hirdetés

SIKERSZTORIK

Dizájner ékszereket, lámpabúrákat készít 3D nyomtatással két miskolci fiatal kávézaccból

Óriási mennyiségű kávézacc végzi a kukában, de Tamási Kinga és Borsodi Eszter szerint ennek nem kell így lennie.

Link másolása

hirdetés

Nem sok embernek jutna eszébe, hogy a kávézás mellékterméke egy nap dizájner termékként éledhet újjá, viszont Tamási Kinga és Borsodi Eszter 3D technológiával gondolja újra a kávézacc felhasználását. Másfél éve az egyetemi menzán figyeltek fel arra a hatalmas mennyiségű zaccra, ami a kukában végzi.

"Csak azalatt az egy óra alatt, amíg ott ültünk, rengeteg kávézaccot dobtak ki. Mivel mindketten polimermérnökként végeztünk, ezért a kávé műanyagipari újrahasznosításán kezdtünk el gondolkodni” - magyarázza Tamási Kinga anyagmérnök, aki doktorjelölt a Kerpely Antal Anyagtudományok és Technológiák Doktori Iskolában.

Kinga nagyon régóta foglalkozik különböző anyagok kutatásával és fejlesztésével a Miskolci Egyetemen, és ugyan az emberiség jövője az újrahasznosítás jegyében fog telni, korántsem biztos, hogy minden anyag többször is bekerül a nyersanyag-körforgásba.

"Tudtuk, hogy a kávézacc számtalan ipari és otthoni felhasználása ismert, például kozmetikumokban is használják. Azt azonban nem tudtuk, hogy töltőanyagként műanyaggal keverve mire lesz pontosan jó."

Kávézaccot, valamint megújuló forrásból származó, növényi eredetű polimert tartalmazó keverékükkel a két mérnöknő PLAnt néven vett részt a 2020-as Startup Plastic Surgery accelerator programban.

"Léteznek már hasonló anyagok, és ebből készülő termékek, például kávézaccot tartalmazó sportcipő. Ami az újdonságot jelenti a mi esetünkben, hogy saját összetételt dolgoztunk ki, illetve hogy 3D nyomtatással dizájner termékek, elsősorban lakberendezési cikkek előállítását tűztük ki célul " - mondja Borsodi Eszter anyagmérnök.

hirdetés
VIDEÓ: kávézaccból lámpabúra

Ötletüket az Ökoindustria Nemzetközi Környezetipari, Energiahatékonysági és Megújuló Energiaforrások Szakkiállításon megrendezett pitch versenyen prezentálták, ahol a verseny egyik különdíját nyerték el.

"Első körben teljesen mást szerettünk volna a létrehozott anyagból készíteni. Egyszer használatos élelmiszercsomagolás, illetve eldobható evőeszközök volt a cél, ezzel az ötlettel jelentkeztünk tavaly nyáron a programba. Amikor elkezdtünk dolgozni az ötleten a mentorok segítségével, akkor jöttünk rá arra, hogy nem megfelelő az irány, mivel szigorú élelmiszerbiztonsági előírásoknak kellett volna megfelelnie, továbbá amíg a versenytársak olcsóbbak, addig nincs piaca. Ezért a program végére elvetettük ezt az ötletet, és új irányt vettünk: lakberendezési termékek. Akkor írtam a diplomamunkám 3D nyomtatás témakörében, így merült fel az ötlet, hogy az új anyagból a termékeket is ezzel a gyártási technológiával kellene elkészíteni, és ez megadta az anyag felhasználásának új irányát" - magyarázza Eszter.

"Az elmúlt időszakban nagyon sokat költöztem, így személyes érintettségem miatt is látom a lehetőséget a lakberendezési tárgyak előállításában, így örülök, hogy Eszter ebben partner" - mondja Kinga.

A már említett inkubátorprogramban négy hónap állt rendelkezésre, hogy a két mérnök előálljon egy kidolgozott tervvel. "A program végére döntöttük el, illetve a mentoraink világítottak rá, hogy egyébként miért nem olyan szegmenst keresünk, ahol nem tömeggyártással kellene kezdeni, hanem kis darabszámú szériával. A 3D nyomtatás pont arra jó, hogy kis darabszámban egyedi, különleges geometriájú formákat hozzunk létre" - mondja Kinga.

Ahhoz, hogy tudjuk, egy adott anyagot mire lehet felhasználni, először az összetevőit kell tanulmányozni.

"Tisztában kell lenni az anyag kémiai összetételével és tulajdonságaival. Sok utánaolvasással jár, hiszen olyan kutatásokat kell keresni, ahol már foglalkoztak ezzel. Mint műanyagipari töltőanyagot, már sokat vizsgálták a kávézaccot globális szinten, de soha senki nem gondolta tovább, hogy mi lenne, ha nem állna meg egy publikációnál. Ezeket kutattuk fel, majd elkezdtünk kísérletezni az anyaggal az egyetemen. Amikor már úgy láttuk, hogy alkalmas lesz bármilyen termék létrehozására a mérési eredmények alapján, akkor jött a kérdés, hogy na de mivel öntünk formát? Hogy hozzuk létre azt a vázát vagy lámpabúrát?" - mondja Kinga.

A 3D nyomtatás sokaknak futurisztikus folyamatnak tűnhet, pedig Kinga szerint egyszerűen úgy kell elképzelni, mint amikor a fogkrémes tubusból egymásra nyomja valaki a rétegeket.

Egy bonyolult dizájnt azonban sok idő elkészíteni a nyomtatónak, ez a módszer ezért sem alkalmas sorozatgyártásra.

"Folyamatosan tökéletesítjük az anyagot és ötletelünk, hogy milyen termékeket lehet belőle készíteni. Amint lesz egy valamilyen szinten tökéletes anyag, - merthogy sosem lesz kész, mindig lehet majd rajta finomítani - amiből már készülhetnek termékek, terveink szerint egy éven belül piacra léphetünk" - mondja Eszter.

Kinga és Eszter elmondták, hogy az árnyalatot befolyásolja az anyagban található kávézacc (illetve más összetevők) mennyisége, akár teljesen fekete színt is el lehet érni. Folyamatosan kísérleteznek különböző tónusok előállításával, de festik is a termékeiket, így lényegében bármilyen színű tárgyat elő tudnak állítani.

A kutatók egyelőre nem tesznek különbséget az eltérő minőségű kávék között.

Nagy mennyiségű kávézaccot több forrásból is be lehet szerezni, azonban ezt a mennységet tárolni is kell, mégpedig jól szellőző, száraz helyen.

"Először saját magunk kezdtük el gyűjteni. Én nagyon sokat kávézom, egy hét alatt volt, hogy egy kiló kávézaccot termeltem ki otthon a saját kis kotyogós kávéfőzőmmel. A közvetlen környezetünkben a családtagok, ismerősök is lelkesek voltak. Volt olyan, aki majdnem tíz kiló kávézaccot küldött az egyetemre. Vannak kávéházak, akik szintén jelezték, hogy segítenének. Egy problémánk van csak: egyelőre nem tudjuk, hogyan oldjuk meg nagy mennyiség gyűjtését és tárolását."

Az anyag, az előállítási technológia és a terméktípus együttesen újdonságnak számít a piacon, és a termékek köre folyamatosan bővül, például elkészültek az első ékszerek is.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SIKERSZTORIK
A Rovatból
hirdetés

Transznemű modell szerepel a Sports Illustrated címlapján

Leyna Bloom már korábban is történelmet írt, ő volt ugyanis az első transznemű, színesbőrű nő, aki megjelent a Vogue Indiában.
Címkép: Leyna Boom, Instagram - szmo.hu
2021. július 21.


Link másolása

hirdetés

Márciusban derült ki, hogy a Sports Illustrated magazin idén nyáron transznemű modellt helyez majd Swimsuit kiadásának címlapjára, az újság fennállása óta először.

A borítóra Leyna Bloom került, aki már korábban is történelmet írt. Ő volt ugyanis az első transznemű, színesbőrű nő, aki megjelent a Vogue Indiában.

Ez a pillanat rengeteg fájdalmat gyógyít most meg a világban. Megérdemeljük

– kommentálta a fotót Instagrammján a modell.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

hirdetés

Leyna Bloom (@leynabloom) által megosztott bejegyzés

Millió gyönyörű álmom volt, de a hozzám hasonló lányok számára az álmok többsége csak fantáziadús remény egy olyan világban, amely gyakran kitörli a történelmünket, sőt a létünket is

– írta, majd hozzátette:

Sok hozzánk hasonló lánynak esélye sincs megélni az álmait, vagy egyáltalán sokáig élni. Remélem, hogy a címlapom felhatalmaz arra, hogy megbecsülve érezzék magukat azok, akik küzdenek azért, hogy láthatóak legyenek.

A magazin a közösségi oldalain leszögezte, hogy nem tűrik el a gyűlöletbeszédet, így minden utálkozó kommentet törölni fognak, az azokat író felhasználókat pedig jelentik a portálok adminisztrátorainak.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SIKERSZTORIK
A Rovatból
hirdetés

Megválasztották Magyarország legjobb éttermeit

A top 10-es lista felállításában idén is a Michelin korábbi igazgatója, Fausto Arrighi segédkezett, aki vezető tanácsadói jelenlétével ötödik éve segíti az Étteremkalauz munkáját.

Link másolása

hirdetés

Az elmúlt évben nyújtott teljesítményéért idén is a Széll Tamás és Szulló Szabina vezette fine dining étterem, a Stand kapta a Volkswagen-Dining Guide Év Étterme díjat a hétfőn Budapesten megrendezett gálán.

A Szulló Szabina-Széll Tamás séfpáros, valamint Csahók Ibolya és Hamvas Zoltán étterme 2018 óta működik, azóta minden évben megválasztják az év éttermének, sőt, nyitása után néhány hónappal már Michelin-csillagot is kapott.

A top 10+2 ranglistára idén - a Dining Guide történetében először - három vidéki étterem is került, a legjobb éttermek listáját pedig jelentősen átrajzolta a világjárvány.

A legjobb 10+2 étterem:

  1. Stand Étterem – Széll Tamás, Szulló Szabina, séfek
  2. Pasztell Étterem – Erdei János, séf
  3. Platán Gourmet – Pesti István, séf
  4. Rumour by Rácz Jenő – Rácz Jenő, séf
  5. Salt Budapest – Tóth Szilárd, séf
  6. Textúra – Sárközi Ákos, séf
  7. Arany Kaviár Étterem – Kanász László, séf
  8. Essência Restaurant – Tiago Sabarigo, séf
  9. Laurel Budapest – Mede Ádám, séf
  10. Stand 25 Bisztró – Széll Tamás, Szulló Szabina, séfek
  11. Bisztró42 (Esztergom) – Barna Ádám, séf
  12. Anyukám Mondta Étterem (Encs) – Dudás Szabolcs, séf

Az Év Vidéki Étterme díj nyertese a tatai Platán Gourmet Étterem lett, az Év Alternatív Vendéglátóhelye díjat a miskolci és debreceni Pizza, Kávé, Világbéke formációk érdemelték ki. Az Év Ígéretes Étterme az újonnan nyílt Spago by Wolfgang Puck Budapest.

Az Év Ifjú Séftehetsége Mede Ádám, a Laurel Budapest konyhájának vezetője, míg az Év Szervizembere Bajusz Gergely, az Avalon Ristorante meghatározó személyisége lett, a Dining Guide Életműdíját László Árpád, a Robinson Restaurant tulajdonosa vette át.

Az Év Cukrászdája Díjat 2021-ben is a Mihályi Patisserie kapta. Az idén másodszor átadott Fenntarthatósági Díjat a Salt Budapest nyerte el. Idén először adta át a Dining Guide a Fairplay-díjat, amellyel azt az éttermet díjazták, amely a járvány alatti időben munkavállalóiért a leginkább helyt állt. Ez a díj a Rosenstein Vendéglő tulajdonosainak járt, csakúgy, mint az Év Szerethető Étterme Díj.

hirdetés

A top tízes ranglista felállításában idén is a Michelin korábbi igazgatója, Fausto Arrighi segédkezett, aki vezető tanácsadói jelenlétével ötödik éve segíti az Étteremkalauz munkáját.

A 2004-ben alapított Dining Guide-díj az egyik legjelentősebb elismerés a magyar vendéglátóiparban.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SIKERSZTORIK
A Rovatból
hirdetés

„Az első parfüm egy magyar királynőhöz köthető, erre tényleg nagyon büszkék lehetünk”

Zólyomi Zsolt parfümőr bevezet a parfümök különleges történetébe, és mesél a Covid okozta szaglásvesztés ellen kidolgozott speciális terápiájáról is.

Link másolása

hirdetés

"Az első alkoholos parfüm egy magyar királynőhöz köthető. A citrusos-rozmaringos illat a XIV. századból származik, amelyet állítólag Erzsébet magyar királyné kapott egy szerzetestől" - meséli Zólyomi Zsolt, az első magyar parfümőr, aki többek között Sir Roger Moore és Eva Mendes számára is választott már személyre szóló illatot.

"A parfüm nemcsak illatként, hanem gyógyitalként és mosakodóvízként is szolgált, sőt, a monda szerint a királynő éveket fiatalodott használatával, aminek köszönhetően a korban idősebbnek számító hölgyet egy lengyel király feleségül is kérte" - folytatja.

Zólyomi Zsolt az 'Eau de la Reine d'Hongrie'-val, vagyis a Magyar királyné vizével a Versailles-i parfümképzésén találkozott először. Az ISIPCA nevű rangos francia iskolába abban az évben összesen tizenkét embert vettek fel a világból.

"Első nap, amikor átvittek minket az Ozmotéka nevű illattárba, elővették a hűtőből az időről-időre a széfben őrzött receptúrák alapján újrakevert, parfümtörténelmileg nagy jelentőséggel bíró parfümöket. Mikor meghallották, hogy magyar vagyok, nagyon megörültek, mert utoljára a harmincas években vett részt magyar ember ilyen iskolai képzésben. Megmutattak egy illatot, amely a legrégebbi alkohol bázisú parfüm, nevezetesen az Eau de la Reine d’Hongrie, vagyis a Magyar Királyné Vize."

"A szakmában az egész világon mindenki tisztában van azzal, hogy az első parfüm egy magyar királynőhöz köthető, erre tényleg nagyon büszkék lehetünk."

hirdetés
Hogyan készülnek a parfümök?

A parfümök eredetileg különféle növényekből, virágokból és állatokból készített kivonatokból vegyített alkoholos keverékek voltak. Ha keveset is tudunk róluk, mindenki ismeri A Parfüm című filmet, amelyhez Zólyomi Zsolt lektorálta a magyar fordítást. A filmben a parfümkészítés ma már archaikus eljárásai is láthatóak, mint az enfleurage.

"A legkönnyebb módszer, amivel illatszeralapanyagot elő lehet állítani, vagyis elcsenni a növénytől, az a hidegen sajtolás, a citrusfélék külső terméshéjából is így nyerjük ki az illóolajat" - magyarázza.

A másik, évezredes módszer a vízgőzdesztilláció, ám az magas hőmérsékleten zajlik, így nem lehet alkalmazni mindenre, ugyanis léteznek hőérzékeny virágillatok. Erre jó a tisztított, hideg disznózsírba való áztatása a virágszirmoknak, majd ennek a két üveglap között néhány napon át való “dunsztolása” - ez az enfleurage. Ma már ezeket csak történelmi parfümök rekreálására használják, amúgy senki sem dolgozik ezzel a módszerrel.

Az idők folyamán sokat változott a parfümkészítés folyamata, egyre nagyobb arányban az olcsó és könnyebben beszerezhető szintetikumokból kezdték őket összeállítani.

"Az 1800-as években a kumarin nevű természetazonos molekulát már el tudták készíteni. Ennek fantasztikus illata van, nagyon szeretem, hasonlít a széna és a száradó gyógynövények illatához" - mondja Zsolt.

Szerinte Patrick Süskind regénye és az abból készült film jól ábrázolja vizuálisan az illatok fontosságát, illetve azt, hogy egy parfümőr hogyan alkot, vagyis hogyan érez meg egy illatot, hogyan megy utána, majd hogyan próbálja azt újraalkotni.

"A parfümőr a receptúra kidolgozása során nagyon kis mennyiséggel dolgozik, sokat próbálkozva hozza létre a gyönyörű, komplex műalkotást. Ez a munkafolyamat több hónapot, de van, hogy másfél évet is igénybe vesz."

"Ma már modern kémiai laborokban dolgozunk, ugyanolyan steril körülmények között, mint egy gyógyszergyárban.”

Minden illatot létre lehet hozni mesterségesen?

“A természetnek mindig lesznek titkai, egyébként ennek örülök, vagyis, hogy nem tudunk minden illatot laborban tökéletesen leképezni. Amikor elkezdtem a pályámat, akkor legalábbis még nem lehetett bármilyen illatot megfogni."

De létezik egy úgynevezett 'headspace' technika, amivel akár egy Amazonason evezve talált virág fantasztikus illatát is le lehet koppintani.

A technika lényege, hogy egy kisebb búrát helyeznek a virágra, amely körül kvázi légmentesen lezárják a teret. Egy speciális teret hoznak létre, hogy a szagvegyületek elillanjanak a virágból, majd ezeket rögzítik.

"Nagyon kevés illatmolekulát bocsát ki egy-egy virág vagy egy gyümölcs. Miután ez megvan, ezt már lehet analizálni, hogy milyen molekulákból áll, és azok milyen arányban vannak benne jelen. Utána gyakorlatilag lesz egy receptünk, a virág pedig érintetlenül élhet tovább, még egyetlen példányt sem kellett letépni, ám az illata innentől szintetizáható.”

A parfümök körülbelül 3-15%-os töménységben tartalmaznak illatos molekulakeverékeket, és a maradék 97-85%-ban alkoholt, esetleg még nagyon kevés vizet. Érdekes azonban, hogy ugyanaz a parfüm minden emberen más illatot ad.

"A bőr illata egy biometrikus azonosításra alkalmas biológiai fenotípus-jellemző. Minden, amin egy ember teste és lelke átment az elmúlt években és az adott pillanatban, az megjelenik az aktuális bőrillatában

- meséli a magyar parfümőr.

"Ez tizedmásodpercek alatt érzelmi reakciók mentén is változik, hiszen egy hirtelen ijedtség is gyors hormonális reakciót vált ki. De ez egy bizonyos skálán belül mozog, ezért fog mindig beengedni a kertkapun a kutyusunk, ő akármilyen lelki vagy testi állapotunkban megismer minket.”

A terápiás teszt

Mivel az új típusú koronavírus egyik tünete a szaglásvesztés, - amely a betegek körülbelül egyharmadánál hosszú hónapokig megmarad - Zsolt a pandémia alatt létrehozott egy Covid terápiás tesztet is.

"Diagnosztikára is jó, mert ha végigszagolja az illető, és nem érez valamit, akkor egy jel. Ám elsősorban terápiára fejlesztettem ki. Öt különböző illatot tartalmaz, amelyeket naponta többször kell megszagolni. Egyre bonyolultabb és mélyebb, komplexebb élményeket érdemes keresni benne, ez különbözteti meg a létező szagmemória-játékoktól."

És szerencsére klinikailag bizonyítottan segít.

"Az alapelv már régebben ismert volt, ám a lényeg, hogy a szaglásvesztés kialakulása után minél hamarabb el kell kezdeni a vele való gyakorlatokat, és kitartóan, mindennap többször is végigcsinálni, ekkor járhat érdemi eredménnyel.”

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SIKERSZTORIK
A Rovatból
hirdetés

A villányi Cassiopeia Merlot a világ legjobb vörösbora lett

A Jammertal Borbirtok 2015-ös Cassiopeia Merlot-ja kapta a legmagasabb pontszámot a Concours Mondial de Bruxelles 2021 (CMB) nemzetközi borversenyen vörösbor kategóriában.

Link másolása

hirdetés

A több szőlészeti és borászati céget összefogó villányi családi holding közleménye alapján az MTI azt írja, hogy az 1994 óta évente megrendezett, idén június végén Luxembourgban tartott CMB a világ legnagyobb presztízsű borversenye.

Azt írták, a vörösborok kategóriában, mintegy 7,5 ezer mintából a villányi Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot 2015 bora kapta a legmagasabb pontszámot az eseményen, ezzel elnyerte a "Grand Gold Medal Revelation Red Wine" díjat.

A közlemény szerint a "világsiker értékét mutatja, hogy ilyen nyílt kategóriában és a verseny történetében először kapta magyar vörösbor ezt a díjat", emellett "hasonló presztízsű nemzetközi borversenyen sem érte el nyílt kategóriában magyar vörösbor a legmagasabb kiosztott értékelési pontszámot".

A kommüniké szerint az idei CMB-n 672 francia, 507 spanyol, 389 olasz és 335 portugál érem született, de a - 10 000 tételt számláló - megmérettetés végeredménye

azt mutatja, hogy

a világ legjobb vörösbora magyar lett.

Mint írták, a CMB elsődleges célja, hogy garanciát nyújtson a fogyasztóknak: objektíven díjazza azokat a kifogástalan minőségű borokat, amelyek valóban kiemelkedő italélményt nyújtanak. Az MTI érdeklődésére a villányi, magyar tulajdonú, hat céget tömörítő, 85 hektáron gazdálkodó, évi 550-600 ezer palackot forgalmazó Jammertal Borbirtok közölte:

hirdetés
a pandémiát követően fellendülésre számítanak, egyúttal számolnak a tudatos fizetőképes vásárlói réteg szélesedésével, céljuk a német nyelvterületű és skandináv piacokra való belépés is.

A családi holding részeként a borok előállításával foglalkozó Wunderlich Borászati Kft. tervei között szerepel a termelőegységek teljes körű klimatizálása, emellett innovatív borkészítési technológiákba fektetnek be, és jól képzett, elhivatott borászati szakemberek felvételét is tervezik. A Wunderlich Borászati Kft. 2020-ban 304 millió forintos nettó árbevétel mellett 1,91 millió forint adózott eredményt ért el, a társaság bevétele 2019-ben 334 millió forint volt 1,6 millió forintos profit mellett.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: