Lelkileg összetört, barátai próbálják benne tartani a lelket – ezt írja megbízható forrásra hivatkozva a BlikkHerczeg Zoltánról. A divattervezőt október 21-én vették őrizetbe kábítószer fogyasztása és kereskedelme miatt.
Herczeg jó barátja elmondta: a közéleti kérdésekben gyakran megszólaló divatszakember nagyon rosszul érzi magát a börtönben,
és különösen fáj neki, hogy a jelek szerint egy jó barátja árulhatta el.
„Zoli amiatt bánkódik leginkább, mert úgy fest, az az illető dobhatta őt fel, akit évekig a barátjának hitt. Úgy egy évtizede ismerik egymást, és ugyan Zoli igazi barátai közül többen is figyelmeztették, hogy vigyázzon vele, mert kétes híre van, bízott benne. Csak most, utólag lett gyanús neki is, hogy ez az illető nagyon agitálta, hogy vásároljon tőle, mert később már nagyon drága lesz... Ahogy visszaidézi, egy ideje mindenáron próbálta rávenni őt a vásárlásra, és Zoli most úgy gondolja, hónapok óta figyelhették őket, és arra várhattak, mikor bólint rá a vásárlásra” – fogalmazott a jó barát.
Heczeg Zoltán a mindennapokat az újabban engedélyezett olvasással és rajzolással próbálja meg túlélni, de reménykedik benne, hogy már nem kell sok időt a rács mögött töltenie.
„Több ügyvéd is összeült, akik azon dolgoznak, hogy Zoli mihamarabb kinn legyen. Sokan ismerik és szeretik, többen szeretnének segíteni neki, márpedig most minden támogatás jól jön. Zolit rettenetesen bántja, hogy olyasmiért tartóztatták le, amit nem követett el. Aki ismeri, tudja, hogy eszében sincs kábítószerrel kereskedni” – mondta el a Blikknek a divattervező ismerőse.
Lelkileg összetört, barátai próbálják benne tartani a lelket – ezt írja megbízható forrásra hivatkozva a BlikkHerczeg Zoltánról. A divattervezőt október 21-én vették őrizetbe kábítószer fogyasztása és kereskedelme miatt.
Herczeg jó barátja elmondta: a közéleti kérdésekben gyakran megszólaló divatszakember nagyon rosszul érzi magát a börtönben,
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kleinheisler László egy ideje eltűnt a nyilvánosság elől, a háttérben pedig egy szívszorító családi dráma állt. A Az 53-szoros válogatott focista a Blikknek beszélt arról, miért nem szerződött új klubhoz a nyáron.
„Nagyon hosszú sztori ez az egész. Szomorú is vagyok, hogy nincs csapatom, de nem ilyen egyszerű történet ez. Amikor a második gyermekünk született három hónappal ezelőtt, majdnem elveszítettük. Tüdőgyulladást kapott, lenyelte a magzatvizet. Kórházban ápolták, lélegeztetőgépen volt két hétig, nagyon nehéz időszak volt”
– mesélte a középpályás.
A nehéz helyzet miatt minden megkeresést lemondott. „Volt lehetőségem más csapatba menni, de nemet kellett mondanom mindenre, mert így nem lehet elmenni. Azt mondtam, inkább a családdal maradok, és várok még” – tette hozzá.
A kisfiú szerencsére már teljesen egészséges, a család pedig együtt él Ausztriában. Mivel közben véget ért az átigazolási időszak, a családját választó Kleinheisler lemaradt az új szerződésekről, jelenleg szabadon igazolható, menedzsere, Flipovics Vladan pedig dolgozik a visszatérésén. A futballista addig sem tétlenkedik, hogy formában maradjon. „Külön edzővel készülök, naponta kétszer foglalkozik velem. A lakásunkhoz közel van egy pálya, ahol tudok edzeni. Van felszerelésem is, szóval mindent megteszek azért, hogy jó formában legyek” – fogalmazott.
Érdeklődésben most sincs hiány, volt magyar és osztrák megkeresése is, sőt, távolabbi klubok is jelentkeztek, de egyelőre nem akar a családdal messzire költözni. A legfőbb célja, hogy a téli átigazolási időszakban csapatot találjon, és újra bizonyíthasson a nemzeti csapatban.
„Bízom benne, hogy lesz valami, mert szeretnék visszakerülni a válogatottba. Szomorú vagyok, hogy csak kívülről tudom figyelni a társakat. Rossz időszak ez, az a cél, hogy legyen gyorsan csapatom, és visszaszerezzem Marco Rossi bizalmát”
– árulta el.
Kleinheisler László nevét a szurkolók leginkább a Norvégia elleni Eb-pótselejtezőn lőtt győztes gólja, valamint az Ausztria elleni Eb-csoportmeccsen nyújtott teljesítménye miatt ismerik, ahol a mezőny legjobbjának választották. Pályafutása során játszott a Puskás Akadémiában, a Videotonban és a Ferencvárosban, de légióskodott Németországban, Horvátországban, Görögországban és legutóbb az osztrák Grazer AK-ban is. Játékstílusáról így vallott: „Olyan játékos vagyok, aki mindent belead a pályán, mindent megtesz a győzelemért.”
A magyarországi visszatérést egyelőre nem tervezi.
„Most még nem szeretnék hazatérni, ameddig lehet, maradnék külföldön. Aztán persze, a jövőben még bármi előfordulhat”
Kleinheisler László egy ideje eltűnt a nyilvánosság elől, a háttérben pedig egy szívszorító családi dráma állt. A Az 53-szoros válogatott focista a Blikknek beszélt arról, miért nem szerződött új klubhoz a nyáron.
„Nagyon hosszú sztori ez az egész. Szomorú is vagyok, hogy nincs csapatom, de nem ilyen egyszerű történet ez. Amikor a második gyermekünk született három hónappal ezelőtt, majdnem elveszítettük. Tüdőgyulladást kapott, lenyelte a magzatvizet. Kórházban ápolták, lélegeztetőgépen volt két hétig, nagyon nehéz időszak volt”
– mesélte a középpályás.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Csalással vádolják a Pandora győztesét, Czutor Zoli reagált a támadásokra
A zenész az RTL Reggeliben tiszta vizet öntött a pohárba a fináléval kapcsolatban. Elárulta, Szőke Rebeka segítsége teljesen megfelelt a játékszabályzatnak.
Czutor Zoli győzelmével zárult a Pandora – A szelence átka című stratégiai reality, amelynek részleteiről az énekes az RTL Reggeliben mesélt – írta a Blikk. A győzelem után azonban nem mindenki fogadta el egyértelműen a sikert, néhányan csalással vádolták meg őt, amit Czutor határozottan cáfolt, és hangsúlyozta, hogy a játék szabályai szerint játszottak, és semmilyen szabálytalanság nem történt.
Az énekes elmondta, hogy a döntőben Szőke Rebeka segítette őt, ami teljesen megfelelt a műsor szabályainak. Hevér Gábor műsorvezető előzetesen világosan ismertette, hogy a döntőbe érkező három ember eldöntheti, hogy saját magának dolgozik, vagy valamelyik döntőst támogatja. Rebeka Czutor mellett döntött, ami az énekes szerint nem minősíthető csalásnak, hiszen ez a játék része volt.
„Ezek csak károgások”
– fogalmazott határozottan, visszautasítva a vádakat. A beszélgetés során Jakupcsek Gabriella arra is rákérdezett, hogyan viselték a versenyzők az összezártságot és a folyamatos mentális terhelést. Czutor elárulta, hogy a forgatás alatt mindenki külön szobában aludt, így az összezártság nem okozott problémát, ugyanakkor a közös utazások és a helyszíneken töltött idő alatt sokat beszélgettek, és a játékot gyakorlatilag nem tudták „kikapcsolni”.
Czutor Zoli győzelmével zárult a Pandora – A szelence átka című stratégiai reality, amelynek részleteiről az énekes az RTL Reggeliben mesélt – írta a Blikk. A győzelem után azonban nem mindenki fogadta el egyértelműen a sikert, néhányan csalással vádolták meg őt, amit Czutor határozottan cáfolt, és hangsúlyozta, hogy a játék szabályai szerint játszottak, és semmilyen szabálytalanság nem történt.
Az énekes elmondta, hogy a döntőben Szőke Rebeka segítette őt, ami teljesen megfelelt a műsor szabályainak. Hevér Gábor műsorvezető előzetesen világosan ismertette, hogy a döntőbe érkező három ember eldöntheti, hogy saját magának dolgozik, vagy valamelyik döntőst támogatja. Rebeka Czutor mellett döntött, ami az énekes szerint nem minősíthető csalásnak, hiszen ez a játék része volt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hétfőn este elstartolt az RTL vadonatúj, menekülős műsora, a Most Wanted – A hajsza, amelyben Sebestyén Balázs üldözi a szökött celebeket. Kiderült, hogy egy 25. rabot is elfogtak Balázsék, ugyanis Majkát bilincsbe verve vitték el, hogy közmunkára ítéljék – írta a Blikk.
A rapper különleges feladatot kapott: ő lett a menekülős reality narrátora.
A megbilincselt Majkának nevetve kellett felolvasnia a saját ítéletét, miközben Pápai Joci, mint „celebrendőr” felügyelte.
„Sebestyén Balázs, a Celeb Fegyház és Átnevelő Intézet vezetője azonnal végrehajtandó közmunkára ítéli Majoros Péter Majkát, az ózdi szájhőst. A büntetése, hogy ki kell állnia a rivaldafényből és egyszerű narrációkat kell mondania. A büntetést Pápai József, a színes fémérdemrenddel kitüntetett celebrendőr hajtja végre, hogy elégtételt vehessen az ellene elkövetett, viccesnek szánt élcelődéseken” – hangzott el a szöveg, mire Joci befenyítette.
Majka nekilátott a munkának, de hozta a formáját, és azonnal beszólt a szöveg miatt a fegyveres Pápai Jocinak.
„A menekülőknek egyetlen céljuk van, megúszni az elfogást bármi áron. Balázsék célja elkapni a celeb bűnözőket akármilyen áron. Hallod, Molnár Áron? Tényleg ez a vicc? Ezt fogom csinálni tíz napig? Ezt biztos, hogy te írtad, mert ezen nem nevetek”
– mondta, mire Joci csendre intette.
„Majoros, te nem dumálsz, te azt csinálod, amit én mondok! Megértetted? Na, gyerünk!”
– parancsolta a zenésznek.
A műsorban 24 hazai híresség próbál megszökni az ország „legsötétebb és legkegyetlenebb börtönéből”. Az üldözők – Sebestyén Balázs, Frohner Fecó és Pápai Joci – a közösségi médiás posztok, valamint a civilek által küldött üzenetek és hívások alapján igyekeznek minél hamarabb elkapni a szökevényeket. A nézők is beszállhatnak a játékba: feljelenthetik vagy segíthetik a menekülőket.
Majka az RTL több produkciójában is kiemelt szerepet kapott az utóbbi időben, hiszen az X-Faktor mentoraként tért vissza, és a Tizenkét okos ember című gameshow-t is ő vezeti.
Hétfőn este elstartolt az RTL vadonatúj, menekülős műsora, a Most Wanted – A hajsza, amelyben Sebestyén Balázs üldözi a szökött celebeket. Kiderült, hogy egy 25. rabot is elfogtak Balázsék, ugyanis Majkát bilincsbe verve vitték el, hogy közmunkára ítéljék – írta a Blikk.
A rapper különleges feladatot kapott: ő lett a menekülős reality narrátora.
A megbilincselt Majkának nevetve kellett felolvasnia a saját ítéletét, miközben Pápai Joci, mint „celebrendőr” felügyelte.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Lékai-Kiss Ramóna elérzékenyült a Sztárban Sztárban: fáj neki, hogy sokan a mai napig gyerekként kezelik
Szandi produkciója után nem tudta visszafogni az érzéseit. Könnyekkel küszködve mesélt arról, milyen sebeket hordoz a mai napig a fiatalkori hírnév miatt.
Drámai pillanatoknak lehettek szemtanúi a TV2 nézői a Sztárban Sztár All Stars legutóbbi adásában, ahol Lékai-Kiss Ramóna nem bírta visszatartani az érzéseit Szandi produkciója után. Az énekesnő Miley Cyrus bőrébe bújva adta elő a The Climb című dalt, és noha a zsűri kiválóra értékelte, az adás végén ő esett ki.
A zsűritagot annyira megérintették a látottak, hogy a könnyeivel küszködve vallott róla, hogy a mai napig sebeket hordoz a fiatalkori hírnév miatt. Saját példáján keresztül mesélte el, milyen nehéz volt egy ország szeme láttára felnőni.
„17 éves voltam, amikor bekerültem a Barátok köztbe. Kislány. Tini” – kezdte a történetet, hozzátéve: sokan elfelejtik, hogy már 40 éves felnőtt nő, édesanya és feleség.
„Még mindig megengedik maguknak az emberek, hogy úgy beszéljenek velem, mint egy kislánnyal. Gyerekkel, akit leszidhatnak” – mondta már sírva.
Elárulta, még mindig vannak, akik megkérdőjelezik a szakmai rátermettségét is, és ez mélyen bántja.
„Megkérdőjelezhetnek, hogy van-e létjogosultsága annak, hogy itt lehetek például ebben a zsűripultban, vagy hogy megkapok műsorvezetőként bizonyos műsorokat.” Bár bevallotta, ez „néha még fáj”, a vallomásával Szandinak akart erőt adni, akit biztosított róla, hogy egy „csodálatos, gyönyörű nő kívül-belül, végtelenül tehetséges”.