Barbados megfosztja uralkodói címétől II. Erzsébet királynőt, jövőre pedig köztársasággá válik - jelentette be a barbadosi kormány.
A Karib-térség egyik szigetállamának államformája parlamentáris monarchia, és mivel a brit Nemzetközösség része, ezért Erzsébet királynő Barbados királynője. Az ország tényleges vezetői azonban a miniszterelnök és a főkormányzó.
Utóbbi poziciót jelenleg Sandra Mason tölti be, aki szerdán Mia Mottley miniszterelnök szavait felolvasva bejelentette a szigetállam törekvéseit. Mason azt mondta,
"eljött az ideje annak, hogy végleg magunk mögött hagyjuk a gyarmati múltunkat", és hogy "a barbadosiak barbadosi államfőt akarnak".
Elmondása szerint Barbados 2021 novemberében válhat köztársasággá, amikor a Nagy-Britanniától való függetlenedés 55. évfordulóját ünneplik.
Ez az ország történelmének szempontjából hatalmas mérföldkő nem egy légből kapott ötlet, már többször felmerült az államforma megváltoztatása. Így, hogy ez jövőre valóban megtörténhet,
Barbados lesz az első ország közel 30 éve, amely megfosztja uralkodói címétől Erzsébet királynőt. Legutóbb Mauritius tett így még 1992-ben.
Barbados megfosztja uralkodói címétől II. Erzsébet királynőt, jövőre pedig köztársasággá válik - jelentette be a barbadosi kormány.
A Karib-térség egyik szigetállamának államformája parlamentáris monarchia, és mivel a brit Nemzetközösség része, ezért Erzsébet királynő Barbados királynője. Az ország tényleges vezetői azonban a miniszterelnök és a főkormányzó.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A TV2 éveken át vendégként járt Forsthoffer Ágnes szállodájába, most lejárató anyagokat forgat róla
Forsthoffer Ágnes szerint a politikai szerepvállalása után kezdték ellehetetleníteni a családi vállalkozást. A TV2 mellett egy állami cég is visszamondott egy nagy foglalást.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, Magyar Péter a hétvégén, a Tisza Párt kötcsei rendezvényén mutatta be Forsthoffer Ágnest, aki a párt leendő alelnöke és turisztikai szakértője lesz.
Forsthoffer a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének balatoni régióvezetője, emellett a balatonfüredi Hotel Margaréta tulajdonosa. A kötcsei esemény után azt mondta, hogy politikai szerepvállalása óta több nehézséggel is szembesült. Szerinte a hatalom „megkezdte a családi vállalkozásuk tönkretételét”. Példaként említette, hogy egy nagy állami cég az utolsó pillanatban mondott le egy több száz fős foglalást, nem sokkal azután, hogy felszólalt a rendezvényen.
Azt is elmondta, hogy információi szerint a kormányközeli TV2 stábja elkezdte járni Balatonfüredet, és megállítva az embereket azt próbálja elhitetni velük, hogy a szálloda nem megfelelő.
Forsthoffer a közösségi oldalán több régebbi fotót is megosztott, amelyek még akkor készültek, amikor a TV2-nek semmi kifogása nem volt a Hotel Margarétával szemben. Bejegyzésében ezt írta:
„Álljon itt emlékeztetőül néhány fotó, hogy milyen jól éreztétek magatokat nálunk! Éveken keresztül a Mokka nyári stábját, nemrégiben a Hal a tortán stábját láttuk vendégül…”
Úgy fogalmazott, hogy mostanra a TV2 riportjai alapján szinte úgy tűnik, mintha még ablak sem lenne a szállodán. A megosztott képek azonban ennek épp az ellenkezőjét mutatják.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, Magyar Péter a hétvégén, a Tisza Párt kötcsei rendezvényén mutatta be Forsthoffer Ágnest, aki a párt leendő alelnöke és turisztikai szakértője lesz.
Forsthoffer a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének balatoni régióvezetője, emellett a balatonfüredi Hotel Margaréta tulajdonosa. A kötcsei esemény után azt mondta, hogy politikai szerepvállalása óta több nehézséggel is szembesült. Szerinte a hatalom „megkezdte a családi vállalkozásuk tönkretételét”. Példaként említette, hogy egy nagy állami cég az utolsó pillanatban mondott le egy több száz fős foglalást, nem sokkal azután, hogy felszólalt a rendezvényen.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kocsis Máté Charlie Kirk lelövéséről: Itthon is jobb lenne, ha a forrófejű Magyar Péter és propagandája felhagyna a hergeléssel
A Fidesz frakcióvezetője közösségi posztban Trumpot, Ficót és Babist is példaként hozta. Úgy fogalmaz, a feltételezett elkövető a „liberális propaganda” fogyasztója, és a hazai közbeszédben szerinte meg kell állítani az indulatkeltést.
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője bejegyzésben reagált Charlie Kirk halálára. Írását így kezdi:
„Megölték a konzervatív véleményvezért. Már halálos áldozata is van a baloldali-liberális agressziónak”.
A bejegyzésben ezt is írja: „Trump, Fico és Babis után most ő is célpont lett. Bárki lehet az, aki szuverenista, bevándorlás-ellenes, a hagyományos család-modell védője, konzervatív, és nem azt ismételgeti, amit a liberális propaganda hallani akar vagy enged”.
Kocsis a poszt végén ezt üzente:
„itthon is jobb lenne, ha a forrófejű Magyar Péter és propagandája felhagyna a hergeléssel, az uszítással, a lincshangulat szításával, az erőszak bármely formájának legitimálásával! Előre szóltunk.”
Szerinte a tettes – akit egyelőre még keresnek a rendőrök – a liberális propaganda és a gyűlölet-kultúra fogyasztója volt. A bejegyzést így zárja: „Undorító gyilkosok”.
Szerdán belehalt sérüléseibe Charlie Kirk amerikai szélsőjobboldali médiaszemélyiség, akire helyi idő szerint dél után nem sokkal lőttek rá a Utah Valley Egyetem kampuszán.
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője bejegyzésben reagált Charlie Kirk halálára. Írását így kezdi:
„Megölték a konzervatív véleményvezért. Már halálos áldozata is van a baloldali-liberális agressziónak”.
A bejegyzésben ezt is írja: „Trump, Fico és Babis után most ő is célpont lett. Bárki lehet az, aki szuverenista, bevándorlás-ellenes, a hagyományos család-modell védője, konzervatív, és nem azt ismételgeti, amit a liberális propaganda hallani akar vagy enged”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Gulyás Gergely szerint rendben van, hogy Orbán Viktor magángéppel ment focimeccsre, de továbbra sem tudni, ki fizette az utat
Gulyás többször kitért a válasz elől, a kabinetirodához irányította az újságírókat. A magángépezést nem cáfolta, de szerinte a világon mindenhol szokás, hogy a miniszterelnök ott van a válogatott meccseken.
Ismét előkerült Orbán Viktor dublini útja, ezúttal a Kormányinfón, ahol több újságíró is rákérdezett arra, hogy közpénzből fizették-e a miniszterelnök magángépes utazását. Gulyás Gergely szerint nincs ezzel semmi gond.
Orbán Viktor a magyar válogatott Írország elleni világbajnoki selejtezőjére utazott Dublinba egy magángéppel. A kérdés az, hogy az utat végül ki fizette. A miniszterelnök azt mondta, az állam állta az útiköltséget, de Gulyás Gergely erre nem adott egyértelmű választ.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, a miniszterelnök elfogadhatja nemcsak a belépőt, hanem az utazás költségét is. „A miniszterelnök többször szigorú mércét érvényesít saját magával szemben” – tette hozzá. A jegyet az MLSZ fizette, az utazás költségéről azonban nem derült ki, hogy végül közpénzből fedezték-e.
Gulyás Gergely több kérdésre is úgy válaszolt: a Miniszterelnöki Kabinetirodához kell fordulni. Azt sem tudta megmondani, a kormány eddig mennyit fizetett az MLSZ-nek hasonló utazások miatt.
Az ír külügyminisztérium szerint Orbán Viktor kizárólag a meccs miatt járt Dublinban. Gulyás erre úgy reagált: országgyűlési képviselők szakszövetségi meghívásra mehetnek meccsre, és szerinte az is természetes, hogy egy kormányfő ott van a válogatott meccsein. Ezek az utak hivatalosnak számítanak.
Arra a kérdésre, hogy mennyire jó gyakorlat az, ha a miniszterelnök magángéppel, közpénzből utazik, Gulyás azt mondta,
a világon mindenhol megbecsülés, ha egy közméltóság megjelenik egy ilyen eseményen.
A Telex felidézte a 2018-as mentelmi bizottsági határozatot, amely szerint nem számít ajándéknak, ha egy politikus egy magyar érdekeltségű sporteseményre utazik. Gulyás erre azt válaszolta, hogy a világon mindenhol szokás, hogy a miniszterelnök ott van a válogatott meccseken.
Felmerült az is, hogy miközben a múzeumi dolgozók fizetése alacsony, addig az állam sok pénzt költ egy ilyen útra.
„Egy forint fizetésemelést se jelent, ha a miniszterelnök nem megy meccsre, ez az érvelés csak demagógiára jó”
– mondta Gulyás. Hozzátette: fontos, hogy a kulturális szektorban is legyen fizetésemelés.
Bár többször is próbálták megtudni, hogy ki fizette pontosan az utat, Gulyás végül nem adott rá választ.
Ismét előkerült Orbán Viktor dublini útja, ezúttal a Kormányinfón, ahol több újságíró is rákérdezett arra, hogy közpénzből fizették-e a miniszterelnök magángépes utazását. Gulyás Gergely szerint nincs ezzel semmi gond.
Orbán Viktor a magyar válogatott Írország elleni világbajnoki selejtezőjére utazott Dublinba egy magángéppel. A kérdés az, hogy az utat végül ki fizette. A miniszterelnök azt mondta, az állam állta az útiköltséget, de Gulyás Gergely erre nem adott egyértelmű választ.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Letaszították a trónról Elon Muskot: Larry Ellison lett a világ leggazdagabb embere, de nem sokáig
Ellison rövid időre lekörözte a dél-afrikai techmilliárdost, aki azóta visszavette már az első helyet. Cége, az Oracle, komoly mesterségesintelligencia-üzleteket kötött.
Elon Musk után egy itthon talán kevésbé széles körben ismert név került a világ leggazdagabb emberei listájának élére.
Larry Ellisonnak igazán jól alakul ez az éve. Barátja, Donald Trump ismét a Fehér Házban van, fia, David Ellison pedig nemrég átvette a patinás CBS médiavállalat irányítását. Most pedig újabb mérföldkőhöz érkezett: egy rövid időre ő lett a világ leggazdagabb embere, megelőzve Muskot – írja a The Guardian.
Az Oracle részvényeinek értéke hatalmasat ugrott, Ellison vagyona ezzel elérte a 393 milliárd dollárt, míg Muské 384 milliárdon állt.
A részvényárfolyam nap közbeni ingadozása miatt Ellison vagyona később visszaesett, Musk így visszaelőzött.
Bár Ellison neve talán nem annyira ismert a nagyközönség számára, mint Muské, a Szilícium-völgyben és a politikai körökben jelentős befolyással bír. Luxuséletmódja jól dokumentált: mega-jachtok, magángépek, több házasság, és egy egész hawaii sziget, Lanai is a nevéhez kötődik.
A 81 éves üzletember már az 1970-es évek óta a szoftveriparban dolgozik. Az Oracle alapításához egy két évre szóló megbízás vezetett, amelyet az amerikai Központi Hírszerző Ügynökségtől (CIA) kapott egy adatbázis fejlesztésére. A mesterséges intelligencia térnyerése új lehetőségeket nyitott meg a cég előtt, amely többek között a ChatGPT-t fejlesztő OpenAI-jal is együttműködik.
„A mesterséges intelligencia sokkal nagyobb dolog, mint az ipari forradalom, az elektromosság, meg minden, ami eddig volt”
– mondta Ellison februárban Tony Blair volt brit miniszterelnöknek adott interjújában.
Ellison 37 éven keresztül volt az Oracle vezérigazgatója, majd 2014-ben technológiai igazgatóvá vált. Azóta is ő vezeti az igazgatótanácsot, és több mint 40 százalékos tulajdonrésze van a vállalatban. Az Oracle 2020-ban költöztette át székhelyét a Szilícium-völgyből Austinba, Texasba.
Ellison 2018 és 2022 között a Tesla igazgatótanácsának tagja is volt, és tulajdonrésze van Elon Musk cégében is. A Forbes szerint emellett csaknem 50 százalékos részesedése van a frissen megalakult Paramount Skydance médiacégben, amelyet fia, David vezet. A vállalat érdekeltségébe tartozik többek között a CBS, az MTV és a Paramount Pictures is.
Larry Ellison a Republikánus Párt régóta ismert támogatója, és már Trump első elnöki ciklusa alatt is szoros kapcsolatban állt vele. Többször is vendégeskedett Trump Mar-a-Lago nevű floridai birtokán, és találkozott vele az Ovális Irodában. Az Oracle neve most a TikTok lehetséges felvásárlásával kapcsolatban is felmerült, mivel Trump halogatja a legfelsőbb bíróság januári döntésének végrehajtását, amely előírja az alkalmazás eladását.
„Larry Ellison nagyon okos. Azt mondanám, hogy Larry Ellison az egyik legokosabb ember, akivel valaha találkoztam” – mondta róla Elon Musk, akivel személyes jó kapcsolatot ápol.