BUDAPEST
A Rovatból

Megvan az ország egyetlen gluténmentes étterme

De a Men & Tál talált még két "gyilkos" cukrászdát és a nyolcker legbékésebb szigetét (van ilyen!) is tesztelte.


A Men & Tál felkutatta az ország egyetlen gluténmentes éttermét, de járt három különleges cukrászdában, találkozott a pastrami forradalom kirobbantóival, és még egy hangulatos kis kocsmaétteremben is megkóstolta a fogásokat. A szakács-fotós Csákvári Péter, gasztrokalandjaival és fényképezőgépével minden kedden bemutatja Budapest legjobb vendéglátóhelyeit, az ételeket és azokat, akik mögöttük állnak.

Csiga Café

"Ez tényleg egy jó értelemben vett kocsma, de nem az a lokál, hanem a magunkfajta fiataloknak egy vidám, barátságos hely" - meséli Geri, a Csiga séfje, majd megmutatja az érő fügét a bejáratban, és körbevezet bent.

csiga

Növények garmadája fogad odabent, és látszik rajtuk, hogy szeretve vannak. Csinálnak növénycsere programokat is, ahol szinte bármire cserélheted a megunt növényeidet (nyilván növényekre). Szinte kiömlik a flóra az ajtón, ami segít kicsit bezöldíteni a Rákóczi teret is. A galéria ablakában kovászolódik a spárga, és kerti fűszerek törnek a nap felé, hogy friss konyhakert álljon rendelkezésre az ételekhez.

Az étlap pont annyira egyszerű, amennyire egyszerűnek kell lennie egy iszogatós, baráti, nyolcker szívében lévő kávézóban. Első sorban a melegszenyó a sztár, de amióta Geri felfedezett egy gerecsei sajtmestert, a grillezett juhsajtja is kilövésre kész a budapesti gasztrouniverzumba. Ember még nem mondta a szemembe olyan őszintén, hogy mennyire jó az a sajt, mint Ő. Rozmaringgal konfitált koktélparadicsom és sült kifliburgonyaágyon pihenő kérgesre, olaj nélkül sütött baromi jó juhsajt ez, tetején répaszeletbe csavart friss rukolával. A grill sajtok feltörekvésének egy csillaga ez, maradandó élményt nyújtott. A kávé szcéna is erős. A spanyolok egyik kedvenc kávéja, a Cofesa, nálunk még csak pár helyen kapható, de máris híres arról például, hogy biciklivel szállítják ki. A környezettudatos, jófej kávé biciklivel érkezik a Csiga kertjébe. Hát nem tündéri? Értékes zöld sziget ez a zord Rákóczi téren, amit nem csak hétvégi piálás alkalmával érdemes felkeresni, hanem például egy isteni juhsajtért és egy jó kávéért is...

Men & Tál – Az étel és a mögötte van

A Men & Tál nem más mint az ország vendéglátó egységeinek bemutatása egy teljesen új szemszögből. Egy olyan gasztro\fotó, sőt gasztrofotó blog ez, amiben főleg a képek mesélnek az adott hely történetéről, dolgozóiról, ételeiről, egy minimális kritikával megspékelve. Ez a kritika azonban minden esetben a helyen szerzett pozitív élményről szól. Csákvári Péter, a Men & Tál kitalálója, fotós és szakács is egyben, ezért valahogy érthető, honnan jött az ötlet. Célja a két szakma egyesítésével nem az éttermek szigorú kritizálása, hanem a jó dolgok kiragadása a meglátogatott helyekről, a dolgozók bemutatása, és megmutatni, mennyi rejtett vagy felkapott kulináris kincs van a budapesti utcákon. Étvágygerjesztés nagylátószögben.

Köles

"Volt olyan, hogy egy hölgy, fogta a tányérját az étterem közepén és kinyalta. Csak a két keze és a tányér látszott." - A Kertész utca 41-ben sok minden ment már tönkre, a gasztrokocsmán át a peep-show-ig. Elátkozott helynek tartották az utcában, míg Rita és Kriszta meg nem törte az átkot, és felépítették Magyarország első és jelenleg egyetlen gluténmentes éttermét.

koles

Rita és Kriszta, a ritakonyhaja.hu-val gázoltak bele a magyar gasztrosztrádába, majd egy hirtelen jött ötletből 6 hét alatt éttermet varázsoltak, méghozzá az egyetlen olyat itthon, ahol bármely gluténérzékeny bátran ehet bármit. Az épületben zéró toleranciája van a gluténnak, és minderről saját szemünkkel győződhetünk meg látványkonyhájukban. A kínálatuk állandóan változik, mert Rita imád főzni, és nem tudja megállni, hogy ne kreáljon valami újat. Amellett, hogy leveszik a terhet a gluténérzékenyek válláról, még egy barátságos, jófej hangulat is jelen van az étteremben. Rengeteg a törzsvendég, de olyan is volt, hogy ausztrál turisták térképpel keresték a Kölest.

Ételeiket nem próbálják meg más színben feltüntetni, mint menzakosztnak. Egy jó minőségű, melegen-tartóban is normális állagú, jóízű ételnek. És itt jön a csavar a gluténnel, ami nincs ugye. Tehát van itt kérem egy normális étkezde azoknak, akik más helyeken alapos érdeklődés után választhatnak csak valamit, és közel sem 100%, hogy az teljesen gluténmentes lesz. Megkóstoltam náluk egy kicsit mindenből, és arra gondolok, hogy talán glutén nem is kellene hogy létezzen, ha ilyen jól lehet nélküle főzni. Oké, talán a tészta nem az igazi a rommá hántolt liszt nélkül, de így is abszolút fogyasztható, és a tányéron semmi másból nem hiányoltam semmit. Eszméletlenül bájos grafika figyel a falon a lányok életútjáról, és minden mosolyog, amerre nézel. Jó bent lenni.

Gluténérzékenyek! Végre itt a várva várt éttermetek! Gluténevők! Ne egyetek glut.. Itt egy remek hely, ahol egészségesen, mégis jóízűen kajálhattok!

Gluténérzékeny kisfiú kérdése anyjához, a Kölesben:

-Anya, mit ehetek?

-Bármit kisfiam.

La Praline boulangerie patisserie

"Nagyon büszkék vagyunk francia macaronjainkra" - mondja Zsolt, a La Praline marketing és értékesítési vezetője, s azzal kezembe nyomja a telefonját a másik végén főcukrászukkal, Gáborral.

la_praline

Gábor pedig elmeséli miért is olyan jók a la Praline francia cukrászsüteményei. Magas minőségű mandulalisztjük és a fantasztikus ízvariánsok teszik macaronjaikat egyedivé, ráadásul elindítottak egy macaron webshopot is elsőként Magyarországon. Tokajis, csilis-csokis, sós karamellás, levendulás macaron-paradicsom ez kérem!

A három üzlet (Allee, Hegyvidék, Hűvösvölgy) közül a Hegyvidékben jártunk. Belépve egy impozáns vitrin mögött eszményi tortákat találhatunk, különböző méretekben. A fronton lévő pultban ezen torták sütemény verzióiból választhatunk gazdagon. Az üzlettől az embernek esküszöm jó hangulata lesz, legyen bármilyen rossz az éppen. Tarka, vidám, francia és színes, színes, színes! Macaron párnák, macaron magazinok, fás utcára néző hatalmas ablak.

Érdemes megkóstolni az igazi francia krémest is a Mille-Feuille-t. Sokkal krémesebb, kevésbé habos, mint magyar verziója. Éden nevezetű mangós-passiógyümölcsös terméküket pedig a Dining Guide beválasztotta Budapest 10 legjobb tortája közé, nem véletlenül. A La Praline nem csak cukrászda, nyitnak a francia reggelizők irányába is. Croque monsieur-jük és croque madame-juk kegyetlenül gusztusos, és egy páratlan reggeli\ebéd áldozatai lehetnek annak, aki belecsempészne egy kis franciát a napjába. Egyedi kínálat, eszméletlen hangulat. Ez vár a La Praline-ban.

Nándori Cukrászda

"Nem szeretem a reformokat, inkább a konzervatív cukrászatot képviseljük. Persze néha újítunk, de a dobostorta az dobostorta marad." - Nándori úr hosszan nosztalgiázik cukrászdájáról, és azt is elmeséli, hogy egykor ő volt Közép-Európa leggyorsabb fagyi adagolója.

nandori_cukraszda

Belépve a pici ‘tortadobozba’ csomagolt cukrászdába, úgy érzem magam mint gyerekkoromban a tanév utolsó napján, mikor elvittek fagyizni a szüleim. Hosszan a Rákóczi-túróson tartom a szemem, és az emlékek viharában hánykolódom. Nándori úr itt volt tanuló, sőt már édesanyja is itt dolgozott a hatvanas évektől. A koncepció mit sem változott az évek alatt: jó minőségű, magyar sütemények a bevált receptek szerint, ahol a fagyit reggel elkészítik, és másnap reggel frisset adnak újra. Színezékek, porok nélküli termékek ezek, friss gyümölcsből és minőségi alapanyagokból.

Itt készült a tavalyi cukormentes országtorta is, a híres-neves ribizlihabos-almás réteges torta. Nándori úr megelégelte hogy sokan szidják az országtortákat, és panaszkodás helyett csinált egyet, ami hatalmas sikert aratott a cukormentes kategóriában. Azt is elmondja, hogy a minőséget magához igazítja, és csak olyat készít, amit szeret, hiszen szereti magát és a vendégeit is. Ragaszkodnak bevált beszállítóikhoz, a margarint például 20 éve ugyanattól az osztrák cégtől rendelik (főképp persze vajat használnak). Javarészt azonban magyar termékekkel dolgoznak, és olyanokkal, amik már bizonyítottak, nem spórolnak ezen. Nándori úr hosszan mesél még, és iszom minden szavát a régmúltról, cukrászatról és fagylaltokról. Igazi időutazás ez modern minőségben. A Ráday utca elején egy igazi klasszikus magyar cukrászda vár minket tárt ajtókkal és barátságos személyzettel. És persze Rákóczi-túróssal.

Pistabá

"Mi nem vagyunk se street, se fast food étterem. Az urban food sokkal helytállóbb" - magyarázza Peti, aki párja nagyapjáról nevezte el delijét, mert idén lesz 100 éves.

pistaba

Mostanában egyre többet lehet hallani a pastramiról és a hozzákapcsolódó vendéglátóegységről, a delikről. New York kedvenc szendvicse eddig szinte csak a Pastramiban volt kapható (vagy legalábbis itt volt hájpolva), de valami történt kis hazánkban, és a pastrami lett az új hamburger. A Pistabá egészen szerényen bújik meg a Gozsdu kapujában, és az ártalmatlan elsétáló csak egy újabb éttermet\delit gondolna a kirakat mögé, azonban kevesen tudják, hogy bizony odabentről indult ez a pastrami-forradalom.

Petiék decemberben nyitottak, az első ilyen típusú pastramis\deli étteremként, és máris sokan kedvet kaptak hasonló üzletek nyitásához. Sőt, még mellettük is nyitott egy deli, és Peti erre már csak azt mondja: "Legyen akkor ez a delik utcája". Arra kér, hogy siessünk a fotózással, mert ez igazi pastrami és hamar összeesik. Klasszikusan rozskenyérben, magos mustárral és csemege uborkával az oldalán harcol. Mert ahogy mondja: "A pastrami az pastrami". A hús zavarba ejtően puha, szaftos, és a mustárnak sem sikerül elvonni a figyelmet az ízéről. Ez itt a pastrami kérem. Máshol is ettem jót, de ez itt a klasszikus pastrami, amit kerestem, akárcsak őshazájában (egész pontosan senki sem tudja hol van az, de ebben a formában New York).

Mindemellett remek kézműves söreik is vannak, Pistabá sör formában. Hangulatos kis hely ez egy elég elit környéken, mégis baráti árakkal. Ha meg akarod kóstolni az igazi pastramit, hát itt a helyed!

Zazzi

"Mi még a múlt századból maradtunk itt" - mesélik nevetve Margit és Melinda, a Zazzi tulajdonosai, azonban a süteményeik a modern francia cukrászat jegyeiről árulkodnak. Méghozzá roppant elegánsan.

zazzi

A volt gégész főorvos és a bölcsész nyolc évvel ezelőtt nyitotta meg cukijukat Solymáron. Tavaly beköltöztek a Kolosy térre, mivel a Zazzi-termékek egyre több embert vonzottak a belvárosból is. Kezdetben azt kérdezték tőlük az első vendégeik, hogy vannak-e rendes süteményeik, mára pedig ott vannak minden neves gasztrolap top listáján. Itt nem talált akkor sem az ember krémest, islert vagy lúdlábat, ők a francia jellegű cukrászat úttörői voltak kis hazánkban.

Színes, tarka enteriőr belül, színes, tarka, és szemtelenül gusztusos sütemények legbelül, a pultban. Egyszerűen nem tudsz választani a nevek alapján, a minitorták szépsége leteszi az agyadat a gyomrodba. De hé! Mi az a BFZ 30? “A Budapesti Fesztivál Zenekar 30. születésnapjára készült süteményünk”. Az ember gondolatai elindulnak az íz felkutatása felé a kinézetből, ha már a név nem segít, de maximum a vaníliáig jut. Odabent azonban egy egész gyümölcsös rejtőzik. Citrusos piskótaalapon vaníliakrém (mondtam), epervelő és egy yuzu nevű szupercitrusból készült krém adja össze az Úr színe előtt az édes hármast.

A másik nagy közönség kedvenc a Mambó, ami elsőre túl pirosnak tűnik, hogy ne csak epres legyen, de az eper csak egy statiszta ebben a csodában. Eper-mangó-kaktuszvirág a piskótán, és ott középen van valami, amit csak sejtünk, de nem esik le mi az: "grillázsréteg". Ez az! Ropog is! Zseniálisan izgalmas enni, nem tudsz máshova figyelni közben. Mehet neki a Men & Tál-díj!

Minden színes kis forma ott a pultban felfedezésre hív. Bizony ez is egy olyan hely, ahova vissza kell térnünk majd mindent végigkóstolni. És mindenhez enni egy plusz Mambót is.

Még több ételkritikát a Men & Tál blogon tudsz olvasni, ahová minden nap felkerül egy budapesti étterem.

Ha tetszett a cikk, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


BUDAPEST
A Rovatból
Tavaszváró bakancslista Budapesten - 5+1 élmény, ami kimozdít a téli szürkeségből
Ha már eleged van a bezártságból, de a nagy tavaszi kiruccanások még váratnak magukra, ez a lista neked szól.


Február végére - március elejére a legtöbben ugyanott tartunk: elegünk van a réteges öltözködésből, a korai sötétedésből és abból, hogy a hétköznapok nagy része zárt térben telik. A tavasz még nem robbant be teljes erővel, de már érezni, hogy közeledik a jó idő. Ilyenkor különösen jól jön egy konkrét terv, amelyek segítenek kiszakadni a téli szürkeségből.

A tavaszvárás nem feltétlenül nagy kirándulásokról szól. Néha elég egy jó előadás, egy fürdőzés a szabad ég alatt, egy délután, amikor új dolgokat próbálsz ki, vagy egyszerűen csak végigsétálsz a városon úgy, hogy nem sietsz sehová. Budapest szerencsére tele van olyan helyekkel, amelyek pont ezt a fajta átmeneti időszakot teszik izgalmassá. Ebben a válogatásban öt olyan programot találsz, amelyek segítenek kiszakadni a napi rutinból.

A Csodák Palotája interaktív tereiben újra felfedezheted a kíváncsiságod, és játék közben kapcsolódhatsz ki. A Duna Művészegyüttes „A Duna balladái” című előadása a Duna menti történeteken és táncokon keresztül érzelmileg hangol rá a megújulásra a Nemzeti Színház színpadán. A Széchenyi Gyógyfürdő kültéri medencéiben a gőzölgő víz és a friss levegő találkozása igazi szezonnyitó élmény, ahol testben is átállhatsz a könnyedebb hónapokra. A Tropicarium egzotikus világa egy délutánra messzire repít a városi hétköznapokból, és előkóstolót ad a nyár hangulatából. A Magyar Nemzeti Múzeum nagyszabású Attila-kiállítása történelmi utazásra hív, ahol 1600 év története elevenedik meg a vitrinek mögött. A Városliget pedig egy nagy sétára, egy utolsó korcsolyázásra vagy akár egy hőlégballonos emelkedésre hív, hogy új nézőpontból nézhess rá a lassan tavaszba öltöző városra.

Csodák Palotája

A felfedezéshez nem kell megvárni a tavaszt. Elég belépni a Csodák Palotája ajtaján, és máris új nézőpontból láthatod a világot. A négy emeletnyi térben interaktív eszközök, játékos kísérletek és kipróbálható tudományos jelenségek várnak, ha nemcsak nézni szeretnéd a világ működését, hanem átélni is. Ez a tudományos élményközpont nemcsak gyerekeknek, hanem felnőtteknek is emlékezetes kaland: itt mindenki élvezettel merülhet el a fizika, kémia, biológia és az univerzum titkaiban. Itt nem az a kérdés, hogy „szabad-e hozzányúlni?”, hanem hogy „melyikkel kezdjük?”.

Passzív nézelődés itt nem opció: egyik élményből sodródtok a másikba, miközben mindent meg lehet fogni, kipróbálni, működésbe hozni. Optikai játékok, erőhatások, látványos jelenségek segítenek megérteni olyan dolgokat, amelyek nap mint nap körülvesznek minket, mégis ritkán gondolunk bele, hogyan működnek.

A napi négy tudományos show kifejezetten látványos, a Richter Gedeon labor kísérletei garantáltan lekötik a figyelmet. Jó látni, amikor egy-egy kísérletnél egyszerre hallatszik a meglepett reakció és ez felnőttként épp olyan felszabadító, mint gyerekként. A tudomány itt játékos, mégis érthető formában válik közös élménnyé minden korosztály számára.

Ráadásul nincs két egyforma látogatás: évszakonként új tematikus programokkal és extra állomásokkal készülnek, így mindig van miért visszatérni.

Ez az a program, amit bátran fel lehet írni a bakancslistára családi kiruccanásként, baráti délutánként vagy akár egy kreatív randiként is. Ha idén nemcsak programot, hanem élményt keresel a szezon elején, itt jó helyen jársz. Csoda, amit átélsz. Tudás, amit hazaviszel.

Duna Művészegyüttes

Ha nemcsak feltöltődésre, hanem valami igazán mély és szívből jövő élményre vágysz, akkor egy este a Duna Művészegyüttessel biztosan telitalálat lesz.

A közel 70 éves múltú hivatásos néptáncegyüttes az ország egyik legismertebb és leginspirálóbb társulata, akik nemcsak a hagyományos néptáncot viszik színpadra, hanem a kortárs művészet formanyelvén keresztül is megszólítanak. Előadásaik igazi vizuális és érzelmi élmények, amelyek egyszerre hagyományőrzők és megújítók. Céljuk, hogy a néptánc iránt érdeklődőket közelebb vigyék a színházi élményhez, a színházrajongókat pedig bevezessék a néptánc világába. A repertoárjukban klasszikus és kortárs táncszínházi produkciók, valamint gyermek- és ifjúsági előadások is helyet kapnak, így a család minden tagja találhat magának élményt.

Ebbe a sokszínű világba illeszkedik a Duna Művészegyüttes 65 éves jubileumi évének zárására készült produkció is: a március 14-én 19 órakor, a Nemzeti Színház színpadán látható A Duna balladái – Táncok és imák a Duna mentén.

Az előadás a Duna mentén élő népek zenéiből és táncaiból merít, így nem egyetlen hagyományt emel ki, hanem egy egész térség közös tapasztalatát sűríti színpadra. A mozdulatokon keresztül a dunai ember életérzése, a nagy folyamhoz kötődő ünnepek és rítusok is megelevenednek. A Duna itt nem csupán földrajzi fogalom, hanem élő, lüktető jelkép: múlt és jelen tanúja, híd kelet és nyugat között, erőt adó forrás, amely évszázadok óta formálja a partján élők kultúráját. Ebben a munkában fontos szerepe van a zenének is. A Duna Művészegyüttes mellett a Göncöl Zenekar működik közre, ami végig erős, sodró alapot ad a táncnak. A produkcióban továbbá a StEfrem férfikar is szerepet kap, akik különleges hangszínt és mélységet adnak az előadásnak.

Egy olyan estét élhetsz át, ahol a zene, a ritmus és a mozdulatok egyszerre simogatják a lelket, és ahol a magyar kultúra legszebb arcával találkozhatsz. Ahogy haladsz előre az előadásban, egyre inkább érzed, hogy nem kívülről figyeled, hanem kapcsolódsz hozzá. És amikor kilépsz az utcára, talán egy pillanatra megállsz a Duna-parton is, mert hirtelen személyesebbnek tűnik az, ami addig csak városi háttér volt.

Széchenyi Gyógyfürdő

Van az a pont a tél végén, amikor már szívesen lennél a szabadban, de még jól esik a meleg. A Széchenyi Gyógyfürdő ilyenkor különösen jó választás. Budapest, sőt Európa egyik legnagyobb fürdőkomplexumáról van szó, ahol összesen 21 medence közül választhatsz, így tényleg mindenki megtalálhatja a saját tempóját.

A kültéri termálmedencék egész évben nyitva tartanak, így a forró vízben ülve akkor is élvezheted a friss levegőt, amikor még csak közeledik a tavasz.

Az élménymedencében sodrófolyosó, víz alatti pezsegtetés, nyakzuhany és az ülőpadokba rejtett, hátat masszírozó vízsugarak működnek, így ha egy kicsit aktívabb kikapcsolódásra vágysz, itt azt is megkapod. A gyógyvizes medencék inkább a csendesebb, elmélyülőbb pihenést szolgálják – a víz összetétele kopásos jellegű ízületi és gerincproblémák, krónikus gyulladások vagy műtétek utáni rehabilitáció esetén is ajánlott.

A fürdőzés azonban nem áll meg a medencéknél. Hat szauna és négy gőzkamra vár, a belépő pedig számos wellness szolgáltatást is tartalmaz, például konditerem-használatot, vízi tornát vagy aerobikot. Ha még tovább mennél, különböző masszázsok és gyógykezelések közül választhatsz, sőt a sörfürdőt is kipróbálhatod. Az ivócsarnokban gyógyvizet is kóstolhatsz, amely bizonyos belgyógyászati problémák kezelésére alkalmas.

A fürdő egyik különleges része a Pálmaház, ahol trópusi növények, függőágyak és koktélok között lehet megpihenni. Itt tényleg az az érzésed támad, mintha egy rövid időre kiszakadtál volna a városból.

A tél vége felé azért különösen jó ide jönni, mert fizikailag és mentálisan is feltölt. A meleg víz ellazít, a kinti levegő felébreszt, a hosszabb szaunázás vagy egy masszázs pedig segít kiszakadni a mindennapokból. Nem kell hozzá utazás vagy nagy szervezés – csak egy délután, amikor tényleg magadra figyelsz, és hagyod, hogy a tested utolérje a közelgő évszakváltást.

Tropicarium

Amikor már nagyon vágysz a napsütésre és a zöldre, de a valódi tavasz még csak készülődik, a Tropicarium jó alternatíva lehet. Közép-Európa egyik legnagyobb tengeri akváriuma a Campona bevásárlóközpontban található, fedett kialakításának köszönhetően pedig az év bármely napján látogatható, így akkor is trópusi hangulatba csöppenhetsz, amikor odakint még hidegebb arcát mutatja az idő.

A 3000 négyzetméteres területen több tájegység és éghajlati öv élővilága jelenik meg.

Nemcsak cápákat láthatsz, hanem aligátorokat, hüllőket, kétéltűeket, madarakat, majmokat és több ezer halfajt is.

A tér úgy van kialakítva, hogy tényleg végigsétálhatsz az esőerdők és a vizek világán. Az esőerdős rész külön élmény. A párás levegő, a buja növényzet és az időről időre érkező, negyedóránként „leszakadó” trópusi eső egészen más hangulatot teremt. Közben szabadon repkedő madarak és ugrándozó majmok között haladhatsz el, és nem messze tőled egy hatalmas aligátor pihen.

A Tropicarium legikonikusabb része a 12 méter hosszú látványalagút, ahol a cápák néhány méterre úsznak el melletted vagy épp a fejed fölött. A különleges akvárium biztonságos, mégis olyan közelséget ad, amit máshol ritkán tapasztal az ember. Az üvegfalon túl nemcsak az állatokat, hanem a víz alatti növényvilág részleteit is megfigyelheted.

Ha szeretnél még többet látni, érdemes a látványetetési időpontokra is figyelni, mert ilyenkor igazán közelről láthatod az állatok reakcióit és viselkedését. A Koi pontyokat akár te magad is megetetheted a helyben vásárolt táppal, a kijárat közelében pedig rájasimogató akvárium vár, ahol - ha elég bátor vagy - meg is érintheted az állatokat. Időnként még szelíd kígyót is kézbe lehet venni, ami különösen emlékezetes élmény.

Tavaszváráskor azért működik jól ez a program, mert előrehozza a melegebb hónapok hangulatát. Nem a szürke utcák vesznek körül, hanem zöld növények, víz és egzotikus élőlények. Egy-két órára tényleg máshol érzed magad és mire kilépsz, már kevésbé türelmetlenül várod a valódi jó időt.

Magyar Nemzeti Múzeum

Ha szeretnél egy olyan programot, ami nemcsak kimozdít, hanem kicsit mélyebbre is visz, a Magyar Nemzeti Múzeum jó választás lehet. Az 1847-ben megnyílt, Pollack Mihály tervezte klasszicista épület nemcsak Budapest egyik ikonikus pontja, hanem a magyar történelem egyik legfontosabb őrzője is. A hatalmas oszlopcsarnok, a díszlépcsőház és a tágas termek önmagukban is adnak egyfajta ünnepélyes keretet a látogatásnak.

Az állandó kiállítások végigvezetnek a magyar történelem fontos korszakain, a koronázási jelvények másolatától kezdve a szabadságharc emlékein át egészen a 20. századig. De most különösen nagy figyelmet kap az új időszaki tárlat, az Attila című kiállítás, amely a hun uralkodó alakját és örökségét mutatja be.

Az elmúlt évtizedek egyik legjelentősebb hazai tárlatáról van szó: 13 ország 64 múzeumából érkezett mintegy 400 műtárgy idézi meg Attila korát és a róla kialakult képet. A József nádor termek teljesen átalakultak a kiállítás kedvéért, különleges vizuális és technikai megoldásokkal segítve, hogy ne csak nézd, hanem át is éld a történetet.

Láthatók felbecsülhetetlen értékű ékszerek, fegyverek, hun üstök, előkelő sírokból származó leletek, sőt torzított koponyák is, amelyek a korabeli testmódosítás emlékei. A domagnano-i kincs darabjai Abu-Dhabiból és Londonból érkeztek, Üzbegisztánból orlati lemezek, Azerbajdzsánból diadém, Észak-Macedóniából előkelő síregyüttes – olyan nemzetközi anyag állt össze, amely ritkán látható ilyen átfogó formában.

A kiállítás különlegessége, hogy nemcsak a történeti Attilát mutatja be, hanem azt is, hogyan alakult a róla szóló emlékezet az elmúlt 1600 évben. Megismerheted, hogyan élt tovább Attila alakja a keleti és nyugati kultúrákban, és hogyan vált a magyar emlékezet egyik meghatározó figurájává.

A tárlat 2026. január 23. és július 12. között látogatható, és kísérőprogramok is kapcsolódnak hozzá: előadások, beszélgetések, családi foglalkozások, múzeumpedagógiai programok és élő zenei események várják az érdeklődőket. A múzeum boltjában pedig a hun kori ékszerek és viseletek rekonstrukciói közül is választhatsz, ha valamit emlékbe hazavinnél.

Egy ilyen látogatás után nemcsak több tudással jössz ki, hanem egy kicsit más perspektívával is. Néha pont egy kis történelem kell ahhoz, hogy új lendületet kapjon a saját jelenünk.

Városliget

A Városliget az a hely Budapesten, ahol egyetlen délutánba többféle program is belefér. Február végéig még nyitva van a Városligeti Műjégpálya, így akár egy utolsó korcsolyázással is lezárhatod a szezont. A hatalmas, szabadtéri pályán csúszni mindig külön élmény, főleg úgy, hogy közben ott a park tágas tere és a város egyik legszebb környezete.

Ha inkább a nyugodtabb tempó vonz, egy hosszabb séta is bőven elég program. A tó környéke, a széles sétányok és a padok mind arra hívnak, hogy tölts el a szabadban egy kis időt. Nem kell hozzá külön terv, elég egy beszélgetés útközben, egy kis nézelődés, vagy csak az, hogy hagyod, hogy vezessen a sétány.

A Liget azonban nemcsak a szabadtéri élményekről szól. Az elmúlt években igazi kulturális központtá vált: itt találod a modern épületével is látványos Néprajzi Múzeumot és a különleges formavilágú Magyar Zene Házát, ahol interaktív kiállítások és koncertek is várnak. A klasszikus vonalat pedig a Szépművészeti Múzeum és a Műcsarnok képviseli, így ha a séta mellé kiállítást vagy egy komolyabb kulturális élményt is beiktatnál, arra is bőven van lehetőség.

A séta vagy korcsolyázás előtt és után ráadásul nem kell messzire menni, ha beülnétek valahova. A Ligetben és a környékén több kávézó és étterem is vár, így könnyen lehet a programból egy hosszabb, kényelmes délután.

Ha szeretnél egy plusz élményt, a ligeti hőlégballonról felülről is megnézheted a várost. A lassú emelkedés közben fokozatosan tárul fel Budapest panorámája, és egészen más perspektívából látod a parkot és a környező városrészt.

A Városliget azért jó választás, mert tényleg többféle élményt kínál egy helyen: lehet aktív, lehet kulturális, lehet lazább vagy éppen tartalmasabb program – attól függően, mire van éppen szükséged.

A szezonváltás nem egyik napról a másikra történik. Néha apró programokból, közös élményekből és tudatosan kiválasztott délutánokból áll össze az az érzés, hogy már máshogy indul a hét. Ha most beírsz egyet ezek közül a naptáradba, könnyen lehet, hogy a tél vége már nem várakozásról, hanem élményekről szól majd!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
BUDAPEST
A Rovatból
Budapest tele van szerencsehozó szobrokkal
Ezeket a szobrokat simogassátok, ha nem jött be a szilveszteri lencse!


Minden városnak megvannak a legendái, és minden városnak megvannak a maga szerencsehozónak vélt szobrai.

Budapest sem kivétel. Lehet, hogy a különféle hiedelmekről nem feltétlenül hallotok, mégis könnyen felismerhetitek ezeket az alkotásokat arról, hogy bizonyos részeik fényesre koptak a szerencsehozó érintésektől.

Nézzünk most öt olyan szobrot, amelyekről makacsul tartja magát a babona, hogy valahogyan szerencsét hoznak.

Hadik lova

Hadik lovát csak akkor simogassátok, ha nem vagytok túl szemérmesek. E hős paripáját ugyanis egy igen illetlen helyen kell megérintenie annak a diáknak, aki át akar menni a vizsgákon.

A babona a Budapesti Műszaki Egyetem diákjai között terjedt el, akik úgy tartják, szerencsét hoz, ha a vizsgaidőszak előtt megérintik ennek a lónak azt a bizonyos testrészét.

Lovast és lovát a Budai Várban az Úri utcában találjátok meg, és már jó messziről látni fogjátok, melyik az a részlete a bronz szobornak, amit nem színez zöldes patina, nem is “négylevelű”, és mégis szerencsét hoz.

@mysecretbudapest Hadik András lovának tökei a babona szerint szerencsét hoznak, ezért fényesre koptatta az emberek keze. Főkeg a Műegyetem végzősei jártak ide szerencséért, ez hagyomány volt. #lofax #hadik #szobor #mysecretbudapest #budapest #budapesten #budapesthungary #magyar #magyartiktok #magyartiktokker #lovas #lovasok #titok #legenda #horsesoftiktok ♬ Funky Beat - Aleksei Guz

Kálvin téri kőmacska

Kálvin téri aluljáróban ülő kőmacska farkának simogatása is szerencsét hoz. Az alkotó saját Maci nevű cicájáról mintázta a Vörösmárvány dombormű mellett ücsörgő állatot.

A mű egyébként a “megállíthatatlan terjeszkedés, a fejlődés allegorikus megfogalmazása”, bár a városlakók többsége egész más jellegű szimbólumot lát a falon tátongó szűk résben. Akárhogy is, úgy tűnik, a cica farkát szeretik simogatni a járókelők, mert a kívánságok teljesülésének reményében már az is fényesre kopott.

@mysecretbudapest Illés Gyula 1983-as domborműve a középkori pesti városfal kapujának állít emléket, de ahogyan kinéz, akad, aki obszcén neveken emlegeti. A szobor érdekessége, hogy a szobrász macskája látható rajta. #budapest #mysecretbudapest #nekedbelegyen #nekedbe #basszadbeforyouba #basszadkinekedbe #budapesthungary #nekedbelegyen❤️ #kálvintér #aluljaro ♬ PHONK BRASILEIRO FRESCO - DJ MOIGUS & DJ FKU

Az igazi Abigél

Abigél legendáját mindenki ismeri, aki olvasta Szabó Magda regényét, vagy látta a tévéfilmet. Azt azonban kevesebben tudják, hogy Abigél szobra és legendája nem csak a filmen létezik. A valójában “Korsós nő” névre hallgató szobrot egy V. kerületi ház udvaráról kérték kölcsön a filmhez, ahová vissza is került a forgatás után.

Ám nem csak a film lett népszerű, hanem az Abigélt “játszó” szobor is: korsójában elkezdtek megjelenni a valódi kívánságlevelek. A történet ugyanis arról szól, hogy a leánynevelde udvarán álló Abigél kőszobor teljesíti a hozzá levélben eljuttatott kívánságokat. Sajnos azonban nem biztos, hogy érdemes zaklatnotok a “kőszínésznőt” és a ház lakóit, ugyanis Szabó Magda elárulta annak idején, hogy az egész babonát ő találta ki, és nincs semmilyen alapja.

@mysecretbudapest Te láttad a sorozatot? Abigél szobrát ebből az V. kerületi udvarról szállították a forgatás helyszínére annak idején. #mysecretbudapest #budapest #magyartiktok #magyarorszag #magyartiktokker #legenda #abigel #abigail #abigél #magyarfilm #filmek #sorozat #sorozatok #szabomagda #szabómagda ♬ Emotional Cinematic Sad Violin and Piano - ISAo

Anonymus tolla

Anonymus szobra a Városligetben sokak kedvence az egyszerre félelmetes és titokzatos “arc nélküli” kinézete miatt. Ő volt az a névtelen krónikaíró, aki a XII. században az első történelmi könyvet írta az ősmagyarokról, bár történetei leginkább legendákon alapulnak.

A Vajdahunyad Vára mellett látható szobrához azonban szintén kötődik egy legenda. Állítólag, ha megérintitek a szobor tollát, az szerencsét hoz. Egy másik hiedelem szerint pedig a toll megérintése ihletet ad az íróknak, ezért ha esetleg írói válságban szenvedtek, mindenképp látogassátok meg Anonymust a Városligetben!

@mysecretbudapest A magát P. mesternek nevező, ismeretlen krónikás szobrának elkészítésére Ligeti Miklóst kérték fel az 1900-as évek elején. Művét Strobl Alajos felháborítónsk nevezte, Fadrusz János viszont remekműnek tartotta. Az 1903-ban felállított szobrot alkotója is annyira szerette, hogy utolsó kívánsága az volt: temessék alá halála után. De Ligeti Miklós kívánságát nem teljesítették, a Kerepesi temetőben helyezték végső nyugalomra. #magyartiktok #magyar #anonymus #legenda #medievaltiktok ♬ Legend - Tevvez

Mátyás kútja

Ahogy Abigél korsójába a papírfecniket, úgy dobálják Mátyás kútjába az érméket a visszavágyó turisták. A Várnegyedben található impozáns kút ugyanis a mi saját “Trevi-kutunk”: a legenda szerint - olasz társához hasonlóan - ha pénzt dobtok a kútba, akkor életetek során egyszer még biztosan visszatértek ide. A szoborcsoporttal kapcsolatos másik érdekesség, hogy a középső vadászkutya 1945-ben elpusztult, a másolat viszont lényegesen rosszabb minőségben készült, ezért ez a kutya feltűnően különbözik két társától. Sőt a háború után a kutyák pórázát sem állították helyre.

@mysecretbudapest A Mátyás-kút 3 vadászkutya figurája közül a középső veszett el annak idején. #mysecretbudapest #budapest #budaivar #neked #nekedbelegyen #magyar #magyartiktok #magyartiktokker #történelem #szökőkút #fontana #fountain #mátyás #matthias ♬ Música Jazz Clássica - bitchbaby

Ha tudsz még szerencsehozó szobrot Budapesten, írd le kommentbe!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BUDAPEST
A Rovatból
Képgaléria: Ilyen vidám volt a hógolyócsata a Blaha Lujza téren
A szervezők javaslatára sok fiatal érkezett, akik egy felszabadult, laza estét töltöttek együtt pénteken a havas fővárosban.


Sokan gyűltek össze pénteken egy kiadós hógólyó csatára Budapesten a Blaha Lujza téren. A közösségi oldalon meghirdetett programról a szervezők azt írták, hogy ez nem egy előre megrendezett gyülekezés, hanem aki szeretne, az csatlakozhat hozzájuk.

Végül aki elment, az jól érezte magát, egy igazi, felszabadult, vidám közös estét töltöttek együtt.

Képgaléria: Hógolyó csata a Blaha Lujza téren

(Fotókért kattints a képre)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BUDAPEST
A Rovatból
Fotók: ilyen a havas Budapest felülről – Ebben a látványban gyönyörködhetnek a madarak a főváros felett
Igazán hangulatos drónképek készültek a hólepte fővárosról. Miközben az utcákon folyik a hóeltakarítás, fentről olyan a város, mint egy szép makett.


A tartós havazás után egész Budapestet is belepte a hó. Bár az utak eltakarításán dolgoznak, de a magasból mégis olyan, mintha mindent fehér lepel borítana be. Igazán hangulatos képek készültek a főváros egyik kedvelt részéről, a Dunapartról.

Képgaléria: A Dunapart a magasból

A drónnal készült felvételen a behavazott budapesti Szent István park, a Dunapart, a Margitsziget, Margit híd egy-egy részlete.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk