Partnerként kell kezelni a közönséget, nem kioktatni
Zsiros László Róbert kertészmérnökként végzett. A PhD-kutatásait molekuláris biológiai területen végezte.
Tíz éve foglalkozik tudományos ismeretterjesztéssel. Hét évig dolgozott a Csodák Palotájában, két éven át a lisszaboni Pavilhão do Conhecimentóban. Számtalan előadást tartott szerte Európában és a Közel-Keleten.
Szertár néven futó videós sorozatában a 21. század Öveges professzoraként roppant szórakoztató formában hívja fel a figyelmet egy sor fizikai, kémiai jelenségre. A Szertár hetente frissülő kísérletes videoblogként indult a blog.hu-n. A mottó évek óta változatlan: "Tudomány. Ahogy tetszik." 2009-ben a Goldenblog szakmai- és közönség zsűrijének szavazatai alapján az év blogjának választották.
Ma a Szertár önálló brand. Valamennyi Zsiros László Róbert által tartott vagy szervezett természettudományos bemutató, rendezvény és ismeretterjesztő program a szertar.com alá tartozik, nem csupán a kísérletekről forgatott rövidfilmeket takarja a név.
- Hogyan jött létre a jelenlegi Szertár csatorna?
- Tíz éve foglalkozom ismeretterjesztéssel különböző formában. Legyen szó a Csodák Palotájáról, külföldi "science festivalokról", podcastről vagy a rádióműsoromról. Ebben a sorban a videoblog már egész korán összeállt. A netes fogyasztói szokásoknak engedtem, amikor a szertar.com-ról inkább a Szertár YouTube-csatornájára-ra kezdtem nagyobb hangsúlyt fektetni.
- Miért pont Szertár?
- Olyan nevet kerestem, amely magában foglalja, hogy tudományról van szó, elég általános elnevezés ahhoz, hogy ne rekesszen ki egy-egy területet. Szerintem az iskolai szertárak találóan fejezik ki ezt.
- Mi a legnehezebb a Szertárral kapcsolatos feladatok közül?
- A videó készítésbe bele kellett tanulnom, de ma már inkább az a legnehezebb, hogy időt szakítsak a videók elkészítésére. Most kezdtem el együtt dolgozni valakivel, így a jövőben lesz segítségem a munkában, tehát célirányosan fogunk projekteken dolgozni.
Ehhez pedig sok szertáros anyag is kapcsolódik majd. Most gőzerővel ezen dolgozunk. Szóval nehézségek mindig vannak, de igyekszünk leküzdeni őket.
- A videók indítóélménye mi volt?
- Sok olyan kísérlet van, amelyet színpadon nem lehet bemutatni, mert kis dolgokból áll, vagy túl hosszú lenne, illetve túl rövid ideig tartana. A videós formátum viszont tökéletes erre. A másik, hogy temérdek sorozatot, tévéműsort, blogot néztem, mielőtt kialakítottam azt a módszert, amivel dolgozni szerettem volna. Nem volt olyan isteni szikra, egyetlen indító élmény, ami miatt úgy éreztem, muszáj csinálnom.
Ami még hatott rám, az, hogy akkoriban az interneten magyar nyelven szinte alig volt olyan tartalom, amely alapján otthon lehetett volna kísérletezgetni. Még írott formában sem, nemhogy videón. Léteztek fórumok, a sulinetes anyagok és például a Csodák Palotája oldalán is volt pár rajzos útmutató, de az semmi ahhoz képest, ami ma rendelkezésre áll. Így sikerült időben betömnöm egy piaci rést.
- Meghatározott célközönségnek készülnek a Szertár rövidfilmjei?
- Ma már nem az a célközönség, mint amit eredetileg gondoltam. Úgy terveztem, fiatal felnőttekhez, egyetemistákhoz, érettségi vagy diploma után állókhoz szólok majd. Ahogy elindultunk, egyre nyílt a korcsoport, egyre fiatalabbak kezdték nézni a videókat. Most már általános iskolások is akadnak szép számmal. A közönség egy másik nagy csoportját a tanárok és a szülők alkotják. Úgy alakult, hogy pont az eredetileg megcélzott réteg tagjaiból van a kevesebb – ezt látom a statisztikában.
Az ismeretterjesztő projektekből nőtt ki a Szertár kistestvére, a portugáliai PLUZZE, ami most kezd gyökeret ereszteni Magyarországon is - ez rejtvényekkel, logikai feladványokkal foglalkozik. Illetve a természettudományok, a matematikai és a mérnöki tudományok egyetlen szegmensére, a problémamegoldásra koncentrál.
- A gyerekek figyelmét fel lehet hívni a természettudományok szépségeire? Arra, hogy nem unalmas dolgokról van szó?
- Nem akarok magam ellen beszélni, de
Nyilván vannak izgalmas, látványos, szórakoztató jelenségek. Ám ez önmagában nem jelenti azt, hogy például a kutatómunka egy örök kéjutazás. Aki egyetemen természettudományi vagy mérnöki karon végzett, az tudja, milyen hatalmas erőfeszítést igénylő munka elvégezni azt.
Sokan szeretnénk megmutatni a természettudományok barátságos arcát, de ez roppant félrevezető lehet. Úgy csapódhat le a fiatalokban, hogy a fizika vicces dolog, a biológia kész szórakozás. Azután eljutnak az egyetemre, és ott szembesülnek azzal, hogy ez azért nem egészen úgy néz ki, mint középiskolában vagy általános iskolában.
- Akkor mégis mi a célja a Szertárral?
- Semmiképpen sem az, hogy mindenkiből kutató legyen, vagy hogy mindenki természettudományos pályát válasszon. A hosszútávú célom az, hogy a laikusok elfogadják: a tudományok művelői értik a szakmájukat, sőt jobban értenek hozzá, mint a bulvársajtó munkatársai. Természetesen kuruzslóktól vagy áltudományos oldalakról sok mindent össze lehet szedni az interneten, de ne feledjük, hogy
a kutatók nem véletlenül tanulnak annyit egy adott témában. Ezeknél az ő véleményükre érdemesebb lehet odafigyelni, mint a fodrászéra vagy a szomszéd ismerősének az unokatestvérére.
A tudományos munka alapból tehát nem mindig élvezetes, és nem is az a cél, hogy minden szegmensét érdekessé, hanem inkább elfogadhatóvá tegyük. Bár szerintem ehhez az is elkerülhetetlen, hogy a tudományos világ magabiztosan tudjon táncolni a hitelesség és a hihetőség határán álló borotvapengén, akár egy bulvárlapban is. Meg kell tanulni megszólítani az embereket azokon a csatornákon, amelyekre nyitottak.
- Nem válik öncélúvá a vicces természettudományos bemutató? Mi szükség van a humorra, a kiszólásokra?
- Ha partnerként tudjuk kezelni a közönséget, akár gyermekekről, akár felnőttekről van szó, az már félsiker. Ha nem tanítani akarjuk őket, hogy ezt így és így kell csinálni, hanem arra helyezzük a hangsúlyt, hogy együtt fedezzünk fel bizonyos dolgokat, akkor máris be tudjuk mutatni a kutatómunka alapelveit: hogyan figyelünk meg jelenségeket, hogyan vonunk le következtetéseket.
Persze azért sok minden félremehet. A laborban ugyanúgy tudunk röhögni azon, ha egy kísérletet valami butaság miatt elszúrunk, mintha egy előadáson fröcsköl ki idő előtt a kóla. De mindig az adott közönség lelkében kell megtalálni azt a pontot, amit humorral csiklandozni lehet.
- Honnan merít inspirációt?
- Nincs új a nap alatt, Öveges professzor kísérletei is gyűjteményekből származtak. Nem én találom ki, nem is Öveges tanár úr találta ki ezeket; régóta ismert jelenségek. Itt inkább azon van a hangsúly, hogy hogyan tudunk egy jelenséget úgy bemutatni, hogy a mondanivalója célba is érjen.
- Meggyújtják a fején a PB-gázzal töltött szappanhabot, robbantásokat mutat be, szárazjéggel kísérletezik… Őszintén, nem érzi magát állandó veszélyben?
- Veszélyes, necces helyzet mindig akadhat, éppen ezért,
Balesetem bemutatón, kísérlet közben még nem volt, azonban egy ízben az előkészületek során olyan csúnyán elvágtam a kezemet, hogy be kellett vinni az ügyeletre.
- Hogyan lehet elkerülni veszélyt, a necces helyzeteket?
- Az élő bemutatókhoz mindig készülnek B tervek, alternatív forgatókönyvek, és menekülési útvonalak. Nem csak lehet készülni a bajra, de kell is.
Olykor a magabiztosság nálam is felülírja a kockázatkerülést. Ezt viszont egyáltalán nem tartom követendő példának, és sajnos szembemegyek azzal az iskolai elvvel, hogy mindent köpenyben, gumikesztyűvel, szemüvegben csináljunk. Persze, amikor itthon kólával és liszttel kísérletezem, nem veszek védőfelszerelést. De ma már biztos nem indulok el kísérlet bemutatóra védőszemüveg nélkül.
- Mennyi előkészítő munka szükséges egy-egy Szertár videó forgatásához?
- Változó. Ha eszembe jut valami, és minden szükséges eszköz kéznél van, pikkpakk le lehet forgatni a videót; megvágni sem olyan hosszú idő már, mint a „hőskorban”. De akad olyan kísérlet, amelyet rengeteg előzetes kísérletnek kell megelőznie, és több hetes munkát igényel az elkészítése – ha nem is folyamatosan.
- Mit tart a legnagyobb sikerének?
- Eddig még nem gondolkodtam ezen,
Folyamatosan alakul. Úgy érzem, ha lenne egyetlen hatalmas siker, amit meg tudnék nevezni, azt jelentené, már mindent elértem, és ott lenne a vége.
Mégis, mi minden lehet siker? Amikor visszajelzéseket kapok, hogy hatással voltam gyerekekre a pályaválasztásban. Amikor szülők írják azt nekem, milyen jó, hogy ez leköti a gyermekeiket, vagy amikor tanároktól kaptam leveleket, hogy értelmet találtak abban, hogyan töltsék ki a napközis foglalkozások idejét. Nem a Facebook-lájkokra hajtok, azoknak nem tulajdonítok akkora jelentőséget, mint annak, amikor odaállt elém egy srác az Atomoktól a csillagokig ELTE-előadáson, és mondta: meg akarja köszönni, hogy miattam ment olyan középiskolába, amelyből nagyobb eséllyel veszik fel majd műszaki egyetemre. Jó lenne tudni, mi van most vele...
Ha érdekes volt az interjú, nyomj egy lájkot!
Balogh Levente és Keserű Balázs, Az álommeló 1. évadának győztese. Fotó: RTL
Fotó: Ujvári Sándor