SIKERSZTORIK
A Rovatból

„Nagyon hittem benne, hogy Walesben is helye van a finom magyar élelmiszereknek” – Egy magyar fogorvos fantasztikus sikertörténete

Itthon egyetemen is tanító fogorvos volt, Walesben azonban ma már főleg arról ismerik Mónikát, hogy világszínvonalú magyar termékeket lehet cégétől vásárolni. A helyi piacon kezdte, de fiával közösen vállalkozásuk sokkal nagyobbra nőtt.


Dr. Gyenes Mónika kiváló fogorvosi karriert hagyott hátra, amikor fiával 18 évvel ezelőtt végleg Walesbe költözött. Itthon egyetemen tanított, külföldön megyei főfelügyelő szakfőorvos lett belőle, majd vállalkozásba kezdett, és hétvégénként például szegedi paprikát árult a helyi piacon.

Mónika mindenkinek mondogatta, hogy milyen finomak a magyar termékek, de aztán támadt egy nagyszerű ötlete. Neki köszönhetően évek óta sorra nyerik a Great Taste Awards-díjakat a legkiválóbb magyar termékek, és ma már az angolok is elhiszik neki, hogy érdemes mindet megkóstolni, fiával közös vállalkozása pedig szárnyal.

– Miért költöztél külföldre?

– 18 évvel ezelőtt kellett meghoznom ezt a döntést, bár az életem látszólag teljesen rendben volt. Akkoriban már jelent meg könyvem külföldön is, és számos tudományos munkában vettem részt. A fiam Győrbe járt egyházi magániskolába, és egy napon elém állt – volt vagy 13 éves – , és azt mondta: „anyu eddig minden rólad szólt, és most azt szeretném, ha az én elképzeléseim is valóra válnának a jövőben.” Nagyon meglepett az elszántsága, mert még csak általános iskolás volt, amikor eldöntötte, hogy mindenképpen Nagy-Britanniában szeretne továbbtanulni.

– Emiatt hagytad hátra a munkádat és az országot?

– Nem csak ezért. Mielőtt eljöttünk 2006-ban, fogászati prevencióval foglalkoztam, például a szájüregrák-szűréssel, ezt a programot én találtam ki és vezettem.

Másfél évig sikeresen futott, egyszer csak azonnali hatállyal lezárták, és kész. Ez nagyon megdöbbentett,

mert gyerekeket tanítottunk szájhigiénére, valamint hajléktalanokat szűrtünk ingyenesen. Megmentettünk több száz embert, akiket sikerült kiszűrni, szerintem erre nagy szükség van, a megelőzés ráadásul nem egy drága beavatkozás, de én ebben nem tehettem már többet. Ez a lehetőség megszűnt, és ha jól tudom, azóta sincs oktatás erről az iskolában a gyerekeknek, a mai napig nincs elmagyarázva nekik ez a téma. Ebben a hangulatban kapott el a fiam, Zoltán kérése, ezért nem maradt más, mint az, hogy azt gondoltam, rendben kezdjünk új életet. Egyedülálló anyaként belevágtam, és eljöttünk az ismeretlenbe.

– Miért pont Wales lett a cél?

– Mivel fogorvos vagyok, ami egy jó szakma, és mindig is hiány volt belőlük a briteknél, ezért is mertem biztosra mondani a fiamnak, hogy rendben. A tudományos munkáim, valamint kongresszusok miatt jártam már pár itteni nagyvárosban, így azt tudtam, hogy hol nem akarok élni. London kapásból kiesett és Edinburgh is, mert az túl szeles, folyton szakadt az eső és hideg volt, pedig ott nagyon jó az egyetem. Olyan helyre akartunk menni, ami vidék, sok zöld van, meg fa, állatok legyenek körülöttünk, és közel a tenger. Ilyen dolgok pedig Walesben vannak. Mint kiderült, az a terület még kevésbé volt ellátva fogorvossal, mint Anglia.

Írtam egy fejvadász cégnek, akik két hét múlva eljöttek hozzám Budapestre interjúzni, és látták, hogy sok mindenhez értek a szakmámban.

Úgyhogy letettem egy speciális nyelvvizsgát, ami az itteni munkámhoz az egészségügyben kell. Kérték, hogy jöjjek ki, és megmutatják az állásokat. Egy fontos szempont volt csak: az iskola a fiamnak, mert nagyon jó hírnevűt akartam keresni, így ahhoz közel akartam majd elhelyezkedni és lakni. Össze is jött, így 2006-ban minden akadály nélkül elindult az itteni életünk.

– Milyen volt az első benyomás?

– Nagyon jól indult el az egész. Kivettünk egy farmházat, körülöttünk birkák, tehenek, lovak, segíthettünk is a farmon, de nem nekem kellett ellátnom az állatokat. Hétvégénként lovagolhattunk, vagy etethettük a kicsi bárányokat cumisüvegből. Idilli életünk volt, egy patakkal a farm végén, dimbes-dombos volt az egész környék, rókák játszottak a kertben nyaranta, és egy gyönyörű, sűrű erdő zárta el a farmot az út végén. Nagyon egészséges környezet volt.

Mondjuk a hideg és az eső eleinte itt is nagyon mellbe vágott minket, azt meg kellett szokni. Mivel a házunk a dombtetőn volt, a szél átjárta, régen, az 1800-as években épült, úgyhogy fűtöttük az egész udvart, hogy melegünk legyen. De aztán elfogadtuk, ez lett az otthonunk, itt raktuk le a fészkünket.

– Hogyan alakult a szakmai életed?

– Alkalmazott lettem a helyi fogászaton, ami pár száz méterre volt csak a farmtól, ahol laktunk. 16 évig dolgoztam Walesben mint fogorvos, és három évig én voltam a megyei szakfelügyelő főorvos is, mielőtt nyugdíjba mentem. Mivel nem tudtam megtagadni, hogy valami többet akarok, mint betömni, kihúzni, elkezdtem különböző szakmai ötletekkel előállni.

Egyszer csak azt mondták, nagyszerű, úgyis keresnek egy megyei szakfőorvost. Megpályáztam és meg is kaptam. Azt mondták, csinálhatom, amiket felvetettem, valósítsam meg az álmaimat.

Meg kell mondjam, itt sem tudtam megváltani a világot, az az igazság. Az NHS – az angol nemzeti egészségügyi szolgálat – egy óriási nagy hajó, ami nem mozdul, vagy ha mégis, csak rossz irányba, de legalább kiéltem magamat valamennyire. Itt is nagyon akartam a szűréseket, de itt sem kaptam több támogatást erre, csak a rendeléseimen sikerült kiszűrnöm a betegeket. Túlképzett voltam a walesi munkámhoz, nem egy sima fogorvosi álláshoz voltam szokva, egyetemen oktattam, kutattam több nyelven, kongresszusokra jártam, és hirtelen beálltam 9-től 5-ig fogakat csinálni. Amivel nem is volt semmi baj, de hiányzott valami több, amivel mozgathattam az agyamat.

– Miből jött a saját céged ötlete?

– Az otthoni, teljesen más karrierem után itt egy sokkal nyugalmasabb családanya életet élhettem. A fogorvoslás fizikailag fárasztó, de igazából a sokféle aktivitásnak, ami bennem volt szellemi téren, nem találtam helyet, volt egy csomó lekötetlen energiám.

A hiány szülte a saját cégötletet: amikor a barátaim jöttek látogatni, mindig kértem, hogy hozzanak otthonról pirospaprikát, kolbászt, sonkát, mert itt nem voltak minőségi magyar alapanyagok.

Imádok főzni, imádok enni, addigra már a környéken mindenki tudta ezt, mert szívesen főztem a kollégáknak, a gyerekeknek az iskolából, meg a szülőknek. Nagyon szeretem, mert ezzel tudok beszélgetni a kultúránkról. Így került elő a bőröndökből minden, ami innen hiányzott: sárgabaracklekvár, tarhonya, de sajnos nem nagy mennyiségben. A kreatív énem meglátta ebben az ötletet, és egyszer ránéztem a fiamra – ennek pont nyolc éve –,

a homlokomra csaptam, és azt mondtam neki, hogy nagyon szeretnék a gasztronómiával foglalkozni.

Az volt a gondolatom, hogy majd én beszerzek mindent, amire nekem is szükségem van, és azt fogom árusítani, de persze ehhez semmilyen gyakorlatom nem volt. Elég meredek ötletnek hangzott.

– Mit szólt ehhez a fiad, aki ma már az üzlettársad?

– A fiamnak egészen más tervei voltak akkoriban, így ez az én ötletem maradt, ő ment a saját útján egy darabig. Megalapítottam a cégünket, és eleinte kicsiben gondolkodtam. Úgy terveztem, hogy árulom a mézet meg a paprikát a piacon hétvégénként, meg munka után. Hónapokon keresztül a betegeim és a nővérek vásároltak nálam, ha ők nincsenek, ma nincs ez a cég.

Amíg a betegem zsibbadt a székben, addig meséltem nekik a dologról, és a legközelebbi időpontra kérték, hogy hozzak valamit nekik a portékáimból.

Fogalmuk sem volt, hogy mik a magyar termékek, de azt mondták, mindegy is, vigyek abból, ami nem fogy, amit nem tudok eladni. Hihetetlen összefogás volt, keresték, miben segíthetnek.

– Tapasztalat nélkül vágtál bele?

– Semmiféle kereskedői véna nincsen bennem, csak szeretek enni, főzni, innen a kóstolgatás, innen az alapötlet. Ez úgy ment, hogy eleinte otthon körbeültük az asztalt, és kóstoltuk, amiket berendeltem. Először is nekem kellett, hogy tetszen, csak így tudom jó szívvel eladni és ajánlani.

Nagyon hittem benne, hogy Walesben is helye van a finom magyar élelmiszereknek.

Amiket otthonról megrendeltem, egy futárcég kihozta nekem – akkor még EU-ország voltunk, nem volt vámkérdés. Tokaji, méz, pirospaprika, ecetek, mustárok voltak kezdetben, amiket behozattam. A házunkban a vendégszobát kiürítettük, az lett a raktárunk. Nem szégyelltem, hétvégén kimentem a piacra, kötényt vettem fel, és ott kóstoltattam, meséltem a vevőknek. Tegyük hozzá, hogy a megyének a negyedét jól ismertem, mert én kezeltem a fogukat, a helyi piacon óhatatlan volt, hogy minden ötödik ember rám köszönjön. Csíptek engem, mert közvetlen vagyok, sose ködösítettem.

Pusztán szimpátiából vásároltak nálam, nem azért, mert szükségük volt egy magyar élelmiszerre,

de vettek egy mézet vagy egy szilvalekvárt, bár azt sem tudták mire használják, ez volt az igazság.

– Hogyan lett mégis ekkora sikered?

– A fiam akkoriban már Londonban dolgozott öt napot a héten, és csak hétvégén jött haza. A sorsa úgy hozta, hogy a karrierálmaiban elgondolkodott, mert vagy a pénz, vagy az időbeosztás nem tetszett neki.

Egyszer hazajött, és azt mondta, hogy mi lenne, ha a családi mini vállalkozásunkból csinálna egy jó céget.

Jól van, mondtam neki, és mivel aznap hullafáradt voltam, elmentem aludni. Reggel aztán megint belekezdett, és rájöttem, igaza van. Határtalan volt az örömöm, mert én eredetileg is így terveztem évekkel ezelőtt. Egymagam biztosan nem tudtam volna így felfejleszteni, ehhez egyedül kevés vagyok. Ezen a szinten, ahol vagyunk, még magyarul sem csináltam hasonlót, nemhogy angolul. Beindult a gépezet, raktárhelyiség kellett, webfelület, biztosítások, de szerencsére a helyiek megsegítettek újra.

A kisközösségben ez a jó, hogy ha jól bánsz az emberekkel, akkor ők is jók veled cserébe.

Gyakran soron kívül bementem, amikor gondjuk volt, nem vágtam át őket, így amikor nekem kellett a segítség, azonnal mellém álltak. Fordulhattam hozzájuk tanácsért, kapcsolatokért, aki ismert Walesben, segítette a magyar termékek útját.

Mónika és fia, Zoltán: walesi cégükkel is számos rangos kereskedői díjakat nyertek

– Hogyan jött az ötlet a Great Taste benevezésekre?

– Továbbra is jártunk piacozni, ez tavasztól őszig lehetséges itt az időjárás miatt, bár ez nem volt a fiam kedvence. Én szívesen leálltam a mézek előnyeiről beszélgetni a vevőkkel. Mindenkinek mondogattam, hogy minden milyen finom, de lehet csak nekem, mert magyar vagyok, és mert árulom is.

Akkor arra gondoltam, talán jobban hinnének nekem, ha lenne erre valamilyen hitelesítési rendszer, amit az angolok is elfogadnak, akkor jobban elhiszik majd.

Kiderült, hogy a Great Taste Awards pont ilyen, mert ezt a világon 90 országban elismerik. Eldöntöttem, hogy beadok magyar termékeket, mert hittem benne, hogy ez lehetséges. Néha a termelőket rá kellett ugyan beszélnem, hogy benevezzem őket, nem hitték el, hogy ezt lehet. Mindenkit én kutattam fel és kerestem meg, aki aztán nyert és díjat kapott. Volt, aki maga sem hitt benne, hogy Nagy-Britaniában nyerhet, sírt, amikor megtudta, hogy díjas lett. A gyártók kezdték érezni, hogy itt valami elindult, amikor már kosárszámra nyertük a díjakat, otthonról is lelkesebbek lettek. Az egész nagyon fura volt, mert akkoriban még mindig a walesi piacon árultam, de szerencsémre a magyar termelők úgy voltak vele, próba-szerencse, és adtak nekem egy esélyt. Kerestem, kutattam a lehetőségeket, ahol népszerűsíteni lehetett a magyar élelmiszertermékeket.

Nagyon jól épültek a kapcsolatok, és az otthoniak is bíztak bennem,

mindig korrekt volt az üzleti viszonyom mindenkivel. Rapidan ugrott meg a megrendeléseink száma, és egyre jobbak voltunk.

– Igaz, hogy kérted a londoni attasét, hogy teázzon a nyertes magyarokkal?

– Igen, felvettem vele a kapcsolatot, amikor Londonban állítottunk ki egy neves szakvásáron. Azt javasoltam neki, hogy olyan sok magyar díjazott és gyártó jött össze, hogy ha már így alakult, hívjon meg minket egy teára a követségre.

Azelőtt még senki nem hívta meg az otthoni méz- és olajgyártókat – neki is elakadt a szava, de mondta, hogy rendben.

Manapság már nem orvoskonferenciákra járok, hanem élelmiszeripari rendezvényekre, minden érdekel ezzel kapcsolatban. Belecsöppentem egy új világba, amiben teljesen kívülálló voltam, de azóta számos szövetség tagja lettem. A rendezvényeken gyakran megkérdezik, mi a szakterületem az élelmiszeriparban, mindig elmondom, hogy fogorvos vagyok és háziasszony. Na, erre nagyot néznek. Szerintem, ha eléggé hiszel abban, amit csinálsz, meg tudod valósítani. Én magyarként Nagy-Britanniában szándékoztam megvetni a lábamat, és szerintem ez sikerült is. Ráadásul úgy, hogy a hazám kiválóságait mutatom be az ittenieknek.

– Hogyan hatott rátok a lockdown, a lezárások időszaka?

– 2020 márciusában, ahogy bejelentette a miniszterelnök, hogy bezárják a boltokat, abban a pillanatban beindult az online kereskedésünk. Már működött a honlapunk is, a bestofhungary.co.uk, de abban az évben ötszöröse lett a megrendelések száma, mint korábban.

Azonnal profivá kellett válnunk, rengeteg terméket mozgattunk,

sokan bizalmi alapon küldték az árukat, mert nem is tudunk előre fizetni, akkora lett a kereslet. Otthon örültek neki, mert ott sokkal kevesebb lett a vásárlás, itt meg robogott felfelé. Két éve nyugdíjba mentem, de most is azt gondolom, hogy tehetséggondozással foglalkozom, csak most nem az egyetemen, hanem a nagyon tehetséges magyar gyártókkal kéz a kézben.

– Milyen tervek várnak rátok?

– A mai napig keresek-kutatok az új ízek után, mindenki ajánlgat, és én megkóstolom, ha megfelelő, belekerül a választékba, vagy javaslom a díjazásra. Nagyon gyorsan változik az emberek ízlése, ha csak az elmúlt két évet nézzük, hathavonta mást keresnek, ezt látjuk a fogyasztási szokásaikon, amikor rendelnek. Egyik évben a csípős ízek a menők, máskor meg a szarvasgombás finomságok. Emiatt mindig vannak változások, és fejlődünk. Az élelmiszereken kívül ma már vannak alkoholok is, import- és nagykereskedők is lettünk.

Kifejlesztettünk a szegediekkel egy száraz fűszerkeveréket is gulyásleveshez, azt itt csomagoljuk már Walesben.

Elkezdtünk anyukám receptje alapján gulyást gyártani, az itt marhapörköltnek felel meg. Ez egy minőségi készétel lesz, most folynak a tesztek, jövőre már kapható lesz. Idén elkészült háromféle mézkeverék, a Csíz sajtműhely manufaktúrával együttműködve. A saját világdíjas Gouda sajtjaihoz alkottak nekem bükkfán füstölt akácmézet, kalocsai csípős paprikás mézet, valamint egy többfelé fajta mézből készült aranysárga mézet, amik hamarosan rendelhetőek lesznek. Minden termékünk világszínvonalú, mégis az a filozófiánk, hogy mindig reális áron adunk mindent.

Én ebben hiszek, hogy a gyakran gördülő fillér jobb, mint a ritka forint.

A semmiből építettük fel a céget, amihez sok kitartás és kreativitás kellett, izgalmas, személyiséget fejlesztő nyolc évet tudhatunk magunk mögött. Megtaláltam ebben a számításomat. Igaz, hogy népegészségügyet tanítottam, most meg szarvasgomba-krémet és mézet árulok, de ha fiatalabb lennék, biztosan nyitnék egy kifőzdét is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SIKERSZTORIK
A Rovatból
,,Mikor megérkeztem, minden csupa vér volt a konyhában, és a kollégámon feküdt két másik vérző ember” - Zsolt Angliában önkéntes rendőr, ottani élményeiről mesél
Menyhárt Zsolt 15 éve önkéntes rendőr az angliai Ipswichben. Nap mint nap az utcán teljesít szolgálatot. Ugyanolyan egyenruhája és jogai vannak, mint a hivatásosoknak, de ő teljesen ingyen teszi ki magát a veszélynek. És imádja ezt a munkát.
Barnyák Mónika - szmo.hu
2025. június 08.



A magyarok sokféle munkát vállalnak a világban, de az, hogy valaki rendőrnek áll, viszonylag ritka. Menyhárt Zsolt 15 éve szolgál az angliai Ipswichben, méghozzá egy nálunk teljesen ismeretlen formában: önkéntes rendőrként. Ezt azt jelenti, hogy civil munkája mellett, a szabadidejében ölti fel az egyenruhát, utána viszont pontosan olyan feladatok várják, mint a hivatásos kollégáit.

Mi visz rá valakit, hogy teljesen ingyen kockáztassa az éltetét nap mint nap idegenekért? És mennyiben más a rendőri munka Nagy-Britanniában, mint Magyarországon? Miért fegyvertelenek az angol rendőrök? És fegyver nélkül hogyan oldják meg a legrizikósabb szituációkat? Ezekről beszélgettünk.

- Hogyan kerültél Angliába?

- Korábban Prágában éltem és telekommunikációs mérnökként dolgoztam. Akkoriban kaptam egy nagyon jó munkaajánlatot Angliából, amit elfogadtam és ideköltöztem. Megtetszett minden, és nagyon hamar elszaladtak az évek. Jó volt a munkahely, és a kollégák is nagyon befogadóak voltak. Ugyan nem terveztem hosszú távra maradni, csak pár évre, de végül itt ragadtam, így lett Anglia az otthonom tizenhét éve.

- Honnan a rendőri motivációd?

- Gyerekkoromban nagyon vonzott a rendőri és a katonai pálya, valószínűleg, mert édesapám rendőr volt. Ő persze lebeszélt arról, hogy ezt válasszam, mert az akkori viszonyok teljesen mások voltak, mint mostanában. Viszont nekem megmaradt a motivációm, mivel rengeteg érdekes feladatot látott el a munkája során: volt közlekedési- és kutyásrendőr, dolgozott nyomozó alosztályon, és körzeti megbízott is volt. Szóval

az egész gyerekkorom azzal telt el, hogy láttam, ahogyan egyenruhában, vagy civilként szolgálatba helyezve magát intézkedett.

Álmomban nem gondoltam volna, hogy végül itt, Angliában leszek majd önkéntes rendőr.

- Hol hallottál az önkéntes rendőri szolgálatról?

- Egy érdekes véletlen miatt került elém ez a lehetőség, amiről egyébként nagyon kevesen tudnak Angliában. Egy helyi magyar összejövetelen találkoztam két magyar rendőrtiszti főiskolás sráccal, akik akkoriban éppen egy program keretében voltak itt a helyi rendőrségnél, három hónapig. Meséltek rólam a szolgálatvezetőjüknek, aki meghívta a helyi magyarokat egy találkozóra. Tőle hallottam, hogy van egy ilyen lehetőség.

A felügyelő leszervezte, hogy kimehessek egy műszakra egy igazi járőrpárossal, hogy lássam, miről is szól ez a valóságban.

Hatalmas és igazán intenzív élmény volt belátni a színfalak mögé, hogy milyen a bűnüldözés az ártatlannak kinéző városban. Ezután eldöntöttem, hogy belevágok.

- Mit jelent az önkéntesség?

- Angliában nagyon gyakori, hogy az emberek önkéntes feladatokat vállalnak, nagyon sok lehetőség van erre. Ez annyit jelent, hogy, a főállású munkájuk után végeznek valami teljesen más tevékenységet, akár mint én, a rendőrit, teljesen ingyen, fizetés nélkül, de ugyanakkora felelősséggel. A rendőrségen belül az önkénteseknek is van egy minimum óraszám-követelményük. Maximum óraszám nincsen szabályozva, tehát akár minden nap lehet önkéntesen dolgozni.

Ha valaki önkéntes rendőr, ugyanazzal a jogkörrel rendelkezik, és ugyanazokat a feladatokat végzi, mint a fizetett, hivatásos rendőr. Ugyanolyan egyenruhát, felszerelést, jelvényt, szolgálati igazolványt kap.

Ez számomra is meglepő volt. Emellett havonta kötelező tréningek vannak, amiken részt kell venni. A speciális tréningek témája például az ajtóbetöréses behatolás, a gyorsforgalmi utakon intézkedés, a megkülönböztetett hang- és fényjelzéssel ellátott jármű vezetése, valamint a forgalmi rendőröknek a nagy sebességű üldözés és az elfogás. Drogtúladagolásnál az életmentő gyógyszeres beavatkozásra is csak arra külön képzett rendőr jogosult. Ha nincs szolgálatban ilyen kolléga, akkor mindenképpen meg kell várni a kiérkező mentőt. Emellett lehet még szakosodni akár a nyomozókhoz is, és azon a csoporton belül is lehet gyűjtögetni a tréningeket és a tapasztalatokat. Némelyik tréning annyira speciális, hogy ha valaki vállalja a továbbképzéseket, attól jóval magasabb munkaóraszámot is várnak el, mert ezek a továbbképzések nagyon drágák, és csak akkor támogatják, ha ezzel a gyakorlatban, rendszeresen fogja majd segíteni a rendőrség munkáját.

- Te hogyan élted meg az alapképzési tréninget?

- Már elég jól beszéltem angolul, mégis a jogi szaknyelvet, szakszavakat nem ismertem kellően. Akkor az nekem egy erős gyorstalpaló volt, megtanulni a különböző törvényeket és a kifejezéseket, hogy hivatali folyamatokban, jelentések írásában a megfelelő szaknyelvet használjam. Segített, hogy a törvényi környezet le van egyszerűsítve Angliában, nagyon sok olyan törvény van, ami egyszerűen alkalmazható és áttekinthető. Ugyanakkor meglepetés volt, hogy mennyi régi törvény van még mindig használatban, ami néha azért kusza tud lenni. Ha viszont valaki valamiben elakad, rádión felhívhatja a felettesét és információt kérhet, ez itt általában bevett dolognak számít.

- Mik azok a dolgok, amik a leginkább megleptek?

- Itt nincs egyetemes személyes azonosító okmány, ami nekem elképesztő volt eleinte. Amikor intézkedünk, és megkérünk valakit, hogy igazolja magát, a legtöbb a bűnöző mégis általában valós nevet és címet ad meg. A rendőrre van bízva, hogy mit hisz el, vagy mit nem, hacsak nem szolgál az illető elegendő bizonyítékkal valós kilétére. Onnantól kezdve, ha valaki ad nekem egy nevet és címet, és azt a központtal leellenőrizve nem vagyok teljesen biztos az illető kilétében, akár őrizetbe is vehetem, élve a gyanúval, hogy hamis adatokat adott meg.

Az a tapasztalatom, hogy Angliában minden erősen a bizalomra épül.

Itt a jogosítványnak sem kell nálunk lennie a járművezetéshez, igazoltatás után is bemutatható hét napon belül. A rendőrök ugyanakkor abszolút nagy mozgástérrel rendelkeznek. A tréningeken is elmondták, ha bárki a rendőrségen belül utasít, hogy valakit tartóztassak le, megtagadhatom, mert ez a saját döntésem, mint ahogyan az is, hogy hogyan járok el az elkövetővel szemben. Tehát azt sem mondhatja meg egyik feljebbvalóm sem, hogy valakinek adjak-e helyszíni bírságot, vagy engedjem el egy szóbeli figyelmeztetéssel. Ez nagyon pozitív, hogy a rendőr tudására, gyakorlatára és értékítéletére van bízva, hogy ő mit lát és tapasztal az eset során.

Nyilván egy gyilkost nem lehet elengedni, de egy közlekedési szabálysértésben vannak fokozatok, előfordul, hogy egy szóbeli figyelmeztetés is elég.

Angliában teljesen más a törvényi környezet is, a közlekedésben például az irányjelző használatának elmulasztása, vagy a piroson átszaladás nem szabálysértés. A kézben tartott traffipax nem fényképez, nem rögzít, csak jelzi a sebességet a kijelzőn, amikor belenéz a rendőr. Sőt, nem is pásztázható ezzel a kamerával a forgalom, leengedett kamerával kell várakozni, és csak amikor azt érzem, hogy szemmel láthatólag gyorsabban jön egy autó, akkor mérhetem meg. Tehát nem lehet „vadászni” a gyorshajtókra. Amikor félreállítom az autóst, és azt mondom neki, a kamera ezt a sebességet írta ki, ennyivel haladt, adhatok neki egy bírságot, ott vitának a továbbiakban helye nincs, nem kell további bizonyíték, mert láttam a kamera által mért adatot. Ha mégsem hiszi el és vita támadna, akkor bíróságra kerül az ügye, de akkor is a rendőr szava lesz a döntő, amennyiben dokumentálva van az egész és a kamera hitelesítve volt.

- A rendőröknek adott döntési szabadadság mellett más is meglepett?

- Itt nagy figyelmet fordítanak arra, hogy amikor egy rendőr kimegy egy adott incidensre, van hogy a sértett, de van, hogy az elkövető épít ki egy olyan kimondatlan rokonszenvet, kapcsolatot a kiérkező rendőrrel, ami után elképzelhető, hogy csak azzal a rendőrrel akar majd beszélni a továbbiakban, senki mással. Az ilyen esetek miatt az egész rendszer úgy van felépítve, hogy támogatják, hogy az a rendőr is benne maradhasson az ügy folyamatában, mert ez a legtöbbször gördülékenyebbé tesz minden kommunikációt a továbbiakban. Ez már velem is többször előfordult, amikor valaki csak velem akart beszélni, megbízott bennem, még elkövetőként is. Ez egy igazi felnőtt tanmese, soha az életemben nem gondoltam volna, hogy így is működhetnek kapcsolatok emberek között.

- Miért nincs fegyvere az angliai rendőröknek?

- Az alaprendőrnek nincsen lőfegyvere, csak a fegyveres egységeknek, akik erre speciálisan ki vannak képezve. Természetesen van eszköztárunk, de főleg a kommunikáció a fontos.

Magyarként meglepő és furcsa volt a tréningeken, hogy a rendőr itt fegyvertelen.

Meg is kérdeztem, hogy ez miért van így. Azt mondta a kiképző, hogy egyrészt statisztikailag nincs olyan nagy számú szituáció, ami indokolttá tenné a lőfegyver viselését, másrészt a magánkézben tartott lőfegyverek törvényi szabályozása talán Angliában az egyik legszigorúbb a világon. Mivel ez egy sziget, valamelyest jobban tudják ellenőrizni a kikötőiket, így az ország méretéhez és a populációhoz képest kvázi kevés a bűnözői körök kezén forgó lőfegyver. Angliában nagyon komolyan veszik, hogy az átlag állampolgárnak ne legyen fenyegetettség érzése. Hogyha mi, akár csak megelőzésképpen is elővesszük a paprika sprayt, vagy a viperánkat egy intézkedés során, arról már egy formanyomtatványt kell kitölteni, dokumentálni kell, hogy mi volt az oka. Nem kelthetünk félelmet az állampolgárokban, ez itt nagyon fontos.

- Mennyire tisztelik a rendőröket?

- Nagyon nehéz felmérni, vegyesen reagálnak az emberek. Amikor rendőrként kint vagyok az utcán, többnyire elkövetőkkel foglalkozom, és elfogadom, hogy ők nem is kell, hogy feltétlen szeressenek vagy tiszteljenek minket. Nem tudhatjuk, kinek milyen tapasztalatai vannak a rendőrségről.

Értelemszerűen nem szabad kijönni az embernek a sodrából, bárhogyan is beszéljenek velünk.

Nem szabad elfelejtenem, hogy nem azért döntöttem úgy, hogy esetleg bírságot adok valakinek, amilyen stílusban velem beszél, hanem azért, amit elkövetett. Ha ez nem így lenne, akkor az egy személyes, hangulatalapú döntés lenne, ami szakmaiatlan és rossz. Mondok erre egy nagyon leegyszerűsített példát, kint üvöltözik valaki az utcán félelmet keltve a többi járókelőben. Amikor rendőrként, szolgálatban megközelítem és velem is ordibál, nem vehetem csak ezért őrizetbe, mert bennem is félelmet keltett. A rendőrtől elvárják a jóval magasabb tolerancia szintet minden ilyen esetben. Van aki amúgy egész jól, barátságosan kezel minket, annak ellenére, hogy elkaptuk, de van, aki utálja a rendőröket, dacára annak, hogy szerintem a rendőrség mindent megtesz azért, hogy mindenki biztonságban, és megfelelően kezelve érezze magát egy intézkedés során.

Nem ritka, hogy pozitív visszajelzést kaptam elkövetőtől, aki azt mondta, hogy „kösz, ti jó srácok vagytok”, és a fogdán kézfogással köszönt el.

És az sem ritka, hogy a fogdáig tartó autós utazás során elnevetgélünk az elkövetővel. Ami bevallom talán - magyar viszonylatban - hihetetlenül is hangzik, de igaz. Ez persze semmiképpen sem jelenti azt, hogy barátkozunk. Viszont onnantól kezdve jóval kisebb a veszélye, hogy bármi rossz dolog fog történni, és alapból is mindenkit megillet az emberi bánásmód, nincs előítéletességnek helye. Én mindenkivel próbálok pozitív, fair és jó fej lenni, mert ez a legfontosabb talán az elkövető és saját biztonságunk miatt is, hogy mindenképpen, még egy letartóztatás után is stresszmentesen, jó hangulatban jussunk el a fogdáig. Abban a pillanatban, ahogy őrizetbe vettünk valakit, annak a testi épségéért mi felelünk.

- Tanítják a bánásmódot is?

- Rengeteg tréningünk van a helyes helyzetek pszichológiai alkalmazásához. Meg kellett tanulni, hogy másokat ne a saját élményszintünkön skatulyázzunk be, ezeket a beidegződéseket el kell engedni, amikor intézkedünk.

- Átalakultál ebben a munkában?

- Száz százalékig. Abszolút megértőbb, nyitottabb, elfogadóbb, türelmesebb lettem. Nehezen lehet kihozni már a sodromból, jobban a dolgok mögé tudok látni, és az empátiám is sokat fejlődött. Gyakran megkapom másoktól, hogy „de te nem is kapsz fizetést, miért csinálod?”. Ilyenkor nehéz azt elmagyarázni, hogy ettől a munkától valójában mennyi mindent is kapok. Úgy érzem, az életem és a személyiségem is jobb lett, mert ebből voltaképpen nagyon sokat profitálok.

- Volt olyan eset, ami nagyon megviselt?

- Nem beszélhetek sok mindenről, de volt olyan, amikor találtam egy elhunytat, aki már két hete halott volt, és amikor bementem a lakásába, ott megdöbbentő körülmények fogadtak. Ott úgy elgondolkodtam, hogy az emberek a zárt ajtók mögött milyen életet is élnek, és mennyi mindenről nem tudunk. Szívszorító az is, amikor gyerekekkel kapcsolatos esetünk van, elhanyagolás vagy gyilkosság, ezek mindig nagyon megráznak. Volt egy furcsa esetem, amikor riasztás jött, mert egy rendőr vészhívást indított. Megtámadták, és az én egységem volt a legközelebb hozzá. Egy öngyilkoshoz küldték ki, de a helyszínen többen is voltak, és rátámadtak, emiatt a rádióján vészjelzést indított.

Mikor megérkeztem, minden csupa vér volt a konyhában, és a kollégámon feküdt két másik vérző ember, akik vele dulakodtak.

Én érkeztem elsőként a helyszínre, és azonnal elkezdtem lerángatni a férfiakat a kollégáról. Egy rövid dulakodás után mindkét elkövető bilincsben volt. Az egyik még hátrabilincselt kézzel is próbálta a karján lévő, saját magának okozott vágott sebeket körömmel mélyíteni. Ez az egész jelenet annyira groteszk volt, nagyon sokáig bennem maradt.

- Angliában miért van annyi késes támadás?

- Valóban Angliában nagy problémát okoznak a késelések, és ez egy öngerjesztő probléma, mert

sokan azért hordanak már kést maguknál, mert félnek, hogy késelés áldozatai lesznek.

Emiatt különböző kampányok vannak, mint a Bin the Blade, amikor amnesztia keretében a kihelyezett konténerekbe összegyűjtik a kidobott késeket. 2019-ben szigorítottak a törvényi jogszabályon, most már otthon sem lehet szamuráj kard, még dísz sem, valamint 50 centinél hosszabb, ívelt pengéjű kard tartása is illegális. A késes támadások nagy része a bandaháborúk miatt van, de mindenfajta más bántalmazásnál és a nézeteltérések rendezésénél is előfordulnak késelések.

- 15 éve vagy rendőr, minden nap kiteszed az életedet a veszélynek...

- Próbálok erre nem így gondolni. Ez nem fordulhat meg a fejemben, nem rágódok ezen, és nem izgulok. Hála istennek nem lépten-nyomon történnek tragédiák, de azért sajnos halnak meg szolgálat közben rendőrök. Bár átlagemberként látjuk a rendőröket intézkedni, de ez semmiképpen sem egy hétköznapi munka.

A tényleges rendőri munka az átlagember számára többnyire láthatatlanul zajlik, a társadalomtól, nézelődőktől elzárt helyeken, ezért a veszély mértékét felmérni kívülállóként nagyon nehéz.

Mi odafigyelünk a társainkra, egymásra minden szituációban, és bár irtó közhelyes, de mindig résen kell lenni. A hívószámokról tudjuk, hogy ki az egyedül lévő rendőr, így ha halljuk, hogy rizikósabb riasztást kap, akkor azonnal többen ugranak, hogy menjenek támogatásként, ha van rá lehetőség. A trénereink folyamatosan oktatnak, tanítanak minket, hogy mindenfajta szituációt a lehető legjobban ki tudjunk védeni. Ez egy nem veszélytelen állás, voltaképpen rossz emberekkel foglalkozunk, akik ártanak másoknak, maguknak és nekünk.

Minden helyzetben fejben és érzelmileg is egyben kell lennünk a helyszínen.

Nagyon fontos az, ahogyan kommunikálunk, ahogyan beszélünk a másikkal, mert a helyzetek nagyon rossz irányba fordulhatnak pillanatok alatt, ha esetleg nem megfelelő a hangnem, és nem a megfelelő szavakat használjuk, vagy éppen nincsen empátiánk. Potenciálisan a szolgálatban minden helyzet veszélyes lehet, nyilván amikor itthon dolgozom főállásban az íróasztal mögött, kevesebb veszélyes incidens érhet.

- Sérültél már meg?

- Lekopogom, nem volt sérülésem, szeretném azt mondani, hogy ez a fellépésemnek is nagyban köszönhető. Próbálok mindig mindenre odafigyelni, még ha érzem is, hogy fáradt vagyok, akkor is minden intézkedésnél óvatos vagyok és gyanakvó, emellett nyitott és barátságos, ami bár elég ellentmondásosan hangzik, de kivitelezhető. Azt szoktam még mondani, hogy magas vagyok, és emiatt már önmagában a jelenlétem is lejjebb viszi az indulatokat sok esetben.

- Mit jelent, hogy szolgálatba helyezheted magad?

- Önkéntes rendőrként én is teljes jogkörrel rendelkezem, nemcsak akkor, amikor szolgálatban és egyenruhában vagyok, hanem szolgálaton kívül is.

Bárhova megyek Anglia és Wales területén, bármikor ha valami olyat látok, ami rendőri intézkedést kívánhat, akkor azonnal szolgálatba helyezhetem magam, intézkedhetek, és akár letartóztathatok másokat.

Ebben az is érdekes, hogyha ilyenkor segítségre szorulok, és megkérek egy másik civil embert, hogy segítsen nekem és ő megteszi, abban a helyzetben ugyanolyan törvényi védelmet élvez, mint egy intézkedő rendőr. Ilyenkor természetesen senki nem kér vagy kötelez arra, hogy veszélynek tegyük ki magunkat, hiszen felszerelés nélkül vagyunk, civilben. Azt szokták mondani, hogy ha úgy ítéljük meg a testi épségünkre veszélyes lenne beleavatkozni, akkor csak annyival segítsünk, hogy hívjuk a rendőrséget és adjunk információt. Állampolgárok is intézkedhetnek bűncselekmény megakadályozása érdekében, és indokolt esetben erővel is visszatarthatják az elkövetőt a rendőrség kiérkezéséig. Ennek természetesen arányosnak és indokoltnak kell lennie. Alapvetően igaz, hogy Angliában az emberek ha látnak valami furcsaságot betelefonálnak a rendőrségre, figyelnek egymásra, ami nagyon jól jön, hiszen a rendőrség önmagában nem tud mindenhol ott lenni.

- Mindebből úgy tűnik, nagyon szereted, hogy épp Angliában lehetsz rendőr.

- Mindig is csodáltam az angol rendőröket, mert praktikusnak és szervezettnek tűnnek, mégis közvetlenek. Nemcsak jól képzettek, de barátságos fellépésükkel hozzáférhetőek és elérhetőek az emberek számára; az utcán gyakran szelfiznek velük, mert bizalmat sugároznak. Itt az átlagember a segítséget látja meg bennük, még ha az utóbbi időben a rendőrség renoméját meg is tépázta egy-két eset. Ettől függetlenül, azt kell mondjam, büszke vagyok, hogy közéjük tartozom.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SIKERSZTORIK
A Rovatból
100 nap alatt több mint 63 ezer megmentett termék – így működik Magyarország első élelmiszer-outletje
A Récsei Centerben működő PRÍMA OUTLET-ben a közeli lejáratú vagy csomagolássérült termékek akár 70 százalékkal olcsóbban is megvásárolhatók, miközben több tonnányi élelmiszer menekül meg a kidobástól.


Az élelmiszer-pazarlás világszinten is égető probléma, de szerencsére egyre több hazai kezdeményezés mutat példát arra, hogyan lehet ezt a mindennapokban is kezelni. A budapesti Récsei Centerben működő PRÍMA OUTLET – Magyarország első élelmiszer-outletje – száz napos működése alatt bebizonyította, hogy a fenntarthatóság és a kedvező árak nem zárják ki egymást, sőt, kéz a kézben járhatnak.

Az eredmények önmagukért beszélnek: több mint 63.000 terméket mentettek meg a pazarlástól, ami 16,6 tonna élelmiszert jelent.

Ez a mennyiség 44 tonna szén-dioxid kibocsátásának elkerülésével egyenértékű – vagyis akkora megtakarítás, mintha egy átlagos magyar család 17 évnyi áramfogyasztását spórolták volna meg.

A vásárlók sem jártak rosszul: az outlet áraknak köszönhetően 21.737.043 forint maradt a pénztárcákban –

ez átlagosan 300–400 forint megtakarítást jelent termékenként,

miközben minden árucikk a jól ismert PRÍMA-minőséget képviseli.

A PRÍMA OUTLET kínálata naponta változik:

a polcokra csomagolássérült, közel lejáró, túlkészletezett vagy szortimentfrissítésből kikerülő termékek kerülnek, akár 70%-kal olcsóbban.

Az üzlet így egyszerre kínál okos, fenntartható és pénztárcabarát alternatívát a tudatos vásárlóknak.

„A PRÍMA OUTLET egyszerre nyújt kedvező árakat, magas minőséget és fenntartható megoldást az élelmiszer-pazarlás ellen. Büszkék vagyunk arra, hogy rövid idő alatt kézzelfogható eredményeket értünk el: több tízezer termék kapott új esélyt, a vásárlóink pedig több millió forintot spóroltak meg.” – mondta Breier Péter, a vállalat tulajdonosa.

Segítség a rászorulóknak is

A fenntarthatóság azonban nem áll meg az üzlet polcainál: a századik működési napon a Breier Cégcsoport bejelentette, hogy a Récsei Centerben található Príma szupermarket együttműködési megállapodást kötött a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel. Céljuk az, hogy az élelmiszer-pazarlás csökkentése mellett, közvetlen segítséget nyújtsanak a nehéz helyzetben élő családoknak is.

A PRÍMA OUTLET mögött álló Breier Csoport több mint 30 éve meghatározó szereplője a hazai élelmiszer-kiskereskedelemnek. A családi tulajdonban lévő vállalat jelenleg 26 üzletet üzemeltet Budapesten és Pest megyében, és elkötelezett a minőség, az innováció és a közösségi értékteremtés mellett.

A PRÍMA OUTLET első száz napja megmutatta, hogy az élelmiszermentés nemcsak egy jó ügy – hanem mindannyiunk közös jövőjének kulcsa.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SIKERSZTORIK
A Rovatból
Orvosi bravúr: aranybevonatú, személyre szabott pacemakert kapott egy beteg Pécsen
Az országban elsőként a A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Szívgyógyászati Klinikáján ültettek be ilyen pacemakert, amelyre eddig világszinten is csak nagyon kevés példa volt.


Itthon eddig példátlan beavatkozást hajtottak végre a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Szívgyógyászati Klinikáján: októberben az országban elsőként ültettek be aranybevonatú pacemakert.

Ez azért is komoly bravúr, mert a nemzetközi szakirodalomban is csak elenyésző számú hasonló beavatkozásról számoltak be ezidáig.

A klinika közleménye szerint a beavatkozásra egy különleges eset kapcsán volt szükség: a beteg a hagyományos, titántartalmú generátorral szemben túlérzékenységi reakciót mutatott. A titánérzékenység egy rendkívül ritka állapot, amelynek kapcsán a szervezet allergiás reakcióval reagál a beültetett eszközzel szemben.

A pacemaker-generátort egyedileg, a beteg alapbetegségének megfelelően gyártották le részletes kivizsgálást követően.

A piacon nem is érhető el ilyen eszköz, hiszen minden esetben a beteg kórtörténetének részletes elemzését követően gyártják le, majd ültetik be. A speciális aranybevonat megakadályozza, hogy a beteg szervezete allergiás reakcióval reagáljon a beültetett generátorral szemben.

A közleményben azt is írják, hogy

a pacemaker-generátor nem csak összetétele miatt számít különlegesnek, hanem jól példázza azt is, hogy a modern orvoslás egyre inkább a személyre szabott ellátás irányba halad.

„A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Szívgyógyászati Klinikájának célja, hogy hazai és nemzetközi szinten élvonalbeli terápiás megoldásokat kínáljon betegeinek – az egyéni különbségek és a magas szintű szakmai gondoskodás szem előtt tartásával” – írták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SIKERSZTORIK
A Rovatból
Több mint egymillióan voltak kíváncsiak a magyar pavilonra Japánban
A magyar megjelenés az Expó központi témájához egyedi módon kapcsolódott, a figyelmet a hagyományokra, az ember és a természet harmóniájára, valamint a múlt értékeiből építkező jövő gondolatára irányítva.


A magyar részvétel minden szempontból sikertörténetnek bizonyult: közel 70 kulturális programmal, több mint 80 szakmai és üzleti rendezvénnyel, 46 ezer éttermi és 2250 protokollvendéggel, valamint kézzelfogható turisztikai eredményekkel zárta Magyarország a fél éves oszakai bemutatkozását.

Élő Népzenei Előadás a Pavilon Szívében

A Magyar Pavilon központi élményét az állandó élő népzenei előadás jelentette, amely 184 napon át negyedóránként várta a látogatókat. A program keretében 21 énekesnő naponta 43 alkalommal szólaltatta meg a magyar népdalokat.

Az előadás összesen 7848 alkalommal csendült fel – több mint 58 000 percnyi élő műsort ajándékozva a közönségnek. A magyar népzene, a viseletek és az előadók közvetlensége különleges atmoszférát teremtett: a látogatók a pavilonba belépve nemcsak hallhatták, hanem át is élhették a magyar hagyományok lüktetését.

A Magyar Konyha Diadala

A Magyar Pavilon étterme a világkiállítás egyik legnépszerűbb vendéglátóhelyévé vált. A Miska Kitchen & Bar hat hónap alatt 46000 vendéget fogadott, napi mintegy 250 főt.

A kulináris sikerek számokban:

Gulyáslevesből: 18 600 adag

Hortobágyi palacsintából: 17 000 adag

Somlói tekercsből: több mint 4100 adag, azaz 164 méternyi desszert készült – ez több mint másfél futballpályányi édes élmény.

A magyar ételek iránti érdeklődést jól mutatja, hogy sok látogató már reggel 8:55-kor, közvetlenül az Expó nyitását követően beállt a sorba, hogy biztosan bejusson az étterembe, amely hivatalosan 13 órakor nyitott.

Tradíció Kézműves Formában

A pavilon harmadik emeletén 22 héten át kézműves foglalkozások várták az érdeklődőket, amelyek végig teltházzal működtek. Összesen 11 tradicionális magyar mesterség mutatkozott be, köztük a nemezelés, a gyékényfonás és a kékfestés. A látogatók saját kezűleg készíthettek el kisebb tárgyakat, miközben megismerkedhettek a magyar kézművesség aprólékos technikáival.

Kultúra, Üzlet és Diplomácia

A Magyar Pavilon az Expó egyik legaktívabb országpavilonjaként zárt:

Kultúra: Közel 70 koncertet szervezett 50 magyar fellépővel, csaknem 600 művész és stábtag közreműködésével. Ezzel Magyarország a harmadik legtöbb kulturális programot bemutató országként zárta a világkiállítást, bemutatva hazánk zenei örökségének sokszínűségét a klasszikus, népi és kortárs műfajokban egyaránt.

Üzleti és Szakmai Rendezvények: 84 szakmai és üzleti rendezvény valósult meg hat különböző helyszínen, köztük a pavilon Community Centerében és az Expó ikonikus Női Pavilonjában, ahol Magyarország szervezte a legtöbb eseményt. Összesen 31 magyar vállalat mutatkozott be a japán partnerek előtt, ami új gazdasági és turisztikai együttműködések alapját teremtette meg.

Diplomácia: A pavilon 2250 protokollvendéget fogadott, 440 delegáció tagjaként. Tiszteletüket tették a japán császári család tagjai, de a vendégek között volt Nobel-díjas, államfő, kormányfő, olimpikon, nagykövet, tiszteletbeli konzul és püspök is.

Turisztikai Eredmények és Jövő

A pavilon nemcsak megszólította, hanem inspirálta is a japán közönséget – a kulturális jelenlét érzékelhetően erősítette Magyarország turisztikai vonzerejét.

„A világkiállítás ideje alatt 19 százalékkal nőtt a Magyarországra beutazó japán turisták száma 2024 azonos időszakához képest. A magyar bemutatkozás hidat épített a két nemzet között: élményt és inspirációt adott mindazoknak, akik az expós látogatásukat követően személyesen is szerették volna felfedezni hazánkat. A kulturális jelenlétnek ez a formája hosszú távon erősíti Magyarország imázsát a szigetországban.”

Kristó Ákos miniszteri biztos

A Magyar Pavilon a „Múltunk nélkül jövőnk sincs” gondolat jegyében épült, és az elmúlt fél év során méltó módon képviselte Magyarország értékeit. A látogatók számára a pavilon nem csupán építészeti különlegesség, hanem egy érzelmi és kulturális utazás is volt – lenyomata annak, hogy a fenntartható jövő kulcsa a természethez és hagyományainkhoz való visszatérésben rejlik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk