A Punnany Massif és a Halott Pénz is az ő fényeiben tündököl - interjú Bereczki Károllyal
Bereczki Károly imádja, amit csinál. A minőségi és a mindig tökéletes munkában hisz: a háttérből irányít, és jó csapatjátékosnak tartja magát. A koronavírus okozta világjárvány idején egy pillanat alatt csúszott ki a lába alól a talaj, de a szüleitől tanult alázatnak köszönhetően talpra állt. Hitt a munkatársaiban és önmagában.
- Mi volt az első pillanat, amikor eldöntötted, hogy színpad-világosító szeretnél lenni?
- Egy momentum nagyon élesen megmaradt bennem. 12 éves lehettem, amikor a P-Box zenekar a helyi művelődési házban lépett fel. Tátott szájjal néztem a fényeket, amelyek elárasztották a színpadot. Csodálatos élményben részesültem. Még ma is beleborzongok, ha arra a koncertre gondolok.
Fehérgyarmaton születtem és a gyermekéveimet ott is töltöttem. Településünkről minden elmondható volt, de hogy nagy lett volna a kulturális élet, aligha. Később a megyeszékhelyre, Nyíregyházára jártam a színházba, rengeteg előadást néztem meg, és folyamatosan lestem, hogyan világítják be a színpadot. Aztán a középiskola elvégzése után, az érettségit követő nyáron Budapestre költöztem, hogy megvalósítsam az álmom. Kicsit megdöbbentem, mikor közölték velem az Arany János Színházban, hogy vakáció van, és ilyenkor nincsenek darabok. Végül elkezdhettem a munkát és jó tíz évig ott is dolgoztam. Professzionális szakemberekkel ismerkedhettem meg, akiktől nagyon sokat tanultam és nagyon sokat is köszönhettem. Elmondhatom magamról, hogy kivételes főnökeim voltak, akik mindig támogattak. Jó érzéssel gondolok vissza azokra az időkre.
- Akkor hogyhogy váltottál?
- Szűk lett a világ nekem, ahogy Majka egyik dalszövegében is fellelhető a mondat. A színházban, hogy előre léphessek, és netalántán fővilágosító lehessek, hosszú éveket kellett volna várni. Félre kellett volna söpörnöm egy-két embert, ez pedig nem az én műfajom. Nem így neveltek a szüleim, Ezért az járt a fejemben, mi lenne, ha egyedül vágnék neki, egyedül alapítanék egy céget, és kiterjeszteném a szakmai tapasztalataimat más rendezvényeken is. Teljesen ösztönszerűen cselekedtem. A 2000-es évek elején jártunk, piacgazdaságilag óriási változások voltak az országban, megjelentek a nagy multicégek, melyek igényelték a színvonalas színpadtechnikát a rendezvényeiken, konferenciáikon. Ezek mellett a fesztiválélet is felpezsdült, szerencsés voltam.
- Mi volt az átütő siker kezdetben?
- Az első komolyabb projektem a Cinetrip fürdőparty volt, megbíztak a látvány kivitelezésével, és miután számtalan ember vett részt rajta, és elégedettséggel töltött el mindenkit a munkám, munkánk, jöttek a következő felkérések. Kezdetben béreltem a technikát, aztán a befolyt pénzből vásároltam, aztán újra, meg újra, meg újra... Később egyre nagyobb feladatokat kaptunk, így kerültünk kapcsolatba a Szigettel is. A szakmai fejlődés terén a Hegyalja Fesztivál is nagy mérföldkő volt a számunkra. Majd elindult a zenekaros vonal, ez a 2010-es évek elején történt. Az előadók nemcsak a dalaikkal akartak kitűnni, hanem az egyedi színpadi látványtechnikájukkal, különböző és különleges effektekkel is.
Nagyon élvezetes a munka, amit soha nem lehet megunni.
- A koncerteket megelőzően összeültök kiagyalni, hogy mi legyen a látványterv? Kreatív ötletekkel is megtöltitek az előadásokat?
- Minden zenekarnál más és más az igény. Vannak olyanok, akik kifejezetten építenek a kreatív energiáinkra, de vannak olyanok, akiknek már konkrét elképzelésük van. Gördülékeny a munka, tehát azt nem mondhatom, hogy sokat kakaskodnánk egymással a megbeszélések során.
- Ennyi koncerthez, rendezvényhez, fesztiválhoz számtalan ember szükségeltetik. Hányan dolgoztok a cégnél?
- Tizenöten vagyunk a cégben, ám a nagyobb fellépéseknél, a napokig tartó fesztiválsorozatoknál több szabadúszó is a segítségünkre van. Szeretjük a munkánkat, de be kell látni, hogy sokszor hihetetlen hosszúra nyúlnak a napok, és akkor az embermennyiségre is szükség van a minőség mellett.
- Demokratikus főnök vagy?
- Ezt nem mondhatnám el magamról. Természetesen tisztelem és nagyon megbecsülöm a társaimat, akikkel együtt építjük a látványterveinket, de megkövetelem a minőségi munkát.
A koncertek, rendezvények alatt folyamatosan azt is figyelem, hogy mit lehetett volna jobban csinálni. A fellépésekkor egy jegyzetfüzettel a kezemben járok és lesem, mit lehetne még jobban csinálni. A profizmus az alapelvem. Minket a maximalizmus vitt előre. A színvonalból sosem engedek. Ez zsigerből van meg bennem. Motiválni kell az embereket, mert nem egyszerű az ötödik nap 16. órájában is a topon lenni. Igyekszem dolgozni azon, hogy ne legyek túl kemény senkivel. De ebben sajnos van hová fejlődnöm.
- Az elmúlt másfél év, a pandémia igencsak felborzolta a kedélyeket a zeneiparban és a rendezvényiparban egyaránt. Sorra maradtak el az események több mint egy éven keresztül. Mindezt hogyan élte meg a Light Positive?
- Sokkoló pillanat volt. Tavaly március 10-én a Keleti pályaudvaron építettük a látványtechnikánkat egy nagyszabású rendezvényhez,
Nem estem kétségbe, és az egyértelmű volt a számomra, hogy a csapatomat egybe kell tartanom, erre egy új tevékenységet néztünk, és a járványt így sikerült átvészelni. Borzalmas időszakon mentünk keresztül, az volt az igazi mélypont, de ezt aligha kell ecsetelnem bárkinek is. Az idei nyáron viszont újra beindult a zenei élet, a rendezvények, és mi dolgozunk töretlenül ugyanúgy tovább éjjel-nappal.
- Ebben az irgalmatlan pörgésben van feltöltődés?
- A reggeli kajakozás a Dunán, az kapcsol ki igazán. A Hajógyári szigeten a hajóba ülök és elevezek a Római partig, majd vissza. Rendezem a gondolataim, amikor pedig tehetem, kajaktúrára megyek barátokkal, vagy akár egyedül, legyen az a Balaton, a Tisza, folyó vagy tenger, csak érezhessem a víz közelségét.
Balogh Levente és Keserű Balázs, Az álommeló 1. évadának győztese. Fotó: RTL
Fotó: Ujvári Sándor
