HÍREK
A Rovatból

Hihetetlen: saját anyját rakta az utcára egy kőbányai férfi, szó szerint kizárta a lakásból

Ráadásul a fiú tartozik az anyának, de nem tud fizetni, és azt sem engedi, hogy a nő lelakhassa a tartozást.


Fia kitette a kőbányai lakásából, így nincs hol laknia egy budapesti nőnek, aki hol szállókban, hol barátoknál húzza meg magát.

"Az anyukám tavaly februárban meghalt, és utána derült ki számomra, hogy nyolc évvel ezelőtt ajándékozási szerződéssel a balatoni telket, és ezt a szövetkezeti öröklakást ráíratta a fiamra. 12 évig az anyukámmal éltem. Norbert soha nem lakott itt, most is üres a lakás" – mondta a Borsnak Nádasdy Zsóka.

Az asszony nem szeretne pereskedni a fiával, de lehet kénytelen lesz.

"Azt javasolták az ügyvédek, hogy ki ne menjek a lakásból, mert kötelesrésszel tartozik. Ezért nem is mentem ki, nem is tudtam volna hova menni. Nincs senkim, az anyukám volt az utolsó, aki elment. Zárat cseréltettem, és visszamentem a lakásba. Egy hét múlva jött, és a nője kihívta a rendőrséget. Ekkor volt ez nagyon durva, engem bezártak valami külön helyre, míg ő visszatért és újra zárat cseréltetett"

– mondta a csalódott anya.

"Cipő nem volt a lábamon. Az ismerősök hoztak. A ruháim most is bent vannak a lakásban. Azt mondta, költözzem albérletbe, miközben ő tartozik egy rakás pénzzel. Az ügyvédek azt mondták, ha nem tud fizetni, létezik a természetbeni juttatás. Vagyis lelakhatom" – fejezte be az anya.

Fiát nem tudja elérni, úgy tudja, Luxemburgba költözött, a kőbányai lakás pedig üresen áll.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Videó a Sixtus-kápolnából: így vonult ki XIV. Leó pápa, miközben a bíborosok tapssal köszöntötték
A Vatikán által közzétett felvételen azt is láthatjuk, hogyan imádkozott megválasztása után XIV. Leó pápa.


Csütörtökön nem sokkal 18 óra után felszállt a fehér füst a Sixtus-kápolna kéményéből. A bíborosok ezzel jelezték, hogy véget ért a konklávé, megválasztották az új pápát. Nem sokkal később pedig az is kiderült, hogy chicagói születésű Robert Francis Prevost lett a katolikus egyház új vezetője, aki a XIV. Leó nevet választotta.

A konklávé szerda délután kezdődött, a bíborosok ekkor magukra zárták a Sixtus-kápolna ajtaját. A segítő személyzeten kívül mindenkit kiküldtek, így a fotósokat, operatőröket is.

A Vatikán azonban nem sokkal a pápaválasztás után közzétett egy videót, ami Sixtus-kápolnában készült, és az látható rajta, XIV. Leó pápa elhagyja a konklávé helyszínét. A bíborosok eközben tapssal köszöntik őt.

De a videón azt is láthatjuk, hova vezetett az első útja, hogyan imádkozott, és hogyan gratuláltak neki a megválasztásához.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
Orbán Gyurcsányék válásáról: Együttérzek velük, nem lehet könnyű
Gyurcsány Ferenc visszavonulásáról pedig azt mondta, hogy szerinte a DK élet-halál harcot vív a Tiszával, és „a DK-sok úgy gondolták, hogy így jobb esélyeik vannak”.


„Más dolgával nem ildomos foglalkozni, jobb, ha az ember a saját háza táján söpröget” - reagált először Orbán Viktor a szokásos péntek reggeli rádióinterjújában arra a hírre, hogy Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől, és elválnak Dobrev Klárával.

A miniszterelnök ugyanakkor hozzátette, hogy pár megjegyzést azért elmond.

„Élet-halál harcot vív a DK a Tiszával, nem a kormánnyal – itt a küzdelem az valójában az ellenzéki vezető szerepért zajlik, egy Tisza-DK meccset látunk, és a DK-sok úgy gondolták, hogy így jobb esélyeik vannak”

- mondta Orbán hozzátéve, hogy

„a dolog összekeveredett azzal a magánéleti üggyel, hogy Gyurcsány Ferenc el is vált Dobrev Klárától, aki a DK új vezetője. Erre csak azt tudom mondani, hogy együttérzek velük, nem lehet könnyű sok év házasság után úgy dönteni, hogy külön folytatja az ember az életét a korábbi férjétől, feleségétől. De ez magánügy, a politikába semmiképp nem szabad beemelni”.

Mint azt mi is megírtuk: Dobrev Klára csütörtök délután egy hosszú Facebook-bejegyzésben bejelentette, hogy Gyurcsány Ferenc lemond a DK elnöki tisztségéről, a frakcióvezetői posztjáról, az országgyűlési képviselői mandátumáról, nem indul választáson sem és visszavonul a közélettől. Ugyanebben a posztban közölte azt is, hogy a házasságuk is véget ért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
A Sixtus-kápolnából a Szent Péter-bazilika erkélyéig – itt vannak a legjobb fotók XIV. Leó pápa első pillanatairól
Miután megválasztották, Robert Francis Prevost magára öltötte a fehér pápai reverendát, trónra ült, és a többi bíboros egyenként engedelmességet esküdött neki.


Csütörtökön nem sokkal 18 óra után felszállt a fehér füst a Sixtus-kápolna kéményéből. A bíborosok ezzel jelezték, hogy véget ért a konklávé, megválasztották az új pápát. Nem sokkal később pedig az is kiderült, hogy chicagói születésű Robert Francis Prevost lett a katolikus egyház új vezetője, aki a XIV. Leó nevet választotta.

Megválasztása után Robert Francis Prevost a Sixtus-kápolna melletti kis szobába, a „Könnyek termébe” kísérték, ahol először ölthette magára a fehér pápai reverendát. Innen XIV. Leóként lépett ki a bíborosok elé. Ezután a kápolnában trónra ült, majd a többi bíboros egyenként engedelmességet esküdött neki.

Ezután mindenki a Szent Péter-bazilika erkélyéhez vonult, a rangidős diakónus bíboros ugyanis itt jelentette be az új pápát. XIV. Leó ekkor lépett ki a Szent Péter-bazilika erkélyére, ahol elmondta első beszédét is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Egy magyar katonai hírszerzéshez tartozó ügynökhálózatot lepleztek le Ukrajnában, állítja az ukrán elhárítás
Az ukrán biztonsági szolgálat közlése szerint elfogtak két magyar hírszerzőt, akik kémtevékenységet folytattak Ukrajnában.


Az ukrán biztonsági szolgálat, az SZBU pénteken közölte, hogy elfogott két magyar hírszerzőt, akik kémtevékenységet folytattak Ukrajnában. A gyanú szerint a két személy a magyar katonai hírszerzés hivatásos tisztje volt, az SZBU azonosította őket, írta az Interfax.

A nyomozás szerint egyikük egy 40 éves férfi, aki korábban a beregszászi járásban szolgált katonaként, és 2024 szeptemberében aktiválták ügynökként. Az SZBU közlése szerint információgyűjtés után Magyarországra utazott, hogy jelentést tegyen. Ehhez egy ápolási igazolást állított ki beteg édesapja számára, aki külföldi gyógykezelésre szorult.

A másik gyanúsított egy volt katonanő, akinek a rendelkezésre álló információk szerint az volt a feladata, hogy megfigyelje a repülők és helikopterek jelenlétét a zakarpatszkai területen.

Az ügynökhálózat Kárpátalja régióra összpontosított.

Az SZBU szerint

a hálózat tagjai információkat gyűjtöttek a térség katonai biztonságáról, és olyan sebezhető pontokat kerestek, amelyek a szárazföldi és légvédelmet érintik.

Emellett a lakosság politikai nézeteit és viselkedését is vizsgálták.

Az SZBU a két személyt lakóhelyükön tartóztatta le. A házkutatás során telefonokat és egyéb tárgyi bizonyítékokat foglaltak le. A szolgálat közlése szerint „Ukrajna történetében először leplezték le a magyar katonai hírszerzés ügynökhálózatát”.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: