Diákfotósok készítettek elgondolkodtató képeket József Attila verseihez
Remek alkotások születtek a DUE 37. médiatáborában, ahol a fotós csoport a Balaton mentén, és a Lepkeházban bőven talált magának témát.
A tábor végén egy fotókiállítást is rendeztek, ahol egy-egy József Attila vers témájához készült fotómontázsokat mutattak be.
József Attila: ÓDA
(részlet)
És a törékeny lombok alatt a kegyetlenség és a jóság;
nap süt, homályló északi fény borong -
tartalmaidban ott bolyong
az öntudatlan örökkévalóság.
Milyen magas e hajnali ég!
Seregek csillognak érceiben.
Bántja szemem a nagy fényesség.
El vagyok veszve, azt hiszem.
Hallom, amint fölöttem csattog,
ver a szivem.
Fotó: Bán Antal Balázs
József Attila: ELÉGIA
(részlet)
Mint ólmos ég alatt lecsapódva, telten,
füst száll a szomorú táj felett,
úgy leng a lelkem,
alacsonyan.
Leng, nem suhan.
Fotó: Csányi Sámuel
József Attila: TEDD A KEZED
(részlet)
Tedd a kezed
homlokomra,
mintha kezed
kezem volna.
Fotó: Dénes Milán
József Attila: A DUNÁNÁL
A rakodópart alsó kövén ültem,
néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.
Alig hallottam, sorsomba merülten,
hogy fecseg a felszin, hallgat a mély.
Mintha szivemből folyt volna tova,
zavaros, bölcs és nagy volt a Duna.
Fotó: Dienes Tifani
József Attila: ESZMÉLET
2.
Kék, piros, sárga, összekent
képeketláttamálmaimban
ésúgyéreztem, ez a rend -
egyszállóporszem el nemhibbant.
Most homálykéntszálltagjaimban
álmom s a vas világ a rend.
Nappal hold kélbennem s ha kinn van
azéj - egy nap sütidebent.
4.
Akáregyhalomhasított fa,
heveregymáson a világ,
szorítja, nyomja, összefogja
egyikdolog a másikát
s ígymindenikdeterminált.
Csakaminincs, annak van bokra,
csakamilesz, az a virág,
ami van, széthulldarabokra.
Fotó: Gömbös Luca
József Attila: A SPENÓT
Nagy, méla bánat alvad a szivemben
A tányér fenekén meg a spenót
Mint vén kisasszony, nyugovóra hajolt
Porcellán-álmu kínos enyhületben
Bús gőze száll, mint sóhajtás ha lebben
Vánnyadt ajakról várva a hajót,
Melyről az irígy, szűk szavú derót
Húsz éve adott hírt, csóknál is szebben.
Azóta vár szegény a sír-gyomorra,
És lassan süllyedeznek a napok,
Ó szerelem, tejföl, tojás és orja!
Kit szalvétámba titkon kaparok,
Mig szívemről verejték-csöpp aláhull,
Mint bús magad a szenvedő kanálrul.
Fotó: Illés Anna Sára
József Attila: Mámor
(részlet)
Szeretném felverni lelkem dalával
A szomorúk szivét, a világot.
Most megbocsátok annak is,
Aki bántott.
Fotó: Jakab Linda
József Attila: A NŐI SZÍV
A női szív tömeglakás -
Tömeglakás, mi lenne más .
Elfér benne a sok bolond,
Aki nőért könnyet is ont.
Emezt ide, amazt oda,
Kamráit cellákra osztja.
Ez kimaradt !- a patvarba,
Nosza gyorsan a pitvarba!
S nekem ó jaj szegény fejem!
Hol is lészen az én helyem?
Tele kamra, tele pince,
Számomra hely vajon nincs-e?
A hölgy felel s halkan nevet,
Halkan nevet s mond egy nevet.
-Kérem uram helyet akar?
Ad majd a lakáshivatal!
Fotó: Kovács Boglárka
József Attila: NEM ÉN KIÁLTOK
(részlet)
Nem én kiáltok, a föld dübörög,
Vigyázz, vigyázz, mert megőrült a sátán,
Lapulj a források tiszta fenekére,
Simulj az üveglapba,
Rejtőzz a gyémántok fénye mögé,
Kövek alatt a bogarak közé,
Ó, rejtsd el magad a frissen sült kenyérben.
Fotó: Kovács Kitti
József Attila: AZT MONDJÁK
(részlet)
Eltöm a föld és elmorzsol a tenger:
azt mondják, hogy meghalok.
De annyi mindenfélét hall az ember,
hogy erre csak hallgatok.
Fotó: Kovács Péter
József Attila: HALÁL
Halál, terítsd rám köntösöd, hisz fázom,
Gonosz szélvész s vihar dúl bennem és süvölt,
A vágy-sakálsereg az égre fölüvölt
S bus esten meztelen bőrig megázom.
Fotó: Lakatos Gergő
József Attila: A CIPŐ
Költő vett föl, pici lábán
egy ilyen tapos,
két megtörött, szelid orcám
azért bánatos.
Fény deszkázhat, ég füstölhet.
Lekvár lesz a sár?
Neki mindegy. Füzőmből meg
kanócot csinál.
Sziszeghetek, ügyet se vet
rám, a marcona.
Kiadhatom a lelkemet, -
ennek nincs hona.
S ha szívemet künn az uccán
elébe teszem,
elpirul ugyan, de aztán
döfköd mérgesen.
Nyelvem néha rája öltöm;
visszanéz csunyán
s ő is, az én morcos költőm
nyelvét ölti rám.
Volt fényes és szép életem.
Hordott egy huszár
s váltogatott, a hűtelen.
Ennek vége már.
Ne tartott vón ilyen árra,
vetett volna ki
Észak homályló havára
dérrel porlani,
vagy Dél izzadt erdejében
tigris tépne szét,
vagy gyík fülelné belőlem
az éj gyors neszét,
vagy egy éjjel hordanának
szét a termeszek, -
vagy tengeri zöld homálynak,
ahol elleszek
virágállatok közt csendben,
mint cipő-virág,
mig belepnek puha testtel
iszamos csigák.
Oh, sudarán fa lombjának,
szagolna maki,
vagy csak mocsári gólyának
vetett volna ki!
Az is befüzne kigyóval,
szállana velem,
lassút lépne s állva tollal
fedné egy felem.
Rab vagyok a költő lábán,
két éve tapos,
két megtörött, szelid orcám
azért bánatos.
Fotó: Ruszin Szabolcs
József Attila
„Csavarogni akarok, hozzám ne legyen jó senki mert megölöm”
Fotó: Sebők Levente
József Attila: NEM TUDUNK ÉLNI
(részlet)
Eltévedtem járván erdő-rengetegen.
A félelem sikong zirrenő haraszttal
S vén adós erdő nem űz, nem marasztal.
Fotó: Simon Panna
József Attila: A FÜST
(részlet)
Sokat szenvedtem, hát sovány vagyok,
elszállok, mint a köznapi bajok -
áttetszel rajtam, égi hűvösség.
Elszállok, el, de a lágy remegés
az életért, világot ringat és
áttetszik rajtad, égi hűvösség.
Fotó: Simonyai Lujza
József Attila: TISZTA SZÍVVEL
Nincsen apám, se anyám,
se istenem, se hazám,
se bölcsőm, se szemfedőm,
se csókom, se szeretőm.
Harmadnapja nem eszek,
se sokat, se keveset.
Húsz esztendőm hatalom,
húsz esztendőm eladom.
Hogyha nem kell senkinek,
hát az ördög veszi meg.
Tiszta szívvel betörök,
ha kell, embert is ölök.
Elfognak és felkötnek,
áldott földdel elfödnek
s halált hozó fű terem
gyönyörűszép szívemen.
Fotó: Szabó Viktor
József Attila: SZÜLETÉSNAPOMRA
Harminckét éves lettem én-
meglepetés e költemény
csecse
becse:
ajándék, mellyel meglepem
e kávéházi szegleten
magam
magam.
Harminckét évem elszelelt
s még havi kétszáz sose telt.
Az ám,
Hazám!
Lehettem volna oktató,
nem ily töltőtoll koptató
szegény
legény.
De nem lehettem, mert Szegeden
eltanácsolt az egyetem
fura
ura.
Intelme gyorsan, nyersen ért
a „Nincsen apán” versemért,
a hont
kivont
szablyával óvta ellennem.
Ideidézi szellemem
hevét
s nevét:
„Ön, amig szóból értek én,
nem lesz tanár e féltekén” -
gagyog
s ragyog.
Ha örül Horger Antal úr,
hogy költőnk nem nyelvtant tanul,
sekély
e kéj –
Én egész népemet fogom
nem középiskolás fokon
taní-
tani!
Fotó: Tóth Viktória
József Attila: EGYEDÜL
Egyedül fogok én állni a világon.
Egyedül, egyedül, nem lesz soha párom.
Nem lesz soha párom, aki vigasztaljon,
Aki szenvedésben csókot csókra adjon.
Csókot csókra adjon s aki hű, nem álnok,
Aki büszke arra, hogy mellette állok.
Aki míg én alszom őrködik könnyezve,
És, ha ébren vagyok, kacagó a kedve.
Aki szeret engem, aki meghal értem
S még akkor is szeret örök-visszatérten.
S nem fog borulni le rám senkise sírva,
Ha majd távozom az örök-néma sírba.
Fotó: Varga Ábel
József Attila: ÓDA
(részlet)
Minden mosolyod, mozdulatod, szavad,
őrzöm, mint hulló tárgyakat a föld.
Elmémbe, mint a fémbe a savak,
ösztöneimmel belemartalak,
te kedves, szép alak,
lényed ott minden lényeget kitölt.
Óh, hát miféle anyag vagyok én,
hogy pillantásod metsz és alakít?
Miféle lélek és miféle fény
s ámulatra méltó tünemény,
hogy bejárhatom a semmiség ködén
termékeny tested lankás tájait?
Csobog a langyos víz, fürödj meg!
Ime a kendő, törülközz meg!
Sül a hús, enyhítse étvágyad!
Ahol én fekszem, az az ágyad.
Fotó: Vonyó Bence
Forrás: due.hu
