Miért kéne szoronganod, ha egy Down-szindrómás szolgálja fel a kávédat?
"Gyerekkori álmom volt, hogy felszolgálóként dolgozhassak. Ez az első igazi munkahelyem, nemcsak egy nagy csapat, de egy nagy család is vagyunk" - meséli a 25 éves Anna, aki tavaly január óta dolgozik a VIII. kerületi Nem Adom Fel kávézóban, 19 másik megváltozott munkaképességű társával együtt. Azt mondja, remek a közösség, egymással és a betérő vendégekkel is könnyedén megtalálják a közös hangot.
Az alkalmazottak között vannak kerekesszékesek, látás-, hallás- és enyhe értelmi sérültek, illetve Down-szindrómások is. Mindenkinek próbálják megkeresni azt a pozíciót, ahol a legkomfortosabban érzi magát, akár a konyhán, akár a felszolgáláson belül, vagy mondjuk a kávéfőzésben.
Nyitás előtt háromhónapos tréningen vettek részt, és azóta is rendszeres időközönként tartanak számukra továbbképzéseket.
A túljelentkezés egyébként hatalmas volt: a 20 helyre összesen 125-en jelentkeztek, és noha jelenleg nem terveznek létszámbővítést, továbbra is folyamatosan kapják az újabb önéletrajzokat. Ezeket egy adatbázisba gyűjtik, és ha úgy alakul, mindenkit megkeresnek majd.
- ezt már az üzletvezető, Veres Marianna árulja el, amikor az első év tapasztalatairól kérdezem.
Mint mondja, a dolgozók nagyon igyekeznek, hatalmas szeretettel és odafigyeléssel végzik a munkájukat. Erről árulkodnak a hely Facebook-oldalon elérhető értékelések is:
az összesen 222 vélemény között mindössze 3 négycsillagos és egyetlen háromcsillagos akad, ennél gyengébb pontszámot pedig senki nem adott.
"Szuper hely!! Minden alkalmazott és vendég annyira barátságos volt, hogy rögtön otthon éreztük magunkat! :) A kávé is nagyon finom volt, biztosan megyünk máskor is!" - ez csak egy vélemény a sokból, és a többiek sem fukarkodnak a pozitív jelzőkkel: "Imádom! Mindenért :)", "örök emlék marad", "csodálatos emberek egy varázslatos, magával ragadó helyen", és így tovább.
A vendégek között Veres Marianna szerint nem sokkal nagyobb a fogyatékossággal élők aránya, mint más helyeken, de céljuk, hogy minél többekhez eljusson a hírük. Ezért bevezettek egy törzsvásárlói kártyát, amit ők igényelhetnek és 25 százalékos kedvezmény jár érte.
Természetesen a kávézó teljesen akadálymentes: a lépcsőlifttel felszerelt bejáraton kívül a mosdó szintén úgy lett kialakítva, hogy kerekesszékesek is használhassák.
A saját szervezésű kulturális programokra kezdettől fogva nagy hangsúlyt helyeznek:
heti rendszerességgel tartanak beszélgetéssel összekötött filmklubot, irodalmi kávéházat, workshopokat, zenés esteket és még kocsmakvízt is. Kötelező belépő ezekre többnyire nincs, a fogyasztás mellett adományokból tartják fent magukat.
Vendégük volt már Bereményi Géza, Eperjes Károly, Rudolf Péter, Molnár Piroska, Parti Nagy Lajos és még sokan mások, legközelebb pedig Nyáry Krisztián érkezik majd.
A 80-100 fős befogadóképesség ezeken a rendezvényeken többször bizonyult már kevésnek.
A megnyitó után hamar kiderült, hogy sokkal nagyobb az igény melegkonyhára, mint azt előzetesen gondolták, így tavaly nyár óta kibővített kapacitással működnek. Hétköznaponként változatos és olcsó napi menüvel is várják a vendégeket, két fogás ára mindössze 980 forint.
A Nem Adom Fel Cafe & Bar 1 éves születésnapi buliját január 27-én tartják. Az egész nap ünnepi hangulatban fog telni: minden betérőt megkínálnak majd egy szelet tortával, emellett meghívják az összes művészt, aki eddig fellépett náluk, hogy nézze meg, hová jutottak azóta.
Este pedig a Nemadomfel együttes ad majd koncertet, aminek legtöbb tagja szintén fogyatékossággal élő, és Magyarországon kívül Európa-szerte, sőt több másik kontinensen is turnéztak már.
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel!