News here
hirdetés

SIKERSZTORIK
A Rovatból
hirdetés

27 évesen 60 embernek ad munkát, napi 12-14 órát dolgozik és még a kocsiját is eladta a cége sikeréért

Csereklyei Bálint az egyik legdinamikusabban fejlődő üzletágra, a webshoplogisztikára tette fel az életét. Már négyéves korában vállalkozó szeretett volna lenni, ma pedig az a mottója: inkább az elején éljünk koldusként és majd a végén királyként, mint fordítva.
Láng Dávid - szmo.hu
2022. április 19.


Link másolása

hirdetés

Csereklyei Bálint két évvel ezelőtt vásárolta meg az iLogistic nevű, webshop-logisztikával foglalkozó céget.

Irányítása alatt már az első évben kétszeresére nőttek a bevételek, 2021-re pedig az egymilliárd forintot is meghaladták. Partnereik száma eközben meghatszorozódott, és a növekedés azóta is folyamatos.

Arról beszélgettünk, miért lehet ekkora potenciál ebben az üzletágban, mit adtak neki az iskolái, és milyen tanácsot adna azoknak a fiataloknak, akik hasonló karriert szeretnének befutni.

– Mikor kezdett el komolyabban érdekelni a vállalkozói életforma, volt-e konkrét példaképed?

– Négyéves koromban kezdődött, hét évesen pedig még inkább, miután apukám elvitt magával az éppen aktuális vállalkozásába, megmutatva a csapatot és a kollégákat. Leginkább az alkotás és a szabadság tetszett, ahogy folyamatosan mozgásban van, egyik tárgyalásról siet a másikra, ahelyett, hogy mondjuk egy számítógép előtt töltené az idejét.

A perspektíva is vonzó volt: az, hogy gyakorlatilag nincsenek határok. Az elején még nyilván nem láttam át, pontosan mivel jár ez, inkább az tetszett, ahogy édesapámhoz viszonyultak az emberek: felnéztek rá, mint vezetőre, sokan már annak is örültek, hogy egyáltalán beszélni tudtak vele.

hirdetés

– Miután eldöntötted, hogy te is vállalkozó szeretnél lenni, hogyan készültél fel erre?

– Anyukám mesélte, hogy az első „vállalkozásomat” valójában négy évesen indítottam, amikor a budapesti lakásunk kerítésén keresztül elkezdtem az arra járó embereknek 1 forintért botokat árulni. Mondhatni, hogy a 0 forintos bekerülési költséget alapul véve azóta sem dolgoztam ennyire jó haszonkulccsal… Utána inkább arra fókuszáltam, hogy minél több pénzt megtakarítsak.

A bevételeimnek igyekeztem legfeljebb 10-20 százalékát elkölteni, ami nyilván nem mindig sikerült, a maradékot pedig félretettem. Zsebpénzt sosem kaptam, ezt máig nagyon értékelem, így sokkal jobban megtanulhattam a pénz értékét.

A fűnyírásért és a gazolásért viszont fizettek a szüleim, 500 forintot kaptam érte alkalmanként, illetve óránként. Ez volt általános iskolásként, gimnázium alatt pedig már nagyon erősen ráfókuszáltam a munkára: lényegében minden nyarat végigdolgoztam, főleg fesztiválokon.

– Nem érzed azt, hogy emiatt kevesebb időd jutott szórakozásra, illetve barátokra?

– A fesztiválos munkáim inkább az alvás kárára mentek, 12 órás műszakok után jött jó 6 óra bulizás, és általában napi 6 óra alvással végigtoltam egy ilyen hetet. Azt sem érzem, hogy a baráti kapcsolataim látták volna kárát annak, hogy már gimnázium alatt dolgoztam, szerintem mindenre jutott időm, amire szerettem volna.

– Érettségi után mennyire volt egyértelmű, hogy arra a szakra és szakirányra mész, ahová végül bekerültél?

– Mivel a Városmajori Gimnáziumban végeztem, ami már akkor a 10 legjobb iskola között szerepelt, ráadásul emelt szintű matematika érettségivel, elég erős hátterem volt. A Corvinus Egyetemre ennek ellenére nem kerültem be, így jött a BGE kereskedelem és marketing szakja. A második évben kellett specializálódni, én a logisztikát választottam, de hozzáteszem, hogy a mostani munkámban az ott tanultaknak alig néhány százalékát tudom csak hasznosítani.

– A többit honnan szedted fel?

– Én abban hiszek, hogy bármibe is kezd az ember, ha elég sok ideig csinálja lelkiismeretesen, akkor előbb-utóbb ő lesz a legjobb a piacon és elsajátít mindent. Folyamatosan beszélgetni kell, felmérni az ügyféligényeket, a többi már csak a szorgalmon és kitartáson múlik.

– Mi kell ahhoz, hogy valaki ne adja fel az első kudarcok után?

– Volt ilyen időszak a cégben is, bár akkor még nem tulajdonos-ügyvezető voltam, így kevésbé érintett rosszul a dolog. Egyébként jobban szeretem a nehéz helyzeteket, mert azok mindig kihívást jelentenek.

A lehető legrosszabb pedig az, ha nincs se számottevő siker, se kudarc, csak telnek a napok egymás után, eseménytelenül. Egy cég így is el tud működni, de nálam ez kiégéshez vezet. Ennél még a kudarc is jobb, mert legalább történik valami.

– Mitől válhatott ennyire sikeres ágazattá a webshop-logisztika, amiben a céged utazik?

– 2016-ban még szinte senki nem foglalkozott ezzel Magyarországon, gyakorlatilag teljesen új volt az egész fogalom. Azóta viszont sokkal több szereplő jelent meg a piacon, akik az edukációra is komoly energiát fordítanak. Folyamatosan tartalmakat (például blogposztokat és videókat) gyártunk, hogy rávilágítsunk, mennyi előnye van a szolgáltatásainknak. Azoknál, akik már éltek külföldön és ott is üzemeltettek webáruházat, teljesen evidens, hogy ki kell szervezniük, csak az a kérdés, melyik szolgáltatót válasszák. Ez szépen lassan Magyarországra is begyűrűzik, most már itt is kezdik belátni, hogy kényelmesebb, olcsóbb és hatékonyabb is így az üzlet.

– Milyen jövőt jósolsz ennek az iparágnak?

– A nemzetközi trendeket követve három dolog fog biztosan fejlődni az e-kereskedelemben. Ebből bennünket a szállítási idők rövidülése érint legközvetlenebbül. Jelenleg, ha rendelsz valamit, sokszor 3-4 napba is beletelik, mire megérkezik. A nálunk lévő webshopok ezzel szemben már most 1 napos szállítást garantálnak, tehát ha ma rendelsz valamit, ahhoz holnapra ott lesz nálad.

Már ezzel a piac felső 10 százalékában vagyunk, de a cél az, hogy akár egy órán belül szállítani tudjunk, ha pedig este 8-10 körül rendelsz, azt is megkapd másnap. Ezen a téren intenzíven fejlesztünk, szeretnénk 2 éven belül elérni.

A másik tendencia a csomagautomaták terjedése, amibe mi nem tudunk beszállni, mivel nincsen automatánk, de ettől függetlenül egyre erősebb a trend a piacon, óriási potenciállal. A harmadik pedig a showroomos működés: a ma jellemző boltok fokozatosan át fognak alakulni kisebb alapterületű bemutatóterekké, ahol minden termékből csak egy van kiállítva. Ezt megnézheted, megfoghatod, akár ki is próbálhatod, megrendelni viszont webshopon keresztül lehet. Persze választhatsz helyszíni átvételt is, de ez a trend minimalizálja a humán erőforrást, és a bérleti díjon is spórolni lehet. Mi már nyitottunk is egy ilyen showroomot a Boráros téren nagyjából 15 partnerünk termékeivel, amit egyetlen alkalmazott képes menedzselni. Nem titok, hogy ebben az irányban is szeretnénk terjeszkedni.

– Mekkora felelősség egyedüli tulajdonosnak lenni egy ekkorára nőtt cégben? Mi kell ahhoz, hogy ne nyomjon agyon téged?

– Nagy felelősség, hiszen most már hatvanan dolgoznak a cégnél főállásban, ráadásul társtulajdonos híján másra se mutogathatok, az ő megélhetésükért kizárólag én felelek. A másik oldalon pedig 300 partner van, akiknek a működése szintén nagyban függ attól, rendben kimennek-e a rendelések. A megnyugvást az okozza, ha minél gyakrabban kimutatom szám szerint, mennyi az eredmény, mekkora a növekedés, és emberekre lebontva hogy néz ki a teljesítmény. Ha ezt nem lenne rendszeresen adott, nagyon aggódnék, ki tudom-e fizetni az alkalmazottakat.

– Voltak már necces helyzeteid, amikor közel voltál ahhoz, hogy elronts valamit?

– Folyamatosan adódnak váratlan helyzetek és megoldandó problémák, még ha nem is mindig egyformán súlyosak.

Ezeken általában a vezetőség hozzáállása segített át, például előfordult, hogy a programunkat lemondva mi magunk ugrottunk be csomagolni, hogy egy többletrendelés időben kimenjen. Ez a saját respektünket is erősíti, az ügyfélelégedettséget pedig még jobban.

Alapelvünk, hogy bármilyen reklamáció esetén – legyen akár jogos, akár jogtalan – bőségesen kompenzálunk, hogy a partner utána még elégedettebb legyen, mint egyébként lett volna.

– Tanácsot szoktál kérni egy-egy nehezebb szituációban, akár édesapádtól, akár másoktól?

– Szoktam, de nem otthonról, mivel onnan már nagyon sokat kaptam. A cégvezetés alapvetően elég magányos munkakör, nem áll senki fölötted, akihez fordulhatnál, különösen akkor, ha a tulajdonos is te vagy. Pont ezért tagja vagyok egy olyan üzleti körnek, aminek éppen az ilyenkor hasznos tapasztalat-megosztás a célja. Havonta összeülünk, és mastermind-jelleggel mindannyian megosztjuk egymással, épp milyen kihívásokkal nézünk szembe.

– A vezetőség nálad idősebb tagjai, illetve az alkalmazottak részéről megvan feléd a kellő tisztelet, nem okoz feszültséget, hogy fiatalabb vagy náluk?

– Eleinte volt ebből probléma, a csapat egy része le is morzsolódott emiatt. Aztán fokozatosan kialakult az a kör, akikkel már gördülékenyen ment az együttműködés: ma már semmilyen szinten, sem a vezetőségben, sem a raktárban nem a korom alapján ítélnek meg. Szerencsére a cég sikerei kellő referenciát adnak.

– Szigorú főnök vagy?

– Nehéz engem kihozni a sodromból, mivel nagy teret adok a kollégáknak az önálló munkára és a kreativitásra, ezért sok idő kell ahhoz, hogy elővegyem a szigorú oldalamat.

Persze vannak olyan esetek, amikor muszáj így tennem, például ha valaki csúsztat, nem mond igazat, vagy szándékosan szembemegy az ügyvezetői utasítással. Itt nincs kérdés, de ha mondjuk ki van adva egy mérföldkő, amit el kell érni, ahhoz nem úgy állok, hogy mindennap szigorúan nyomon követem, épp meddig jutott az illető, 8 órát dolgozott-e, vagy csak 7 és felet.

Inkább 3-6 hónapos időszakokban mérem a teljesítményt, mivel alapvetően abban hiszek, hogy folyamatos ellenőrzés helyett mindenkinek meg kell adni a bizalmat.

– Hogy néz ki egy átlagos munkanapod?

– Jelenleg ez átlagosan 12-14 órát tesz ki. 8-tól 6-ig jellemzően bent a cégnél, este 9-től akár éjjel 1-ig is pedig otthon, a számítógép előtt. Utóbbi főleg betanítás, mivel nagyon sok az új vezetői munkakör, például a raktárakban, de magamról is fokozatosan szeretnék feladatokat leválasztani, ami viszont addig még több munkával jár. Tavaly kezdtük a HR-rel, folytattuk a marketinggel, a következő cél pedig az IT projektmenedzsment átadása. A stratégiai fejlesztések szintén nálam vannak, de valamilyen szinten a pénzügyekbe, illetve az értékesítésbe is belefolyok.

– Mit tanácsolnál azoknak, akik tizen-, illetve huszonévesen a nyomodba lépnének?

– A pénzügyi tudatosság az egyik legfontosabb: megfogni a költéseket, nem ész nélkül szórni a pénzt. Inkább az elején éljünk koldusként és majd a végén királyként, mint fordítva. A másik fontos dolog, hogy ha valami nem passzol az elképzeléseikhez, ne töltsenek vele túl sok időt, inkább keressenek egy másik helyet, ahol fejlődni tudnak. Beszélgessenek sok olyan emberrel, akik értékes kapcsolatokat jelenthetnek számukra, mert jól lehet ötletelni velük, esetleg a megvalósításban is segíthetnek. És folyamatosan gyűjtsék a megtakarítást, mert szükség lesz rá.

–A saját hasonlatodnál maradva: hogy érzed, te már királyként élsz?

– Abszolút nem.

Olyan szinten, hogy a tavalyi évben például el kellett adnom a kocsimat és a motoromat ahhoz, hogy finanszírozni tudjam a fejlesztéshez szükséges beruházásokat, és tartani tudjuk a növekedést. Érdekesen veszi ki magát, amikor a kollégák szinte mind kocsival jönnek be, én pedig sétálok a buszmegállóból, de engem sosem frusztrált ez.

Talán most vagyok a határán annak, hogy a saját életszínvonalamat is elkezdhessem emelni.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SIKERSZTORIK
A Rovatból
hirdetés
„Potyogtak a könnyeim, amikor megláttam a nagymamámat és benne magamat” – Espi útja Ózdról Afrikába
A Magyarországon született lány húszévesen, Afrikában tudta meg, ki ő igazán. Azóta úgy érzi, ő képviseli azokat, akik apja szülőföldjéről származnak. Mindent megtesz, hogy adhasson valami jót. 
Belicza Bea - szmo.hu
2022. június 12.


Link másolása

hirdetés

Nsosso Espérance Ózdon nőtt fel. Apja kongói, anyja magyar. Mindketten orvosok. A debreceni egyetem után ebben a borsodi városban kaptak munkát, így ott alapítottak családot.

„Láttam, hogy a lányoknak milyen szép hosszú hajuk van, be lehet fonni, meg van frufrujuk, az enyém meg égnek áll” – emlékezik nevetve a most harminc éves Espi.

Gyerekként tudta, hogy apja messziről jött, hallgattak afrikai zenéket, ettek afrikai ételeket, de alapvetően nem játszott szerepet az életében, hogy ő egy másik kontinensről származik.

„Szerencsés vagyok, engem soha nem bántottak a bőrszínem miatt. Nem esik rosszul, ha jobban megnéznek. Én is megnézem a fekete embereket. Egyszerűen azért, mert fehér emberek között élek. Amikor egy számunkra nem megszokott alakot látunk, megnézzük. Én próbálom nem sokáig, nem feltűnően nézni, és ha észreveszi, akkor rámosolygok inkább.”

Szerinte mások sem azért nézik meg például őt, mert rosszat akarnak, egyszerűen érdekes, más, mint amit megszoktak.

hirdetés

Sokan mondják neki, milyen szépen beszél magyarul.

„Azt szoktam válaszolni, hogy köszönöm, de nem az én érdemem, egyszerűen én is itt születtem.”

Úgy éli meg, hogy ő az afrikaiak egy képviselője. Szívesen elmondja a családja történetét és mindent, amit Afrikáról tud.

„Ezáltal terhet veszek le magamról és nem arra gondolok, hogy ne nézzél, hagyjál békén, miért utálsz.”

Espi szerint az a legfontosabb, hogy foglalkozzunk az identitás kérdésével. Ismer olyan félvéreket, akik Magyarországon születtek, azt mondják, magyarok. Más a bőrszínük, de lélekben magyarok.

„Ez is rendben van, mindenki maga dönti el. Van olyan felfogás is, hogy félig ez vagyok, félig az vagyok. Ha valaki fejében nincsenek elrendezve ezek a kérdések, akkor tudnak igazán zavaróak lenni a kíváncsi tekintetek, hiszen maga az ember sem tudja, hogy mit gondoljon magáról. Ami viszont nincs rendben az az, ha sértő szavak hangzanak el és tettekben is megnyilvánul a diszkrimináció. Sajnos többektől hallottam szomorú történeteket, amelyek azt mutatják, hogy az elfogadás terén még van mit fejlődnie a társadalomnak.”

Az Aspirinről kapta a becenevét apja

Édesapjára nagyon büszke. Nsosso Michel egy nagyon apró faluban született, és pici kora óta segíteni akart, gyógyítani. Ötévesen egy iskola előtt üldögélt mindig, és ott kezdődött - ahogy a lánya mondja – a szárnyalása.

„Egy tanár behívta, hogy inkább bent üldögéljen. És ő ott mindent magába szívott, a tudást, a szeretet, a törődést, a gondoskodást” – meséli Espi elcsukló hangon.

Az egykori iskola, ahonnan a kis Michel szárnyalni kezdett

Jól tanuló apja fiatal felnőttként ösztöndíjjal jött Magyarországra. Bukarestbe vagy Budapestre mehetett, a hangzás alapján döntött, utóbbi jobban tetszett neki.

Espi nagyapja nagyon akarta, hogy fia egyetemre járjon, és akkor talán még mélyebben hitték, hogy Európa egy álom, megváltoztatja az életüket.

Megszerezte a diplomát, az egyetemen pedig szerelmes lett és megházasodott. Ő nőgyógyászként, felesége gyermekorvosként dolgozik azóta is.

„Apának nagyon cuki beceneve volt: Aspro az Aspirinből. Ő tényleg kiskorától tudta, hogy orvos lesz.”

Az afrikaiak rendszerint sok nyelvet beszélnek, a törzsi nyelvek mellett a hivatalosakat is, nem volt gond a magyar.

„Pikk-pakk rájuk ragad, apa nagyon-nagyon szépen beszél magyarul. Két évig csak a nyelvet tanulta, utána vágott neki az egyetemnek.”

Apja ma már Franciaországban él. Michael azt mondja, mindig is érdekelte, milyen. Amikor megismerte, kiderült, ott a magyarnál felszereltebb, modernebb kórházak vannak, ráadásul nincs hálapénz.

"Egy beteg egyszer azt mondta, hogy azért nem foglalkoztam vele komolyan, mert kevés borravalót adott. Ez mélyen érintett, hiszen felesküdtem a beteggyógyításra. Olyan helyen szerettem volna dolgozni, ahol a munkáltató fizet a munkámért" - meséli Espi apja.

Amikor a gyerekei nagyobbak lettek, váltott. Immár 13 éve egy francia kisváros kórházában dolgozik. Kéthavonta jön Magyarországra, vagy a felesége látogatja meg kint.

Espi nagyon tiszteli apját azért, amin keresztülment a mostani életükért. "A több órás, mezítlábas gyaloglás az iskolába, az utcai közvilágításnál való tanulás, illetve a korgó gyomorral kelés és fekvés igen nagy kihívás elé állították. Kitartó és szorgalmas volt, ezért vallja, hogy a boldogulásához a tanuláson át vezet az út, Afrika felemelkedéséhez az oktatás a kulcs."

"Szeretem Magyaroszágot, ami diplomát, családot és otthont adott. Hálás vagyok" - mondja Michel. Szerinte érdemes minden nehézséget vállalni azért, hogy ma a lánya így meséljen róla.

Espi édesanyja sem látta évtizedekig, honnan jött a férje

Espi 20 évesen kapta élete legfontosabb ajándékát. Akkor vitte el apja a Kongói Köztársaságba, és szülőfalujába, Brazzavillebe.

„Onnantól megváltozott az életem. Felfedezhettem a másik részemet, az afrikai énemet. Ott éreztem meg, milyen fontos nekem a közösség.”

„Gyerekekkel, felnőttekkel táncolni, énekelni, folyton pezsegni, pörögni. Azt gondolom, hogy ez a véremben lehet valahol. Van egy kis depresszív vonalam, ami valószínűleg azért is jött elő, mert nem volt meg az életemben ez a rész.”

Afrika sok könnyet hozott. A reptéren még nem érzékenyült el a sok rokon láttán sem, később jött a zokogás, amikor egy furcsa tükörbe nézett.

„Potyogtam a könnyeim, amikor megláttam a nagymamámat és benne magamat. A szeme, a kisugárzása, a szelleme én voltam. Nagyon-nagyon sírtam. 8000 kilométert utaztam, és megláttam egy embert, akiben magamra ismerek. Csodálatos volt.”

A nagynénje szobájában rengeteg képet talált saját magáról.

„Kicsi koromtól követte, mi van velem. Most is libabőrös vagyok ettől.

Nem is ismertem személyesen, nem játszottunk együtt soha, és ő végig tudott rólam. Nagyon megható volt.”

Rántott húst és krumplipürét készített frissen megismert rokonainak

Szerinte azért várt az apja a nagy utazással, mert ehhez komoly lelki felkészülés kell.

„Kell egy nagy levegővétel, hogy most olyan helyre megyünk, ahol nem lehetnek elvárásaink. Különben nagyon sokkoló tud lenni, azt látni, hogy a rokonaim nyomorognak.”

Ő a szegénységet is máshogy látja már. Egy barátja, aki Burundiban is élt, azt mesélte, hogy neki ugyan voltak Afrikában pénzügyi problémái, de sokkal rosszabb, ahogy az emberek elszigetelődnek egymástól Európában, nem számíthatnak egymásra érzelmileg.

„Nem kell sajnálni az afrikaiakat. Nekik bizonyos szempontból rossz, de bizonyos szempontból nekünk is rossz.”

Espi szerint tanulhatunk az afrikaiaktól. Amerre ő járt, ott az emberek nem tévét néznek, hanem beszélgetnek egymással, és sokkal gyakrabban megérintik egymást, előfordul, hogy még a férfiak is kézen fogva járnak, és ebben nincs semmi furcsa.

Egy darabig szeretett volna kiköltözni, de aztán végiggondolta, hogy nehéz lenne hosszú távon távol lenni Magyarországtól, ahol a közvetlen családja, a barátai és kialakult élete van.

„Mivel orvos családból származom, egy darabig orvos akartam lenni, aztán tanár, de nem tudtam eldönteni, melyik legyen, így teljesen másik irányba mentem, nemzetközi igazgatást tanultam az egyetemen.”

- meséli.

21 évesen  kezdett el dolgozni a főként Kongóval foglalkozó Afrikáért Alapítványnál.

„Sokkal több afrikaival találkozhattam, tehettem az ottani gyerekekért, a fejlődésükért, oktatásukért. A rendezvényeken én vártam a legjobban, hogy végre táncolhassak, meg hallhassam a dobokat” – mondja nevetve.

Az alapítvánnyal eljutott a nagy Kongóba is, a Kongói Demokratikus Köztársaságba, sőt Tanzániába és Kenyába is. Ezért nagyon hálás.

Pár éve több helyen is kipróbálta magát, dolgozott már közösségi házban, kávézóban, iskolában, gyerekotthonban is. A gyerekek különösen közel állnak hozzá, de minden korosztállyal szívesen foglalkozik.

„Az idősektől nagyon sokat tanulhatunk. Rengeteget ad a bölcsességük, a nyugalmuk. Ők még odafigyelnek egymásra, és ez a mostani rohanó életből hiányzik. Az egyik kedves barátnőm játékeseteket szervez fiataloknak, abban is segítek. Nagyon szeretem, hogy  nem muszáj elmenni bulizni, meg leinni magunkat ahhoz, hogy kellemes esténk legyen.”

A hivatását még keresi. Csak az biztos, hogy ahhoz szeretne hozzájárulni, hogy az emberek jobban érezzék magukat. Nem olyan régen a Közel Afrikához Alapítványnál dolgozhatott, most pedig újra az Afrikáért Alapítványnál van rendezvényszervezőként és önkéntes koordinátorként.

Az egész családjának fontos, hogy másokon segíthessenek. Az apja elsősorban a munkájával ment életeket, de már Kongóban is aktívan segít.

„Ő egy nagyon ambiciózus ember, nagyon-nagyon sok mindent szeretett volna megteremteni nekünk. Először felépítette a család életét, meg a biztonságát, és csak ezután ment vissza Kongóba. Olyan 15 évig egyáltalán nem ment haza, de ma már évente két-háromszor utazik ki, sokat önkénteskedik” - mondja Espi.

A nagybátyja, tanár, ő egy kis iskolát épített Brazzavillében. „Titokban csinálta, nem is kért segítséget, amíg nem volt igazán nagy szüksége rá.”

„Amikor mondta, hogy nincsenek padok, az én kis szívem megdobbant és elkezdtem gyűjteni. 140 ezer forint jött össze magyar támogatásokból, ebből egy tantermet sikerült berendezni. Reményt adhattunk az iskola befejezésére.”

A munka befejezését apja és nagynénje finanszírozta.

Espi mindig is szociálisan érzékeny volt. Gyerekként társait korrepetálta angolból és magyarból. Fellépések, színdarabok szervezésével vette ki a részét a közösségépítésből. Pár éve egy barátjának nem volt pénze, Espi ekkor azt javasolta, tanítson neki franciát, mert annak a nyelvnek a megtanulását úgyis el akarta kezdeni. Később mások is csatlakoztak.

„Nem az volt a célom, hogy reményt adjak, de szerintem valamilyen szinten ez történt.”

Azt mondja, ez azért fontos neki, mert a neve kötelezi.

„Egészen kicsi koromtól mondogatta apa, hogy a nevem franciául reménységet jelent. Ez nagy felelősség. Úgy nőttem fel, hogy gyakorlatilag minden nap szembesítettek azzal, hogy reményt kell adjak. Mindegy, mit értettek ezalatt, akár azt, hogy viselkedjek jól vagy legyek sikeres. Én vidámságot és a változás, fejlődés lehetőségét szeretném elhozni az emberek életébe, szerintem erre vagyok én valamilyen remény.”

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SIKERSZTORIK
A Rovatból
hirdetés
Megint egy magyar csapat kápráztatta el a zsűrit a Britain’s Got Talentben
Emlékeztek még az Attraction sikerére? Most az akkori csapatkapitány fia indult el a versenyen a saját társulatával.

Link másolása

hirdetés

Az Attraction nevű árnyékszínházi társulat 2013-ban indult el a Britain’s Got Talent tehetségkutatóban. A Szűcs Zoltán vezette csapat óriási sikert aratott a közönség körében, és meg is nyerték a műsort.

Közel tíz évvel az Attraction sikere után idén újra feltűnt az árnyékszínház a műsorban:

Szűcs fia, Martin ugyanis most Attraction Junior nevű csapatával nevezett

- adta hírül a 24.hu.

A Metro beszámolója szerint a zsűri már előre le volt nyűgözve, Amanda Holden például szóhoz sem jutott. Simon Cowell megkérdezte tőlük, hogy szerintük ki a jobb, ők vagy az eredeti Attraction, amire Martin azt mondta, hogy ők, de a legjobbaktól tanultak.

A produkciójukban az iskolai zaklatás veszélyeire hívták fel a figyelmet.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SIKERSZTORIK
A Rovatból
hirdetés
Videó: Teljesen odáig volt a hollókői kutyatáncoltatótól az America’s Got Talent zsűrije
Berczes Christine Elisabeth és Meredith nevű kutyája négy igennel jutott tovább a tehetségkutató válogatóján.

Link másolása

hirdetés

Magyarország többszörösen díjnyertes dog dancer-e (kutyatáncoltatója) 4 igennel jutott tovább az America’s Got Talent válogatóján.

A Szépség és a Szörnyeteg kűr egyik részletét vitte a zsűri elé Magyarország leghíresebb dog dancer-e, akit Heidi Klum, Sofia Vergara és Howie Mandel is a közönséggel együtt állva tapsolt meg.

Berczes Christine Elisabeth Meredith nevű ausztrál juhászkutyájával ámulatba ejtette a zsűrit, akik az előadás során nem győztek csodálkozni, míg a közönség a könnyeit törölgette az élménytől.

Heidi Klum szerint a sztori az, ami megkülönböztette ezt más kutyás előadásoktól, míg Sofia Vergara a boldogsággal táncoló Meredith-t imádta legjobban.

hirdetés
„A kutyám nagyon élvezte a show-t, a közönség pedig nem akarta elengedni őt: sorba állva várták, hogy megsimogathassák. Örülünk a sikernek, de számomra az az igazi elismerés, ha még többen megismerik, elismerik ezt a sportot és kipróbálják a dog dancinget”

– mondta a Hollókőn élő kutyatenyésztő, aki nemcsak otthoni termében tart oktatást, hanem online is ad órákat, többek között Amerikában, Szlovéniában, Ausztriában élő gazdiknak és kutyusoknak.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SIKERSZTORIK
Az ukrajnai frontról küldött videójában köszönte meg az MTA-tól kapott díját a kárpátaljai matematikus
Traski Viktor az ukrán hadsereg katonájaként harcol, ezért nem tudott jelen lenni az akadémiai ünnepségen.

Link másolása

hirdetés

Kelet-Ukrajnából, a frontról küldött videóban köszönte meg az Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Arany János Fiatal Kutatói Díját a kitüntetett matematikus - számolt be róla az MTA.

Traski Viktor kárpátaljai magyar matematikus, az Ungvári Nemzeti Egyetem díjnyertes kutatója és oktatója az ukrán hadsereg katonájaként harcol, ezért nem tudott jelen lenni az MTA 195. közgyűlésén tartott Külső Tagok Fórumán, amelyet kedden tartottak.

Küldött viszont egy rövid videót, amelyben – miközben távoli robbanások zaja hallatszik – röviden ismertette kutatásait, majd reményét fejezte ki, hogy a járvánnyal és háborúval sújtott időszakot követően személyesen is be tud majd számolni eredményeiről az Akadémián.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: