve keresés, ami Szilárdért elindult, túlnyomórészt inkább keresés. Ezt érdemes beismerni. Nagyon kis esély van rá, hogy életben van. Én személy szerint még nem találtam rá precedenst, hogy valaki ebben a magasságban ilyen hosszú ideig túlélt volna.”

Szilárd egykori mászótársa azt is elmondta, hogy ha sikerül rábukkani a magyar hegymászóra, akkor

a protokoll szerint mindegy, hogy milyen állapotban van, fontos, hogy lássák el oxigénnel és dupla adag szteroid injekcióval. Ha pedig a teste engedi, át kell mozgatni, ez ugyanis beindíthatja a vérkeringést, emellett mihamarabb alacsonyabb tengerszint feletti magasságba kell szállítani.

„Ez a négy dolog együtt adhat okot valamennyi reményre. Becsülettel ki lehet mondani, ennél többet nem lehet tenni, de ettől függetlenül természetesen meg kell próbálni” – tette hozzá Klein Dávid.

(Forrás: hirado.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
12 éves korában meghalt Fricsi Dóri szekszárdi kosárlabdázó
Fricsi Dóri áprilisban ünnepelte születésnapját. A klub elnöke közölte a hírt, és vasárnap estére megemlékezést hirdettek a sportcsarnoknál található emlékfánál.


A várost és a sportközösséget is mélyen megrázta a hír: elhunyt Fricsi Dóri, a TARR KSC Szekszárd fiatal kosárlabdázója, írja a Blikk.

A tehetséges kislány áprilisban ünnepelte 12. születésnapját. Halálának okát nem hozták nyilvánosságra.

A klub ügyvezető elnöke, Szabó Gergő a közösségi oldalán búcsúzott tőle:

„Tudjuk, hogy rengetegen aggódtatok, szurkoltatok, imádkoztatok Fricsi Dóri felépüléséért. Sajnálatos módon a szakszerű orvosi ellátás ellenére klubunk fiatal játékosának szervezete tegnap feladta a harcot. Tragikus ezt kimondani, de Dóri csatlakozott az égiek kosárcsapatához.

Klubunk holnap (08.10.) este 8 órakor megemlékezést tart a Szekszárd Városi Sportcsarnoknál található Drazsen Petrovics emlékfánál. Dóri egy cserfes, mindig vidám személyiség volt, a társaságának középpontja, ezért a családjának kérése az, hogy aki teheti, színes ruhában jelenjen meg, így emlékezzünk közösen gyertyagyújtás mellett egy olyan kivételes sportolónkra, aki közösségünkből rendkívüli módon fog hiányozni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SPORT
Meghalt Feleki Attila
A Kozármisleny FC tulajdonosa több mint harminc éven át volt a helyi futball motorja. Nevéhez fűződik a klub történetének legjobb eredménye, a negyedik hely a Merkantil Bank Ligában.


A Kozármisleny FC szomorú hírt osztott meg hivatalos oldalán: hosszan tartó betegség után elhunyt a klub tulajdonosa, Feleki Attila, írja a Sportal.hu. Az elmúlt évtizedekben az ő vezetésével élte fénykorát a kozármislenyi labdarúgás.

A csapat 2022-ben feljutott a másodosztályba, egy évvel később osztályozón harcolta ki a bentmaradást. A 2023–2024-es idényben az ötödik helyen végzett a Merkantil Bank Ligában, majd a legutóbbi szezonban története legjobb eredményét elérve negyedik lett. Az új idényben eddig két döntetlent és két vereséget könyvelhetett el a klub, jelenleg a tabella 14. helyén áll.

„Több mint három évtizeden át volt Kozármisleny labdarúgásának motorja és irányítója. Az ő kitartásának, munkájának és elhivatottságának köszönhetően vált a kisvárosi klub ismertté és elismertté, és élhettünk át együtt számtalan felejthetetlen sikert. Mindennap azért dolgozott, hogy ez a kisvárosi csoda folytatódjon, és most azon leszünk, hogy az általa hátrahagyott örökség tovább éljen. Hogy a csoda folytatódjon nélküle. De érte is.

A hír okozta döbbenet letaglóz bennünket, a felfoghatatlan tény összetörte szívünket! Nyugodj békében, Elnök úr!”

- írták a klub Facebook-oldalán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
A Rovatból
Meghalt Káposzta Benő
A korábbi válogatott labdarúgó 83 éves korában hunyt el. Az Újpest játékosa 19-szer szerepelt a válogatottban is.


Hétfőn 83 éves korában elhunyt Káposzta Benő korábbi válogatott labdarúgó, írja az MTI.

Az Újpest FC honlapjának keddi beszámolója szerint a klub saját halottjának tekinti az egykori kiváló védőt.

Káposzta a Budapesti Gyárépítők csapatában kezdte pályafutását, majd 1959 nyarán igazolt az Újpesti Dózsához, amelyben teljes profi karrierjét töltötte. A lila-fehéreknél 272 mérkőzésen hét gólt szerzett,

részese volt hat bajnoki címnek és két Magyar Kupa-győzelemnek.

A válogatottban 1964 és 1969 között 19 találkozón kapott lehetőséget, alapembere volt az 1966-os, angliai világbajnokságon negyeddöntőig jutott nemzeti együttesnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
A Rovatból
Rasszista szurkolók miatt büntette a Ferencvárost 30 ezer eurós bírsággal és szektorbezárással az UEFA
Az UEFA fegyelmi bizottsága a Ludogorec elleni mérkőzésen történtek miatt büntette meg a magyar klubot. A döntés részeként a B2-es szektor bezárását is elrendelték, de ezt a büntetést két évre felfüggesztették.


A Ferencváros 3–0-ra győzte le a Ludogorecet augusztus 12-én a Groupama Arénában rendezett Bajnokok Ligája-selejtezőn. Az összesítés szintén 3–0 lett, így a bolgár csapat búcsúzott a sorozattól.

A Fradi ezzel bejutott a BL-rájátszásba, ahol kedden 3–1-es vereséget szenvedett az azeri Qarabagtól, ugyancsak a Groupama Arénában.

Az UEFA fegyelmi bizottsága a Ludogorec elleni mérkőzésen történtek miatt büntette meg a magyar klubot. A szervezet indoklása szerint a hazai szurkolók rasszista magatartása, valamint az átjárók elzárása miatt harmincezer eurós, vagyis közel 12 millió forintos pénzbírságot szabtak ki.

A döntés részeként a B2-es szektor bezárását is elrendelték, de ezt a büntetést két évre felfüggesztették.


Link másolása
KÖVESS MINKET: