KULT
A Rovatból

Arany Medál-életműdíjat kapott Bánsági Ildikó

Az idei közönségkedvencek között szerepel többek között Gálffi László, Fekete Ibolya és Földes Eszter is.

Link másolása

Csütörtökön kora délután a hangulatos Bethlen Téri Színházban vették át közönségelismeréseiket az idei évben legjobbnak talált művészek A Kossuth-díjas Bánsági Ildikó, a Nemzet Művésze életműdíjat vehetett át, de Földes Esztert, Gálffi Lászlót, Hartai Petrát és Száraz Miklós Györgyöt is díjazták.

A Mészáros Márton fiatal kulturális újságíró, a Népszava kultúra rovatának szerzője az általa alapított elismerésről a Szeretlek Magyarországnak nyilatkozva elmondta, a díj immáron sokadik éve finanszírozás nélkül "üzemel", s ebből neki semmi nem térül meg. Hozzátette, ennek ellenére nagyon örül, hogy közvetítheti a szavazók szeretetét a művészek felé. Továbbá elmondta, az idei évben is több tízezren szavaztak az interneten, mostanra igazi szavazótábor alakult ki.

_DAT9576

Az Arany Medál-közönségelismerést az igazi művészi értéket közvetítők felkarolásáért és elismeréséért ítélik oda. A díj annyiban más, mint más közönségelismerések, hogy a jelöltek kiválasztása is a közönség feladata. Feltétel, hogy a művésznek, akire szavazni kívánnak, élő személynek és olyasvalakinek kell lennie, aki kézzel fogható produktumot tett le az asztalra az elmúlt egy évben. A közönségnek egy hónap állt rendelkezésére, hogy online elküldje szavazatát az általa preferált művészekre.

Az év legígéretesebb tehetségének járó kitüntetést idén Hartai Petra színművész, a szombathelyi Weöres Sándor Színház 23 éves tagja nyerte el. A fiatal színésznő nem tudott jelen lenni a fővárosi díjkiosztón, új bemutatójában, a Ványa bá című Csehov-átiratban játszott. Az év színésznőjének Földes Esztert, színészének pedig a Kossuth-díjas Gálffi Lászlót választották. A művészt a tavalyi díjazott, László Zsolt baráti laudációja köszöntötte, amelynek után Gálffi hízelgőnek nevezte a dicséretet, mondván László Zsolt olyan kollégája, akit különösen tisztel.

_DAT9384

_DAT9480

Az év írójának Száraz Miklós Györgyöt, a rendszerváltozás utáni írónemzedék kiemelkedő tagját választották. A Scolar Kiadó szerzőjét régi barátja, Ferdinandy György szintén József Attila-díjas író köszöntötte, aki beszédében Szárazt "olyan kiemelkedő szerzőnek nevezte, akinek szavaira érdemes figyelni." Az év filmrendezőjének a Balázs Béla-díjas, külföldön is díjazott Fekete Ibolyát választották. Fekete Ibolya új nagyjátékfilmje, az Anyám és más futóbolondok a családból a közelmúltban került a mozikba. A Básti Juli, Ónodi Eszter és a százéves Danuta Szaflarska lengyel színésznő főszereplésével készült produkció nézettsége a héten haladta meg a 20 ezres számot. Fekete Ibolyának Kelecsényi László filmesztéta, író, újságíró adta át az elismerést.

Az ünnepség végén került sor az életműdíj átadására, amelyet a Nemzet Színészei - Törőcsik Mari, Bodrogi Gyula, Molnár Piroska - és Bálint András után a szintén Kossuth-díjas Bánsági Ildikó vehetett át. A 68 éves színésznőt a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában Oscar-díjjal kitüntetett Szabó István filmrendező köszöntötte, aki felolvasott levelében Bánságit "az egyik legcsodálatosabb magyar színésznőnek" titulálta. Bánsági Ildikó könnyeivel küszködve vette át az elismerést, s úgy fogalmazott, számára ez még csak fél-életmű elismerés, mert úgy érzi, még hosszú pályán eltöltött évtizedek állnak előtte.

A díjkiosztó ünnepség házigazdája Juhász Anna kulturális menedzser volt, a műsorban fellépett Munkácsy Eszter dzsesszénekesnő is, aki a Montraux-i Jazz Fesztiválon is sikerrel szerepelt.

D__TT20151210028

A legígéretesebb fiatal tehetség: Hartai Petra 23 éves színművésznő, a szombathelyi Weöres Sándor Színház tagja

Az év színésznője: Földes Eszter színművésznő

Az év színésze: Gálffi László Kossuth-díjas színművész, az Örkény Színház tagja

Az év írója: Száraz Miklós György József Attila-díjas szépíró

Az év filmrendezője: Fekete Ibolya Balázs Béla-díjas filmrendező

Az életműdíjban részesült: Bánsági Ildikó Kossuth- és Nemzet Művésze-díjjal elismert színművésznő, a Nemzeti Színház tagja

Ha hasznos volt a hír, nyomj egy lájkot!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
36 évesen meghalt Ferich Balázs, Azahriah és a Wellhello menedzsere
A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után. Barátja és üzlettársa megható sorokkal búcsúzott tőle.

Link másolása

Hosszú betegség után csütörtök hajnalban meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetője, a Blind Myself nevű magyar metálzenekar korábbi basszusgitárosa - írja a Forbes. A zenei szakember 36 éves volt.

A 2016-ban alapított Supermanagement a hazai piac egyik legsikeresebb szereplője, akik olyan magyar előadókat menedzselnek, mint a Wellhello, a Follow the Flow, az Anna and the Barbies, Dzsúdló, Desh és Azahriah.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez”.

Tóth felidézte, hogy a Cloud 9+ az első banda, amit együtt menedzseltek, és nagy kockázatot vállaltak, amikor megalapították a saját cégüket.

„Balázst imádták az előadóink, kollégái. Über-maximalista volt a melóban, nem elégedett meg sosem a második hellyel. Folyamatosan azon agyalt, hogyan lehetnénk még jobbak és jobbak. Bazsinak hatalmas szíve volt. Imádta a gyerekeit és feleségét, Dittát, a legjobb apuka volt, akit valaha ismertem.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Az egész hazai sztárvilág gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst: „Mérhetetlen fájdalom”
Tóth Gabi, Czutor Zoltán és a Carson Coma is kifejezte együttérzését. A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után.

Link másolása

Az egész hazai zenei világ gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetőjét.

A zenei szakember számos hazai sztárnak, köztük Azahriah-nak, a Wellhellonak és Dzsúdlónak volt a menezdzsere.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő megható sorokkal búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez.”

A Supermanagement Facebook-oldalán csütörtök délután közzétett bejegyzésére azóta több mint ezer hozzászólás érkezett, köztük számos hazai sztár is kifejezte a részvétét. A Carson Coma zenekar egy fekete szívvel fejezte ki együttérzését, az AWS gitárosa, Brucker Bence pedig egy érzelmes üzenettel köszönt el Ferich Balázstól.

„A folyamatos profi és maximalista hozzáállásod mindig irigyeltem és nagyon nagy hatással volt rám! Ha nem ismerlek, bizony nem lennék ott ahol. Mindig emlékezni fogok rád!”

- írta többek között a zenész.

„Őszinte részvétem” - írta a hozzászólások között Azahriah gitárosa, Szabolcsi Fészek.

„Őszinte részvétem Gergő, sok erőt a családnak mérhetetlen fájdalom…” - írta Tóth Gabi.

„Végtelenül sajnálom, sok erőt kívánok Gergő!” - üzente megrendülve Czutor Zoltán.

Antal Timi énekesnő egy korlátozott ideig elérhető Instagram-sztoriban, egy fekete-fehér fotóval emlékezett meg, a képhez pedig azt írta:

„Ég Veled, Balázs!”

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Fotók: Eltemették Tordy Gézát
Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta. A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott.

Link másolása

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

A 85 éves korában, március 30-án elhunyt színművész búcsúztatásán elsőként a jövő színésznemzedéke nevében Szőcs Artur mondott beszédet. A színész-rendező felidézte, hogy Tordy Gézát még színművészetisként ismerte meg, majd 15 évadot dolgoztak együtt. Kiemelte: Tordy Gézát ízig-vérig érdekelte a színházcsinálás, fontos volt számára a csapatmunka.

Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta a művészről, akivel 1963-ban találkozott először, és akihez élete leghosszabb barátsága fűzte.

A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott, színészkollégája játékát és közös munkáikat idézte fel. Mint mondta, Tordy Gézában nagy erők lakoztak, nagy dühök és nagy szenvedélyek.

A színészet illanó pálya - fogalmazott. A kincs az az üzenet, amelyet át tudunk adni úgy, hogy a lelkekben minél tovább megmaradjon. "És te, Gézus, ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál" - mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Kijött Azahriah új albuma, és máris imádják a rajongók
Egy szokatlanul kemény, rockos dal is felkerült a zenész új lemezére. Az egyik videóklipben pedig percekig egy dél-amerikai szerpentinen autóznak.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Éjfél után nem sokkal megjelent Azahriah legújabb albuma, vette észre az Index. A Skatulya I című lemez dalaiban hol angolul, hol magyarul, hol pedig spanyolul énekel Azahriah a tőle megszokott stílusban.

A dalokhoz videók is készültek, amiket a YouTube-on lehet megnézni. Több klipben is visszaköszön az a búváros motívum, ami a február közepén megjelent mariana.árok című dalhoz készült videóban bukkant fel először.

A kapu című dal videóklipje eltér a búváros vonaltól. Itt látszólag vágás nélkül, percekig egy dél-amerikai szerpentinen kocsikázunk:

A lesson című dalban dzsesszes elemek hallhatók, míg a viadal tele van magyar motívumokkal, a yukata pedig a latinos hangzásra épít, míg a tartarosz szokatlanul kemény, rockos lett.


Link másolása
KÖVESS MINKET: