KÖZÖSSÉG
A Rovatból

„Ha megtehetjük, segítsünk azoknak, akik most nem érezhetik magukat szerencsésnek, nem tudnak mosolyogni”

Hevesi Nórával, a Tesco kommunikációs vezetőjével arról is beszélgettünk, milyen módon támogathatjuk a rászorulókat Tesco-vásárlóként.


Az adventi időszakban rendszerint nemcsak az ünnepre készülődés kerül fókuszba, hanem a jótékonykodás is. Ilyenkor érzik át a legtöbben, hogy milyen jól jön a támogatás a nehéz körülmények között élőknek, akik gyakran leginkább csak álmodhatnak karácsonyfáról, ünnepi menüről, ajándékokról.

Több szervezet és nagyvállalat életében pedig már hagyomány, hogy karácsony közeledtével adománygyűjtést szerveznek, jótékonysági akciókat indítanak. A Tesco régóta élen jár a közösségi kezdeményezések felkarolásában – igaz, a cég számára kiemelten fontos, hogy ne csak az adventi időszakra korlátozódjon a segítségnyújtás.

- Azt gondoljuk, hogy akkor cselekszünk jól, ha nemcsak egy nagyobb ünnep kapcsán figyelünk oda az üzleteink környékén lévő közösségekre, vagy akkor támogatunk rászorulókat, ha valamilyen tragédia történik – úgy tudunk hatékonyan segíteni, ha ez folyamatosságon alapul. Napról napra többet teszünk a vásárlókért, a közösségekért, a bolygónkért. Ez küldetésünk három fontos pillére, amelyek közé nem véletlenül kerültek be a „közösségek”. Közel 200 áruházunk van, két nagy logisztikai központunk, amelyek szerves részét képezik azoknak a településeknek, ahol elhelyezkednek.

De jár hozzánk hetente több mint kétmillió vásárló, már csak ezért is nagyon szoros a kapcsolatunk a körülöttünk lévő világgal, részei vagyunk a helyi közösségeknek. Fontos tehát számunkra, hogy a helyi közösségeinknek folyamatosan támogatást tudjunk nyújtani

– mondja Hevesi Nóra, a Tesco Magyarország kommunikációs vezetője.

Tartós partnerség és transzparencia – ilyen egy hatékony stratégiai együttműködés

Hozzáteszi, hogy akkor lehet igazán hatékonyan segíteni, ha a cég hosszútávon elköteleződik néhány fontos ügy mellett, vagy kialakít stratégiai partnerségeket. Akkor lehet jobban felmérni, hogy pontosan milyen segítségre van szükség, és akkor lesz mérhető a változás, ha a vállalat nem módosítja évről-évre a támogatási stratégiáját. Így például a Tesco vásárlói már tudhatják, hogy karácsony előtt a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel közös adománygyűjtő akcióval találkozhatnak.

-Velük már több mint egy évtizede szervezünk közös adománygyűjtő kampányokat. Ilyenkor a vásárlóink a pénztárakban és online elérhető adománykuponok megvásárlásával segíthetik a Segélyszervezet munkáját. Legutóbb az ország legnagyobb adománygyűjtő csapataként az adománykuponok értékesítésével az Ökumenikus Segélyszervezet szeretet.éhség. kampányát 85 millió forinttal, Kapaszkodó programját 21 millió forinttal, a Határtalan segítség kezdeményezést pedig 103 millió forinttal támogattuk - ez utóbbi összeg felét a Tesco ajánlotta fel.

Idén ismét arra kérjük vásárlóinkat, hogy adakozzanak jótékony célra az ünnepi időszakban a Tescónál: november 14. és december 24. között az áruházak pénztárainál kapható 250 forint értékű adománykuponok, online pedig december 1. és 24. között a Tesco Otthonról felületén elérhető 250, 500, valamint 1000 forintos kuponok megvásárlásával.

Ilyenkor a pénztárosok a program főszereplői, hiszen rajtuk is múlik, mennyi jótékonysági kupon talál gazdára. De már jól ismerik a feladatot, tudnak vele azonosulni, és azt is tudják, hogy évekre visszamenőleg lekövethető, mire fordította a Segélyszervezet a felajánlott összeget. Így ha egy vásárló szkeptikusan úgy reagálna, hogy „de hát nem is tudni, mi lesz a pénzzel”, a pénztárosok még akár erre is tudnak megnyugtató választ adni.

Így menti meg az áruházlánc az élelmiszereket a kidobástól

Egy másik jellegzetes akció, ami a Tescóban rendszeresen vásárlóknak már ismerős lehet: az áruházlánc 2014 óta folyamatosan szervez gyűjtéseket az Élelmiszerbank számára.

- Élelmiszer-kereskedőként olyan lehetőséget kerestünk, amellyel élelmiszereken keresztül tudunk segíteni másoknak. A Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel és partnerszervezeteivel szoros kapcsolatban állunk, akik napi szinten vesznek át több mint 160 áruházunkból megmaradt, fogyasztásra még alkalmas zöldséget, gyümölcsöt vagy épp pékárut. Így nem dobjuk ki a megmaradt termékeket, hanem rajtuk keresztül jótékony célra adjuk át azokat. Az áruházi kollégáknak ez napi rutinná vált tevékenység – árulja el Hevesi Nóra.

Az Élelmiszerbank segítségével több mint 200 szervezet visz el adományt naponta a Tescóból, amelyet éves szinten több mint 100 000 rászorulóhoz juttatnak el. A Tesco öt év alatt több mint 31 000 tonna élelmiszert adományozott jótékony célra, ami közel 75 millió adag ételt jelent a nehéz helyzetben lévőkben.

- De vannak olyan akcióink is, amikor a vásárlókat is bevonjuk. Ilyen példul a most következő Élelmiszergyűjtő Hétvége, november 18-20. között, amelyben az összes hipermarketünk részt vesz. Ilyenkor arra kérjük a hozzánk betérőket, hogy egy-egy pluszban megvásárolt tartós élelmiszerrel segítsék a rászorulókat, és adják le azt a kasszák melletti gyűjtőpontokon az Élelmiszerbank önkénteseinek.

Rendszerint készítünk egy bevásárlólistát, hogy milyen termékek jönnek különösen jól az adományozó pontokon: tészta, rizs, konzervek, lekvár, vagy akár csokoládé is kerülhet a kosárba. A Tesco az összegyűlt élelmiszerek értékének 20%-val járul hozzá az Élelmiszerbank napi működéséhez.

Nem csak tudhatjuk, hova megy a támogatás – dönthetünk is róla, ki kapja

Amikor kutatásokban azt vizsgálják, hogy az emberek egy részét mi tartja vissza az adományozástól, akkor gyakori indok, hogy nem tudják biztosan, hova kerül a felajánlás, a pénz. Nos, a Tesco egy olyan jótékonysági programot is létrehozott, amelynél mi választhatjuk ki, hogy ki nyerje el a támogatást – ráadásul az a helyi közösségen belül maradhat.

- Az „Ön választ, mi segítünk” programunk lényege, hogy helyi közösségek pályázhatnak, és a vásárlók szavazatai döntik el, hogy melyik projekt részesüljön támogatásban – mintegy 180 kezdeményezésnek juttatunk összesen 42.000.000 forintot minden pályázati fordulóban.

Ezek legtöbb esetben lokális, pici programok, sokak számára a megvalósítás múlik azon, hogy megkapják-e a mi támogatásunkat. Legyen szó madárodú építéséről, óvodai fejlesztőprogramról, vagy közösségi lekvárfőzésről.

De ennek a 180, a pályázatban kiválasztott szervezetnek, projektnek az is egy óriási lehetőség, hogy rajtunk keresztül kiléphetnek a fényre: bemutatkozhatnak olyanoknak is, akik addig nem ismerték őket. Büszke vagyok arra, hogy már 12. alkalommal nyújthatunk ebben segítséget a helyi közösségeknek – mondja a Tesco kommunikációs vezetője.

A Tesco munkatársai is épp azért szeretik ezt a programot, mert helyi szinten jó eséllyel ismerik is azokat a közösségeket, akikhez a támogatás kerül, fel tudják őket keresni, saját maguk megtapasztalják, hogy jó helyre került a támogatás.

Önkéntes munkával is lehet segítséget nyújtani

A tescós kollégáknak más lehetőségük is van arra, hogy személyes élményeket szerezzenek a jótékonykodás területén: mindegyikük évente két fizetett munkanapot önkéntes tevékenységgel tölthet el. Mivel a Tescónak körülbelül 10.000 munkatársa van, ez éves szinten akár 160.000 önkéntes órát is jelenthet vállalati szinten – amit valóban sokan ki is használnak.

- Amikor az ukrán háború kitört, több tucat kollégám végzett önkéntes munkát a Keleti pályaudvaron, majd a BOK csarnokban, hogy segítsenek a menekültek fogadásában. Az ilyen alkalmak pedig, amikor közösen segíthetünk másoknak, a mi közösségünkre is építően hatnak.

Nóra kommunikációs vezetőként személyesen is részt vesz az idei jótékonysági akciókban:

- A csapatommal közösen szoktunk bevásárolni, amikor a tartós élelmiszergyűjtés folyik. Egy nagy, központi irodánk van Budaörsön, 800 asztallal. Ennek a végében helyezünk ki bevásárlókocsikat, amelyekbe a kollégák adományait várjuk – a kommunikációs osztállyal mi is meg fogunk tölteni egy ilyen kocsit. A program megnyitóján pedig az egyik áruházunkban fogunk önkénteskedni, ott gyűjtjük majd az élelmiszeradományokat. De természetesen az Ökumenikus Segélyszervezet akciójából sem maradhatunk ki, vásároljuk a kuponokat, és egyúttal kommunikáljuk kifelé és befelé egyaránt, hogy miért fontos ez a Tesco számára.

Az adventi időszak kiegészül a Tescónál azzal a hagyománnyal, hogy a központi irodában dolgozók ilyenkor elmennek az áruházi munkatársaknak segíteni, hiszen ilyenkor van a legnagyobb forgalom a boltokban. „Segítő Kezek Program” néven vált ismertté az akció a vállalaton belül, és nem kötött az évvégéhez, bármikor lehet a programba jelentkezni. Nóráék csapata például augusztusban a keszthelyi áruházban szállt be a napi munkába.

Három kívánság

Ennyi jótékonysági projekt mellett van-e még kívánság, ami jó lenne, ha teljesülne – kérdezzük Nórától. Mit kérne egy jótündértől, ha az felkínálna neki három kívánságot?

„Elsőként azt szeretném, hogy legyen vége mielőbb a háborúnak, mert ez az életünk minden területére negatív hatással van.

Második kívánságom az lenne, hogy mindenki álljon meg egy pillanatra, nézzen végig a saját életén, próbáljon találni valami olyat, amitől mosolyogni tud. Ha ez megvan, akkor átérezheti, hogy ő abban a pillanatban miért szerencsés – és talán azt is, sokan vannak, akik nem mondhatják el ugyanazt magukról, és ezért ha megtehetjük, segítsünk nekik.

A harmadik kérésem pedig az lenne így az ünnepek közeledtével, hogy az áruházainkban megfeszítetten dolgozó kollégáimnak szép, nyugodt és meghitt karácsonya legyen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
900 ezres kórházi számlát kapott a Miskolcon szült nigériai anyuka, napok alatt egymilliót dobtak neki össze az adakozók
A geológusnak készülő Mary ösztöndíjjal érkezett, de egy veszélyeztetett terhesség mindent felborított. A császármetszés utáni komplikációk miatt most a hazajutásuk is a magyarok jó szívén múlik.


Pillanatok alatt összedobtak egymillió forintot az adakozók annak a nigériai egyetemista lánynak, akinek egy miskolci kórházban kellett világra hoznia a kisfiát. A szülés utáni komplikációk miatt az anyának 900 ezer forintos számlát kellene kifizetnie, a gyűjtésből azonban már nemcsak erre, de a hazaútra is futhatja – számolt be róla hétfő esti adásában az RTL Híradó.

Arukwe Chinazaekpere Mary tavaly érkezett ösztöndíjjal a Miskolci Egyetemre. A geológus végzettségű nő már várandós volt, de úgy tervezte, időben hazautazik Nigériába a szülésre. A drámai fordulat akkor következett be, amikor kiderült, hogy veszélyeztetett terhes, így nem szállhatott repülőre.

„Szeptember közepén megvettem a jegyet a hazaútra, de kiderült, hogy veszélyeztetett terhes vagyok, így nem utazhattam” – mesélte a kismama, akit ezt követően egy egyházi szervezet, a Miskolc–Selyemrét Római Katolikus Plébánia fogadott be.

Kisfia, Jason végül január 28-án, császármetszéssel született meg a miskolci megyei kórházban. A beavatkozás után azonban komplikációk léptek fel, Mary többször is vérátömlesztést kapott. A baba jól van, de az anya még gyenge. A kórházi ellátásért – a kórház méltányossága mellett is – közel 900 ezer forintot kellene fizetnie, mivel nem volt magyar társadalombiztosítása. A helyi sajtó szerint a császármetszés díja önmagában 482 500 forint, a baba ellátása pedig további 150 ezer forintba került, ehhez jönnek még a gyógyszerek és a kezelések költségei.

A horribilis összeg miatt a miskolci Supersum Alapítvány gyűjtést indított. Az alapítvány elnöke szerint egy külföldi diáknak szinte lehetetlen küldetés a magyar TB-rendszerbe való bekerülés.

„A nemzetközi hallgatóknak a TAJ-kártya igényléséhez visszamenőleg 25 hónap társadalombiztosítást kellene megfizetniük. Ez egyszeri 3 millió 750 ezer forintos összeg, és havonta is 150 ezer forint lenne a TB-költségük. Ez olyan tetemes teher, amit egy nigériai hallgató, akinek nincs gazdag családi háttere, nem tud kifizetni”

– magyarázta Bernasconi-Bús Katalin, a Supersum Alapítvány elnöke.

A civil összefogás azonban rendkívül sikeresnek bizonyult: a gyűjtés néhány nap alatt elérte az egymillió forintot.

„Csodálatos ez a támogatás. Nem számítottam rá, hogy ennyien segítenek, ezért különösen hálás vagyok” – mondta meghatottan a kismama.

Az alapítvány most abban bízik, hogy a kórházi számla kifizetése után az adományokból Mary és a kis Jason hazautazására is jut majd pénz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Húsz éve találkoztak a Szigeten, most felforgatja az internetet a szőke lány után a francia férfi
Ludo a Redditen vallotta be, mekkora hibát vétett, amikor nem kérte el a Szigeten megismert lány elérhetőségét. Most egyetlen városnév, Pozsony maradt a reménye.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. január 20.



Húsz évvel egy romantikus Sziget-éjszaka után az interneten keresi egy francia férfi azt a titokzatos szőke lányt, akivel egyetlen koncert erejéig hozta össze a sors. A Ludo nevű férfi történetét a Blikk szúrta ki, aki egy online felhívásban kéri a közösség segítségét, de hangsúlyozza: nem a múltat akarja újraéleszteni, csupán szeretné tudni, hogy a lány jól van-e.

„2005 augusztusában, a budapesti Sziget fesztivál első napján, pont a Ska-P koncert elején találkoztunk”

– idézte fel Ludo a húsz évvel ezelőtti pillanatot.

A férfi leírása szerint a lány különleges jelenség volt a tömegben. „Egy gyönyörű szőke lány voltál, akkoriban 16-18 év közötti, világos (valószínűleg kék) szemekkel. Azon kevés lány egyike voltál, akik elég őrültek voltak ahhoz, hogy tömegben maradjanak, és hirtelen a karjaimba borultál... Tali volt a neved, vagy valami nagyon hasonló, talán a Natália beceneve?” – írta. Az együtt töltött este alatt nevettek, táncoltak, még egy tányér tésztán is megosztoztak. Ludo azt is felidézte, hogy a lány nem tudta rendesen kiejteni a nevét, és Youdónak szólította, amit ő kifejezetten elbűvölőnek talált.

Azonban a reggel elhozta a búcsút, és egy olyan döntést, amit a férfi azóta is bán. Amikor a lánynak indulnia kellett, megkérdezte Ludót, vele tart-e, de ő nemet mondott.

„Mire rájöttem, mekkora ostoba hibát követtem el, te már elmentél... és esélyünk sem volt megosztani egymással az elérhetőségeinket. Megbántam, hogy nem kérdeztem meg az e-mail-címedet, a címedet, vagy akár a vezetékneved”

– vallotta be.

Ludo húsz év távlatából is tisztában van vele, hogy az élet mindenkit megváltoztatott, és a célja nem egy régi románc felmelegítése. „20 év után mindannyian más emberek vagyunk, más élettel. A legtöbb esetben én is kerülöm a nosztalgiát. Ebben az esetben azonban nem arról van szó, hogy bármit is újraélesszek, vagy reménykedjek. Csak őszintén örülnék, ha azt hallanám, jól van, talán férjnél van, gyerekekkel, egyedülálló, bármi – feltéve, hogy boldog és egészséges. Szó szerint csak így tudna csalódást okozni: ha valami rossz történt volna vele.”

A keresésben egyetlen halvány nyom segíthet: a férfi úgy emlékszik, a beszélgetéseik során egyetlen városnév merült fel, mégpedig Pozsony, ezért elképzelhető, hogy a lány Szlovákiából érkezett. A 2005-ös Sziget Fesztiválon egyébként olyan nevek vonzották a tömeget, mint Natalia Imbruglia, a Tankcsapda, a Kispál és a borz, illetve a Korn, de Ludo számára az este a Ska-P koncertjén megismert lánnyal vált felejthetetlenné, akit most égen-földön keres.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Lesz még Fenyő Miklós sétány a Szent István parkban! De a mi két székünk már üres marad” – egyre többeknek tetszik Rónai Egon ötlete
Rónai Egont láthatóan megrázta Fenyő Miklós halála, akivel még közös terveik voltak. A riporter egyetlen mondata lavinát indított el, amire a rajongók egy még merészebb ötlettel tromfoltak rá.


„Lesz még Fenyő Miklós sétány a Szent István parkban!” – Rónai Egon, Prima Primissima díjas riporter és műsorvezető felvetése vasárnap lavinát indított: a rajongók sorra állnak az ötlet mellé, miután Fenyő Miklós tegnap hajnalban, január 31-én, 78 évesen elhunyt.

A felvetés személyes gyászból és közös munkákból táplálkozik, a riportert láthatóan megrázta a magyar rock and roll királyának halála. Rónai Egon vasárnap délutáni bejegyzésében arról írt, még nem tért magához.

„Úgy volt, hogy folytatjuk a beszélgetéseket. Hogy folytatja a könyvet, legalább négy, de lehet, hogy öt kötetben. Meg persze úgy volt, hogy lesz még új zene, koncert, hogy még van idő. Most írják az okosok, hogy “csak” rock and roll. Az minden popzene alapja, abból bújt elő a sok jó és a sok vacak, amit az elmúlt 70 évben hallgattunk! Úgy tudta, ismerte, értette, mint itthon senki más. Ezeket az alapokat díszítette remek (helyenként zseniálisan szellemes) szövegekkel, sodró lendülettel, rengeteg romantikával.” Bejegyzését azzal zárta:

„Lesz még Fenyő Miklós sétány a Szent István parkban! De a mi két székünk már üres marad.”

A személyes sorok közösségi visszhangra találtak, valóságos hozzászólásözön indult el a poszt alatt. „A legszebb megemlékezés lenne Mikiről, ha valóban létre jönne a Fenyő Miklós-sétány a Szent István parkban!” – írta egy hölgy. Mások még tovább is mentek: „A Szent István parkban a Fenyő Miklós sétányon egy padon ülő Fenyő Miklós szobor is megilletné őt így bárki mellé ülhetne. Remélem, hogy az is meglesz!”

A helyszínválasztás nem véletlen, Fenyő kötődése a környékhez közismert. A Hungária együttes legendás frontembere ízig-vérig angyalföldi volt, és több dalában is megénekelte a XIII. kerületet, így nem csoda, hogy Rónai Egon riporter ötlete nyomán éppen a Szent István parkban neveznének el róla sétányt - írta a Blikk.

Az utolsó nyilvános beszélgetést éppen Rónai Egon készítette vele még decemberben a budapesti Akvárium Klubban, ahol Fenyő Miklós telt ház előtt, a könyvbemutatóján még tele volt tervekkel: az életrajzán dolgozott, és fürdött a szeretetben. A decemberi tervek azonban Fenyő Miklós halálával örökre tervek maradtak, a kezdeményezés viszont most közösségi és intézményi döntések elé kerülhet.

Egy közterület elnevezéséhez önkormányzati kezdeményezés és jóváhagyás szükséges, a rajongók támogatása pedig erős jelzés lehet a döntéshozók felé. A kommentelők által felvetett szoborjavaslat külön eljárást, tervezést és finanszírozást igényelne. A közösségi emlékezet formálása mindenesetre megkezdődött. Egy esetleges sétány és szobor a rajongók gyászát közös térben alakíthatná emlékezéssé, Rónai Egon mondata pedig – „Lesz még Fenyő Miklós sétány…” – a közösségi akarat mottójává válhat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Szívszorító posztban búcsúzott Egressy Mátyástól az egyik tanára: Együtt lehetett vele tanulni az életet
A megható sorokban a pedagógus felidézi a fiú humorát, segítőkészségét és azt is, milyen volt a kapcsolatuk. Elárulta azt is, mit mondott volna neki búcsúzóul a kitűnő érettségije után.


Megható posztban emlékezett meg a napok óta eltűntként keresett Egressy Mátyásról az irodalomtanára. Szerette volna leírni, ki volt „a mi, sokunk Matyija”, mert szerinte akik találkozhattak vele, mind mind kincseket őriznek belőle.

A bejegyzést Kosztolányi Dezső Halotti beszédének soraival kezdte:

„Látjátok feleim, egyszerre meghalt

és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.

Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,

csak szív, a mi szívünkhöz közel álló.

De nincs már.

Akár a föld.

Jaj, összedőlt

a kincstár.”

A tanár mutatott egy fotót Mátyás utolsó, irodalomból beadott házi dolgozatáról, amit egy héttel korábban, határidő előtt hozott be, még mielőtt befejezték volna az anyagot. Hozzáteszi, innentől Kafka Átváltozása is örökre rá fogja emlékeztetni.

Bár a diák a hátsó padban ült, ami a tanár szerint látszólag passzív hely, Mátyás mégis mindig követte az órákat.

„Láttam, tudtam, éppen lelkisegélyszolgálatot tart (mikor nem azt tartott?!), de minden kérdésemre tudta a választ... gondolkodva, megértve. Szerettem a gondolkodását, hogy tudott felfedezni, elmélyülni minden kérdésben... legyen az biológia, kémia vagy történelem”

– fogalmazott a pedagógus, aki a fiú humorát is méltatta, mondván, szerényen és érdek nélkül viszonyult mindenhez, ezért sokat lehetett vele együtt nevetni.

A tanár a sors legdrámaibb fintorának nevezi, hogy Mátyás sosem volt egyedül.

„Mindig barátok, évfolyamtársak, testvérek, edzőtársak vették körül. Szerettem figyelni a kapcsolódásait, annyira látszott, hogy mindenkinek tud adni, mindenki hozzá fordul... tanulmányilag, emberileg...”

A bejegyzésből kiderül, hogy több személyes kapcsolatuk is volt: a fiú élsportolóként, a sok edzés mellett is eljárt színházba, a testvére pedig az ő lányának lett iskolatársa. Miután Mátyás megszerezte a jogosítványát, a pedagógus hozzá fordult tanácsért, hogy kinél kezdjen el felnőtt fejjel vezetni tanulni. Úgy gondolta, az a tanító, aki a fiúnál bevált, neki is jó lesz, és így is lett.

„Együtt lehetett vele tanulni... az életet. A kapcsolódást. Az odafigyelést. A szorgalmat. A becsületet. Elmondtam volna ezt a kitűnő érettségije után, zsebében az olasz egyetemi felvételivel... de már nem tudom”

– írta a pedagógus.

Búcsúzó posztját szintén Kosztolányi-idézetekkel és személyes üzenettel zárta:

„Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.

Hol volt, hol nem volt a világon, egyszer.”

„ Megtiszteltetés volt Veled! Csak remélni tudom, hogy tudod!”

A rendőrség továbbra is eltűnt személyként keresi a 18 éves Egressy Mátyást, aki január 17-én hajnalban távozott a belvárosi Ötkert szórakozóhelyről, de otthonába nem érkezett meg. A nyomozás közben felmerült egy dunai hajó kamerájának felvétele, amelyen az látszik, hogy vasárnap reggel egy ember a Lánchídról a vízbe esik. Szerdán már azt közölte a rendőrség, hogy a Dunán is kutatnak Mátyás után. Később pedig a család az MTK Park Teniszklubon keresztül kiadott közleményében azt közölte, „nagy valószínűséggel” a fiú lehetett az, aki a Dunába zuhant a Lánchídról, de a rendőrségi eljárás lezárultáig eltűntként tartják nyilván.

A Vörösmarty Mihály Gimnáziumban, ahová a fiú járt, gyertyagyújtással emlékeztek, és fekete zászlót tűztek ki az épület homlokzatára. Az intézmény és sportklub, ahová Egressy Mátyás teniszezni járt, pszichológiai támogatást szervezett az érintetteknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk