Asztmásan jutott fel a Mount Everestre – 7 kontinens legmagasabb csúcsából már hatot teljesített a magyar extrém sportoló
Asztmás és extrém magasságokba jut fel egy magyar extrém sportoló, Neszmélyi Emil. Feljutott a Mount Everestre, és célul tűzte ki, hogy teljesíti a Seven Summits kihívást, vagyis felmászik mind a hét kontinens legmagasabb csúcsára.
Legutóbb akkor írtunk Neszmélyi Emilről, amikor az Antarktisz legmagasabb hegyére, a 4892 méter magas Mount Vinsonra indult. Január 16-án, magyar idő szerint 21 órakor ért fel.
Civilben ügyvédként dolgozik, a hegycsúcsokra a munkája mellett készül. Előadásokat tart az útjairól, nemrég felkérést kapott arra, hogy lépjen fel a Dumaszínházban. A hegymászásról, a teljesítményről, a kihívásokról beszélgettünk.
- Asztmás, mégis extrém magasságokba mászik. Van, aki 200 métert nem képes futni asztmával. Nem mondták még Önnek, hogy őrült?
- Erőss Zsolt valahogy úgy fogalmazta ezt meg, hogy mindenki kockáztatja az életét valamivel. Van, aki úgy, hogy hegyet mászik, valaki pedig úgy, hogy otthon marad a fotelben.
Én azt gondolom, a legvégén, a végelszámolásnál az élmények fognak számítani. Ezek mentén a határokat már egész jól felállítottam, hogy asztmával mit bírok és mit nem, elég kevés dolgot nem.
Az orvosok annak idején azt mondták, és én azt hittem, hogy kinőttem az asztmát. Azt le kell szögezni, hogy aki egyszer asztmás volt, az is marad, csupán a tünetei enyhülnek. Szerencsére az asztmának azon típusát kell elszenvednem, amelyik tengerszinten sportolásnál nem jelent gondot. Vizsgálatokkal kimutatták, hogy a hörgők ellentétes reakciót mutatnak, 8000 méter alatt kinyílnak, kitágulnak. A gond 8000 méter felett kezdődik, ott bármikor kaphatok hörgőgörcsöt, de ekkora magasságban csak az Everesten tartózkodtam. Azt egyébként érzem magamon, hogy ez így azért már másabb a hegyeken, mintha nem lenne ez az akadály, mert asztmás roham nélkül is nehezebb a légzés.
2017-ben, amikor Alaszkában a Denaliról menekültünk a derékig érő hóban, és majdnem elsodort a lavina, annak ellenére, hogy nem vagyok ijedős típus, és halálosan nyugodt voltam, a testem leadta azt a reakciót. Ott azért kialakult az oxigén-ellátási probléma az asztmával összefüggésben. Nem volt asztmás rohamom, de mégis nehezebben jutottam levegőhöz. Amikor a lavina induló hangját meghallottuk, hiába nem jön a lavina, az egy üzenet volt az agynak, magas volt a stressz szint.
- Volt, aki megpróbálta lebeszélni a hegymászásról, vagy éppen arról, hogy felmenjen az Everestre?
- Soha. Mindig volt egy reális helyzetértékelő képességem, reálisabb, mint annak a szűk körnek, körülbelül 15 embernek, akik egyáltalán tudtak arról, hogy hol vagyok, amikor éppen az Everestet másztam meg a nehezebb, északi oldaláról. Általában én szoktam nekik tanácsot adni, senki nem érezte, hogy tudna olyat mondani, ami abban a helyzetben ért volna valamit, mondjuk hogy valamit nem gondoltam át, vagy nem mérlegeltem a kockázat kapcsán.
A biztosítékom az, hogy hiszek abban, hogy
egy hegycsúcs sem ér meg egyetlen emberi életet sem. Amint észlelhetően nem vagyok abban az állapotban, hogy tovább másszak, visszafordulok.
Vagy ha a körülmények nem engedik meg, visszafordulok. Ebben a nagy tanítómesterem az alaszkai csúcshegy, a Denali, (más néven Mount McKinley) ahonnan már kétszer kellett visszafordulnom, hogy ne történjen baj.
- Egy interjúban azt mondta, alázattal kell közelíteni a hegyhez. Ez pontosan mit jelent?
- Sokan mondják vagy írják le azt, hogy a hegymászó „meghódította a hegyet”, „északról meghódította a csúcsot”. Nyilván azok, akik nem ebben a világban mozognak, próbálják értelmezni, ami történik, és ez nem is gond,
de a hegymászók a meghódítás kifejezést soha nem fogják használni.
A hódítást valahogyan úgy kell elképzelni, hogy Kolumbusz Kristóf a Santa Maria orrában lesi, mikor ér az Indiának hitt kontinensre, majd az új földrészen az ott élők területeit diadalittasan annektálja Spanyolországhoz.
A hegyen azonban, amikor az extrém magasságban gyakorlatilag bármikor agyvérzést, agyi ödémát, tüdővizenyőt kaphatunk, lezuhanhatunk, megbetegedhetünk, és az időjárás is bármikor alakulhat úgy, hogy onnan egy lépést sem mehetünk tovább, úgy vélem, minden túlzás nélkül hihetünk annyira a hely szellemében, hogy akkor mászunk fel, ha arra alkalmas az idő, és a hegy felenged. Ez nem is hasonlíthat a hódításra. Aki más attitűddel mászik, hihetetlen lelki tusákat élhet át, amikor a hegy nem engedi fel.
Másztam az Everesten egy 27 éves triatlonista supermannel, aki folyamatosan iramot ment, de elképesztően megviselte a megfelelő akklimatizáció hiánya. Kifulladt, de diktálta magának az iramot, és bár a fizikuma bírta volna, pszichésen leépítette magát, és ez annyira megviselte, hogy 7000 méterig bírta, ott feladta.
- Önmagában a fizikai teljesítmény nem számít?
- Úgy gondolom,
20 százaléknyit számít a fizikum, az összes többi a mentális és a biológiai alkalmasságon múlik.
Például azon, hogy képes-e valaki alkalmazkodni a magaslatokhoz - van, aki olyan nagy fájdalmakat él át ilyenkor, amelyekkel nem kíván megbirkózni.
Amikor valaki megkérdezi, átlagemberként miért vágtam bele, hiszen ő soha nem tenné, a mondat második felére szoktam reagálni. Neki pont emiatt nem kell felmennie, majd én megteszem, és elmesélem, milyen, mivel el tudom úgy mondani, hogy ő azt érezze "épp ott van velem", miközben a történetet hallgatja. Az előadásaimon a hallgatósággal gyakorlatilag együtt mászunk nagy hegyeket.
- Mentálisan hogyan lehet felkészülni a nagy csúcsok megmászására?
- Szerencsém volt, versenysportoló voltam sokáig. Gyermekkoromtól kezdve napi 1-2-3 edzésen vettem részt, megerősödött a szív-érrendszerem, az olyan versenysportból pedig, mint a kosárlabda, ahol sokszor születik szoros eredmény, rengeteget lehet tanulni a kritikus döntésekről. A mentális fókuszálás a versenysportból érkezett, a speciális mentális fókuszálást pedig mentáltréning technikákkal lehet fejleszteni, én is így tettem.
Például Risztov Éva is alkalmazta az imaginációs technikát, meg is nyert egy olimpiát. Ugyanaz a mentáltrénerünk, dr. Lénárt Ágota sportpszichológus, akinek a tevékenységéhez számos olimpiai arany fűződik. Fontos, hogy a mentális alkalmasság ne csak kialakuljon, hanem magas szintre fejlődhessen, és a megtanult technikákat alkalmazni kell.
A fókuszáltság miatt előfordul, hogy valaki nemcsak hegymászáshoz, hanem üzleti sikerek eléréshez is tanácsot kér tőlem. Inspiráló számukra, hogy valaki munka mellett készül fel napi 3 óra edzéssel úgy az Everestre három és fél év alatt, hogy még a munkájában is tud csúcsteljesítményt nyújtani. Én pedig szívesen segítek bárkinek, akinek tudok.
- Miért tűzte ki célul a Seven Summits teljesítését?
- Szép ajándéka a sorsnak, ha az ember nem is mássza meg mind a hét hegyet, mind a hét földrészre eljuthat.
Az Everest után el kellett döntenem, hogy mi akarok lenni, és arra jutottam, hogy ha elkezdem mászni a nyolcezreseket, asztma ide, asztma oda, civil foglalkozás ide, civil foglalkozás oda, én az emberek szemében profi hegymászó leszek. Aki sok nyolcezrest mászik, az számukra profi.
Olyan kihívást kellett találnom, amellyel tovább lehet öregbíteni Magyarország hírnevét, de kezelhető azok számára, akik nem csodálni akarnak érte, hanem megérteni és erőt meríteni belőle. Így esett a Seven Summits sorozatra a választásom, ebben csak az Everest a nyolcezer méter feletti hegy.
Az Everest előtt másztam meg az első tesztmászásként, de utólag minősül ez számomra elsőnek, mert én azért másztam fel a Kilimandzsáró után az Everestre következőnek, mert nagyon sokan csak hatot tudnak megmászni.
- Miért?
- Mert az Everestet hagyják utolsónak, és nem tudnak feljutni. Én meg úgy vagyok vele, hogy ha nekem van egy tervem, és lehetőség adódik erre, hamar derüljön ki, hogy fog-e menni, és feleslegesen ne pazaroljuk rá az időt, ha nem.
Úgyhogy a legnehezebb mászás sikerült másodikra, így én a másodikkal kezdtem a hátralévő ötöt, amikor lehetett látni, hogy fizikálisan, mentálisan, a döntésképességemben és a felkészültségemben asztmásként is alkalmas vagyok erre.
És igen, a lélektan nagy tanítómester, a Denalit kétszer nem tudtam megmászni, és nem érdekel, hányadik próbálkozásra sikerül majd. El kell fogadni, hogy a hegymászók 40 százaléka jut fel egy olyan hegyre, amelyik egyébként veszélyes, de mászási szempontból teljesíthető. Nem véletlenül gyakorlatoznak ott az amerikai különleges katonai egységek is.
Balogh Levente és Keserű Balázs, Az álommeló 1. évadának győztese. Fotó: RTL
Fotó: Ujvári Sándor